A nosztalgiafaktor erősen dolgozik mostanában a játékiparban. Ez nem feltétlenül egy rossz dolog, hiszen végeredményben klasszikus kedvenceket kapunk, meg többé-kevésbé szebb és modern eszközökkel kompatibilis módon. Most a Warhammer fanok is visszautazhatnak húsz évet, hogy újra a Háború Hajnalán ébredjenek.
Elég keményvonalas Warhammer rajongónak tartom magam, hiszen nem csak a második, de az első Space Marine játékkal is játszottam. Meg elolvastam egy pár könyvet, és talán még néha festegetek is, ha úgy van időm. Vagy felesleges pénzem. Ebbe az addiktív, sötét, torz, kegyetlen, de lehengerlő világba pedig fiatalon csöppentem bele, amikor mit sem sejtve leemeltem a polcról a Dawn of War 2. részét, mert menő volt rajta a páncél.
Tisztán emlékszem, hogy ez volt az első játék aminek a történetére odafigyeltem és bár a nyelvet még nem beszéltem, mégis magával ragadott és izgultam a karakterekért. A végső csatában, amikor úgy volt, hogy a Vérhollók odavesznek a tiranida veszedelem által, majd megérkezett Thule, mint egy Dreadnaught és erősítést nyújtott számomra, még a könnyem is csaknem kicsordult.
Aztán valahogy mindig vágytam rá, hogy játsszak az első résszel, de ahogy haladt az idő, kikopott az űrgárdisták iránti szeretetem. Amíg újra a hobbiba nem csöppentem és ismét felragyogott a láng a szívemben az Istencsászár felé, könyvek formájában. Viszont eddigre már én is nagyobb voltam, és a játék is már 10+ éves volt. Megpróbáltam feltelepíteni Steamen, de vagy a felbontás nem volt jó, vagy a hang csúszott el és nem volt türelmem mindig valami rajongói javítást keresni. Persze végül így is kijátszottam és nagyon élveztem, de nem volt az igazi, az én játékos igényeimnek nagyon nyögvenyelős volt. Ezért amikor megtudtam, hogy jön a Definitive Edition, én lettem a legboldogabb személy a szerkesztőségben. Egészen addig, amíg nem játszottam vele eleget.
Járj halkan és legyen nálad nagy felbontás
Én olyan ADHDs játékos vagyok, akinek bizonyos időközönként ki kell alt-tabolnia a játékokból, hogy háttérzajt váltson, interaktáljon valakivel, vagy egész egyszerűen tartson egy kis szünetet, nehogy túlterhelődjenek az érzékszervei. Ezt az eredeti kiadással, ha meg mertem kockáztatni, biztos lehettem benne, hogy összeomlik majd a játék, vagy elcsúszik a felbontás, amit nagynehezen állítottam át a fájlokban.
Ezért már csak a tény, hogy végre modern eszközökön is hiba nélkül, nagyobb felbontásban, natívan elfut a játék, elég ok volt az örömre. Emellett a modellek is sokkal szebbek. Természetesen nagy részük, főleg azok akiknek még látható arca is van, továbbra is úgy néznek ki, mint akiknek baltával faragták volna ki az egész fizimiskáját, de soha nem volt megígérve, hogy egy teljeskörű remaket kapunk. Ami alapvetően egy pozitívum, hiszen így egészen biztos, hogy nem nyúltak az alapjáték olyan elemeihez, amiket mindenki nagyon szeret.
Félmunka
Az épületeket is egész csinosra kalapálták ki, mégis megmaradt az autentikus, retro érzést keltő látványvilág. Őszintén, szerintem ilyen esztétikus elemekkel működik igazán jól egy Warhammer stratégiai játék. Nem kapcsolódik a cikkhez szorosan, és félre ne értsetek, nagyon várom a Dawn of War IV. részét, viszont a játék annyira realisztikus volt már, hogy egyes elemek a trailerben csak összeolvadtak a szemem előtt. Az első részben nincs ilyen gond, akkor se, ha egy nagy seregnyi űrgárdistát küldök be rengeteg ork közé. Ez csak a személyes véleményem, és egy lágy üzenet a fejlesztők felé, hogy néha a kevesebb igenis több.
