HorrorGeekMozgókép

HorrorGeekMozgókép

HorrorGeekMozgókép

Visszataszítóan bájos -Apostle kritika

Szerző

Közzétéve

2018. okt. 20.

Kommentek

0

Gareth Evans legújabb műve már csak azért is figyelemfelkeltő darab, mert a Netflix berkein belül készült és a rendező a forgatókönyv megírását is magára vállalta. A Raid filmek készítője már bizonyította, hogy hozzáértő kézzel irányítja saját munkálatait, és a horror műfaj sem ismeretlen számára. Így született hát meg az Apostle, ami hibái ellenére az utóbbi idők egyik legjobbja lett a zsáneren belül.

[h]A boldogság illúziója[/h]

A huszadik század elején járunk, a helyszínt pedig egy kis sziget adja. Ide látogat el Thomas Richardson nevű főhősünk, aki a helyi szektától akarja visszaszerezni elrabolt testvérét. A színtérre érve főszereplőnk hamar szembesül azzal, hogy a szigetről hallott szóbeszédek mind igazak, sőt még keveset is mondtak el. A helyieket három férfi vezeti, akik elmondásuk szerint a sziget istennőjének szóvivői. Úgy hiszik, ha áldozatot hoznak érte, akkor szabadon és békében élhetnek ott életük végéig. Persze hamar kiderül, hogy a dolgok már egy ideje nem működnek rendben. A legfőbb vezető, Malcolm tesvér kezdi elveszteni a hitét, úgy érzi, hogy cselekedeteik nem helyesek. Ez feszültséget szít és tovább fokozza a problémát, amellyel a sziget lakóinak így is szembe kell néznie.

Ahogy a főszereplő belemerül az ottani életbe, úgy buknak ki a hely titkai is. nagyszerű történetvezetéssel dolgozik a film, szépen lassan adagolja az információt, a végére pedig minden világossá válik. Így tudjuk meg azt, hogy a szigetről szóló legendák szinte mind igazak, így ismerjük meg a szereplőket, és ennek köszönhetően jól átérezhetünk minden karaktermotivációk is. Ez persze a jó színészeknek is köszönhető, a főszerepben lévő Dan Stevens szinte végig uralja a képernyőt, de ha éppen nem ő tündököl, akkor Michael Sheen lép a helyébe.

[h]Egy kis identitás zavar[/h]

Gareth Evans nem volt rest, és ha már horrorfilmet rendezhetett, akkor ki akarta használni a benne rejlő lehetőségeket. A Raid filmekben már láthattuk, hogy nem idegen tőle a nyers erőszak, így itt is felhasználta ezt a sokszor gyomorforgató látványvilágot. A helyszín és a hangulat igényelte is ezt, de a film vége felé már egy kicsit sok volt belőle. A műfaji sokoldalúsággal is kissé hasonló a helyzet, hiszen eleinte tökéletesen működött a film mindenféle misztikumok nélkül, és véleményem szerint végig ellett volna nélküle, mégis valahogy bele lett erőltetve. A végeredményt nem rontotta el ugyan, de mégsem lehetünk vele teljesen elégedettek. Furán keveredtek a zsáner jellegzetességei, olyan az egész, mintha a Falu című filmbe beledobtak volna egy kis kísértetjárást, majd az egészet a Fűrészből látott brutalitással megfűszerezték volna. Nem hangzik rosszul, de így együtt látva nem az igazi.

Az Apostle így is utóbbi az idők legjobb Netflix filmje lett, és egyedi látásmódja miatt talán még évek múlva is emlegetni fogjuk. Már ha megkapja a kellő figyelmet, az ilyen moziban nem látható műveket ugyanis szokása elkerülni a nagyérdeműnek. Én bátran ajánlom a horror műfaj kedvelőinek, de ajánlott hozzá az erősebb idegzet, hiszen pár jelenet kifejezetten gyomorforgatóra sikeredett.

[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]

Az első tematikus hónapunk a horror jegyében telik. Ha van bármilyen érdekes sztorid, hogyan és mikor találkoztál a műfajjal, ne tartsd magadban! Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Olvasd el a többi horror cikkünket: HorrorGeek

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!


patreon
Támogass minket Patreonon!
Sending
User Review
0 (0 votes)