Még az őszi Kívánság kritikámban beszéltem róla, hogy a Disney egyfajta válságban van. Akkor a félig-meddig negatív példák között kénytelen voltam felhozni a Pixart is. Na nem azért, mert olyan lelkesedéssel lőnék lábon magukat, sokkal inkább úgy tűnt, az egykori fény megkopott. Míg korábban minden második animációs filmjük egy instant klasszikus volt, addig az utóbbi egy-két évben vállalható, de kevésbé emlékezetes alkotásaik futottak be. Nos, mint kiderült, aggodalomra nem volt semmi ok. Az Agymanók 2 ugyanis egy rendkívül jól sikerült folytatás, és úgy tűnik, a Pixar újra magára talált.
Agymenők
A 2015-ös Agymanók egy bitang erős film volt. A központi koncepció, miszerint az embereket a fejükben lakó, érzelmeket megtestesítő manók irányítják, egy fantasztikus kiindulópontot jelentett. Ehhez kapcsolódott egy komoly érzelmi töltet, egy nem elhanyagolható tét, majd ezt ellensúlyozta a karakterek rendkívül aranyos designja. A végeredmény egy viszonylag mély film lett, amely egyszerre minden korosztályt képes volt szórkoztatni.
Nem volt nagy titok, hogy az Agymanókhoz egy idő után érkezik a folytatás. Az első rész lezárása már valamelyest elővetítette, hogy a főszereplő felnövésével komoly átalakulások várhatóak a fejében is. Ez pedig lényegében egy kihagyhatatlan lehetőség volt kreatív szempontból, az pedig már csak mellékhatás, hogy az Agymanók anyagi sikere után a második résztől is hasonlókat lehetett várni. És valójában egy nagyon kényelmes helyzet alakult ki. A sikerrecept maradhatott, csak a serdülőkorral új érzelmek és új szituációk tucatjai kerülhettek be a képletbe, amelyek frissen tarthatják a koncepciót. És bár a kényelem ritkán tesz jót a kreatív zsenialitásnak, a Pixar megragadta a lehetőségeket, és szinte mindent kihozott belőlük, amit ki lehetett.
Vékony jégen
A főszereplő ezúttal is Riley, aki barátaival az iskolai jégkorongcsapatban játszik. Az egyik meccs után felfigyel a teljesítményükre az egyik neves gimnáziumi hokiedző, és meghívja őket egy háromnapos edzőtáborba. Riley érzi, hogy ez egy nagy lehetőség, hiszen lassan ő is gimis lesz, és most bizonyíthat. Talán sikerül bekerülni a csapatba, akiket régóta bálványoz. Azonban ezekben az izgatott pillanatokban történik meg a nagy átalakítás a Fejhadiszálláson. A pubertáskorral együtt pedig négy új érzelem is megjelenik: Feszkó, Uncsi, Ciki és Irigység. Az új jövevények hamar konfiktusba kerülnek a régiekkel, és kiderül, hogy ezentúl semmi sem lesz ugyanaz Riley életében, mint amit megszokott.
Az érzelmek viszonya odáig mérgesedik, hogy Feszkó magához ragadja az irányítást, és a régieket egyszerűen bezáratja az agy mélyén. Derű, Bánat, Harag, Majré és Undor elfojtott érzelmekké válnak, miközben Feszkó kidolgozza a tervet, hogy Riley hogyan tudna minél jobban bevágódni az imádott csapat kapitányánál. Ez persze azt is jelenti, hogy elidegenedik a barátaitól, csak a gimis lányok nyomában jár, és megfelelési kényszer vezérli. A felállás tehát nagyon hasonló a múltkorihoz: az érzelmeknek valahogy vissza kell jutniuk a Fejhadiszállásra, hogy megakadályozzák Riley életének egyre mélyebbre csúszását.
Nincs új az agy alatt?
Nem nagy meglepetés tehát, hogy az az átütő erő, amivel az első Agymanók már csak a felütésével is bírt, az itt nem jön ingyen. A helyzet ismerős, az agyban kalandozásból emiatt többnyire hiányozni is fog az újdonság varázsa. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az első epizód másolatáról beszélnénk, csak más szituációkban. Sőt, mind bent, mind odakint bőven elég érdekes változás vár. Az agyban új helyszínek kapcsolódnak frissen bemutatkozó agyi funkciókhoz, saját, egyedi, ötletes működéssel. A kinti világ pedig alapjaiban más lesz, új, érdekes és hiteles konfliktusrendszerrel, és egy kicsit eltolódott érzelmi skálával – ez valahol várható is, ha már egy másik bagázs ül a “volánnál”.
