Afféle szentimentális epilógusként néhány mondatban összegezném az elmúlt egy hónapot. Először is köszönjük, hogy velünk tartottatok a Geek Világ első tematikus hónapja során. Tudom jól, hogy a horror még mindig egy viszonylag szűk réteget fed le hazai színtéren, de izgalmas volt vele foglalkozni egy teljes hónapon keresztül. Azonban azt is tudom, hogy van igény a horror számos formájára, legyen szó filmről, sorozatról, képregényről, játékról, vagy zenéről.
Nem mellesleg olyan remek srácokkal vehettük így fel a kapcsolatot, mint a Horror Stories Of Pécs csapata, vagy a Freakshow, akiknek még egyszer köszönjük szépen az együttműködést.
[h]Minket most hív Cthulhu[/h]
Limitált erőforrásaink ellenére is úgy érzem egy csomó mindent kihoztunk ebből a hónapból. Nyilván csak a felszínt kapargattuk, de hát jövőre is lesz még október. Remélhetőleg addigra már lesznek videós tartalmaink is, illetve reményeink szerint addigra már a Geek Világ csapat is bővülni fog, így még több tartalomra lehet majd tőlünk számítani szélesebb spektrumban. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg mi várható még idén a blogon.

Az október végével nem állunk le a horror műfajjal, hiszen még a napokban érkezünk az új Borzongás magazinajánlóval, egy horror-thriller könyvajánlóval, illetve a Call Of Cthulhu játékteszttel.
Már nagyban a következő tematikus hónapon és megvalósításán törjük a fejünket, ami ugyan jövőre csúszik át, de így lesz egy pár hónap felkészülési időnk rá. Egyelőre nem áruljuk el, mi lesz legközelebb terítéken, de idővel erre is fény derül majd. Sőt, jövőre több, különböző tematikus időszakunk is lesz, attól függően mennyire lesztek nyitottak ötleteinkre.
Szeretném megköszönni a Geek Világ nevében minden visszatérő és új olvasónknak, hogy velünk tartottatok a #HorrorHónap alatt. Nekünk marha jó szórakozás volt, és remek kihívás.
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Olvasd el az összes eddigi horror cikkünket: HorrorGeek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról! Vagy csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármiről!