Tanár úr: Miközben nagy erőkkel próbál tél lenni így december végén, a gémertársadalom pedig nagy erőkkel próbálja bepótolni ennek a kivételesen kiemelkedő évnek a legjobb játékait, a GeekVilágon is lassan, de biztosan bezárjuk az évet. Készülnek az utolsó kritikák, a színfalak mögött már elkezdtük összeírogatni az év legjobb játékait, és a backlogot is pusztítjuk. Az évzárás jegyében természetesen van idén is össznépi évértékelő, ahol a szerkesztők egyénileg számot adnak az óév történéseiről. Ennek szellemében szeretném felkérni a kollégákat, hogy ragadják magukhoz a virtuális plajbászt és foglalják össze a jót, a rosszat, és a csúfot az aktuális év zárásaképp.
Mikee évértékelője
Mikee: Furcsa egy év volt a 2025, a játékiparban mintha szépen lassan elindult volna a tavalyi stagnálás után egyfajta új „megújulás”. Érdekes volt látni idén, hogy a nagy „AAA” játékok és kiadók mennyire szenvednek és nem találják a helyüket. A Microsoft amolyan „Everything is an Xbox now” jelleggel konkrétan majdnem minden exkluzív címét bedobta a közösbe. A Sony úgy nyerte meg a konzolháborút, hogy technikailag nem csinált semmit sem. Őszintén idén a nagy „AAA” címek közül nem is tudott nagyon megmozgatni egyetlen egy sem. A Battlefield 6 szépen lerúgta a trónról az aktuálisan regnáló Call of Duty: Black Ops 7-et, én meg az egészet átaludtam. A Ubisoft közben próbálta menteni a menthetőt az Assassin’s Creed Shadows-al, mondjuk a Ghost of Tsushima és a politikai korrektség árnyéka úgy vetült rá a játékukra, hogy kvázi esélyük sem volt nyerni.
A backlogom pusztítása mellett idén én teljes mértékben átfordultam a „kézikonzolos” életmódra. Lett egy Steam Deck-em (a DDR4-es RAM-ok árából), szegény Switch Lite-nak pedig végleg könnyes búcsút intettem. Idén berobogott ugyanis a Switch 2 a boltokba, szóval mire kettőt pislogtam, már a Mario Kart World pályáin találtam magamat. Talán mondanom sem kell, eszméletlen jó érzés, hogy végre van egy működőképes E-shop és a Full HD-t is hamar megszokta a szemem. A Valve konzolján pedig csupa indie címmel mulattam az idei évet. Bármilyen hihetetlen, megjelent végre a Hollow Knight: Silksong. Ne is kérdezzétek, nem tudom, hogy milyen évet írunk. Őszinte leszek, én még az első résznél leragadtam, szóval a Clair Obscur: Expedition 33 bepótlása után ugrok is neki Hornet kalandjának. Addig lélekben próbálok felkészülni a rám váró szopástengerre.
Apropó, Expedition 33, idén újfent bebizonyította egy volt AAA-s csapat, hogy egy szűk szubzsánerben is lehet maradandót alkotni. A Persona-fan a lelkem mélyén ujjong, a mélymagyar oldalamnak meg ugyanúgy fáj Trianon. Az első rész után úgy voltam vele, hogy a Hades 2 úgysem fogja megugorni azt a bizonyos virtuális magaslecet. Aztán Melinoë jött, látott és az Alvilág Hercegnője hosszú órákra elrabolta a szívemet. Furcsa módon idén több olyan műfajban is kipróbáltam magamat, amit korábban bottal sem piszkáltam volna meg. Az idei F1 25 végre valahára visszaadta a reményt a száguldó cirkusz virtuális rajongóinak, hogy kapunk még értékelhető szimulátort. A Fatal Fury: City of the Wolves pedig tett róla, hogy betanuljak pár kombót Mai Shiranui-val. Számomra viszont az év meglepetése az osztott képernyős kaland, a Split Fiction lett. Ki hitte volna, hogy mikre nem jók a barátok?
2025-öt alapvetően jónak értékelem, habár az én életemben is beköszöntött a változás. Végre valahára a munkahelyemen feljebb kerültem a ranglétrán. Persze Ben bácsitól tudjuk, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár. Az új beosztásomnak hála a szabadidőm egy részének is búcsút inthettem, a túlórahegyek alól elég nehéz volt kimásznom sokszor, ez persze a cikkeim mennyiségén is látszik. Több projektet is kénytelen voltam elengedni, a Nintendo-s oldalam végleg offline módba szenderült. A magánéletemet pedig legjobban a Ferrari 2025-ös Forma 1-es szezonja tudja leírni.
Akárhogy igyekeztem, mindig volt egy nálam gyorsabb befutó. Talán majd jövőre. Mivel kevesebb időm jutott a kockulásra, pillanatok alatt átváltottam a kézikonzolos kocagaming-re. Nálam elsősorban a Steam Deck dominált, szegény Switch 2-t lényegesen kevesebbet nyúztam. És hogy mik a tervek 2026-ra? Szeretnék minél több cikket publikálni nektek a GeekVilágon, plusz remélhetőleg még több, számomra ismeretlen zsánerben kipróbálhatom majd magamat. Azt persze nem ígérhetem, hogy én fogom tesztelni a GTA VI-ot, de igyekszem majd az eddigieknél aktívabb lenni.
Tanár úr évértékelője
Tanár úr: Vissza is ragadom a klaviatúrát. Félig azért, hogy jó példával járjak elöl a szerkesztőségben. Félig meg azért, mert van mit kiírnom magamból így 2025 végnapjaiban. És nemcsak azért, mert egy ennyire tömött évben út közben kénytelen voltam hátra hagyni egy rakás, amúgy kitűnő játékot. Ígérem, a januári uborkaszezonban pótlom, amit csak tudok. Ez az év igencsak rázósan indult. A magánéletem több szempontból is a penge élén táncolt. A munkahelyemen nem voltam a megfelelő közegben, az otthon melege meg hidegebb volt, mint amit a szervezetem megszokott.
Aztán valahol február környékén Fortuna istennő úgy döntött, békejobbot nyújt. Nem, nem nyertem meg a lottót. Annál sokkal jobb dolog történt: elkezdtek a helyére kerülni az életem darabjai, amiket az elmúlt öt évben elhagytam. Szerencsére, akárcsak a kenyérmorzsákat a mesében, ezeket a darabokat is vissza lehet követni, és azokból újra összeilleszteni valami ember formájú valamit. Úgyhogy nekem az évem jórészt ebből állt, amikor épp nem dolgoztam, vagy cikkeket gyártottam a GeekVilágra. És tudjátok, hogy mi a legjobb az élet újjáépítésében?
Hogy a szétszórt kirakósdarabokból soha nem ugyanaz áll össze, mint ami a szétesés előtt volt. Nem feltétlenül azért, mert nem emlékszünk rá, hogyan festett a kép. Sokszor inkább azért, mert pár év tapasztalat után összeszerelés közben támad egy rakás jó ötletünk. Meglátjuk az apró szépséghibákat, amik felett annak idején elsiklottunk. Pőrén maradnak és javíthatóak olyan repedések, amikhez nem fértünk hozzá. Még most sem végeztem mindennel. Bőven van tennivaló. De azt hiszem, elmondhatom, hogy 2025 utolsó kétharmada nemcsak hogy jobb volt, de valódi sikersztori. Ebben pedig hatalmas szerepe volt a videojátékoknak és a GeekVilágnak. Mert volt olyan hely, ahová mindig visszatérhettem, ha kicsit meredekebb volt az emelkedő, mint amit komfortosnak éreztem.
A történelem vége
De 2025 más miatt is különleges volt. Idén másfél évtizede, hogy videojátékokkal foglalkozom. Mármint nem csak játszok velük, annak már vagy harminc éve. Úgy értem, hogy tizenöt éve kezdtem el először viccből, majd kicsit hivatásból, később pedig a szabadidőm nagy részét kitevő hobbiként írni játékokról. És nem is tervezem a közeljövőben abbahagyni. Imádom ezt az ipart minden szőnyeg alá söpört problémájával, szájhős influenszerével, gyönyörű diadalmenetivel és katasztrofális bukásaival együtt. Olyannyira, hogy idén félig titokban elkezdtem összehegeszteni az első játékomat. Amiből nyilván nem lesz semmi, mert nem tudok játékot fejleszteni, de talán 5-8-20 halálraítélt próbaprojekt után csinálok valamit, amit nem szégyellek megmutatni.
Szóval én maradok. De az év mégis egyfajta fordulópontnak érződik. Nehéz is megmagyarázni, hogy miért. Pedig próbáltam megfogalmazni az idei játékipari jelentésben. Lehet, hogy csak a saját magánéletemet próbálom projektálni a hobbimra. Mégis, idén megjelent a Silksong, a Hades 2, jött új Donkey Kong játék. Sőt mi több, az évek óta pletykált Switch 2-vel karöltve. Az Xbox csendesen leköszönt, a nagy kiadók jelentős része pedig éppen próbálja kitalálni, hogyan osszák fel, vagy árusítsák ki magukat a túlélés reményében. Valami van a levegőben. Mármint a csokis illatgyertya-szagon kívül. Nem kell már bohócorral készülni játékbemutatókra. Bármikor bárhonnan előugorhat egy többmillió eladásos friss IP. Nagyon régen élveztem ennyire az ipari történések nyomon követését.