Az Agymanók 2 pedig rendkívül pontosan és érzékletesen jeleníti meg a serdülőkor legfontosabb tulajdonságait, jelenségeit. A kinti világ egy esszenciáját nyújtja a korosztály legfőbb nehézségeinek a beilleszkedni akarással, az iskolaváltással járó magánnyal, az elfogadottság vágyával, az önértékelési problémákkal. A fejben pedig mindez nagyon ötletesen van alátámasztva: az érzelmek például csak finoman érnek a vezérlőpulthoz, Riley reakciója mégis végletes lesz, és agresszívan csattan fel. A külső-belső folyamatok tehát továbbra is szépen össze vannak hangolva, a kettő közötti kapcsolat nagyon sokrétű. Igaz, továbbra is irreális lenne minden apróságot megfeleltetni egymásnak, így azért érdemes megengedni az Agymanók 2-nek, hogy ne csak pszichológiai metaforagyűjtemény, de egy szórakoztató kalandfilm is legyen.
Minden fejben dől el
A film egyik fő ereje viszont továbbra is a központi kérdések érett feldolgozásában van. Először is elérték, hogy Riley problémáival nagyon könnyű legyen azonosulni. A kliséken túlmutatóan sikerült találó, de felismerhető helyzeteket teremteni, amelyekkel mindenki tud azonosulni, aki volt már tinédzser. (Ennek megfelelően nem biztos, hogy egy óvodás korú együtt tud rezonálni a filmmel, de már az első Agymanók sem az igazán kicsiknek készült.) Az Agymanók 2 egy remek esettanulmányt állít fel egy megfelelés-vezérelt, tehát folyamatos stresszre és elégedetlenségre predesztinált életről. Számtalan jelenet számtalan más szemszögből mutatja be ezt, miközben mégsem éreztem azt, hogy mindez az élvezhetőség rovására menne.
A végén kapott üzenet pedig nagyon találó, és ennek fényében a finálé kötelező pátosza is teljesen indokolt. Az más kérdés, hogy a filmben tapasztalt jellemfejlődés nem igazán reális ennyi idő alatt. Persze nagyon szép íve van a történetnek, de nehezen hihető, hogy Riley három nap alatt megy át olyan folyamatokon, amikhez másoknak évtizedekre van szüksége. Ez persze inkább csak kötözködés, az viszont feltűnt, hogy most a tét is egy kicsit enyhébb. Persze most is van miért izgulni, de ezúttal nem nagyon kellett szorongatni a karfát (mint az első részben, amikor félő volt, hogy Riley végleg elveszítheti a személyiségét). Viszont ettől még nem érződik súlytalannak az Agymanók 2, és az egésznek végig van egy sodró lendülete, amely nem ül le. Sőt, a kinti-benti részek aránya mintha jobb lenne, a tempója pedig közel tökéletes.
Ragyogás, sziporka
Mellé az Agymanók 2 kifejezetten vicces is, a humora pedig több rétegből áll össze. A tipikus gyerekkacagtató helyzetkomikum is helyet kap, de nem túl erőltetetten. Viszont sokkal komplexebb jellemkomikum is együtt jár vele, amelyet pedig megfűszerez néhány kreatív beszólás. Mindez pedig sohasem érződik izzadtságszagúnak, természetesen és valóban szórakoztatóan áradnak a poénok. Az pedig már csak hab a tortán, hogy vizuális humorral is találkozhatunk, amikor a karakterek designja teszi lehetővé a csattanót.
Az új szereplők is ugyanolyan aranyosak lettek, mint elődjeik, beleillenek a színpalettába, és mind a kilencen kellően különbözőek, amellett, hogy szándékos párhuzamok is megfigyelhetőek közöttük. A jól eltalált designhoz pedig nagyon szép animációk is tartoznak, a Pixar ismét kitett magáért. Az agy persze továbbra is egy kicsit absztrakt, és nem kellett igazán részletgazdag, színpompás nagytotálokat készíteni. Viszont amit látunk, az remekül fest, és az egyszerűségben is sikerült jó pár lélegzetelállító pillanatot teremteni. A kinti világ pedig elképesztő aprólékossággal készült, a szereplők arcán megcsillanó izzadságtól a lassított felvételben forgó jégkorongig. Nem véletlenül dolgozott rajta ennyi szakember.
Érdekes apróság, hogy valamennyi vegyes technika is megjelenik bizonyos jelenetben. Például klasszikus, kétdimenziós rajzfilmes elemek is felbukkannak, amelyek szándékos elütése és sajátosságai humorforrásként is szolgálnak. Ez a vizuális kreativitás pedig csak még tovább emeli egy egyébként is bivalyerős animációs film színvonalát.
Verdikt
Az Agymanók 2 egy nagyon szórakoztató, lendületes és vicces film. Mindeközben viszont valódi mélysége is van, és érzékeltesen, éretten dolgoz fel minden alapvető konfliktust, ami a serdülőkor velejárója. Könnyű kapcsolódni hozzá felnőttként, igaz, gyerekként talán ez a része nem ad annyit. Viszont így is valamivel fogyaszthatóbb kicsiknek is, mint az első rész, és közben nem is akar egy pszichológiai szakkönyv adaptációja lenni. Tehát az egész családnak remek szórakozás lehet, csak más-más okok miatt. Ez akár a definíciója is lehetne a Pixar-klasszikusoknak. Így bár talán az Agymanók 2 nem üt akkorát, mint az elődje, de tökéletes irányba haladt tovább.