Az az igazság, hogy a Gotham Knights tesztünk hamarabb is megjelenhetett volna, ha nem kell két nagyobb patchet is megvárnom ahhoz, hogy ne okozzon fizikai tüneteket, miközben játszom vele. Azt elég világossá tették a fejlesztők, hogy konzolokon a kitűzött másodpercenkénti képkockaszám 30 lesz, és ne is nagyon várjunk teljesítmény módot. A felzaklatott játékosokkal ellentétben nekem nincs bajom a 30 FPS-sel, ha közben a kép folyamatos és nem röccen meg a stabilitás.
A Gotham Knights ezzel szemben egy tecnhikai katasztrófaként jelent meg, és emiatt a megjelenése első napjaiban (hetében) szörnyen rossz élmény volt játszani vele. A 30 FPS-t sem tudta megbízhatóan tartani, de amikor igen, akkor is komoly problémák voltak a kép folytonosságával, nem beszélve az FPS-drop tüskékről, amik néhány perc játék után szédülést és fejfájást váltottak ki belőlem.
A fejlesztő WB Games Montréál megpróbálta menteni a menthetőt, és beígérte a konzolosoknak, hogy stabilizálják a játékot. Ugyan a technikai foltozás még így sem biztosít tökéletes élményt, legalább nem akartam elhányni magamat, miközben játszottam. Legalábbis nem emiatt.
[h]Elbatmantelenedve[/h]
A Gotham Knights egy igen látványos és ígéretes jelenettel indul. Batman éppen egyik rettegett ellenfelével, az Árnyak Ligája vezetőjével, Ra’s Al Ghullal harcol. Ahogy a játék bejelentésekor is egyértelművé tették, ez nem egy Batmanre fókuszáló alkotás. A csatában alul marad a Sötét Lovag, de viszi magával ellenségét is.
A történet ott veszi fel a fonalat, amikor a Bruce Wayne-t és a Batmant egyaránt gyászoló Bat-családnak önállóan kell helytállnia a gothami bűnözéssel szemben. Ha valamit nagyon eltaláltak a készítők, akkor a négyfős csapat és persze az egész család szíve-lelke, Alfred közti dinamika. Mindenki a maga módján próbálja feldolgozni mentoruk és az abszolút egészségtelen család fejének elvesztését.
Batgirl, Nightwing, Robin és Red Hood külön-külön is egyéniségek, és ugyan a narratíva szerint megtanulnak csapatként együtt dolgozni, a játékmenet ehhez nem asszisztál, kizárólag akkor, ha egy pajtásunkkal kooperatív módban püföljük a gaztevőket. Adná magát a négyfős coop lehetősége is, de a cikk írásának pillanatában erre még nincs lehetőség.
[h]Életképtelen modell[/h]
A Gotham Knights egyértelműen a történetével domborít. Vagyis inkább a négy játszható főszereplő kémiája és vívódásai viszik el a hátán az egész hóbelevancot. Ezen kívül a legjobb, amit fel tud mutatni játékmenet szempontjából azt leginkább az iparos munka jelzővel tudnám illetni. De gyakran még ezt is képes alul múlni.
Meggyőződésem, hogy a Gotham Knights, ha nem is mobiljátéknak, de biztosan live service-nek készült. A karaktereink ruháit, fegyvereit fejleszthetjük, újakat kraftolhatunk, képességpontokat oldhatunk fel és természetesen szinteződhetünk. Az rpg-nek csúfolt elemekkel jellemzően nincs problémám, kellően ambivalens vagyok a témában, így ímmel-ámmal még jól tudok szórakozni a Ubisoft-féle iskola címeivel is.
Azonban a Gotham Knights kisujját sem mozdította, hogy bármi értelmet püföljön a rendszerébe. Csak és kizárólag azért kell erősebbnek lennünk, mert hozzánk szintezi az ellenfeleket is, emiatt elkerülhetetlen az a fajta időrabló mókuskerék, amitől már herótom van a játékiparban. De értékeljük az élet apró örömeit: a kioldható kosztümöket legalább valamennyire testre tudjuk szabni, és kimondottan pofás skineket lehet megszerezni.
