A szabadulószoba általában egy remek móka. Próbára teszi az ember logikáját, asszociációs képességét, stressztűrését és csapatmunkáját, és nem mellesleg egy megfelelő körítéssel kellően szórakoztató is. Persze voltam már vidéki közösségi házban aprópénzből összetákolt szobában, és a fővárosban is bele lehet futni OSB-lapokból igénytelenül összeügyeskedett berendezéssel, amely ráadásul egysíkú számlakatoknál tovább nem merészkedett, de többnyire kifejezetten pozitívak voltak a tapasztalataim. És hiába tudom mindig, hogy nem fogják eladni a vesémet, ha véletlenül mégsem jutok ki időben, a ketyegő óra és a bezártság mégis izgalmassá teszi a rejtvények kibogozásával telő perceket.
Ez a tényező, a személyes érintettség illúziója az, amelyik mindössze egy könyörtelen visszaszámlálássá redukálódik, amint a szabadulószoba a virtuális térbe vándorol. Ennek hiányában pedig sokkal nehezebb megragadni a játékost, jóval fontosabbak az okosan egymás után fűzött, ötletes feladványok, és úgy általában muszáj mindennek igényesnek és minőséginek lennie. Hiába készülnek az idők kezdete óta fejtörőkkel tarkított kalandjátékok, és tűnhet hozzájuk jellegében nagyon hasonlónak egy szabadulószoba, konkrétan az utóbbival foglalkozó játékkal nem próbálkoznak annyian. Épp ezért figyeltem fel az Escape Academyre is, amely ráadásul nemcsak arra vállalkozik, hogy elegendő tartalommal és izgalommal tölti meg a szobáit, de arra is, hogy mindezt az animés klisékhez hasonulva egy iskolai környezetbe helyezze.
[h]Ha szöknek a diákok, üres az iskola[/h]
A játékot egy olyan szabadulószobában kezdjük, amelyik a bivalybasznádi falunapon is csak megrökönyödést és szánalmat váltana ki, de arra alkalmas, hogy tutorialként szolgáljon. Amint kijutunk a szándékosan igénytelen helyiségből, már csak hűlt helyét találjuk a minket fogadó alkalmazottnak. Ezután némi keresgélés és rejtvényfejtés után egy titkos ajtó mögött találjuk magunkat, amely az Escape Academy-hez vezet. Az eltűnt dolgozó is megkerül, és kiderül róla, hogy valójában az akadémia igazgatója. Felfedezésünkért cserébe felajánl egy lehetőséget az iskolába bekerüléshez, de ekkor még nem is sejthetjük, hogy a felvételi szabadulás után egy vérmes riválissal, veszélyes kihívásokkal és egy összeesküvéssel is szembe kell szállnunk.
Az Escape Academy elméletileg nemcsak egy szabadulójáték, de egy visual novel is, és az iskolai környezet mellett ez nem is tűnt megvalósíthatatlannak. Lelki szemeim előtt ez nagyjából úgy élt, hogy két kihívás teljesítése között majd lehet beszélgetni a többi tanulóval, együtt szórakozni velük, cigizni a vécében, szociális életet élni, klubokba belépni, és a többi. Nos, ha szépen szeretném megfogalmazni, akkor az Escape Academy mentes maradt az efféle toposzoktól, kicsit szigorúbban viszont ez a játék csak a párbeszédek stílusa miatt nevezhető vizuális regénynek. Bár a kötelezőkön túl lehet pár szót váltani a többi karakterrel, ez pályánként nagyjából 2 perc szocializálódást jelent, ha nagyon lassan olvassuk a dialógusokat. Dönteni sosem kell, és úgy általában az egész teljesen jelentéktelen. Persze sehol nem volt hirdetve, hogy ez lesz a klausztrofóbiás Persona, így valószínűleg az én várakozásaik voltak feleslegesen magasan, csak érdemes erre készülni.
Sőt, igazán a történetről sem lehet sokat beszélni érdemben. A néhány tanáron kívül van egyetlen iskolatársunk, egy tescós Hagrid gondnoknak, meg egy robot, és az öles seregszemle végére is értünk. Az a pár rövid beszélgetés ugyan nincs rosszul megírva (leszámítva a szemérmetlenül számos szekunder szégyent szóró) szóviccet), de abba, hogy az akadémia egy valódi iskolának tűnjön, a létező legkevesebb energiát fektették. A cselekmény azért elsodor minket a csavarosnak szánt fináléig, de a kifinomultság messze elkerüli az Escape Academyt. Aki valami rosszban sántikál, az azonnal gyanús, a karakterfejlődés elég darabos már csak a párbeszédek ritkasága miatt is, belengetnek egy tágabb fiktív világot, de sohasem mutatják be azt. A sztori itt semmivel nem több, mint egy keret, egy alibi, hogy minél többet, minél változatosabban és minél indokoltabban szabadulószobázhassunk.
