Mint minden valamirevaló harmincon túli felnőttet, úgy engem is utolért a milleniál-átok: úgy váltogatom a hobbikat, mint a zoknit. Legutóbb például a TCG-k (Tading Card Game), vagyis a gyűjtögethető – és persze játszható – kártyák világa szippantott magába, miután valamelyest magam mögött hagytam az évekig tartó elszánt képregény és mangagyűjtést.
Ezzel pedig nem vagyok egyedül. A szocmédiában előszeretettel használják a „kidulthood” kifejezést arra, hogy a jellemzően Y-generációsok a nehezen megkeresett felnőtt pénzüket olyasmikre költik, amikre annak idején gyerekként nem volt lehetőségük. Ezzel felfedeznek régi, vagy egészen új hobbikat, és mivel a mi időnk is véges, ezért az egyes őrületek nem élethosszig tartanak, hanem időszakosak. A jelenséggé vált kifejezés mögötti pszichológiáról, vagy a (túl)fogyasztói társadalom aktuális helyzetéről hosszasan lehetne elmélkedni, de a következő bekezdésekben ezektől most mentesíteném a kedves Olvasót!
Viszont újdonsült hobbimban tényleg van valami fekete mágia, ami az agyam hátsó részét birizgálja. A csomagok bontogatása, a kártyák rendezgetése, a pakliépítés olyan régen eltemetett érzelmeket és élményeket szabadít fel, ami saját magam számára is minimum érdekes, de inkább tanulságos.
Kártyából várat
Ha a cikk címét is elolvastátok, akkor nem lesz nehéz kikövetkeztetni, hogyan kapcsolódnak a bevezetőhöz a következő sorok. Mivel, ha jól számoltam nagyjából ezer éve jelentkeztem utoljára bármilyen írással, ezért olyasmivel szerettem volna belemártani a lábujjam a géming zsurnó békalencsés levesébe, ami még nem töri át a komfortzónámat.
Tehát mi sem lett volna kézenfekvőbb egy comeback kritika alanyának, mint ami szervesen kapcsolódik abbéli elfoglaltságomhoz, hogy kínosan sok pénzt és időt töltök a Magic: The Gathering világában.
Volt szerencsém ugyanis játszani a TCG Card Shop Simulator nevű alkotással, ami pontosan azt nyújtja, amit a címe is sejtet.
Mivel mostanában egyébként is a cozy játékok irányába terelődött az érdeklődésem, ezért aktívan keresni is kezdtem az olyan jellegű alkotásokat, melyek nem igényelnek túl sok agysejtet ahhoz, hogy tisztességesen kikapcsolódjak egy kimerítő nap után.
Így jött szembe a TCG Card Shop Simulator is, ami ugyan nem kecsegtet lehengerlő grafikával, kifinomult irányítással, vagy műfajteremtő mechanikával, de a hozzáfűzött elvárásokat teljes magabiztossággal szállítja.
Mókuskerék szimulátor
A TCG Card Shop Simulator két évet töltött early access állapotban, de idén augusztusban bejelentették, hogy szeptember 15-én érkezni fog végre az 1.0 verzió. Ennek apropójából tekintsük is meg, hogy szuperál a már teljes játék. (A tesztkódért hálás köszönet a fejlesztő O.P.Neon Games-nek.)
Amennyire ki tudtam bogarászni, a játékot egy egyszemélyes malajziai stúdió készítette. De a szemfülesebb Steam-turkálók lehet találkoztak már korábbi alkotásaival, mint például a Sumiken, Tetramon Duel Master, vagy Idle Card Shop Tycoon. Bár bevallom számomra ezek a címek nem sokat mondtak, az néhány perc kutatómunka után is kideríthető volt, hogy a fejlesztő igencsak kedvelheti a TCG-műfajt.
És hát nem árulok el nagy titkot, de a TCG Card Shop Simulator-ban egy kártyaboltot kell menedzselni. Ennyi, kész, mehetünk haza.
Viccet félretéve tényleg nehéz belemászni a játék mélységeibe, mert hát mégiscsak egy boltot igazgatunk. De azért vegyük sorba, hogy mik lesznek a feladataink újdonsült üzlet tulajdonosként.
Minden nap feltöltjük készleteinket, ha kell, igazítunk az árakon, majd várjuk a kedves vásárlókat, hogy nálunk hagyják nehezen megkeresett betevőjüket. A magától értetődő kártyacsomagokon kívül mindenféle egyéb kiegészítőt is árulhatunk a plüssfigurákon keresztül a képregényeken át a dobókockákig, védőfóliákig, poszterekig, és még sorolhatnám.