[h]Álmos éjszakák[/h]
Kanyarodjunk is rá a fő játékmenetként szolgáló mechanizmusokra. Egyrészről megkapjuk az open worldnek elhazudott Gotham városát játszótérnek, ami kihaltabb, mint egy vidéki város télen, mikor este 6 után lekapcsolták az utcavilágítást. A beharangozott nyomozásnak és élő városnak hírét sem láttam, csak végeláthatatlan random-generált tevékenységeket, amik minden fantázia nélkül lettek megalkotva, és sajnos nincs is túl sok belőlük, hogy legalább a változatosság hiú ábrándjába ringathassuk magunkat.
A felvonultatott frakciók képviselői sem adnak hozzá túl sokat az élményhez. Nagyjából ugyanazok az archetípus ellenfelek küzdenek ellenünk, csak máshogy néznek ki. A fejlettebbeknek meg több az életerejük.
És ha már itt tartunk: a játék felénél nem bírtam tovább, és easy-re kellett állítanom a nehézséget. Na nem azért, mert akkora kihívásokba ütköztem volna, hanem mert a legtriviálisabb mellék-mellékküldetések is hosszú percekig tartottak. Az ellenfeleknek egyszerűen nem lehetett lepofozni az életét, hiába az aktuálisan elérhető legjobb cuccokkal voltam felvértezve.
[h]Batloot[/h]
Becsülettel végigpróbáltam és majdnem kimaxoltam mind a négy hőst a végigjátszás során. A harcrendszer elég rideg és merev, de megvannak a pillanatai, amikor képes is volt szórakoztatni. Mindegyik karakter felismerhető mozdulatokkal és veszett jó animációkkal megtámogatva harcol, és amikor elkap a flow, akkor jól esik egy-egy csörte.
Gotham-szerte vannak gyűjthető batarangek, meg Batman audiologok, időre teljesítendő batmotor kihívások, meg hasonszőrű tetőn ugrálások. Ezek közül egyik sem túl emlékezetes, de legalább mind a négy batcsaládtaggal meg kell csinálni őket, ha maximalizmusunk nem bír magával.
Ami viszont sokkal jobban bosszantott, hogy itt egy újabb videojáték, ami egyáltalán nem tiszteli a játékosok idejét, és megpróbálja minden nemű kreativitás nélkül duzzasztani a beleölhető időt. A fő sztorin sem lehet csak úgy végigmenni. Folyamatosan megakaszt melléktevékenységekkel, amiket el is tudnék nézni, ha azoknak lenne bármi értelme, vagy köze a cselekményhez. A Baglyok Bíróságában rejlő potenciált egyáltalán nem aknázták ki, így a játék második felére egyre nehezebben tartott ki a motiváció, hogy ezredjére is rosszfiúkat vallassak ki valamelyik sikátorban.
Ezeket a roppant unalmas és repetitív tevékenységeket nagyszerűen ellensúlyozhatta volna az a pár ismerős főgonosz története, melyek opcionális mellékmissziókként funkcionáltak. Igen ám, de a kötelező érvényű alibi-hülyeségeket itt is kénytelenek leszünk végigszenvedni. A térképen megjelenő pontokhoz el kell menni, és vagy védeni kell egy objektumot, vagy ilyen-olyan körítéssel meg kell akadályozni egy bűncselekményt. Lényegtelenek a miértek, csak verekednünk kell.
Ezek a mellékszálas gonoszok sem kaptak hozzájuk méltó történetet, de még a motivációjukat sem értettem teljesen, azon kívül, hogy akkor most ők a rossz arcok. Pedig ha valakikből, akkor Harley Quinnből, Clayface-ből és Mr. Freeze-ből elég sok mindent ki lehetett volna izzadni. És ha éppen be is szippantott az atmoszféra ezeknél a misszióknál, minden egyes pályán agyoncsapták a hangulatot valami förtelmes boss-harccal. És ez utóbbi jellemző az egész játékra: sótlan, fantáziátlan, de annál frusztrálóbb és idegesítőbb boss-harcok.
