Kiemelt cikkekMozgókép

Kiemelt cikkekMozgókép

Kiemelt cikkekMozgókép

Társadalmi frusztráció – Deadly Class Sorozatajánló

Szerző

Közzétéve

2019. márc. 15.

Kommentek

0

A 80-as évekre mostanában úgy tekintünk, mint az aranykorra. Ezerszer megírtuk már mi is, mekkora hatással van jelenlegi popkultúránkra az említett évtized, nem beszélve arról, hogy a blog is előszeretettel mereng el az 1980-as évek retro-időszakán. Az Orgyilkos osztály (Deadly Class) azonban a másik oldalról mutatja be az amerikai 80-as évek végét. Jóllehet, a sorozat és az alapjául szolgáló képregény egy hatalmas, allegorikus korrajz az ellenkultúráról; semmiképp sem érdemes kihagyni.


[h]Társadalmi szorongás[/h]

A Deadly Class képregénysorozat 2014-ben indult el, és mind a mai napig jelennek meg újabb füzetek. A sorozat jelenleg a 37. kiadványnál tart, tehát van mit pótolni. Hazánkban a Fumax kiadó forgalmazza Orgyilkos osztály címen. Eddig a Reagen nemzedék alcímű, kemény-borítós képregény jelent meg, ami tartalmazza a sorozat első hat részét.

A SyFy gondozásában megjelent sorozat pedig meglepően szorosan követi a képregény eseményeit, nem mellesleg a füzetek látványvilágát alapjául véve borzasztó hangulatos animációs jelenetekkel is találkozhatunk. Oké, de mi is akkor a Deadly Class?

Először írnék néhány sort a történetről, utána kicsit mélyebbre merülünk. Marcust, az utcafiút a rendőrség szándékos gyújtogatás és tömeggyilkosság miatt körözi. Egy rejtélyes felekezet azonban menedéket kínál a fiú számára, hiszen hírneve alapján hasznosíthatják dühét a rendszer ellen, és hogy olyan orgyilkost képezzenek belőle, aki majd elteszi a bűnösöket láb alól.

Új húsként Marcusnak kimondottan nehezen megy a beilleszkedés, mindenki az életére tör. Mármint szó szerint. Egy új közösségbe mindig nehéz megtalálni a helyünket, de főszereplőnket körbe veszik a legádázabb maffia-vezérek és egyéb neonáci családok, vagy yakuza-klán gyerekei, akik nem könnyítik meg a fiú életét. Később persze befogadja egy klikk, ahol a hozzá hasonló lúzerek vannak, itt tesz szert néhány barátra: Petrára, a goth lányra, Shabnamre, a köpcös és tudálékos srácra, aki szobatársa lesz, és Billyre, a punkra, akivel lesz majd néhány meredek kaland. Marcus rajtuk kívül még összehaverkodik néhány kívülről kemény arccal, akikről kiderül, hogy sokkal több van lelkük mélyén, mint amennyit egy kívülálló valaha megtapasztalhat.

Ahogy a bevezetőben már utalgattam rá, a Deadly Class nem egy omázs a 80-as évekhez. Nincs túlromanticizilálva az évtized, hanem annak hidegháborús félelmeivel és társadalmi szorongásaival riogat. Nem nehéz a sorozatban szereplő atmoszférát és szociológiai meglátásokat ráhúzni a 2019-es évre, ami miatt még erősebbé válik a mondanivaló. Olyan világot mutat be a sorozat, ami ugyan egy fura urban fantasyra hajaz, de a körítést leszámítva nagyon erős lélektani és karakterdrámákkal szembesülhetünk, brutálisan erőszakos képsorokkal megspékelve.

[h]Az ellenállás mélyről bugyog[/h]

A nyilvánvaló, monológok által közvetített társadalomkritikák mellett rengeteg a mélyen meglapuló, ősi gyökerekből táplálkozó szorongás is, és nem egy emberi gyarlóság köszön vissza a képernyőről. Ilyen például a hazudozás, a nagyképűség mögött rejlő magány és érzelmi hiátus, túlzott alkohol és drogfogyasztás, gyógyszerfüggőség, depresszió. És a carpe diem életmód kifacsart felfogása, miszerint minden nap úgy kell élni, mintha az utolsó lenne. Ez együtt jár féktelen bulikkal, gyilkossággal, és bármivel, amitől nem kell azon gondolkodni, hogy mit tartogat a másnap. De ott van a félelem a kiszámíthatatlanságtól, a rendszerrel és gyakorlatilag mindennel szemben, ami nem várt változást hozhat.

A szubkontextus mellett a Deadly Class azért erősen hangsúlyt fektet a pörgős cselekményre, az iszonyatosan jó zenékre, és némi fekete humorra. Na jó, néhol kifejezetten erős fekete humorra.

A színészekkel egyáltalán nincs gond, sőt úgy érzem mindenki tökéletes választás volt szerepére. Hitelesen és legfőképpen természetesen alakítanak, ami miatt könnyedén megkedvelhetjük, vagy megutálhatjuk őket.

[h]Anti-pátosz[/h]

Összességében tehát a Deadly Class egy zseniális alkotás mind képregény mind sorozat formájában. Az első évad még nem ért véget teljesen, szóval simám be lehet csatlakozni. A pszichológiai és szociológiai felütés mellett rettentően szókimondó, és nem kevésszer megbotránkoztató, tabufeszegető képsorokkal találkozhatunk. Minden benne van, ami miatt a 80-as évek gáz lehetett, nyilván koncentrált mennyiségben. De úgy veszem észre, hogy a sorozatban látottak kimondottan könnyedén ráhúzhatóak jelenlegi társadalmunkra is.

Mindenképpen ajánlom azoknak, akik imádják a 80-as éveket, és annak árnyoldalát is, amiről senki sem beszél. Illetve azoknak, akik szeretik az örökzöld rock/grunge/alternatív rock bandákat, főleg azon belül is a The Cure-t. Ugyan viszonylag sok mindenben variáltak a képregényhez képest, simán kárpótolnak az animációs betétek, illetve a gyakran szó szerint a füzetek lapjairól megjelenő jelenetek, párbeszédek. Ha tehetitek, akkor a képregényeket is szerezzétek be, egészen zseniális élmény olvasni.

A Deadly Class nagyon erős sorozat, erős képi világgal és még erősebb mondanivalóval. Gyakran elég lassú a tempó, elmélkedős, és sok a monológ, de nagyon jól áll neki. Én bírtam, idén szerintem jó eséllyel pályázik a TOP 3 kedvenc sorozataim első helyére, mindenképpen érdemes megpróbálkozni vele. De aki egyébként sem kedveli a fent említett jellegzetességeket, annak nem is ez fogja meghozni a kedvét ehhez a műfajhoz.

[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]

Sending
User Review
0 (0 votes)