Sajnos a Relic ezt olyan szinten értelmezte, hogy egyértelműen kevesebb energiát fordított a környezeti elemek és a talajtextúrák feljavításába. Ez sajnos végül egy irritáló összképet eredményez, ahogy a szebb modellek ugyanazon, vagy minimálisan feljavított talajon rohangálnak és ontják vérüket. Szerintem itt a Relic egy picivel tisztelhette volna a rajongókat jobban, de sajnos ez nem az egyetlen pont, ahol úgy érződik, mint ha nem teljesen fejezték volna be ezt a produktomot.
Adeptus Dingus
A történetre külön nem térek ki, semmi nem változott benne az ég világon. Ugyanaz a vasárnapi matiné színvonal, ahol a Káosz mindig felbukkan, a hős Vérhollók pedig megmentik a világot – a kiegészítők pedig ugyanolyan zseniálisak.
Azt külön rossz pontként nem fogom felróni, hogy a hangokhoz sem nyúltak, hiszen az eredeti szinkronhang zseniális volt, ezért külön örülök, hogy az megmaradt. Sőt, a hangkeverésen talán picit javítottak, hiszen most sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnt minden hangsáv és kevés olyan egymásba csúszást hallottam, ami az eredeti esetében könnyen fejfájást tudott okozni. Persze lehet, hogy az csak a rendszerrel való inkompatibilitás egyik mellékterméke volt, de mivel sikerült kiküszöbölni, megint csak egy jó példa arra, hogy érdemes foglalkozni klasszikus játékok elérhetővé tételével.
Ami már kevésbé pozitív, hogy a kiegészítők bevezető videó azok visszamaradtak a múltból. Valahol a nagyon maximális 360p-n, régi elmosott modellekkel. Nem hiszem, hogy újra felvenni ezeket a jeleneteket a játékban akkora ördöngösség. Nagyon elszomorító látni, hogy pont olyan mukát végeztek ezzel a feljavítással, mint én amikor a szobámat takarítom. Be lehet söpörni az ágy alá az esti popcornozásból maradt morzsákat, de attól még ott lesz és amikor bejössz a szobába visszaköszönnek neked. Egyszerűen nem tudom elképzelni mi járt a fejlesztők fejében, hogy majd senki nem fog ezek miatt szólni?
A gépkultusz szégyene
És akkor egy picit térjünk rá a technikai hibákra, mert sajnos akadt abból is bőven. Mint említettem, sikerült egész jól modern eszközökre ültetni a játékot, nem hal meg egy alt+tab után. Viszont volt, amikor egy küldetés betöltése közben döntött úgy, hogy ideje összeomlani. Bármiféle előjel, vagy előzetes kiváltó ok nélkül – pont akkor amikor hiperfókuszba kerültem és nem akartam kizökkeni a sikeres hadjárat öröméből és nem tálcáztam a játékot, magától döntött úgy, hogy ideje pihennem.
Volt egy eset, amikor Skirmish módban azt hittem, hogy az ellenséges ork hadvezér valami nagyon cseles manőverre készül, hiszen nem fedte fel magát egy ideje. Mint kiderült, csak egyhelyben állt, beragadva a bázisán.
Persze a „feljavított útkeresés” már a kampány alatt is megmutatta a foga fehérjét hiszen rendjére vettem észre, hogy az űrgárdisták nem a legomptimálisabb utakat választják. Ezért egyszer, ugyanarról a kiindulási pontról elküldtem egy egységet egy pontra, a másikat is ugyanoda, csak azt magam vezettem. Körülbelül 10-12 másodperccel korábban értem a kitűzött célhoz mint a gép által útvonal-optimalizált szakasz.
Persze lehet mondani, hogy mit várunk egy 20 éves játéktól, de igazából nem többet, mint amit a fejlesztő megígért a trailerben.
Eretnekség
Nem azt mondom, hogy a Dawn of War Definitive Edition egy rossz játék lenne. Azt mondom, hogy végre fel tudom hívni apámat és elmondani, hogy átérzem a csalódását velem kapcsolatban.
A játéknak csak azért tudok hat pontot adni, mert az alapokon nem változtattak bugyuta módon és azért félig-meddig tűrhető iparos munkát végeztek, valamint még jönnek javítások a játékhoz. Csak attól félek, hogy a fent említett fiaskók egy része örökre velünk marad. Az jövő komor sötétjében pedig nincs más, csak háború.