Paul W. S. Anderson semmiképpen nem egy ismeretlen név Hollywoodban, de túlzás lenne azt állítani, hogy a legnagyszerűbb rendezők között tartják számon. Hiába tudja mindenki elhelyezni az Event Horizont vagy az Alien vs. Predatort a filmtörténelemben, Anderson azóta szépen tartja magát egy kaptafához. Ez lényegében abból áll, hogy feleségét, Milla Jovovichot helyezi a főszerepbe, teremt köré egy kissé videojátékos közeget, és kitölti mesterkélt akcióval. Ez a recept pedig annyi Kaptár-film és egy Monster Hunter után a kimerültség közelében van. Ez az ötlettelen fásultság látszik A Kárhozott Vidék egészén, a forgatókönyvtől a színészi játékig. És ez a fáradtság ragad át a nézőre is, mire a végére ér ennek a bő másfél óra audiovizuális finomfőzeléknek.
Megölni a farkast, meg nem is
A Kárhozott Vidék George R. R. Martin 1982-es írása alapján készült, és egy poszt-apokaliptikus világba kalauzol minket. A városok felett az öreg uralkodó és a befolyásos Egyház zsarnokoskodik, a falakon túl pedig csak a végtelen pusztaság található. A Kárhozott Vidék névre keresztelt terület még magán hordozza egy nagy háború pusztításának nyomait, és akárki nem merészkedhet oda. Szürke Alys (Milla Jovovich), a nagy hatalmú boszorkány mégis erre készül, miután a királyné megbízza, hogy győzze le a sivár pokol közepén tanyázó vérfarkast. Mindeközben pedig a testőrség parancsnoka is felbérli, hogy ez az akció ne járjon sikerrel. Mivel Alys minden megbízást elfogad, a látszólag ellentmondásos kéréseknek sem mond nemet.
Az útra felbérel magának egy útitársat is, Boyce (Dave Bautista), a hallgatag vadász személyében. A furcsa páros versenyt fut az idővel, hogy még telihold előtt odaérjenek, a nyomukban pedig egy inkvizíció lohol. A feldühödött fanatikusok vezetője mindenáron el akarja fogni Alyst, nemcsak az eretnekség vádjával, hanem bizonyítékként is a királyné ellen. A főpap ugyanis már kinézte magának a haldokló uralkodó trónját, az pedig nem vetne jó fényt az ifjú feleségre, hogy boszorkányokkal paktál. A sok intrikától függetlenül pedig az sem biztos, hogy Boyce és Szürke Alys megbízhatnak egymásban kényszerű szövetségük alatt.
Amatőr ama tőr, mely vágta
Bár a komoly művészi ambíciók nem sugárzottak belőle, A Kárhozott Vidék alapvetően lehetett volna egy szórakoztató buddy film. Két renegát egy kietlen tájon démonokat aprít – ez legalább egy bűnös élvezet ígéretét magában rejti. Azonban sajnos hamar egyértelművé vált, hogy a rossz filmeknek abban a kellemetlen sávjában vagyunk, amelyet érdektelenség övez. Nem elég szörnyű, hogy már alanyi jogon kult-státuszt nyerjen, és nincs meg benne semmi kedvesen kínos, mint például Cilian Murphy bőrdzsekije a Lopott időben. Egyszerűen csak gyenge, szinte kivétel nélkül minden aspektusában, és még az akaratlan szórakoztatás is bent ragadt a vágószobában.
Rögtön a nyitójelenet egy kész mesterkurzus arról, hogy hogyan ne vágjunk filmet. A világot bemutató hosszú svenkelésbe folyton belevágnak, majd az azt követő akciójelenetet is sikerült csaknem véletlenszerű beállításokból összedobni. Az utómunka annyira zavaros, hogy szinte képtelenség követni, Alys pontosan mire is képes, vagy egyáltalán mi történik a képernyőn. A sötét folyosókon történő hajtóvadászat pedig arra is rávilágít, hogy a feszültségkeltés sem egy egyszerű műfaj. Andersonnak ezúttal legalábbis beletört a bicskája.
