Az utolsó pillanatban csöppentem bele a Galaxis őrzői harmadik kalandjának a kritizálásába, enélkül pedig az is lehet, hogy meg sem nézem moziban a filmet. Nem azért, mert hogy kifejezetten viszolyognék a Marvel-univerzum építőkockáitól, csupán az elmúlt időszakban ritkán sikerült túllépni a látványos, pörgős, de más kvalitásaiban inkább csak vállalható képregényadaptációkon. Hiába, a harmadik fázis tetőpontja után nem egyszerű újra megemelni a téteket, az építkezés ideje alatt pedig óhatatlanul is kapunk kevésbé grandiózus, kevésbé ambiciózus alkotásokat.
A galaxis őrzői mindig is egy kicsit speciális helyzetben volt: univerzumépítés terén sokkal nagyobb súly szakadt a nyakába (amit az első részben nem is igazán bírt el), de mivel kevésbé szorosan van a többi filmhez kötve, valamennyivel nagyobb szabadságot kapott. A harmadik rész is ezt a mintát követi: jobban el kell merülnie a saját hátterének megfestésében, cserébe egy önállóan értelmezhető, kerek film lett. Mindazonáltal nem is borítja fel trendeket, és egy élvezhető, de minden különösebb nagyságot nélkülöző látványfilm.
Oscar, de nem a szobor
Az Őrzők szürke hétköznapjaikat tengetik Knowhere utcáin, Peter pedig új hobbit talált magának az alkoholizmus formájában, miután Gamora már nem emlékszik rá. A siralmas csendéletet Adam Warlock szakítja meg, aki megpróbálja elrabolni Rocket-et, és bár nem jár sikerrel, rendesen péppé veri hőseinket. A csatát különösen a mosómedve sínyli meg, és még csak rendesen segíteni sem tudnak rajta, mert egy megsemmisítő chipet találnak a szívében. Az Őrzőknek mindössze két napjuk marad, hogy valahogy módot találjanak a chip kiiktatására, és megmentsék barátjukat, egyben kiderítsék, kinek és miért volt szüksége Rocketre.
Nem a Marvel-moziktól szoktuk remélni az Oscar-gyanús, letaglózó alakításokat, így nem is okozott meglepetést, hogy a színészek eléggé takaréklángon működtek. Chris Pratt pontosan annyit hoz Starlord-ként, amennyit várnánk tőle, de nem is neki van a legtágasabb eszközkészlete. Dave Bautista az utóbbi időben bizonyította, hogy drámai színészként is van keresnivalója Hollywoodban, de ezt most nem igazán kell megmutassa. Igaz, ez nehéz is lenne a több kiló maszk és smink alatt, de ez a szereplőgárda nagy részére szintén teljesül. Az Őrzők többi tagja is hozza a kötelezőt, de annál semmivel sem többet.
Az újonnan érkezők közül talán Will Poulter Adam Warlock-ja volt a legnagyobb kérdés, de az ifjú színész egészen illik a karakter itteni feldolgozásához. Más kérdés, hogy ha valaki, Poulter biztosan fél gőzzel bekkelte ki a forgatást. Epizódszerepet kapott Nathan Fillion és Sylvester Stallone is. Előbbi egy kicsit kellemetlen, komikus karaktert alakít, Stallone pedig nagyjából az Oscar című gengszter-vígjátékának teljes eszköztárát kell átemelje nagyjából két vásznon töltött percre – a művelet sikerül, de ez nem egy nagy teljesítmény, igaz, jóformán cameo-szerepben nem is kell ennél több. Ja, és végre láthatunk egy kicsit többet Cosmóból, az űrhajós kutyából is.
Múltba meredő mosómedve
Érdekes módon a legtöbb őszinte érzelmet talán Rocket arcáról lehet leolvasni, le a kalappal az animáció készítői előtt. A filmben nagyobb hangsúlyt kap az ő múltjának bemutatása, és ezek a visszaemlékezések a film erősebb hányadához tartoznak. Még úgy is, hogy azért nem nehéz megsejteni, mi lesz a kulcsmozzanat, amely elindítja őt a galaktikus fegyverszakértőség felé vezető úton.
A galaxis őrzői: 3. rész egészen sok időt enged magának, hogy bemutassa a világ azon szegletét, ahol játszódik. Nem érződik úgy, hogy csak üres kirakatok között ugrálunk, kevés helyszín van, cserébe ott van időnk ismerkedni a miliővel. Viszont ebből az is következik, hogy a film úgy tart két és fél óráig, hogy semmivel nem tartalmasabb a cselekménye, mint más Marvel-filmeknek. Ez amiatt nem zavaró, hogy a vége felé találja meg a hangját, és igazán lassú, kimért alkotásnak sem nevezném – az idő ki van töltve expozícióval és ipari mennyiségű komikummal.