Megadhatjuk magunkat a nyitogatós késztetéseknek is, ugyanis magunk is kicsomagolhatunk booster pakkokat, és a bennük található lapokat egyesével is értékesíthetjük. Az értékesebb, vagy szimplán csak szívünkhöz közel kerülő kártyákat elküldhetjük minősítésre is, hogy aztán csinosan, slabbelve, még több pénzért eladhassuk, vagy kiállíthassuk őket.
Természetesen figyelni kell kiadásainkra is, hiszen a készletpótlás mellett a rezsit, és az alkalmazottat is fizetni kell, meg ha új terméktípussal szeretnénk bővíteni a felhozatalt, annak is ki kell csengetni az egyszeri licenszdíját, ami ahogy haladunk előre, egyre borsosabbá válik.
Ha elfogyott a szabad polc, akkor vehetünk újabbakat. Ezek funkciójukat tekintve eltérő stílusban kaphatók, de más kiegészítő jellegű bútorzattal is emelhetjük boltunk nívóját. Üzletünket kedvünkre dekorálhatjuk is a falak, padlózat, mennyezet testre szabásával, vagy poszterek, figurák, szobrok elhelyezésével. A dekorelemek viszont már komolyabb beruházások, szóval először javallott felhalmozni némi profitot.
De a betérő büdös vásárlók miatt (akik csak úgy, mint a valóságban komoly kellemetlenséggel járnak), ezáltal a nézelődök kényelme érdekében légtisztító alkalmatosságokat is elhelyezhetünk.
Továbbá, játékasztalokat is betehetünk, melyek csalogatók lehetnek a betérő látogatók számára, de akár még versenyt is rendezhetünk. Utóbbi remek bevétel forrás lehet, hiszen annak ellenére, hogy értékes nyereményekkel jutalmazhatjuk a játékosokat, borsos nevezési díjakat is beszedhetünk tőlük.
Ha pedig magát az üzlet területét érezzük szűkösnek, gond egy szál se, ha van elég kápé, bővíthetjük a bolt méretét is. És ha már egymagunk nem bírjuk a tempót, felvehetünk alkalmazottakat is, akik megadott statokkal felvértezve segítik a bolt működését.
Stonks
A játék nyilván nem licenszelt semmiféle létező franchise-t, hiszen arra biztosan ráment volna az indie dev gatyája is. Szóval nem valódi Magic, Pokémon, vagy hasonló figurák köszönnek vissza, hanem a fejlesztő saját világából származó Tetramonok (ami egyértelmű Pokémon nyúlás, és ki tudja, a Nintendo ügyvédei már lesben állnak valahol) képezik a helyi NPC-k rajongásának tárgyát.
A játékmenet szépen kicsiszolt, emiatt szinte pillanatok alatt be tudja rántani az érdeklődő játékost. Ahogy a kassza mögött állunk, és unottan csippantjuk a sokadik vásárló sokadik termékét, és számoljuk a visszajárót, közben fél szemmel nyomon követhetjük a készlet fogyását, ezzel már a következő napot tervezgetve. Vagy agyalhatunk azon is, hogy melyik fejlesztést, vagy új termék típust vegyük meg legközelebb.
Néha a betérő vásárlók is hoznak magukkal lapokat, amiktől szívesen megválnának, és bizony érdemes alkudozni velük, hátha olcsón lecsaphatunk egy-egy értékesebb cuccra. Az MI viszont nem túl okos, mert előfordult olyan, hogy áron alul megvettem egy NPC kártyáját, majd kiraktam piaci érték fölött 20%-kal, és ugyanaz a vásárló meg is vette ennyiért a kártyát. Majd megjegyezte, hogy milyen jó árban volt. Bárcsak így működött volna a saját vállalkozásom is… friss sebek tépkedése helyett inkább menjünk tovább.
És még ha a forgalmas napok folyamatos pörgést igényelnek, maga a játékmenet elég lassú égésű. Hamar észrevehetjük, hogy az eredményesen zárt napok után is épp csak annyi a nyereségünk, hogy a következő napra betankolhatunk készletből, és egy-két újdonságot is beszerezhetünk. Így hát lassan, de biztosan lehet építgetni a kártyaboltos birodalmunkat, de nyilván ez annak is a függvénye, hogy a játékos hogyan menedzseli a pénzügyeket. Vagy épp sikerül-e valami alkalmi bizniszt kötni, és sokezer dollárnyi profitot csinálni egyetlen kártyalappal.
