Tavaly egyszer már megbizsergették nosztalgia-receptoraimat, amikor kaptam “tesztelésre” egy korabeli (értsd 90-es évek) fantasy-hangulatot idéző lapozgatós kalandkönyvet. Az Allansia Bérgyilkosai egy viszonylag nehéz, ám kiváló szórakozás volt, ami tényleg visszarepített az ártatlanabb időkbe.
Most újra egy hasonló játékkönyvet, a Végzet Prófétáit vettem jobban szemügyre. A recenziós példányért ezer köszönet Szlobodnik Gábornak.
A Végzet Prófétái a Vindgardia Hősei sorozat első része, és ami legelőször szembetűnhet az olvasónak/játékosnak, hogy ezt bizony színtaszta szeretetből, a műfaj iránti rajongásból készítették. Mondjuk szerintem egy jóravaló fantasy játékkönyvet máshogy nem is nagyon lehetne összerakni. Ilyenkor azért óhatatlanul is eszembe jut, amikor serdülőként leültünk a haverokkal és hasonló könyveket lapozgattunk, vagy csak simán elkezdtük kitalálni a saját történetünket. Térképeket rajzoltunk, ellenfeleket vizionáltunk és meredek kalandokat álmodtunk meg.
[h]Minden kaland elkezdődik valahol[/h]
A Végzet Prófétái is leginkább a nosztalgiára hat. Mármint, aki életében nem játszott efféle szerepjátékkal, az nagyokat pisloghat, és nehéz lehet elképzelnie miként is működne. De akinek még rémlenek azok az idők, akkor gond egy szál se: a Végzet Prófétái egy tisztességes kalandot kínál amatőröknek és profiknak egyaránt.
Az Allansia Bérgyilkosai ugyan vaskosabb kötet volt, de emiatt talán kicsit nehezebben is fogyasztható. Talán valamivel hardkórabb élményt nyújt. A vindgardiai kalandunk ellenben rövidebbnek tűnik, de ez nem szolgál ellenére. Sőt, ne tévesszen meg senkit, a végkifejlet környékén szükségünk lesz minden tapasztalatunkra, mert a könyv nem fog kesztyűs kézzel bánni velünk. Bár az legtöbbször igaz egyébként is a kötetre, hogyha egy pillanatra nem figyelünk, akkor bármelyik sarkon otthagyhatjuk a fogunkat.
A Végzet Prófétái alap felütése, kiinduló sztorija habár ügyesen lett felvázolva, nem túl ambíciózus. Egy zsoldost alakítunk, akinek az a feladata, hogy egy szekérnyi árut eljuttasson A-ból B-be. Azonban a kaland maga igencsak érdekes; találkozhatunk megannyi ellenféllel, lesznek csavarok, árulások, barátságok és összetűzésbe keveredünk a címadó ellenséggel is.
[h]Halj meg sokszor[/h]
Illusztrációktól nem hemzseg a könyv, de amit kapunk azok mindegyike igényesen van megrajzolva. A fejezetpontok szépen göngyölítik előre a történetet; attól függően, hogy mit választunk, a Végzet Prófétái segít elmélyedni a világában. De kíváncsiságunk legalább ugyanannyiszor a vesztünket okozhatja és kalandunkat kezdhetjük elölről. Azonban, amikor nem keveset köszönve a szerencsének eljutottam az utolsó “boss-harcig”, kezdhettem elölről a kalandomat, mert rájöttem, hogy igenis szükséges mindenhova benézni és gondosan vezetni karakterlapunkat. Sokszor egy-egy összegyűjtött tárgy menti meg az életünket (vagy okozza vesztünket).
És ha már itt tartunk, akkor meg kell jegyeznem, hogy az újrajátszhatóságra okosan odafigyeltek a könyv alkotói.
A játék legelején különféle harcos (és kevésbé harcos) zsoldoscsapatok közül válogathatunk, akik a kvázi karavánunkat alkotják. Mindegyik formációnak más erősségei és gyengeségei vannak. Akadnak olyanok, akik jól megférnek egymás mellett, de olyan is, amelyik kiköti, hogy ha az egyik tag velünk jön, ők bizony köszönik szépen, nem felbérelhetők! És mivel valamennyire a szerencsére bízzuk magunkat döntéseink során, elég sokszor el fogunk hullani. De addig-addig variálhatjuk kezdő csapatunkat, hogy csomószor újra meg lehet próbálni nekiveselkedni a kalandnak.
Így hát kevés kis kezdővagyonunkból érdemes ügyesen összeállítani az induló társaságot, de itt sem kell aggódni, legalább ugyanannyi hátránya lesz egyeseknek, mint előnye. Szerencsére elég sok választási lehetőségünk van a kaland során, így érdekes újra és újra végigpörgetni a könyvet annak fényében, hogy hova sodor minket a sors útja.
A Végzet Prófétái fantasy része noha megbízható és bevált alapokból építkezik, nem is célja megújítani a zsánert. Néhány éve felróttam volna, hogy unásig ismételt kliséket használ, de mára annyira hiányoztak már ezek a klasszikus fantasy-adalékok, hogy bárgyú mosollyal hajigáltam a dobókockákat és örömmel olvastam még azt is, hogy “az utad itt véget ér”.
Tehát akinek kedve van egy kis lapozgatós szerepjátékhoz, annak egészen biztos nem fog csalódást okozni a Végzet Prófétái. A műfaj sajnos már nem örvend akkora népszerűségnek, mint annak idején, de jelen képviselői igenis kitesznek magukért, hogy a megmaradt szűk tábor jól érezze magát.
[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