[h]Nem minden kezdet nehéz[/h]
Mert “ez a lényeg, nem az”, és teljesen érthető, hogy a fókusz a minél nagyobb élményt nyújtó szobákon volt. Az a szerencse, hogy ezek a történet minden bárgyúságáért kárpótolnak. Sokkal szórakoztatóbb a megfejtéseken gondolkozni, mint tanácstalanul ingázni zárt lakatok között, ezért szerencse, hogy mindegyik szoba gondosan megtervezett és kidolgozott, és így gördülékeny élményt ad. Mindig kapunk egy jó kiindulási pontot, hogy ne érezzük magunkat elveszettnek rögtön az elején, és utána általában több szálon is haladhatunk, hogy minél kevesebbet kelljen elakadva, tehetetlenül állnunk.
De a feladványok többsége is általában intuitív, olyan szinte sosem fordult elő, hogy minden kéznél volt egy rejtvényhez, és mégsem tudtam mit kezdeni vele. Persze a megoldások folyékonysága nagyban függ az egyéni problémamegoldó képességtől, nem annak lesz a legtöbb sikerélménye, aki az egyjegyűnél nagyobb számok láttán kétségbeesve megtorpan, de úgy általában egy rendkívül áramvonalas élményt kapunk. Pont ezért tűnik fel az egy-egy kivétel, amikor időre menő tárgykeresgéléssé alakul a feladatunk, vagy a vizuális kulcsok vannak túlságosan elrejtve. Mert bőven van különbség, hogy a megfejtés után az “erre eddig miért nem gondoltam”, vagy az “erre honnan az anyámból kellett volna hamarabb rájöjjek” az első gondolatunk, és szerencsére az utóbbiak valóban csak kivételek voltak.
[h]A tudásnak itt nincs anyja[/h]
Viszont az sem mindegy, hogy a megfejtések lendületes ontása közben mennyire üdvözölhetjük ismerősként az elénk tárt talányokat, és ezen a téren is elismeréssel tartozom az Escape Academy-nek. Nyilván, lesz számtalan számlakat és beírandó jelszó, de a megoldáshoz vezető út az ilyen konvencionálisabb záraknál is markánsan különböző. Jóformán lehetetlen találkozni két ugyanolyan felépítésű megoldással, de a formai változatosságra sem lehet panasz, azért nem mindegy, hogy virágcserepeket rendezel sorba, hogy Süsü, a sárkány álma valósulhasson meg velük, vagy diszkólázban táncolsz egy szuperszámítógép előtt. Lenyűgöző, mennyi ötlet lett organikusan beültetve a játékba, és mennyi területet vontak be ezek tervezésénél. A teljesség igénye nélkül lesz színkeverés, játék a perspektívákkal, szójátékok, kétértelmű megfogalmazások, nyelvek között fordítás, de meg lesz dolgoztatva a kombinációs képességünk, a memóriánk, a logikánk és mintafelismerésünk.
Ez a sokrétűség hosszú távon is érdekessé teszi a szabadulást, ha egy huzamban teljesítjük mind a tizenhárom pályát, akkor is ugyanolyan izgalmas lesz (maximum az agyunk fogja úgy érezni magát, mintha rozsdás reszelővel átpréselték volna egy iratmegsemmisítőn). És aztán vannak egészen zseniális fejtörők is, amelyek néha megkövetelik a “dobozon kívüli” gondolkodást. Ilyenkor nem érződik zavarónak vagy igazságtalannak az elakadás sem, hiszen ilyenkor én nem nőttem fel eléggé a feladathoz, amelyhez valóban minden rendelkezésre állt. És ezek megfejtésénél olyan jóleső a rácsodálkozás, olyan diadalittas a sikert jelentő ötlet, amilyen egy könnyed, szinte kézbe adott megoldásnál sosem fordulna elő. Kifogásként talán csak a szóviccek mennyiségét tudom felhozni, mert sokszor kellemetlenül uralják nemcsak a környezetünk hangulatépítő elemeit, de egyes feladványokat még olyankor is, amikor ezen már rég túl kellene lenni.
