Más kontextusban már többször is írtam róla, hogy nem egészséges túl magasra tornászni az ingerküszöböt. Egy időn után egyszerűen semmi sincs, ami megugraná a lécet, és minden egy kicsit csalódás lesz. Ez az MCU egyik nagy problémája évek óta. A Végjáték időutazással megtámogatott nagy leszámolását semmi nem tudta felülmúlni az elmúlt hat évben, ha epikusságról van szó. Persze következő lépcsőfokként ott van a multiverzum, de az pedig amellett, hogy kétélű narratív fegyver, az események tétjéből is sokat el tud venni. Emellett pedig a sebek nyalogatásával, a szálak elvarrásával és új karakterek bemutatásával teltek az esztendők, közepes igényesség mellett. A legutóbbi filmek nagy része nemhogy nem licitált rá a korábbiakra, hanem csak tovább fárasztotta az amúgy is csont-soványra fejt receptet.
Leginkább azok a próbálkozások működtek jól, amelyek tudtak újat mutatni, és mertek eltérni a sablonoktól. A Mennydörgők* és a Deadpool & Rozsomák is ezért volt üdítő kivétel. De csupán az is működhetne, ha a bevezetendő új szereplőket tényleg a semmiből, az emberi oldaluk felől megközelítve kezdenék felépíteni. Ez a visszatérés a gyökerekhez az új Fantasztikus 4-es előtt is lehetőség volt, az Első lépések azonban nem élt vele. Ez önmagában nem óriási hiba, de az biztos, hogy a végeredmény a retrofuturisztikus környezet és a megnyerő karaktergárda ellenére egy tipikus, kiszámítható, kicsit naiv Marvel-mozi lett.
Űrből jöttünk tihozzátok, tudjuk, hogy van pálinkátok
A Fantasztikus 4-es az egyik alternatív Földön éli a hősök dicső életét. Reed Richards (Pedro Pascal), Sue Strorm (Vanessa Kirby), Johnny Storm (Joseph Quinn) és Ben Grimm (Ebon Moss-Bachrach) családként tartanak össze, és védik a bolygót a különböző fenyegetésektől. Mindenki szereti őket, sőt, rajong értük, Sue és Reed életében pedig egy újfajta boldogság is kilátásba kerül. Sue ugyanis gyermeket vár, a szuperhős-família pedig teljes erőbedobással készülődik a kicsi érkezésére. A friss szülőknek fogalma sincs arról, hogy az utódjuk örökli-e a különleges képességeket, de reménykednek a legjobbakban. Azonban az izgatott várakozást pánik váltja fel, amikor megjelenik az Ezüst Utazó (Julia Garner), és bejelenti Galactus érkezését. A bolygófaló monstrum pedig nemcsak a Föld elfogyasztását tűzte ki az étrendjébe, de különleges érdeklődést mutat Sue gyermeke iránt is.
Ahogy ebből az összefoglalóból is kiderülhetett, az Első lépések valójában nem a Fantasztikus 4-es eredetével indít. Sue terhessége a kiinduló pont, és minden előzményt egy televíziós montázs keretei között kapunk meg. Ez bizonyos értelemben logikus, hiszen aki akarta, az elmúlt húsz évben két filmben is megismerkedhetett a genezisükkel. Másrészt viszont amennyi lendületet nyerünk ezáltal, annyi mélységet el is bukunk. A Fantasztikus 4-essel már kész csapatként találkozunk, akik ugyan szórakoztatóak, de sosem kerülünk elég közel hozzájuk. Úgy-ahogy persze megismerjük őket, valamennyi fejlődési lehetőségük is van, de nem nőnek annyira hozzánk, mintha első kézből tapasztaltuk volna az átalakulásukat.
