Nem tudom mit vártam a SpongeBob SquarePants: The Patrick Star Game című alkotástól, de cserkész becsszó, hogy igyekeztem a helyén kezelni. Akadtak pillanatai, amikor ez sikerült, de volt olyan is, ahol kénytelen voltam szigorúbban viseltetni vele szemben.
Ezt a játékot annyira könnyű lenne apró ízekre szedni, és minden adandó alkalommal belerúgni, miközben jókat nevetünk. Mert hiába látom be, hogy milyen szellemiség jegyében készült, és hogy kiknek készült, ez mégiscsak egy olyan cím, amiért pénzt kérnek a boltban. És ha innen nézzük, akkor nem feltétlenül van okunk vidámnak lenni.
Bikinifenekestül felforgatva
Ha nagyon sarkosan szeretnénk megközelíteni a Patrick Star Game-et, akkor aposztrofálhatnánk Bikinifenék Goat Simulatorjaként is. Hiszen mindenféle történet vagy magyarázat nélkül a címszereplő bőrébe bújva máris a jól ismert világban találjuk magunkat, ahol egy nyíltvilágú homokozóban azt csinálhatunk, amihez éppen kedvünk támad.
A játék kaotikusságát mi sem indikálhatná jobban, minthogy a menüben azonnal elérhető egy külön opció a világ visszaállításához. Igen, ennyire képes széttörni a játéktér, ha szabadjára engedjük Patrikot.
De sajnos a mókafaktor nem tart túl sokáig. Egyfelől tök jó, hogy teljes szabadságunk van a térképen, másrészt ez inkább jellemzően céltalan bolyongásban végződik. Belefuthatunk különféle minijátékokba, melyek közül egyetlen egyet sem tudnék felidézni, amivel megérné akár többször is játszani. Csak ha fontos, hogy mindenből az első helyet szerezzük meg.
A játékok között olyan forradalmi újítások vannak, mint a célbalövés, különféle dolgok összegyűjtése barátaink számára, akadályverseny, vagy halak és tárgyak vízzel való lefújása.
Aki viszont csak a homokozóban szeretné múlatni az idejét, szíve joga, a játék semmiféle akadályt nem gurít be elénk. De sajnos a belső előember ösztöneinket sem tudjuk teljes mértékben kielégíteni, mert eléggé limitált a káosz mértéke, amit véghez vihetünk a játék során. Vagy én nem vagyok elég kreatív hozzá. Az erősen fizikán alapuló, egymással kölcsönhatásba lépő tereptárgyak viszont rendesen el tudják törni a játékterünket, szóval ilyenkor kerül képbe a world reset gomb.
A majonéz nem egy hangszer
Ha mást nem, legalább Bikinifenék felfedezése nyújthatna valamiféle nosztalgikus élményt a sorozat kedvelőinek. De az a helyzet, hogy ez sem ad hozzá túl sokat az élményhez. A város kicsi, néhány perc alatt bejárható. Az itt megtalálható tevékenységek sora mind egészen fantáziátlan, és noha akad néhány easter egg, vagy kikacsintás a SpongyaBob műsor felé, ezekkel sem lehetne Dunát rekeszteni.
Talán az egyetlen érdemi motiváció a The Patrick Star Game-ben a Patrik számára megszerezhető kosztümök. Minél több kisebb-nagyobb küldetést elvégzünk a játék során, akkor sand dollart kapunk érte. Ez nem egy elkölthető játékon belüli fizetőeszköz, inkább afféle high score mérce. Amikor bizonyos mértéket elérünk vele, akkor automatikusan kioldja nekünk a sorozatból és azóta már mémekből elég jól ismert skineket.
Ó, a történetről még nem is beszéltem. Ez mondjuk azért lehet, mert nincs neki. Mármint egyáltalán. Ne értsetek félre, nem díjnyertes forgatókönyvet vártam, de annyi narratív motivációt elbírt volna, mint amennyi a sorozat epizódjaiban van. A The Patrick Star Game-ben minden ismerős arc feltűnik, de az ő jelenlétük sem ad hozzá akármit is ehhez a közeghez.
Ha valaki még nem játszott videojátékkal, mármint úgy értem, hogy tényleg ez lenne az első játéka, akkor el tudom képzelni, hogy remekül szórakozna vele. A The Patrick Star Game nyilván a kisebb gyerekeknek készült, és ez minden sejtjében meglátszódik.