[h]Mókuskerék és kamu nyílt világ[/h]
A nyílt világnak pedig ugyancsak semmi gyakorlati haszna, hiszen egyetlen célt szolgál: ismételni az unalmas mini-tevékenységeket (értsd: mindenkit meg kell verni), fejleszteni a cuccainkat és szintezni, amit elvár a játék ahhoz, hogy tovább haladhassunk. Minden történeti pont instance-olt, lineáris helyszínekre küld minket, ami ismét egy bizonyíték arra, hogy eszükben sem volt egy Guardians Of The Galaxy-hez hasonló, egyszerű de nagyszerű akció-kalandot tető alá hozni, hanem mindvégig a nyomorult live service lebegett a szemük előtt.
Mikor elkezdtem a játékot, akkor még láttam benne, hogy lehetett volna egy minőségi darab. Ha tartják a sztori és cselekmény nívóját, és feltöltik tényleges és élvezhető tartalommal, akkor az előző bekezdésben említett marveles példa szintjét simán megugorhatták volna. De ahogy haladtam előre, annak is örültem volna, ha a Batman: Arkham Origins mércéjét megüti, pedig az aztán nincs túl magasan.
[h]Batelt a pohár[/h]
A kezdeti szkepticizmusomat, miszerint Batman nélkül nincs Batman-játék a marketing promóciók sikeresen eloszlatták, és mire megjelent ez az alkotás, kimondottan vártam. Nem számítottam év játéka-kandidáltra személyében, nem is helyeztem túl magasra az elvárásaimat, de mégiscsak optimistán álltam hozzá.
A Gotham Knights viszont ékes példája annak, hogyan lehet megvezetni és hülyére venni az embereket. Gyakorlatilag a beharangozott mechanikákból és játékélményből semmi sem köszönt vissza. Ha technikailag nem is hazudtak a sales-esek, csomó helyen tettenérhető, hogy elég ügyesen megtévesztették a vásárlóközönséget.
Továbbá, ismét szeretném kihangsúlyozni, hogy a mainstream videojátékipar térdig van a szarban. 2022-t írunk, és a technológia sosem volt ennyire előrehaladott. Az otthoni konzolok papíron elég erősek, és a jelen generációt évekkel ezelőtt 8K, meg 120 FPS hívószavakkal reklámozták. Ehhez képest (már akkor is óva intettünk mindenkit) a szoftverek nem követik a trendeket, nincs optimalizálás. Ha nincsenek meg a business igények arra, hogy egy videojáték technikailag helytálló legyen és szórakoztassa a közönségét, mert így is termel elég bevételt (benne van a pakliban, hogy a Gotham Knights bukás lesz, de a DC-merch bevételei ellenben kilőnek az űrbe), hogy a kiadó és a befektetők év végén dörzsölhessék a tenyerüket.
A Gotham Knights jelenlegi formájában, még a patchek után is többnyire egy elfogadhatatlan trend újabb szörnyszülöttje. Tele van töltőképernyőkkel, az elhazudott nyílt világ szénné van instance-olva, poppolnak a textúrák vezetés közben, már amikor éppen nem folyik ki a szemünk a szörnyű batmotorozás során és még sorolhatnám azt a temérdek problémát, amit nagyon reméltem, hogy eddigre sikerül meghaladnunk.
[h]Bat-verdikt[/h]
Összességében tehát a Gotham Knights egy trehány munka, ami sokszor azt is elfelejti, hogy fő küldetése a szórakoztatás. A történet a felétől súlytalan és kiszámítható, és semmilyen formában nem mer tökös lenni. A karakterek ugyan jól sikerültek, pazarul megírták őket és jól is működik a kémia közöttük, ellenben ezt nem sokszor láthatjuk viszont a képernyőn.
Általánosságban jól néz ki a játék, de a város roppant üres, és az elvégezhető tevékenységek sem próbálják kiemelni a dögunalomból. Valójában nincs egy olyan egyértelmű pontja sem ennek az alkotásnak, ami miatt bárkinek is tudnám ajánlani. Ha valaki elszánt DC-rajongó, az is inkább várjon egy nagyobb leárazást, addig meg hátha a technikai romhalmazt is sikerül kikalapálniuk és legalább már amiatt nem kell, hogy fájjon senkinek a feje. Szó szerint.