Ez azért nem azt jelenti, hogy minden szép és rózsaillatú. Személyes kudarcnak fogom fel például, hogy idén nem tudtam olyan mélyen beletúrni az indie játékok végeláthatatlan kincses-kukászsákjába, mint korábbi években. Ez az időm rossz beosztásáról is árulkodik. Ugyanakkor jelzi azt is, hogy az iparnak ezen szegmensét egyre nehezebb átlátni. AI invázió, egyre rosszabb vizibilitás, növekvő marketing-és fejlesztési költségek. Mind-mind olyan tényezők, amik nehezebbé teszik, hogy az egyszeri indie fejlesztő a felszínre kerüljön a saját kompetenciájának köszönhetően. Nekem tehát ez az egyik újévi fogadalmam. Hogy gyakrabban és mélyebbre merüljek a Steam turkáló mélytengerében és kiválogassam, majd felhozzam nektek a kincseket. Már készítem is a telekakált búvárruhámat. Találkozunk 2026-ban.
Chewie évértékelője
Chewie: Nem feltétlenül szeretem verni a mellemet az „okoskodás” közben, de pl. amilyen irányba megy az AAA ipar, hogy mennyire stagnál kreativitásban, mennyire fenntarthatatlan, és érezhetően egyre többen fordulnak el tőle és keresnek máshol örömforrást, az egy olyan dolog, amit már évekkel ezelőtt is lehetett tudni. Mondhatnám, hogy utólag persze könnyű ezeket a megállapításokat megszülni, de sokaknál rejtélyes módon csak idén vált evidenssé, hogy az Xbox mint brand már nem tud többet nyújtani a Game Pass-nél, és ott is kérdéses, meddig fenntartható az a buborék. Vagy hogy évek óta nem tudnak egy épkézláb exkluzív játékot a piacra dobni. Vagy hogy az eddigi játékaik már átlátogatnak rivális konzolokra is.
Igazából, mindenféle ítélkezés nélkül, nem látom értelmét és jogosultságát az Xboxnak. Maximum a nemrégiben elszabadult RAM-árak miatt most csábítóbb lehet beruházni egy olcsó Series S gépre, egy Game Pass előfizetéssel megfűszerezve.
Hosszú várakozás és susmogásokat követően júniusban végre kijött a Nintendo Switch 2 is. Sokaknál volt egy erős kezdeti extázis, egészen addig, amíg szép lassan ki nem derült az a régóta elfeledett tény, hogy a Nintendo sosem volt a barátod. Mindig is a túlárazott termékeikről voltak ismertek, és nem véletlen született megannyi Apple-hasonlat az évek során. És mégis képesek voltak több exkluzívot kidobni, mint a Sony fél évtized alatt.
Ennek ellenére idén meglepően sokat játszottam a Nintendo Switch 1-emen: régi játékok remastereit és portjait pótoltam, mint a Danganronpa: Trigger Happy Havoc, vagy az Ys: The Oath in Felghana, a Nintendo Wii U karmaiból nagy nehezen kiszabadult a Xenoblade Chronicles X is, de a 8 éves várakozást követően a Metroid Prime 4: Beyond is felkerült a boltok polcaira az ünnepek előtt. Összehasonlításképpen a PlayStation 4 olyan keveset volt bekapcsolva, hogy az év végi Wrapped-ra se volt jogosult a PSN fiókom.
Nálam fő platformként a PC jeleskedett, és ott tudható be a legtöbb gaming session. Ritmusosan betáncolt a Rift of the Necrodancer, amivel sajnos nem tudtam annyit játszani, mint terveztem, pedig az első játékot egyetemi éveim során sok barátomnak mutattam be, és imádták. A Cruelty Squad az egyik kedvenc meglepetésem volt 2021-ben, és bár látom a víziót a Psycho Patrol R-nél, de valahol sajnos azt érzem, hogy közel sem tudott akkorát robbantani. Lehet az Early Access státusz miatt. Lehet, mert szimplán túl sok mindent akartak belegyömöszölni, és egyszerűen nem működik az összkép. Nem tudok elmenni a tény mellett, hogy kíméletlenül nehéz és megközelíthetetlen sokak számára, de elképzelhető az is, hogy játékként nem is olyan jó.
Így belegondolva és visszaolvasva az eddigi sorokat, az idei év megjelenéseit tök snasszosan jellemzi a hosszú várakozás. 6 év után kijött a Silksong, és bedöntötte a digitális storefrontokat. A Sega Power Surge trailerdömpingből eddig egyedül a Shinobi: Art of Vengeance jelent meg, és nem lepődnék meg, ha ez az állapot maradna. Az eddig egyszemélyes Cultic második epizódja is meglátta a napvilágot, és most már KÉT ember dolgozott rajta. Talán annyi zavar az egészben, hogy az ujjbegyeimen is érzem, mennyi munkát öltek bele, de néha a kevesebb több. Nem tagadom, hogy egy-egy pálya iszonyúan fárasztóra sikerült.
És persze muszáj megemlítenem a kötelező évi Megaten megjelenést. Korábban már lehetett sejteni, de idén valóban elénk tárult a Raidou Remastered: Mystery of the Soulless Army és mostmár a játékmenet se érződött elavultnak.
A 2025-ös évet pedig összességében jónak ítélem meg, de kétségkívül érzem saját magamon is, hogy túlhajtottam magamat. A konstans melózás, a túlzottan gyakori programok és ide-oda rohangálások. A szomszédom is megjegyezte, hogy alig vagyok otthon. Ennek köszönhetően nem tudtam annyi időt áldozni erre a videójátékos hobbira, mint szerettem volna, sőt, sajnos emiatt nem egyszer az utolsó pillanatra hagytam nem kevés dolgot. Cserében viszont jóval több filmet néztem és jártam moziba. Mindenesetre ezen a tendencián szeretnék változtatni, elsősorban saját magam miatt, másrészt pedig, hogy ne okozzak másoknak aggodalmat, csalódást, vagy, ne adj’ isten, fájdalmat.
És magam mögött tudhatom életem első cosplay-ét, amit persze, hogy egy lány karakter formájában tettem meg. Talk about deep water…
Tyrion évértékelője
Tyrion: Számomra 2025 a küszöbön álló változás éve volt. Ez lényegében az utolsó évem az egyetemen (a januári záróvizsgán persze majd kiderül, befizetek-e még egy évadra). Nyárig ez az utolsó rugalmas félévemet jelentette. Amikor még volt idő lépést tartani a megjelenésekkel. Amikor volt lehetőség vizsgaidőszakban megjelenés előtt hetekkel 70+ órás szerepjátékokat tesztelni. És amikor még volt lehetőség a mentális egészségem érdekében inkább mégsem bemenni előadásra.
Ősztől ez teljesen a visszájára fordult: a diplomaterv mellett elkezdtem dolgozni is, így a szabadidős óráim meg lettek számlálva. Különösen decemberben, amikor a leadási idő gyorsabban közeledett, mint az utolsó leütött karakter. Így karácsony után kicsit kapkodva estem vissza a videojátékok világába, amelyekre a jövőben az első félévesnél jelentősen kevesebb, a másodikhoz képest pedig (remélhetőleg) több időm lesz. Az utóbbi pár hét ugyanakkor rávilágított arra, hogy mindezt érdemes egy kiegyensúlyozottabb tempóban tenni.
Ha már kiegyensúlyozott tempó, ez az év meglepően kegyes volt hozzánk a megjelenéseket tekintve az elejétől a végéig. Az évet egy Kingdom Come: Deliverence II-vel kezdtem, nemsokára már túl voltunk egy Split Fiction-ön és egy Expedition 33-on is. A nyár visszafogottságát az új Donkey Kong ellensúlyozta, ősszel pedig olyan régen várt vendégek is befutottak, mint a Silksong és a Hades II. De voltak itt igazi indie (itt most rád nézek, Clair Obscur) gyöngyszemek is, mint a Blue Prince. Még az olyan címek is, amelyek jobbára inkább a AAA szélére pozícionálnák magukat, meglepően korrektül sikerültek. Silent Hill f, Dying Light: The Beast, Cronos: The New Dawn, The Outer Worlds 2 – nem feltétlenül gondoltam volna, hogy mind 8-8 pontot kapnak. Nem is kellett hosszan győzködni a többieket, hogy ezúttal is 10-es listát díjazzunk a legjobbak körében.
Ez azzal is járt, hogy a skála aljával idén jóval kevesebbet találkoztam. Nem is annyira jöttek felszínre, és nem is kutattam úgy utánuk. Így idén nem lehettem az ügyeletes kukás, de hé, mindig jön egy új év. Egy év, amely érzésre instabilabb és pozitív-anomália-mentesebb lesz, mint az idei. Valahogy várni is csak plátóian, megjelenési dátum nélküli címekre várok, és persze egy lefixált naptárbejegyzés sem jelent semmit a mai iparban. És hogy meglegyen a keretes szerkezet, a játékiparban is küszöbön áll a változás. Idén még nem ütött be teljesen a krach, de úgy érzem, szűk esztendők jönnek, a nagy kiadók, a filmszerű „prémium” játékok és egyes nagy múltú sorozatok körében. Kicsit talán ijesztő, de talán pont erre van szükség a megújuláshoz.