Aztán pár jelenettel később olyan expozíció-dömpinget kapunk egy pár szavas párbeszédben, hogy csak úgy lestem. Ha ennél szájba rágósabbak lettek volna, tarthattak volna egy felolvasó estet Martin könyvéből a prológusban – bár ennél még lehet, hogy az is természetesebb lett volna. És már itt kezdődnek a narratíva komolyabb hibái. Alysról azért tudjuk, hogy jó ember, mert valaki vele beszélgetve ezt expliciten kimondja. Hasonló okokból kellene szimpatizálnunk Boyce-szal is, és így kerülünk képbe minden szereplő motivációjával.
Kényelmetlen kereszt(es)kérdések
Ehhez képest komoly teljesítménynek tűnhet, hogy bizonyos apróságokról mégsem értesülünk. Ilyen például a főszereplőink háttértörténete, amely így totálisan elveszi a lehetőséget attól, hogy azonosuljunk velük. Ugyanis a személyiségük nem éppen olyasmi, amibe könnyű belebolondulni. Mintha két kiégett, megkeseredett, szenvtelen antihőst látnánk, akik maguk sem tudják mi a francot keresnek ezen a kalandon. A visszautalások ködösek, és amikor sérülékenynek mutatkoznak, akkor is csak egy kevés giccs vagy pár macsó sor jut. Esélyünk sincs, hogy a lelkükbe pillantsunk, de valószínűleg nem is nagyon van nekik. Arról már csak nem is beszélve, hogy a vitathatatlanul középpontba állított páros halmozza az olyan tetteket, amik után nehéz nem neheztelni rájuk. És ahelyett, hogy erre érdemi reflexió történne, csak haladunk tovább, mintha mi sem történt volna.
Ha pedig nehéz szimpatizálni velük, A Kárhozott Vidék önismétlése különösen fájó. Elérkezünk egy olyasmi nevű helyre, mint a Koponya Folyó (a tizenkét éves Tyrion biztosan azt hinné, tőle csórták ezt a kiváló ötletet – a szerk.), hőseink harcolnak egyet valakivel, majd a tábortűznél beszélgetnek. Ezt pedig napról napra ismételjük, miközben sem az izgalom, sem a történet íve nem épül jelentősen. Csak elvétve van jelentősége, hogy mi történik, a nagy összecsapások pedig sokszor teljesen értelmezhetetlen helyen vannak. A kisebb logikai bakiknál pedig már néha rá kellett szóljak magamra, hogy ne akarjak Cinema Sins lenni, és hogy a kákára sem fér már el több csomó.
Pedig maga a világ nem lenne törvényszerűen borzasztó a nevek megmosolyoghatósága ellenére sem. Egy-egy pillanatra még érdekes is volt, hogy vajon mi idézhette elő ezt a sci-fi és fantasy határmezsgyéjén táncoló világot. Aztán amikor már sokadszorra lett letudva egy díszlet néhány roncsautóval, olajos hordóval és abronccsal, akkor azért visszasüppedtem alapállásba. Meg az olyan kérdéseimre sem kaptam választ, hogy ha látszólag senki nem szűkölködik sem a mordályban, sem a lőszerben, miért rohamozzák hőseinket macsétákkal és bunkós botokkal.
Régebb óta fiatalos
Aláírom, ez egy költői kérdés volt. A Kárhozott Vidék ugyanis mindent megtesz azért, hogy a harcjelenetei minél menőbbek legyenek. Mármint egy kiskamasz mércéjével, nagyjából úgy, ahogy Zack Snyder legutóbbi munkáinál megszokhattuk. Csakhogy Anderson filmje esetében ez az ifjú a kétezres évek elején maradt, és ez a teljes képi világra rányomta a bélyegét. Az összecsapások koreográfiája egyáltalán nem érdekes, de ezt elfedendő olyan figyelemzavaros a vágás, amennyire csak belefér. Így legalább az sem látja, hogy mi történik, akit ez még esetleg érdekel. És legalább az sem kérdés, hogy miért hoz az ellenfelek fele kést egy tűzharcba, mert úgyis csak az számít, hogy hulljon a férgese.
