Volt bennem egy félsz, ami miatt elég sokáig nem mertem a The Witcher alapján készült képregényekre rátenni a mancsomat. Elég nehéz megfogni azt az atmoszférát, ami például videojátékban és regény formában jól működhet. Habár a Netflixre adaptált sorozat első évada nekem eléggé bejött, a képregényes formátumtól kifejezetten tartottam. Szerencsére minden félelmem alaptalan volt.
Az Elátkozottak Háza alcímű képregényben Geralt a Fekete-erdőben összeakad egy megözvegyült halásszal, akivel a címadó házba keverednek, ahol megannyi különös és ijesztő kalandban lesz részük. Minden sallang és mellébeszélés nélkül ez egy igazi Vaják-sztori. A nyomozás rejtélyes, misztikus és van benne egy adag horrorisztikus elem is. A párbeszédek olyan pontosan vannak kimérve, hogy azt tanítani kéne.
[h]Vaják-módi[/h]
Geralt karaktere sem megy szembe a könyveredetiben, vagy a játékokban szereplő vajákkal sem, habár bevallottan az utóbbi volt a kiindulási pont. Nem jártatja fölöslegesen a száját, csak éppen annyit mond, amennyit szükséges. Ittasan egy kicsit talán jobban megered a nyelve, de akkoris hűvös, távolságtartó és a maga egyszerű módján bölcs marad. Legalábbis a többi szereplő szemszögéből úgy tűnik, hogy nagyon mély életigazságokat mond, pedig ezek jobbára kimerülnek közhelyekben. De a köntös, amibe Geralt bújtatja valóban úgy hat, mintha az élet rejtett titkait adná tovább.
A mellékszereplők is remekül kidolgozottak, tökéletesen belesimulnak a cselekménybe és a sztoriba egyaránt. A történet pedig konzisztens, nincs túlhúzva, vagy elnyújtva. A narratíva is szép ívvel, okosan vezeti végig az olvasót a történéseken.
A rejtély mellett természetesen megjelennek a Witcher világára jellemző ikonikus szörnyek is, mint például a síri boszorka, vagy a lesi, de főbb szerepet kap egy szukkubusz is.
Minden panel jelentőségteljes és nincs hiábavaló ecsetvonás a képeken. Néha a távolabbi, vagy nem fókuszban lévő karakterek brutálisan stilizáltak, ami számomra annyira nem jött be, máskor azonban hosszú percekig el tudtam meditálni a részletesebb rajzokon. Az illusztrációk kivitelezésében van valamiféle vadság, esetleg kicsapongás, de a szó jó értelmében. Az ábrázolás abszolút alátámasztja a művészi megfontolást, és kiválóan adja át az egész történet hangulatát.
A rajzoló Joe Querio nevéhez még nem sok alkotás fűződik, de nem lennék meglepve, ha a Witcher képregények után a neve felkerülne a térképre.
A történetért Paul Tobin volt a felelős, akinek szintén nincs egy hatalmas portfóliója, ami nem jelenti, hogy ettől kevesebb lenne a Witcher. Főleg, hogy az egyik kedvenc és legelborultabb horror-képregényemet is ő szerezte.
Szintén megér egy misét a panelek színezése is. Carlos Badilla remek munkát végzett a roppant hatékonyan kiválasztott színek használatával. Csak úgy árad a lapokból a balsejtelem, a sötét fantasy, és a rejtély.
A Witcher képregények hazánkban magyarul a Szukits kiadó gondozásában jelentek meg, a remek fordítást pedig Kolozsvári Zsófiának köszönhetjük.
Összességében, aki szereti a képregényeket és a Witcher világát, ne habozzon: Az elátkozottak háza egy fantasztikus vaják-sztori, legtöbbször igényes rajzokkal felvértezve és frankó színezéssel kiegészítve.