Viccben oldódó hangulat
Tudom, a Galaxis őrzői mindig is épített a parttalan poénkodásra, és sokszor ez működik is. A feszültséget elég hatékonyan oldják, egyes szituációk, csattanók pedig valóban ütnek, nem egyszer őszintén elnevettem magam. Viszont a mennyiséget sikerült túltolni, és néha zavaróan komolytalan a film, ami különösen az elvben feszültebb tempójú jeleneteknek nem áll jól. Arra azért figyeltek, hogy az igazán fontos pillanatokat ne kreténkedjék el, így az érzelmi töltet többé-kevésbé megmarad.
Mivel a szereplők továbbra is szerethetők, a finálé környékére kialakított, tipikus könnyes, drámai jelenetek működnek. Nem ez az érzelmi manipuláció legkifinomultabb módja, de nem válik teljesen szirupossá az egész, így pedig még sikerült a jó ízlés határain belül maradni. Nem itt keresendő a legerősebb karakterdráma, és ennyi szereplőnél a fejlődési ívek is kicsit meredekebbek a kelleténél, de persze ez még mindig egy Marvel-film.
Látványlajstrom
Egy Marvel-filmben pedig ehelyett inkább izgalmas cselekményt, látványos akciót és csapnivaló gonoszokat érdemes keresni, és ezt a triumvirátust ezüsttálcán szolgálja fel A galaxis őrzői: 3. rész. A narratíva követi a konvenciókat, a Marvel-paletta szinte minden trükkjét beveti, így pedig unatkozni nem fogunk, igaz, a cselekmény több ponton is kiszámítható.
A látvány egészen rendben van, az operatőri munka dinamikus, a CGI egyáltalán nem ciki, sőt, pár helyen kifejezetten mutatós, néhány helyszínnél a design is remek. Azért díszletek messze nem érződnek mindenhol kézzel foghatónak, a jelmezek pedig néhányszor konkrétan nevetségesek. Nathan Fillion osztagának egyenruhája például úgy néz ki, mint egy teleszart pelenka, de például Stallone gúnyája sem lógott volna ki az Űrgammákból. A maszkok pedig szintén tudnak bizarrul festeni, egy-egy lényről nagyon nehéz elhinni, hogy a film kontextusában létezhet.
Az akció sem indul rózsásan, mind a kezdőjelenet verekedése, mind a későbbi néhány harc korrekt, de nincs bennük semmi kiemelkedő. Az első nagyobb összecsapásra nagyjából a második óra végéig várni kell, igaz, ott végre elkap a gépszíj. A vége felé borzasztó látványos, jól koreografált és lassításokkal tarkított akciójeleneteket kapunk, köztük egy parádés egysnittes bunyót, amely már önmagában megéri, hogy moziban nézzük. A harcokat (és sok más jelenetet) pedig a korábbiakhoz hasonlóan hangulatos retro slágerek festik alá.
Az újítás elfogyott, megmentés nem is volt
Ugyan nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy standard Marvel-moziélményről van szó, ez egy izgalmas és látványos, szórakoztató kalandfilm. Igazán beárnyékolni még Chukwudi Iwuji High Evolutionary-ja sem tudja, pedig nehéz lenne elképzelni ennél súlytalanabb főgonoszt. A motivációi nettó baromságok, a jelenléte szinte semennyire nem fenyegető, egyszerűen nem tűnik úgy egy pillanatig sem, hogy ő személy szerint bármilyen veszélyt jelentene az Őrzőkre. Kicsit túl is lett játszva, de az igazi hibája, hogy sokat elvesz a helyzetek súlyából és tétjéből.
Mindazonáltal A galaxis őrzői: 3. rész egy bőséggel ajánlható, lendületes alkotás. Nem formabontó, nincsenek benne nagy megfejtések, de szimpatikus, hogy magában, különösebb előismeretek nélkül értelmezhető. A stáblista utáni jelenet sem akar egy intergalaktikus összeesküvést felvezetni, nem érzem a nyakamon Kevin Feige leheletét, hogy takarodjak már megnézni tizenöt kétévados sorozatot, hogy ne vesszek el teljesen az univerzumban. Csak egy szórakoztató Marvel-mozi, annak viszont remek, még ha messze nem is hibátlan. Elvégre ezekre a filmekre úgyis csak agykikapcsoló szórakozásként érdemes tekinteni. És bár sokan beszéltek erről, nem hiszem, hogy meg kell menteni a Marvelt, de ha igen, nem ez a film fogja megtenni.