Blog

Blog

Blog

Szubjektíven az idei E3-ról – Microsoft

Szerző

Közzétéve

2017. jún. 27.

Kommentek

0

Minél többet töprengtem el a látottakon, annál inkább indulatos lettem az E3-as Microsoft konferencia után. Kénytelen voltam emiatt az alábbi élménybeszámolót a Blog rovatunkba helyezni. A fejemben az objektivitás átcsapott őrült, megalomániás konteókkal sűrített fröcsögésbe, de ezt igyekszem a lehető legjobban véka alá rejteni, bár nem sűrűn váltott ki még hasonló érzéseket belőlem egyik kiadó sem a közelmúltban.

Phil Spencer, a szakember

Azt máris szeretném leszögezni, hogy az Xbox rezidens képviselőjét, Phil Spencert mindig is furcsának tartottam, legalábbis nem szimpatizáltam vele. Jó-jó a marketinggel amúgy sem kell bratyizni, meg nem egy ember miatt fog valaki egy márkát megkedvelni, vagy meggyűlölni (bár a közelmúltban a közösségi médiának és a végtelen mennyiségű trollnak köszönhetően pillanatok alatt ki lehet nyírni egy ember imidzsét, pláne ha az illető már egy adott brandet képvisel).
spencer
Szóval Phil Spencer ide vagy oda, kíváncsian ültem képernyőm elé. Én vártam, hogy olyat mutasson a Microsoft, amitől elakad a lélegzetünk is. Vártam a Scorpiot, ami azóta az Xbox One X fantáziadús nevet viseli, vártam az erős felhozatalt. Végül csalódnom kellett.

A 4K 60FPS bűvöletében

Mára már a gémerek hívószavává vált a 4K-s felbontás és a fix 60 másodpercenkénti képkocka szám, ami valljuk be elég frankó látványt képes nyújtani. A kérdés csupán annyi: csak a high-end gamer PC-k tudják ezt a technológiát, avagy a jelen generációs konzolok is elég érettek a “négyká hatvan efpéesre”?
A vita végére a pontot minden erejével igyekszik feltenni a Microsoft és az Xbox. Szerintük lehetséges a fent említett teljesítmény!
Legalábbis ezt hallhattuk, láthattuk az Xbox konferenciáján. Meg hogy nem kellenek exkluzív címek, hiszen a multiplatform játékok mozgatják a legnagyobb tömegeket. Ami egyébként nem hülyeség, de akkor egy későbbi interjú során miért nyilatkozta Spencer, hogy érkeznek az Xbox-Windows exkluzív játékok? Nem mostanában, de semmiképp sem álltak le Spencer szerint a saját címek gyártásával. Jönnek majd ezek a játékok, amikor kész lesznek – tudhattuk meg. Legalább a Forza 7 4K-s felbontás mellett képes lesz majd a 60 frame-re, ez eddig biztos. Meg a Project Cars 2.
forza7-9
Egyébként lehet én értettem félre valamit az E3 konferencia során, de nekem úgy maradt meg, hogy az Xbox One X lesz a világ legerősebb konzolja, kenterbe verve a Playstation 4 Pro-t, mivel a Microsoft szupermérnökei lehetővé teszik, hogy minden frissen megjelenő játék a már unásig ismételt 4K-s felbontás alatt fix hatvan FPS-t tud majd produkálni. Emlékszem, úgy reklámozták terméküket, hogy az ősszel megjelenő Destiny 2 majd Xboxon lesz a legkirályabb. A Microsoft E3 másnapján pedig jöttek a részletek. Hát a 4K meglesz, de az Assassin’s Creed Origins, a Destiny 2, és nagyjából az összes többi frissen bejelentett cím 30 FPS-sel fog menni. Amivel egyébként abszolút semmi baj nincsen, hiszen nézzük csak meg az Uncharted 4-et, ami Pro-n fixen tartja a harminc képkockát, mégis az elmúlt időszak egyik leglátványosabb játékáról van szó.

destiny_2_teaser.0
“Én csak a lootért jöttem”

Tehát nekem ez a „velünk nincs egy ligában a Playstation” kijelentés kicsit csúsztatás és átverés szagú. Nem vagyok technikai szakember, de ha a nagy számokkal dobálózunk, és nincs mögötte igazság (vagy van, csak kitekerve), akkor mivel is kapunk jobb konzolt például a PS4 Pro-nál? Ráadásul, ha messziről nézzük a dolgokat, és csupán azt vesszük, hogy a Pro képes 4K 30FPS-re, és az Xbox One X is ugyanerre képes, akkor mi indokolja a körülbelül 30.000 Ft-os árkülönbséget? (PS4 Pro ~130.000 Ft, Xbox One X ~150-160.000 Ft lesz) Egyébként pedig teljesen elképzelhető, hogy csupán én vagyok így ezzel az egésszel. A Microsoft és az Xbox mögött hatalmas marketingosztály áll, hosszas tervezések, komoly, mérlegelt döntések vezettek el idáig. Valami biztosan indokolta az E3-on bemutatottakat, és még a végén egy nagyon frankó dolog fog kisülni az egészből. Csak az én pesszimizmusom és szkepticizmusom korlátol, és nem látom a fától az erdőt.
xboxonex.jpg
Egyébként pedig tök jó lenne, ha nem az lenne a vezérelv, hogy mindent kötelező 4K-s felbontásban játszanunk és e szerint vásárolnánk konzolt, avagy PC-t. A tartalmat, a nívós játékokat kellene szem előtt tartani. Nem véletlen a Nintendo sikere is, hiszen 30 éves címeket dobnak újra piacra, és senkit sem érdekel a 4K, de még a full hd sem. A lényeg (főleg a konzol gamingnél) mindig a játék lesz, amivel most a Microsoft hadilábon áll. Az a néhány saját cím, amijük van önmagában nem elég ösztönző konzolvásárlás szempontjából. Az, hogy 4K-ban játszhatunk indie játékokat, pedig szintén nem egy instant-buy kategória.
Végeredményben a bejegyzés végére megleltem lelki békémet. Nem temetem az új Xboxot, hiszen simán lehet nagyon jó. Az aggályaim azért megmaradtak, és egyelőre úgy néz ki, hogy a Sony kegyetlen giga-címeket fog hozni idén és jövőre, amivel nagyon nehezen lehet versenyben maradni. Viszont az Xboxnál ott az EA Access, a Netflixre hajazó Xbox Game Pass, és az ingyenes Gold-játékokkal is igencsak jól állnak; meglátjuk.

Miket láthattunk az Xbox E3 konferenciáján?

  • Anthem
  • Forza 7
  • Minecraft 4K-ban
  • Sea Of Thieves
  • Metro: Exodus
  • Assassin’s Creed Origins
  • State Of Decay 2
  • Dragon Ball FighterZ
  • Crackdown 3
  • Life Is Strange before the storm
  • Middle Earth: Shadow Of War
  • Ori And The Will Of The Wisps
  • És még számos indie, vagy ahhoz hasonló cím

Friss

Kapcsolódó

User Review
0 (0 votes)