Willy Wonka karakterét nem hiszem, hogy sokaknak be kell mutatni. A különc csokigyáros először Roald Dahl 1964-es regényében bukkant fel, majd először Gene Wilder személyesítette meg a vásznon, 1971-ben. A film 2005-ben, Tim Burton rendezésében megjelent remake-jében pedig Johnny Depp bújt Wonka bőrébe. Az extravagáns öltözéknek, a varázslatos édességeknek és a táncoló umpalumpáknak köszönhetően egy emlékezetes figura született.
A múltjáról azonban nem sokat tudtunk meg. Egy-két motívum felbukkant, mint a 2005-ös verzióban a Christopher Lee által játszott apa, de nem igazán kaptunk választ rá, honnan is lett belőle egy óriási gyár tuljadonosa. Ezt a kérdést igyekszik felgöngyölíteni a héten befutott Wonka, igaz, története nem feltétlenül kompatibilis a kalapos cukrász korábbi felbukkanásaival.
Én elmentem a városba fél pénzzel
Willy Wonka fiatalemberként érekzik egy európai nagyvárosba, hogy megvalósítsa álmát: csokiboltot nyisson a híres Gourmet-galérián. A helyi édességkartell azonban nem örül a konkurenciának, és megpróbálja ellehetetleníteni, a rendőrséget is lefizetve. Pedig Wonkának nagyon is szüksége lenne pénzre: tizenkét tallérja az első nap elfogyott, és a szállásadóját is meg kell fizetnie. Suvickné asszony fogadója ráadásul hatalmas átverésnek bizonyul. A szerződés apró betűs része lényegében rabszolgasorba taszítja Wonkát, amíg meg nem téríti a 10 000 talléros adósságát. A szintén ott raboskodó kislánnyal, Nudlival szövetkezve próbálnak meg titokban csokit árusítani, miközben a csokoládé-maffia minden követ megmozgat, hogy eltegyék láb alól.
Ez a kiinduló helyzet lehetne egy komolyabb hangvételű film kezdete is, de nagyon hamar kiderül, hogy erről szó sincs. A Wonka egy ízig-vérig családi film, amely ráadásul nem is veszi komolyan magát. A felállásban rejlő feszültség persze ad némi tétet az eseményeknek, és egy pillanatig sem érződik súlytalannak a történet. Viszont minden komolyabb jelenetre érekzik egy másik, amely visszarángatja a filmet a karácsonyi mozik műfajába.
Korhatárra tekintettel megtekinthető
Ennek persze vannak velejárói, amit érdemes észben tartani, különösen a nagykorú nézőknek. Először is, a Wonkában jelentős számú dalbetét van. Nagyjából úgy érdemes elképzelni ilyen szempontból, mint egy Disney-mesét. A szereplők bizonyos pontokon dalra fakadnak, és ehhez tömeges táncjelenet, vagy legalábbis egy színpadias koreográfia is dukál. Aki allergiás az ilyesmire, az csak óvatosan közelítse a Wonkát, ugyanakkor számukra sem menthetetlen a helyzet. Az esetleges kínosságból ugyanis sokat elvesz, hogy a film tisztában van ezekenek a jeleneteknek az abszurditásával. A járókelők reakciója teljesen reális, és sokszor a film is rájátszik a helyzetek furcsaságára. Nem mellesleg a betétdalok egészen jól hangzanak, szerves részét képzik a történetnek, és a magyar fordítás is remek lett.
A másik, amelyre érdemes felkészülni, hogy a Wonka sok helyen karikaturizál. A maffia tagjai a tökéletes példája ennek: az egyikük szabályosan rosszul lesz, ha a “pórnép” szó elhangzik. Lényegében nagy betűkkel rájuk van írva, hogy ők bizony a rosszfiúk, így néznek ki, így viselkednek, így grimaszolnak. Egy komoly filmben ezek az elemek egyenesen nevetségesek lennének, de a Wonka valahogy természetessé teszi az ilyesmit. Van egy groteszk bája, amelyet a címszereplő és az egész környezet áraszt magából, amelyben működnek az ilyen szélsőséges megjelenítések is.
Humordrazsék
És bár a humor is a gyerekeket célozza meg, nem ijeszti el a felnőtteket sem. Van pár jelenet, amely pengeélen egyensúlyoz a kínosság határán, de itt sem agresszív szégyentelenkedésről van szó. A poénok kedvesek, nem izzadtágszagúak, egyszerűen csak nem mindig szólnak minden korosztálynak. Én összességében kifejezetten jól szórakoztam, még úgy is, hogy nem kifejezetten intelligensek a viccek. Azonban minden szerethető, de bugyuta “fizikai” gagre jut egy egészen jól időzített darab, amely mindeféle erőlködés nélkül megmosolyogtatott.