Paul W. S. Anderson munkássága sokszor kapja meg a videojátékos jelzőt. Egyrészt azért, mert adaptációkat készít, de azért is, mert a dinamikájukban is van valami esszencia a játékiparból. És bár A Kárhozott Vidék nem egy játékfeldolgozás, itt a szokásosnál is sikerült tovább merészkedni. A háttereket ugyanis az Unreal Engine segítségével, a forgatáson renderelték valós időben, egy digitális díszletet alkotva. A gond csak az, hogy ettől még nem ütött el kevésbé egymástól a valós és a virtuális díszlet, már csak előbbiek ötlettelensége miatt is. A Kárhozott Vidék látványa nem egyszer kifejezetten olcsónak tűnik, és a grafikusmotor is köpött ki már magából ennél élethűbb képeket. Az ambíció ugyan megvolt, de a grandiózus jelenetek egy pillanatra sem tűnnek kézzel foghatónak.
De a beltéri jelenetek sem jobbak. Némelyik úgy bent ragadt a stúdióban, hogy rendesen egy színpadi produkciónak néz ki valami D-kategóriás rockoperából. Ez pedig elképesztően éles kontrasztban van a kültéri részek agyonszaturált, stíluselemekben megfullasztott látványától. A lens flare-ek számát látva kellene egy házi verseny Anderson, Snyder és J. J. Abrams között. A kakabarna színű filter elmaradhatatlan, és a bevilágítás is a már említett serdülőnél akar bevágódni. A túl sok adalék egyszerűen fárasztó, giccsessé és komolyan vehetetlenné teszi a látványt. Kár, mert van néhány pillanata A Kárhozott Vidéknek. Amikor sikerül nem átesni a ló másik oldalára, vagy beltéren éppen nem akarnak merényletet elkövetni a fotoreceptorjaim ellen.
Színpadiasság, súgó nélkül
És azzal sem vádolhatom a filmet, hogy lenne egy egységes arculata. Az egyik pillanatban lemásolják a vasútállomást a Volt egyszer egy Vadnyugatból, van, hogy a kétezres évek szörnyfilmjei, máskor pedig a Mad Max volt a megihlető. Az egyetlen, amit nem tudok elvenni tőle, hogy a térképet kifejezetten kreatív, igényes átmenetekkel vitték át az aktuálisan következő jelenetekbe.
Szintén okosnak szánták A Kárhozott Vidék befejezését is, kár, hogy inkább csak értelmetlen lett. A fordulatok technikailag működnek, de csak azért, mert eddigre már elfogadtuk, hogy a főszereplők motivációiról konkrétan semmit sem tudunk. A visszaemlékezések persze megmagyarázzák, hogy mi hogyan történt, de a „miért” továbbra is egy égető kérdés marad. De ugyanígy erőtlennek éreztem a film világépítését és politikai szálait, vagy az erre érkező társadalmi mondanivalót is. Sok jelenet mintha csak elkészült volna, aztán utólag kötötték volna össze őket némi felszínes magyarázattal.
De hasonló hanyagság jellemzi a színészi játékot is. Minden korábbi törekvése ellenére Dave Bautista biztosan nem ezzel az alakítással vonul be az A-listás sztárok társaságába. Milla Jovovichtól pedig már megszokhattuk a rezzenéstelen játékot, de mintha látványosan takaréklángon is dolgozna. A mellékszerepek pedig vagy extrém módon teátrálisak, vagy éppen csak egy kemény tekintetet igényelnek, így pedig nincs is szívem belerúgni az őket alakító, kevésbé ismert brigádba. Ezt már megtette helyettem a forgatókönyv.
Verdikt
A Kárhozott Vidék egy borzasztó film, és érdemi mentő kvalitások nélkül maradt. A látványnak van egy-két elfogadható pillanata, néhány akciójelenet nem teljesen ciki, de nagy általánosságban nincs itt semmi látnivaló. Egy értelmetlen történetet láthatunk kibontakozni antipatikus és felszínes karakterek körül, akik egy csúnya világon verekedik át magukat csapnivaló vágás közepette. A színészi játék gyengesége már szinte fel sem tűnik ebben a barnásszürke, ötleteket és lendületet nélkülöző, gyári hibás iparosmunkában. Senkinek sem tudom ajánlani, különösen, hogy a következő hónapok nem is néznek ki rosszul akció-felhozatal szempontjából.