A Vízió az utóbbi idők egyik legemberibb története annak ellenére, hogy a főszereplők nem is emberek. De lázasan próbálkoznak azok lenni, vagy jobb híján egyszerűen csak embernek tűnni. Tom King és Gabriel Hernandez Walta valami elképesztőt rakott le az asztalra e képregény személyében, ami meglehetősen kifacsarja a zsánert, és újra elgondolkodtatja az embert, hogy a képregény mint műfaj lehet-e művészet. Ha engem kérdeztek, határozott igen a válaszom.
[h]Vízió a családról[/h]
A Vízió egy rendkívül tragikus, megindító és érdekes történet. Az emberiség és emberség alapvető kérdéseit boncolgatja a maga kitekert módján. A címszereplő a Bosszúállók állandó tagja, harminchétszer mentette meg a világot, és most úgy dönt, családot alapít és átlagos életet él. Ultron fiaként, Skarlát Boszorkány exeként és szintezoidként nem épp az átlagos az a jelző, ami elsőnek eszünkbe juthat, ha Vízióra gondolunk.
Ő mégis megpróbálkozik, és a szó szoros értelmében létrehoz egy családot. Megalkotja feleségét Virginiát, lányát Vivet és fiát Vint, és egy washington állambeli kertvárosba költöznek. A családban természetesen mindenkinek szuperereje van, és hát az emberi érzésekkel és gyakran irracionális vagy a nem színtisztán logikára épülő gondolkodással eléggé hadilábon állnak. Mondhatnánk azt is, hogy egy gyermek naivitásával rendelkeznek, de már az első füzetben rájöhetünk, hogy ez a fajta naivitás végzetes következményekkel járhat.
A kamaszok iskolába járnak, Virginia háztartásbeli, Vízió pedig becsületesen öltönyt húz és “munkába” megy. Külön humoros, hogy a Bosszúállók tevékenységét egy sima nine-to-five melónak ábrázolják a főszereplő szemszögéből. Mintha mi sem lenne életszerűbb, hogy a szerves android “felkel” és elmegy megmenteni a világot, de igyekszik vacsorára hazaérni.
Szintén hozzájárul az értelmetlenség fanyar humorához, hogy a kamaszoknak semmi szükségük tanulásra. Miért is lenne, mikor önmagukban a világ összes tudását birtokolják. Ellenben azért küldik mégis az ő “korabeli” emberek közé, hogy megtanulják úgy használni az eszüket, ahogy azt hús-vér társaik teszik. Hogy megpróbáljanak beilleszkedni közéjük úgy, hogy valójában nyilvánvaló, hogy esélyük sincs.
És ugyan nincs szükségük táplálékra, mégis leülnek az asztalhoz. Sőt egy alkalommal étterembe is mennek, ahol külön megkérik a pincért, hogy ne hozzák ki nekik a rendelésüket, csak egy idő múlva jelenjen meg a számlával. Éjjel ágyban fekszenek, de nem alszanak. Megpróbálják megérteni az embereket, és úgy tenni, mintha ők is a lehető legátlagosabb kertvárosi polgárok lennének. De ahogy ilyen esetekben lenni szokott (mert olyan gyakori mindez, nemde?) csőstül jön a baj, és a családnak át kell gondolnia mik is ők, és valami logikát kell találniuk az emberek kiszámíthatatlan viselkedésében.
[h]Vízió az emberré válásról[/h]
Vízió története sokkal mélyebb és átgondoltabb, mint a legtöbb képregényhősé. Ultron eredetileg a Bosszúállók kiiktatása miatt alkotta meg ezt a szerves androidot, de Vízió szembement apja akaratával. Persze ezt a fajta sztorit láthattuk már, ebben nincs túl sok új a nap alatt, de az út, amit bejárt annál izgalmasabb és szívszorítóbb. Mikor “azból” “ő” vált, Vízió megtapasztalta a legemberibb érzések kavalkádját. Volt szerelmes, volt férj és apa, de megszenvedett egy szakítást, és annak minden velejáróját.
Tudja, hogy nem ember, de minden áron közéjük akar tartozni. Foggal-körömmel már-már megszállottan igyekszik a társadalom átlagos tagjává válni, megtapasztalni mindazt, amitől igazán emberré válhat. Nyilván emiatt hozza létre saját családját, mely még így is igazibb, mint ami Skarlát Boszorkány esetében volt.
A Vízió-család esetében az érzelmeket legtöbbször értelem igyekszik felváltani, de mégis szalmaszálba kapaszkodnak és a logikát felhasználva próbálnak úgy viselkedni, hogy minél inkább embernek tűnjenek.
[h]Vízió a tragédiáról[/h]
A Vízió koncepcióját tekintve roppant felnőtt és érett: rengeteget merít az orosz realisták munkájából, és az előszóból kiindulva sokan párhuzamot húznak Shakespearrel is. A párbeszédek atomi pontossággal vannak elhelyezve, minden panel önmagáért beszél, és valahogy az egész képregénynek olyan hatása van, mintha egy színpadi tragédiát néznénk éppen.
Korábban is akadtak már jól megírt, kifejező történetek és mindenféle elismerést megérdemlő képregények, de a Vízió bizonyos szempontból más. Ötvözi az irodalmat a szórakoztató formátummal, egyszerre elmondhatatlanul komoly és drámai. Mégis ott az élet fanyar fintora, hogy szerves androidok állnak a főszerepben, akik minden áron emberek akarnak lenni.
A képregény során felbukkanó tragédiák sorozata elkerülhetetlen, és megmásíthatatlan. Ha valamit sikerült az emberré válás során elsajátítani a Vízió-családnak, az a hazugság, titkolózás, féltékenység, önmarcangolás, és a gyűlölet. Végülis ezek is abszolút emberi érzések, de talán nem erre vágytak, amikor a kispolgári létforma mellett döntöttek.
Ahhoz, hogy a Víziót értékelni tudjuk, nincs szükség marveles előképzettségre. Minden kiderül a felvázolt kontextusból, szerintem még a legalapvetőbb Marvel-szaktudás sem igényeltetik. Na jó, talán annyi, hogy magáról a címszereplőről nem árt legalább egy Wiki-bejegyzést átfutni. De egyébiránt azon kívül, hogy a Marvel-univerzumban játszódik, egy teljesen önálló történetről van szó és éppen csak említés szintjén kerül elő egy-egy ismerős karakter.
Walta rajzai nagyszerűek, érzékletesek és kifejezőek. A panelek nem zsúfoltak, és nem is üresek. A hátterek legalább annyira fontosak, és részletesek mint a fókuszban megjelenő rajzok. Tökéletes összhangban állnak a bemutatott történettel.
Összességében a Vízió egy roppant komoly és meglepően felnőtt témákat boncolgató képregény. Alapvető, emberi mivoltunkat érintő kérdésekre próbál a maga módján válaszokat keresni, kideríteni mitől ember az ember. A Vízió-família sok mindent máshogy csinál, mint egy átlagos amerikai család, de annyi biztos, hogy mindennél fontosabbak egymásnak, és ezért képesek bármilyen áldozatot meghozni.