A Stranger Things legutóbbi évada az elmúlt hetekben kapott bőven hideget és meleget egyaránt. Egyébként is nehéz eligazodni a sajtó kritikái és a közönség véleményei között, de a harmadik szezon megosztotta még a nézőket is. De mire a nagy felhajtás?
FIGYELEM! A CIKK KISSEBB SPOILEREKET TARTALMAZ A STRANGER THINGS HARMADIK ÉVADÁBÓL!
[h]”Egyszer egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost”[/h]
Hawkins lakói, és azon belül is főszereplőink úgy tűnik, látszólag kiheverték a második évad történéseit. Ha tovább is léptek, lelki sérüléseik mindenesetre velük maradtak. A gyerekszereplők tinédzserkorba kerültek, Nancy (Natalia Dyer) és Jonathan (Charlie Heaton) a felnőtt világban próbálnak helytállni, a szülők pedig a gyász és veszteség tükrén keresztül próbálnak kapcsolatba kerülni a nézővel.
A hormonok tombolnak, a legapróbb érzelmek is cunamiként, feltupírozva ömlenek a néző nyakába, amit a Duffer-tesók elég szépen érzékeltettek. A coming of age műfaji sajátosságai nagyon jól működnek, sőt azt kell mondanom, hogy a tinidráma és a fiatalok évődése ezúttal sokkal jobban bejött, mint a misztikum. A színészek továbbra is átlagon felül teljesítenek, de főleg a Dustint és Steve-et alakító páros (Gaten Matarazzo, Joe Keery) vitte el a hátán az évadot. Mellettük pedig a Hopper-Joyce (David Harbour és Winona Ryder) kombó volt még kimagasló, de a többiek is tették a dolgukat annak érdekében, hogy jól szórakozzunk.
[h]Highway to the dangerzone[/h]
De nem csak a hormonok dominálnak a városban, hanem megnyílik az első nagy pláza, ami az évad központi helyszíne lesz. Emellett megjelennek a rejtélyes szovjetek, akikről annyit tudunk, hogy borzasztóan gonoszak, és valamiért ki akarják nyitni az Upsidedownba vezető kaput. A több szálon futó cselekmény során hőseink összeállnak, hogy kiderítsék mi folyik a háttérben, közben ügyesen váltakozik a dráma és a horror, amit kellemes humorral bolondítottak meg Dufferék.
A 80-as évek hangulatteremtése, a zenék és a gyakran giccsbe forduló nüanszok is abszolút jól működtek a bevált recept alapján. A horrort tekintve a készítők mertek egy picit bátrabbak lenni, és szuper gore-ba hajló képsorokat láthattunk. De nem minden horror, ami gore: a kórházas jelenet hangulata és a koreográfia egész egyszerűen parádés volt. Kellően félelmetes, feszes és izgalmas. Talán azok volt az egész évad leghatásosabb képsorai.
Emellett fejlődőtt a CGI is, amire szükség is volt, hiszen elég sokszor találkozhatunk a Mind Flayer-rel. És kifejezetten örülök, hogy sorozathoz képest egy igényesen megmunkált szörnyet láthattunk a képernyőn.
[h]Cold as ice[/h]
Azonban ez az évad nem mindig fenékig tejfel. Ezúttal valamivel több problémát is fel lehet sorakoztatni, amik időről időre megpróbálják csökkenteni a színvonalat. Az összképen nem hinném, hogy változtatnának, de érződnek bizonyos hiányosságok, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Például halvány fogalmunk sincs, hogy mi az oroszok végső terve, vagy motivációja. Azon kívül, hogy gonoszak, és teljesen észrevétlenül szivárogtak be az amerikai kisváros alá, tényleg nem sokat tudunk meg róluk. A szereplők hiába működnek remekül együtt, sokszor csak azért történnek dolgok, vagy mondanak dolgokat, mert a forgatókönyvben úgy volt kényelmesen megírva. Emaitt sokszor életszerű párbeszéd helyett oda nem illő, logikátlan kérdéseket tesznek fel, amire a cselekményt előrehajtó válasszal szolgálnak egymás felé. S emiatt érezhetően darabos lesz pár jelenet.
A Stranger Things harmadik évada még több kikacsintást és pop-kult utalást halmozott fel a 80-as évekből, ami továbbra is kiválóan passzolnak az összhatáshoz. De most mintha sokkal több giccset véltem volna felfedezni (az utolsó rész nagy duettjéről most inkább nem is szeretnék beszélni), és a 80-as évek akciófilmjeire jellemző non-szenszt is sikerült némileg túltolni. Például a szuper-szovjet hajtóvadászata Hopperék után, vagy a titkos földalatti létesítmény (ami valamiért egy az egyben az Űrgolyhókat juttatta eszembe), amik elsőre szemet szúrhatnak.
[h]Never ending story[/h]
Az utolsó rész az maga volt a megtestesült, manifesztálódott 80-as évek akciófilmje. Robbanás, rohanás, beépülés, utolsó pillanatban megmenekülés; minden, mi szem-szájnak ingere. Az elcsépelt klisék halmaza mögött én azt láttam, valakinél elgurult a gyógyszer. Minden megvolt ahhoz, hogy utáljam az évadzáró epizódot. Azonban mégsem így történt, mert valami megfoghatatlan erő miatt úgy néztem minden jelenetet, mint gyerekkoromban a játékbolt kirakatát.
A végső lezárással egyébként nem vagyok kibékülve. Továbbra is úgy érzem, hogy egy csomó karakter nagyon random helyzetekbe futott ki, ami még fontos lehet a negyedik, egyben talán utolsó szezonban, de itt és most nem igazán láttam értelmét.
Összességében tehát a Stranger Things harmadik évada nem sikerült olyan jól, mint az előző, vagy a legelső, de azért messze van a rossztól is. A készítők számos megkérdőjelezhető döntést hoztak a szezon során, amelyek csupán a forgatókönyv céljait szolgálták. Mindemellett a zenék, a hangulat, a színészek továbbra is a maximumot nyújtják, és csomó emlékezetes jelenetet is láthattunk. A 80-as évek nosztalgiája még mindig életerős, és egy jó ideig még biztosan nem lesz vége. Tehát, aki kedvelte az előző két évadot, annak ugyanúgy tetszeni fog ez is, hiszen a tétek nőnek, erősödik a dráma és a horror is, főszereplőink pedig kezdenek felnőni.