John Scalzi neve már bizonyára ismerős lehet a sci-fi rajongóknak, azonban új regénye eléggé eltér attól, amit az írótól megszokhatott a közönsége. Az Állati gonosz egy frappáns szatíra, könnyed ujjgyakorlat, és humorosan abszurd amalgám, ami ugyan nem váltja meg a világot, de cserébe szórakoztató, mint a fene!
Szőrös szuperkémek
A könyv egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel a főszereplőjével. Charlie élete romokban hever. Nem csak úgy tessék-lássék módjára, hanem szerencsétlent istenigazából az ág is húzza. Szülei már meghaltak, feleségétől elvált, újságírói karrierje befuccsolt, a féltestvérei utálják, helyettes tanárként dolgozik éhbérért, és már a lakhatása is veszélybe került. Nem áll előtte fényes jövő, egyetlen épeszű tervét pedig a bank húzza keresztbe.
Mígnem egy napon rég nem látott nagybátyja, a milliárdos üzletember Jake meghal, és Charlie élete fenekestül felfordul. Kiderül, hogy a nagybácsi nem csupán a rém unalmas parkolóház-bizniszben tevékenykedett, de elég hírhedt gonosztevő is volt. Utóbbit pontosan úgy kell érteni, mintha legvadabb álmotokból szabadult volna. Jake számos üzletben vetette meg a lábát, saját magánszigete volt, benne beszélő delfinekkel, lézerrel, meg szuperintelligens, gépelni képes, kiterjedt macskakémhálózattal. Az egész hóbelevancot pedig nem más, mint Charlie örökli.
Az abszurditásért és az alapból szürreális alapvetésekért Scalzi nem ment a szomszédba. A regény során játszi könnyedséggel emeli be a Bond-filmeket is meghazudtoló őrültségeket, amik a szupergonoszok háttérben meghúzódó világát jellemzik. Itt tényleg bármi előfordulhat, de a könyv remekül megágyaz a milliőnek, így egyáltalán nem hat mesterkéltnek, vagy túl művinek.
Charlie tehát belecsöppen ebbe a totális őrültek házába, és a helyzettel kezdetben nem is nagyon tud mit kezdeni. A Monty Pythont megszégyenítő szürreális események és jelenetek pedig megannyi humoros jelenetben csúcsosodnak ki. Az olvasó a főszereplővel együtt csodálkozhat rá a gonoszok titkos tanácsának üzelmeire, a tőke likviditás értelmetlenségére, vagy éppen sztrájkoló delfinekre.
Ha szeretnétek elveszni a beszélő delfinek nyúlüregében, akkor érdemes utánanéznetek az USA-ban a NASA által vezényelt kísérleteknek, még a 60-as években. Az LSD-vel és nos, mondjuk úgy, hogy etikátlan viselkedésekkel átitatott “tudományos” kutatások annyira jól sikerültek, hogy később törvénybe iktatták, hogy illegális bárkinek is delfinekkel beszélgetni. Ha nincs kedvetek olvasgatni, akkor meleg szívvel ajánlom a Képtelen Krónika podcast idevonatkozó epizódját. Kössétek fel a gatyát.
Money for nothing
Azonban, aki valami mély filozófiai megfejtést, vagy hosszasan ecsetelt társadalomkritikát várna e könyvtől, vélhetően csalódni fog. Éppencsak megpendíti a posztmodern világunk vadkapitalista szupergazdagainak társadalomra vetített problémásságát, de nem megy mélyre, és nem áll neki elmagyarázni az aggályait.
Talán valamivel erősebben van jelen a szegények és gazdagok közötti olló egyre drasztikusabb szétnyílásának rémképe. Bemutatja a brutális kontrasztot a két társadalmi réteg között, és remekül rávilágít jelenünk égető problémáira. A szegények csak szegényebbek lesznek, egyre kevesebb lehetőség közül választhatnak, míg a gusztustalanul gazdagoknak megszámlálhatatlanul sok pénze és befolyása lesz, melynek nagy része így is csupán porhintés. A kisembereket a hatalmasok továbbra is kisemmizik, kihasználják, és ha úgy kell, bűnbaknak állítják. Ezek a motívumok még ha nincsenek is túlzottan kidomborítva, azért érezhetően jelen vannak a könyv lapjain.
Az Állati gonosz hangvétele nagyon könnyed, néha egészen elborult módon vicces. Ezzel szemben a lezárás kissé fanyar. Ezt megérezhette Scalzi is (vagy a szerkesztője), és a legvégén húz egy hátraarcot. Nem nagyon mert beleállni a felvázolt fájdalmas valóság kritikájába, és inkább választott egy biztonságosabb utat, egy végső soron kellemesebb finálét.
Verdikt
Az Állati gonosz története minden őrülete ellenére önmagában is érdekes, ahogy a megközelítés is. Nem is várnánk mást Scalzitól. Azonban a vége felé közeledve a sztoriban lévő kraft kifújni látszik és a sodró lendület nem tart ki a lezárásig. Kicsit talán már túl sok is lesz a csavarokból, és pont annyival veszi komolyabban magát a könyv, mint amennyire illene.
Az Állati gonosz egy szupervicces könyv a szupergonoszokról, és az ő titkos életükről. A megközelítés abszurd, ahogy a poénforrások is leginkább elvontak, vagy egyenesen szürreálisak. A humort nyilvánvalóan nem lehet objektíven megítélni, de ez esetben nyugodtan dönthettek borító alapján. A fedlapon az öltönyös cica sok mindent elárul, de a fülszöveg is kellő módon összefoglalja, mire lehet számítani.
Ebben a regényben nincsenek hatalmas megfejtések, a társadalomkritikával csak érintőlegesen foglalkozik, és nem is igyekszik morálisan traktálni olvasóit. A könyv nem túl hosszú, cserébe nagyon szórakoztató, és könnyed hangvétele miatt egy laza kikapcsolódásnak bármikor nyugodtan tudnám ajánlani. Az biztos, hogy egy ideje már nem ugyanúgy tekintek a macskáimra. Tudom, hogy figyeltek.
Ha sikerült meghozni a kedvedet a könyvhöz, akkor ugorj be webshopunkba, ahol kedvezményesen tudod beszerezni: GEEKVILÁG SHOP