Egy retailem, egy halálom
A TCG Card Shop Simulator jelenleg néhány apró, és egy szembetűnő hibával rendelkezik. Kezdjük a kisebbekkel. A játék mostani gazdasági ökoszisztémája nem mindig következetes, a kioldható újdonságok nincsenek szem előtt, és az árazások is gyakran hasraütésszerűek. Mindehhez hozzájön, hogy a UI sem a legintuitívabb, amivel valaha találkoztam. A menürendszer nehezen átlátható, és a termékek nincsenek megfelelően kategorizálva. Mondjuk ha a fejlesztőnek az volt a célja, hogy valós képet fessen egy átlagos nagykerről, akkor profi munkát végzett. De aki még nem dolgozott kereskedelemben, könnyen hiheti, hogy csak rossz játék design. Örülnék továbbá változatos háttérzenéknek, dallamoknak, több hangeffektnek, mondjuk olyasmiknek, amik egy ici-picit élővé teszik a környezetet.
A játék legnagyobb problémája viszont a grafika. Szó se róla, rohadt nehéz lehet egy személyben 3D-s játékot készíteni és noha senki sem egy fotorealisztikus csodát vár, azért némi stilizáltsággal ki tudtam volna békülni.
Míg néhány termék dizájnja elég menő (a Tetramonok alapvetően jól néznek ki, bár semmi extrát nem nyújtanak), a legtöbbé kifejezetten sematikus, vagy egyenesen unalmas. A 3D objektumok többsége is úgy tűnik, mintha több fajta asset-készletből lettek volna összehalászva. De őszintén szólva ez a része kevésbé fájt a szememnek. Nem úgy az NPC-k. Sajnos a betérő vásárlók megjelenítésére bizony ráférne egy kis ráncfelvarrás. A modellek elég bénácskák, és kevés is van belőlük, ami gyakran eredményezi azt, hogy ugyanabból a típusú vásárlóból több is tartózkodik az üzletben. Bár legtöbbször azért más ruhában vannak, amit azért értékelek. Továbbá a mozgásuk elég statikus, és elég furcsán járnak-kelnek, de ez már csak hab a tortán.
Minden problémája ellenére a TCG Card Shop Simulator előtt még fényes jövő állhat. A TCG-k iránti rajongás épp fellendülőben van, így idővel egyre többen érdeklődhetnek iránta. Az egyszemélyes stúdióval járó gyerekbetegségek leküzdése után is van még mit fejleszteni, vagy épp bővíteni rajta. Ezután a legnagyobb dobás pedig egyértelműen az lenne, ha sikerülne valódi, licenszelt univerzumokat behozni a játékba, hiszen a legtöbben a széles körben ismert franchise-okért rajonganak, ezekkel tudnának azonosulni. És bár ez csak egy hiú ábránd, azért sohase mondd, hogy soha; léteznek kreatív modderek, akik seperc alatt le tudnák fejleszteni, csak hát az igazságszolgáltatás pörölyével senki sem szeretne szembekerülni.
Verdikt
Összességében a TCG Card Shop Simulator egy hibáktól korántsem mentes, ám ígéretes próbálkozás. Abszolút érzékkel tudott egy niche-rétegbe betalálni, ami miatt egy csomó TCG-rajongó fogja rávetni magát, minimum már csak azért, hogy kipróbálja. Viszont résen is kell lennie. Mert ha kiderül, hogy a formátum népszerű, akkor sanszos, hogy érkezni fog néhány új szereplő a piacra, aki több pénzből, nagyobb erőforrásból gazdálkodva simán készíthet egy letisztultabb, konzisztensebb alkotást.
Mint ahogy a cozy, azaz komfortos, bekuckózós játékok java, úgy a TCG Card Shop Simulator is egy erősen réteg cucc. Tudjátok, nagyjából annyira, mint egy targonca, vagy kukásautó sim. Szóval, ha nulla kötődésed van a gyűjtögetős kártyákhoz, vagy a kereskedelemhez úgy általánosságban, akkor még csak a közelébe se nézz ennek a játéknak. De ha téged is elkapott a kártyaláz, vagy már évek óta benne vagy, akkor simán érdemes lehet adni neki egy esélyt.