A korosztályomat képviselő olvasók közül remélhetőleg sokan emlékeznek még a tamagocsi nevű kis műanyag kütyüre. A 90-es években nevelkedett kölykök, köztük jómagam is, a megszállottja volt a néhány pixeles házikedvenceknek, amiket lehetett etetni, itatni, meg játszani velük. És gondosan vigyázni kellett rájuk, mert elég hamar kimúltak, az pedig komoly trauma volt. Nem viccelek, voltak olyan gyerkek, akik rendesen eltemették a tamagocsijukat, ha az elpusztult. Na, mai kritikánk alanyának, a Tamagotchi Plaza-nak ehhez jóformán semmi köze, de a nosztalgikus kitekintőért már megérte.
A térre káromkodni jöttök-e?
A rendszeres GeekVilágra látogatók jó eséllyel megszokhatták, hogy írásaink elég terjedelmesek szoktak lenni. Azonban könnyen lehet, hogy ez lesz a legrövidebb videojátékos kritika, ami megjelent a GeekVilág virtuális hasábjain. Ugyanis, ha azt mondom, hogy a Tamagotchi Plaza nem vállal sokat, akkor még a közelében sem vagyok annak, hogy mennyire ingerszegény lett.
Már a legelején szeretném leszögezni, hogy a játék kétfajta verzióban jelent meg. Switch 1-re és Switch 2-re is kiadták, utóbbi pedig már a kedvcsináló videók alapján is fundamentálisan is egy jóval szórakoztatóbb alkotásnak tűnik. De én az OG Switches kiadást teszteltem, ami mintha ugyanannak a játéknak a temus változata lenne.
A játék történetére sajnos nem tudok túl sok bekezdést szentelni. De talán már a legelejétől fogva egyértelmű, hogy nem a narratív mélységekre építettek a készítők, így hát efölött könnyen szemet tudok hunyni. Dióhéjban arról van szó, hogy ezek az aranyos kis tamagocsi-űrlények idelátogattak hozzánk, és valamiért melózni akarnak. Boltokat nyitnak egy téren, és a mi feladatunk lesz segíteni a különféle kreatúráknak teljesíteni a kívánságaikat.
A játékmenet pedig úgy néz ki, hogy a Tamagotchi Plazában helyet kapó 12 minijátékot pörgetjük orrvérzésig. Vagy, amíg meg nem unjuk. Ez utóbbi viszont sokkal hamarabb megtörténik, mint reméltem.
A játék talán legfőbb problémája, hogy a papírvékony előrehaladási lehetőség egyáltalán nem elég, hogy bármiféle motivációval szolgáljon. Mindegyik minijáték már azonnal elérhető, így az sincs, hogy pályákat kéne teljesíteni, vagy célokat elérni, hogy kioldjunk még több játékmódot, vagy igazából bármit, ami még hozzá tudna adni valamit az élményhez.
Összesen annyi a progresszió, hogy a minijátékokkal pénzt gyűjthetünk, amiből fejleszthetjük a főterünket. A fejlesztések pedig egyre drágábbak, de mivel az égvilágon semmilyen gyakorlati haszon nem jár velük, így még ez sem tudott bent tartani, hogy „kimaxoljam” a játékot.
Akkor ez most ennyi volt?
Hamar kirajzolódott az is, hogy a tizenkét minijátékból kettőt egyáltalán nem tudok elviselni, négy túl lassú és monoton, a másik hat meg pont arra elég, hogy kábé tízperces etapokban csinálgassam őket.
De a már így is felére redukált élvezeti faktor is hamar kimúlik, mert nagyjából a harmadik menet után nagyon nehéz motiválni magamat, hogy folytassam az adott játék. A taktikám az volt, hogy amint eluntam az adott tevékenységet (tehát elég hamar), mentem tovább, és ugyanígy, kábé hármasával igyekeztem változatosságot erőltetni a játékmenetbe.
És még egy sörözés mellett sem lehet party-játékká nemesíteni, mert ahhoz meg túl kevés az olyan tevékenység, amit akár ketten is lehetne játszani.
Azt sem írom a pozitív lajstromra, hogy az első tizenöt perc után még a hangot is lenémítottam, mert a világ legidegesítőbb hangeffektjeivel sikerült megpakolni az alkotást.
Elvileg több, mint 100 különféle tamagotchi karakter tűnik fel az aprócska városban, de ez gyakorlatilag semmilyen kihatással nincs a játékra.
A legkisebb korosztálynak, akik már kaphatnak képernyőidőt még szórakoztató lehet, de a brainrot generáció figyelmét garantáltan nem fogja tudni fenntartani néhány percnél tovább.
Próbálom forgatni a szavakat, hogy kevésbé legyek nyers, de nem tudok mást mondani, a Tamagotchi Plaza megjelenése ocsmány. Nem csak maga a grafika áll távol a szemet gyönyörködtetőtől, de az általános dizájn is egészen fantáziátlan. A tamagocsik lehet, hogy egyesek szerint aranyosak, meg cukik, de belőlem nem igazán tudtak semmiféle érzelmet kiváltani.
Mondjuk ez a játék teljes egészére is elmondható. Sem pozitív, sem pedig negatív irányba nem tudott igazán kibillenteni. Nem tudom földbedöngölni, mert a célja kristály tiszta, és az a kevés, amit vállal, azt hozza annyira, amennyire szükséges. De éppen ezért dicsérni sem lehet, mert mindennél egy dekával sem tud többet. Ez már lehet az apátia!
Verdikt
Lehetséges, hogy a Switch 2-es kiadás több élménnyel szolgál, de a Tamagotchi Plaza, ami az OG Switchre jött ki, sajnos nem több egy minden téren szörnyen alacsony lángon égő minijáték kollekciónál.
Valószínűleg jóval megengedőbb lennék, ha mobiljátékként jelent volna meg. Annak teljesen korrekt, de így, ebben a formában egyszerűen nem látom, hogy hosszútávon bármikor elővenném, hogy csak úgy kedvtelésből megcsináljak néhány kajarendelést, szemüveget, vagy megvívjak egy újabb rapcsatát.
A Tamagotchi Plaza a mértani közepes játék megtestesülése. Roppant keveset vállal, de legalább nem próbál meg úgy tenni, mintha komolyabb mélységei lennének. Az első percben megkapjuk, hogy mire lehet számítani, és konzekvensen ragaszkodik is hozzá. Még ha ez azt is jelenti, hogyha ez abszolút minimális élvezeti értékkel is jár.
A tesztpéldányért hálás köszönet a Cenega Hungary Kft.-nek. A játék 2025.06.27-én jelent meg és elérhető dobozos kiadásban is.