Az, hogy azért nem lesznek teljesen idegenek, annak köszönhető, hogy a kész helyzetből azért nem rögtön a féktelen akció kezdődik. Sue és Reed készülődését a szülőségre sikerült aprólékosan és mégis könnyedén felvezetni, és közben Johnny és Ben is megkapják a maguk privát pillanatait. Csak eddigre már túl vagyunk vagy tíz percnyi, és nagyjából két egész estés film cselekményét felölelő expozíción, meg olyan párbeszédeken, ahol a szereplők a számukra egyértelműről társalognak hosszan, csak hogy mi is értsük. Nem azt mondom, hogy minden építkezésnek teljes hosszában bele kellett volna férnie az Első lépésekbe a meglévőek mellé. Sokkal inkább úgy érzem, hogy nagy falat volt rögtön az első filmben Galactusig merészkedni.
Könnyed könnyek
Az in medias res kezdés ellenére egy idő után mederbe kerül az Első lépések. Az expozíció ugyan néha szájba rágós, de legalább tényleg tiszta lesz minden, utána pedig kellemes érzés elmerülni a retrofuturisztikus 60-as években. A tévéreklámok idilljét idéző, de közben kedves ugratásokkal és érzelmes pillanatokkal teli építkezés elképesztően hangulatos. Legyen szó Reed apaságra való felkészüléséről vagy Ben esetlen udvarlásáról, hangsúlyosan tapasztalhatjuk, hogy minden kütyü, génmódosulás és hacuka mellett is hús-vér emberekről van szó. Ez a körülmény pedig később is kifejezetten fontos lesz. Mindeközben pedig tényleg csak lubickolhatunk az atmoszférában. Kapunk egy rakás langyos, de ártalmatlan poént és egy comic relief robotot is. Minden szép ebben az alternatív 60-as években.
A nagy fenyegetésnek már csak emiatt is hatalmasat kellene ütnie, valamiért azonban mégsem teszi. Az Ezüst Utazó ugyan felkavarja a lassan fodrozódó vizet, de a történetvezetés túl hatékony hullámtörőként szolgál. Az Első lépések mindent megtesz azért, hogy a lehető legkevesebb bizonytalanságban hagyjon. A társaság szinte egyből el tud látogatni Galactushoz, aki ugyan kellően fenyegető jelenség, nem borzolja eléggé a kedélyeket. A fináléig szinte semmit nem csinál, így semmi plusz nyomást nem gyakorol sem a hőseinkre, sem a nézőkre.
Ez pedig azért is hiányzik, mert az első lépések megpróbál felépíteni egy erősebb morális dilemmát. Papíron minden meg is lenne hozzá, és a főszereplőket valóban sokkal jobban gyötri, mint bármilyen fizikai kihívás. Még azt is merem állítani, hogy az ebből kiinduló konfliktusok jó úton indultak el. Azonban Galactus megfelelő nyomása nélkül kicsit mintha a levegőben lógna az egész. Nem történik semmi szélsőséges vagy kirívó, és végül a dilemma feloldása is egy tündérien optimista jelenettel történik meg. Az Első lépések vagy nem akart, vagy nem tudott lemerülni a felszín alá, így inkább csak potenciált hagyott maga mögött, nem pedig kisírt szemeket és összehúzott rekeszizmokat.
Csak úgy repül az idő
És az a helyzet, hogy a feszültség az akcióból is hiányzik a legtöbbször. Néha a látvány tűnik túlságosan megfoghatatlannak, máskor a bullshit-méter akad ki túlságosan. Utóbbi kategóriában a kedvencem a neutroncsillag körüli játszadozás volt, fizikusoknak csak nagy adag nyugtató elfogyasztása mellett javaslom azt a jelenetet. És végül a nagy összecsapás is hiába látványos, ha közben nem tudtam valóban izgulni a karakterekért. Hiányzott az események súlya, és az egyes fordulatok is több mint kiszámíthatóak voltak. Egy univerzumépítő filmnek persze nem fair felróni, hogy tudjuk, mindenki túl fogja élni a rodeót, de azért teljes biztonságban sem kellene érezni őket.