A tapasztalatlanabb játékosok pedig még nem olyan kritikusak, hogy fennakadjanak pár bugyuta bugon, vagy kényelmetlen irányításon. Így Csillag Patrik kalandja egy csomó mindent megúszhat, ami miatt más címeket a földbe döngölnénk. De ha valaki, hát én biztos nem akarom mentegetni, mert még így is dagonyázik a szembetűnő bugokban és a roppant sótlan játékmenetben, amit kínál.
Boomer-percek
Nagy szerencsénk, hogy egyébként is képtelenség órákon keresztül játszani a The Patrick Star Game-mel. Egyrészt, mert nincs ember a világon, aki fél óránál többet bír ebből az ingerbombából, másrészt az alap küldetések elvégzéséhez nagyjából 2-3 órára van szükség.
A perfekcionista játékosok maradhatnak még kimaxolni a Bikifenék által nyújtott tevékenységeket, de azzal is legfeljebb nagyjából 10 órára duzzasztható a játékidő. Persze sokat látott, harminc pluszos fószerként könnyen beszélek egy gyerekeknek szánt játékról, lehet hogy a célközönség napokig, hetekig elvan vele, mire kipörgeti. Vagy simán csak nem érdekli őket a minijáték felhozatal és próbálgatják a fizik
Minél jobban öregszem, annál inkább szeretek a videojátékokra olyan szórakozási tevékenységként gondolni, aminek elsődleges célja, hogy kikapcsolja a játékost. Egyre több örömömet lelem olyan alkotásokban, melyek a játékélmény által nyújtott önfeledt örömszerzést propagálják. A The Patrick Star Game viszont ennek a szélsőséges példája. Itt nem hogy egyáltalán nem kell gondolkodni, de még feltehetően kicsit hülyébb is lesz a játékos, miután felkel előle. Csupán ingerimpulzusokat küldözget a befogadó fél felé, a többit pedig elvégzi a kontrollert irányító motoros mozgás. Mindeközben a játékost csak a harsány színek és a képernyőn állandóan mozgó dolgok stimulálják.
Verdikt
Mire eljutottam az összegzéshez, már rendesen kavarognak bennem az érzések. És még most sem vagyok biztos abban, hogy milyen tanulságot lehetne levonni a The Patrick Star Game-ből. Tudom, hogy nem én vagyok a célközönség, de mégis a sorozaton nőttem fel, és a bennem lakozó gyerek jól akart szórakozni. Ehelyett egy folyamatosan audiovizuális ingerekkel stimuláló, ám egészen lélektelen alkotást kaptam, ami érdemben nem tesz hozzá sem a franchise-hoz, sem a játékos élményéhez.
A homokozó móddal nincs feltétlenül baj, ha tényleg szabadjára engedheti közben a játékos a fantáziáját, de itt erről sem beszélhetünk. A fizika alapú bohóckodások sokszor váratlan és érdekes helyzeteket eredményeznek, de néhány pillanatnyi múló örömön kívül itt sem tud többet felmutatni.
A látvány szemet fárasztóan színes, a karakterek gumiszerűek, de nem mondanám, hogy kifejezetten vacakul nézne ki a játék. Nagyjából pont ez a minimum, ami még átmegy a rostán. Ezzel szemben a kevés zene, ami felcsendül roppant repetitív, és egyes dallamok néhány perc után kifejezetten frusztráló élménnyé változnak.
Az eredeti szinkronhangok visszatértek, de olyan rengeteg szöveget azért nem kaptak. Patrik is legtöbbször a sorozatból ismerős egysorosokat ismételgeti.
A körítés pedig nem elég humoros és szellemes, mint amennyire lehetne. A játékmenet közben tapasztalható poénok java Patrik infantilis viselkedéséből ered, ami pár geg erejéig még okés, de órákon keresztül inkább csak kimerítő.
Dehát végülis mit vártam? Ez pontosan egy olyan játék, amire lehet számítani abból kiindulva, hogy Csillag Patrik a főszereplője. Legalább van dedikált böfögés gomb.
A tesztpéldányért ezúton is ezer hála a Cenega Hungary Kft-nek!