A Fear Street után már félve kísérletezek tini-horrorokkal. Eddig sem volt a kedvenc szubzsánerem, de a háromrészes Netflixes őrület egészen mélyre helyezte a színvonalat. Az előzetes alapján ellenben a Valaki van a házadban felkeltette az érdeklődésemet, és a másfélórás játékidő sem tűnt kibírhatatlannak, úgyhogy kaptam az alkalmon, és megnéztem a filmet.
[h]Mindenkinek vannak titkai[/h]
A Valaki van a házadban egy egészen furcsa módon allegorikus alkotás. A film átvitt értelmére csak a tetőpont képsorainál jöttem rá, de akkor hatalmasat csaptam a homlokomra (de erről késbb még ejtek néhány szót). A tini-horror egészen érdekes és véres jelenettel indul és a középpontban végig az emberek titkai játszanak főszerepet.
Ebben a slasherben az álarcos gyilkos olyan középsulis diákokra vadászik, akik rejtegetnek valamit a világ elől. Amire nem feltétlenül lennének büszkék, ha kiderülne róluk. A gyilkos ezeket a titkokat a bűntény előtt mindig felfedi, majd végez aktuális áldozatával.
A diákok között megindul a susmorgás, és elkezdik találgatni, ki állhat az egész mögött. Mivel nagyjából mindenkinek vannak titkai, ezért senki sem érzi magát biztonságban, de legalább egyből a zárkózott srácra kezd mindenki gyanakodni.
A gyilkosságok közötti űrt kitöltő jelenetekben a bulizó, ivó és füvező sihedereket láthatjuk, de nem ez az egyetlen, a műfajra jellemző klisé, amivel találkozhatunk a másfél óra során. Van itt néző direkt félrevezetése, egyedül a sötétben bóklászás, hősködés, meg ilyesmi: szerintem ti is ki tudjátok találni.
A főszerepben Makani (Syndey Park) és barátai lesznek, akik megtestesítik mai korunk bizonyos kisebbségeit. Ez az apró részlet fontos lesz, hiszen ők képviselik a mögöttes, kissé esetlenül bemutatott társadalomkritika mozgatórugóit.
Még ha a fenti sorok azt is sugalljátk, a Valaki van a házadban valójában nem egy rossz film. Ezerszer látott tini-horrorhoz képest elég jól működik, még ha annak minden kínját-baját is magában hordozza.
[h]A fehér előjog fog megölni[/h]
A cikk további része SPOILEREKET tartalmaz.
Egészen az utolsó néhány jelenetig meg sem fordult a fejemben, hogy ajánlót fogok írni a filmből. Hiába volt önmagában okés, egy-két jobban kivitelezett vérgőzös képsort leszámítva nem dobott be sok extrát a közösbe. Viszont, amikor összeállt a kép arról, hogy ki a gyilkos, a híres Csupasz Pisztolyos facepalm jutott eszembe.
Néhány direkt félrevezető sejtetést követően már a néző sem tudhatta, hogy ki lehet a maszkos elkövető. Minden potenciális gyanúsítottról kiderült, hogy zsákutca, míg végül lehullt a lepel az egyik random szereplőről. Akire senki sem gondolt volna. A jó módú, fehér, hetero srác egészen biztosan senkinek sem jutott eszébe. Na nem a beleerőltetett white privilege-párhuzam miatt, hanem mert tényleg nem volt semmi köze jóformán az egész cselekményhez.
Egyéni belátásra bíznám, hogy ez egy eszes húzás volt, vagy inkább rendezői túlkapás. Mert beleláthatjuk azt is, hogy az ég világon senki sem gyanakodna a gazdagciszheterofehér srácra. Az csak a hab a tortán, hogy amiatt, mert a film úgy intézte, hogy végig rossz nyomon vezesse a nézőket.
Amikor végül kiderült, hogy ki szedte áldozatait a városkában, meghallgathattuk szerencsétlen vergődését, mekkora teher került a vállára azzal, hogy gazdag. Mármint, egészen pontosan ez volt a lényeg.
Ez a csavar még akár érdekes is lehetett volna, ha nem kerül ellentmondásba az üzenet és a film tényleges cselekménye. Egyrészt az volt az egész dolog mögött a mondanivaló, hogy egy fehér bármikor elkövethet bármit, mert szimplán csak megteheti. Másrészt viszont áldozatai közül ketten egyáltalán nem voltak kisebbségbe tartozó személyek. Értem, hogy végső soron azokra utazott, akiknek valamilyen rejtegetnivalójuk akadt, de így mégis csak kilóg a lóláb.
A mögöttes tartalom és a történet a sok apró következetlenség miatt nem feltétlenül jár kéz a kézben, ezért az összhatás is nagyban azon múlik, hogy az adott nézőnél hogyan csapódik le a történet.
[h]Verdikt[/h]
Ha pedig minden szubkontextus nélkül akarjátok élvezni a filmet, igazából nincs semmi akadálya. Egy sokszor látott slasher-recepttel operál, és azon felül nem is fog semmi pluszt hozzáadni. De a hangulat rendben van, és a másfél óra is pont elég, hogy ne nagyon kezdjünk fészkelődni a székben.
Azt viszont még most sem értem, méirt az a címe, hogy Valaki van a házadban. Egyrészt borzasztóan megtévesztő, másrészt egyáltalán nincs hangsúly azon, hogy valaki lenne más valakinek a házában.
Összességében tehát a Valaki van a házadban egy modern tini-horror, annak minden problémájával, de egy könnyed szórakozás; már ha lehet ilyet mondani egy horrorfilmre. A mondanivaló logikai buktatók miatt mindig elesik, de ez az egyetlen pontja, ami valamerre ki tudja mozdítani a középszer posványábából, még akkor is, ha nem is sikerül teljesíteni minden vállalást.