[h]Több szem több E-t lát[/h]
A számtalan csiszolt és kreatív feladványt pedig sikerült egymástól megkülönböztethető, egyedi termekbe szétosztani. Lesz, ahol alig kell mozogni, és inkább kommunikálni kell a külvilággal, lesz többszintű szoba, és egy hatalmas aréna is, ahol évfolyamtársunkkal futhatunk versenyt (igaz, ez elbírt volna valamivel merészebb, de kockázatosabb mechanikákat). Az egyes szobák hangulatukban is különböznek egymástól, a feladványok témája követi a helyszínt és a díszletet, így pedig igazán otthonosan érezhetjük magunkat, amikor nem éppen a ketyegő óra miatt stresszelünk. De az Escape Academy nemcsak a visszaszámlálással növeli a feszültséget, de vizuálisan és néha játékmeneti változtatásokkal is. A végeredmény pedig egy feszes tempójú, lebilincselően szórakoztató és izgalmas játék, amelyet egyszer mindenképp érdemes megtapasztalni.
Ha ezt az élményt szeretnénk társaságban megtapasztalni, erre is van lehetőség. A játékban helyi és online, kétszemélyes co-op működik, amely lényegében ugyanazt kínálja, mint a szólókampány, csak a szobában több szem többet lát majd. Egy jó szabadulópartnerrel még élvezetesebb kijutni a szorult helyzetekből, és így az élmény is közelebb lesz egy valódi szabadulószobához, ahova általában nem egyedül tér be az ember. Az együttműködéshez pedig minden adott, hiszen a társunk is láthatja az általunk fogott, vagy a képernyőre kitűzött tárgyakat, ahogy a nézetünk többi részét is. A felhőtlen szórakozást azonban erősen akadályozza (azon túl, hogy a split screent is bőven szokni kell), hogy a co-op erősen bugos. A másik játékos képernyőjén ugyanis nem feltétlenül fog ugyanaz látszani, mint a miénken, legyen szó egy zár állásáról vagy egy kijelölt eszközről, de olyan anomália is előfordult, hogy nekem nem záródott be egy helyiség, amelyik a társamnak (helyesen) igen. A problémák persze kommunikációval és a kitűzés funkcióval áthidalhatók, de így is gyakran megtévesztett, és nagyon idegesítő volt a játékmód következetlensége miatt elrontani valamit. Persze a hibák idővel javításra kerülhetnek, de jelenleg nem biztos, hogy érdemes plusz kommunikációs csatorna nélkül co-opozni. És ha már bugok, az is előfordult, hogy a párbeszédek beakadtak, így csak az egész átugrásával lehetett továbbhaladni, tovább sújtva az amúgy sem monumentális sztorit.
[h]Minden jó egyszer véget ér, de ez túl hamar[/h]
Az Escape Academy külsőre is teljesen vállalható. A stilizált grafika helyenként kifejezetten jól áll neki, és ami a legfontosabb, hogy sosem áll a felismerhetőség útjába. A párbeszédek alatt látott karakterképek egészen mutatósak, igaz, 3D környezetben néha fájt rájuk nézni, a cell shaded stílus nem az ő malmukra hajtja a vizet.
Elijeszteni viszont azért ez senkit sem fog, ahogy a nehézség sem – általában bőven maradt idő egy-egy pálya végén. Egyszer fordult csak elő, hogy kapkodni kellett a végén, és segítséget is csak alig kellett kérni. Utóbbiaknál egyébként fokozatosan, az általunk kért intenzitással rágja a szánkba a játék a teendőket, persze minden alkalommal romlik a pálya végén kapott osztályzat. Ha valaki így is rendszeresen kifut az időből, annak sem kell aggódnia, a készítők gondoltak azokra is, akik a dalai lámát a perui legelőkön keresnék. Ilyenkor sem bukja el senki az adott szobát, csak szintén az akadémiai jegyek látják a kárát, ha hosszabbításban sikerül csak kijutni. De erre tényleg nem igazán lesz szükség, a lendületesség oltárán valamennyi nehézséget fel kellett áldozni.
Az Escape Academy remek élmény, csak sajnos rövid. 4-5 óra alatt kisebb pihenőkkel is teljesíthető, de valamennyire már a szobákra kapott idők is behatárolják a hosszát. Ez nem túl sok, pláne, hogy gyakorlatilag semmi értelme akár csak egy pályáját is újrakezdeni, azon ugyanis egy kód nem sok, de annyi sem fog változni. Így kicsit rezeghet a léc a 20 eurós árnál, ahogy az is elgondolkodtató, hogy egy nagyobb ingyenes frissítés mellett két DLC is be lett ígérve. Viszont a játék elérhető Game Passban is, úgy pedig kifejezetten hiba lenne kihagyni.
Cím: Escape Academy
Kiadó: iam8bit, Skybound Games
Fejlesztő: Coin Crew Games
Megjelenés dátuma: 2022. július 14.
Műfaj: szabadulószoba, puzzle