A Wonka nagy általánosságban is egy kifejezetten felemelő élmény. Van benne hatalmas adag pozitivitás, egy bizarrsággal vegyes varázs és egy elragadó hangulat. Amikor beültem a moziba, meg sem fordult a fejemben, hogy ez közepesnél erősebb film lesz, de mégis le tudott venni a lábamról. A baráti társasággal, akikkel megnéztük, mind fülig érő szájjal jöttünk ki róla. Ez egy remek karácsonyi, gondtalan, az év nehézségeit röviden elfeledtető alkotás, amelynek ha mélysége nem is, de lelke mindenképpen van.
Méltó utód
Ennek nagy része a karaktereken állt vagy bukott, elsősorban Wonka és Nudli kettősén, és rájuk egy rossz szavam sem lehet. A valószínűtlenül pozitív és reményteli Wonka lelkesedését tragikus sorsú bajtársa is lassan átveszi, és kiválóan közvetítik a film üzenetét a csapatmunkáról és a kitartásról. Timothée Chalamet-re mintha ráöntötték volna a címszerepet, hibátlanul hozza egy ismerős, és mégis új változatát a karakternek. Bár erre ritkán van szükség, a drámaibb jelenetekben sem vall kudarcot. Egyértelműen korunk egyik nagy tehetsége, és nem vette fél vállról a szerepet.
A mellékszereplők gárdája pedig tele van önmagában komikus, különös, szórakoztató figurákkal. Olivia Coleman Suvicknéként is megcsillant valamit abból, hogy remek színésznő, de például Rowan Atkinson vagy Keegan-Michael Key is nem elhanyagolható szerepet kap. Az egészen jelentéktelen karakterek között is jó pár ismerős arccal találkozhat, aki követi a brit komédiákat. Egyedül Hugh Grant umpalumpáját tudtam nehezen feldolgozni, de ott is inkább a kinézetével kapcsolatban volt kifogásom, a CGI lehetett volna nagyságrendekkel igényesebb is.
Mindent a szemnek, semmit az észnek?
Egyébiránt viszont nem nagyon van kifogásom a látvánnyal. A Wonka szépen, dinamikusan fényképezett, van benne pár kifejezetten kreatív megoldás. Egy-egy jelenetben remek ötletként vegyes technika is megjelenik, például egy visszaemlékezés van más stílusban, adott esetben egy filterrel felvéve. A díszletek csodásan festenek, legyen szó a történelmi városrészekről vagy a varázslatos csokoládé-boltokról. Néha egyensúlyozni kellett, hogy a látvány le ne szédüljön a giccs szakadékjába, de összességében nem történt baleset.
Azért persze a Wonka messze van a tökéletestől, már csak az említett cukormázasság miatt is. Én kifejezetten üdvözöltem a film pozitivitását, de van egy-két pillanat, amely adott esetben túlzás lehet. Fontos észben tartani, hogy ez nem egy érett dráma, hanem egy kedves családi film. Nincs kifejezett mélysége, vagy bármi olyan kvalitása, amely hosszú távon a nézővel marad. Csupán egy remek hangulatot tolmácsol, és megelékszik ennyivel.
Emellett a narratívája sem feddhetetlen. Bár Paul King rendező aránylag jól kézben tartotta a cselekményt, bizonyos pontokon bele lehet kötni, ha nagyon akarunk. Sok helyen a véletlen vezérli az eseményeket, vannak logikai bukfencek és kronológiai bűvészkedések. Ugyanakkor emiatt nem tudok igazán haragudni, hiszen egy családi/gyerekfilmtől nem is az az elvárás, hogy a története kikezdhetetlen és összetett legyen.
Verdikt
A Wonka egy ideális családi film karácsony előtt. Van benne annyi feszültség is izgalom, hogy a felnőttek ne unják el, de nincs annyi, hogy a gyerekek ne érezhessék jól magukat. Humoros, kedves és pozitív alkotás, amely kifejezetten jó érzésekkel hagyja magára az embert – már csak Hugh Grant stáblista alatti magánszáma miatt is. Ennél többet nem érdemes várni tőle, de ezzel nincs is semmi baj. Néha belefér, hogy az ember csak jól érezze magát.