Az sem segít sokat, hogy az időt mint erőforrást milyen nagyvonalúan kezelik. Minden probléma egyszerűen áthidalható napok vagy órák alatt, legyen az New York evakuálása vagy egy teljes körű nemzetközi összefogás. Ne értetek félre, a jelenlegi helyzetben jól esik az összetartásra buzdító üzenetet látni, de talán egy fokkal naivabb lett ennek a kommunikációja, mint szabadott volna. Így nagyon nehéz komolyan venni, nemcsak magát a tanulságot, de úgy általában a filmet is. Nem kell vészesen kötözködni ahhoz, hogy tonnányi átgondolatlanságot vagy elmaszatolt részletet találjunk. A forgatókönyv sokszor az ostorát csattogtatva irányítja a cselekményt, ignorálva a körülményeket és a feltűnő alternatívákat. Minden úgy történik, ahogy meg van írva, akkor is, ha az nem logikus.
Fantasztikus lények
Minden panaszom ellenére meg kell hagyni, hogy az Első lépések egyáltalán nem volt egy rossz élmény. A korábban megfigyelhető darabosságnak nyoma sincs, a simára csiszoltság nem csak a részletek eltűnését, de áramvonalasságot is jelentett. Sodró lendületű, kellemes moziélmény, amely bár nem kifejezetten izgalmas, de leköt. Ebben pedig nagy szerepe van a karaktereknek, akik végig szerethetőek maradnak. A konfliktusaik emberiek, a viszonyrendszerük hihető, még ha egyik sem kap halálosan mély kidolgozást. A színészi játékra pedig egyáltalán nem lehet panasz, és a casting is elsőrangú volt. Meg fogalmazzunk úgy, hogy Pedro Pascalnak ismét nem kellett kimozdulnia a komfortzónájából, de lehet őt már dedikáltan az ilyen szerepekre keresik.
És jól áll a Fantasztikus 4-esnek a látvány is, Ben például teljesen jól passzol a környezetébe a Lényként. Johnny tűzeffektjével nem mindig voltam kibékülve, de úgy általában igényes CGI veszi körül hőseinket. Galactus hajója pedig egyszerűen szemkápráztató, kár, hogy ilyen kevés időt tölthetünk ebben a Giger-ihletésű díszletben. De „otthon” sincs okunk panaszra, mert a retrofuturisztikus környezet ívei és színvilága is magával ragad. Akár rombolásról, akár csillagközi ködökről, akár stílusos díszletekről, akár nagyszabású akcióról van szó, az Első lépések vizualitása több mint korrekt, sőt, általában öröm ránézni. A hozzá társuló zenei anyag ugyan tipikus nagyzenekari epikus dallamok halmaza, de nem lehet minden Marvel-mozi a Galaxis őrzői.
Verdikt
A Fantasztikus 4-es: Első lépések valójában mindent teljesít, amire egy Marvel-filmtől számítanánk. Látványos, lendületes, konfliktusai ellenére is könnyed és szórakoztató. Azonban ezt a sémát már túl sokszor láttuk az elmúlt években. Kikopott belőle a valódi izgalom, a feszültség és a tényleges őszinteség. Helyette egy langyos, kellemes moziélmény maradt, ami nem hagyja, hogy kellő mélységben ismerjük meg a karaktereit. Tudom, hogy már a nyakunkon az új Bosszúállók, és sietni kellett, de ha ez hat évig nem volt sürgős egyik másik alkotásban sem, talán itt már egy kicsit késő. Az Első lépések pedig nem lett fantasztikus, de legalább nem is egy 4-es, hanem magabiztos középszerűséggel foglal helyet az idővonalon. A stáblista utáni jelenetekről meg csak annyit, hogy a másodikat maximum a készítők iránti tiszteletből érdemes megvárni.
A Fantasztikus 4-es: Első lépések július 24-től látható a magyar mozikban.