Emlékszem, még novemberben, a londoni metróban láttam Nicolas Cage új filmjének, az Álmaid hősének plakátjait. Mivel a horror-vígjátékot eddigre többek között tengerentúli fesztiválokon már bemutatták, a hirdetés ki volt tapétázva áradozó idézetekkel. Azóta is szinte csak pozitív véleményeket lehetett hallani róla, akár a kritikusoktól, akár a nézőktől. Nem csoda, ha én is látni szerettem volna ezt a fekete komédiát, amely Cage egyik legviccesebb filmjeként van reklámozva.
Azonban be kell valljam, nem találom a szuperlatívuszokat. Nem arról van szó, hogy az Álmaid hőse egy masszív csalódás lenne, vagy valami olyasmit nyújt, amire nem számítottam. Ez pontosan az a kicsit abszurd, kicsit társadalomkritikus, horrorba oltott vígjáték, amit vártam. Viszont arra nem voltam felkészülve, hogy a film szürrealitása ennyire öncélúnak fog érződni. Az izgalmas kiindulópont és a néhány valóban hatásos pillanat után bekormányozza magát egy olyan útra, ami leginkább sehova nem vezet. Kár, mert ebben az alapötletben bőven lett volna muníció.
Álmomban már láttalak
Paul egy evolúcióbiológus, aki egyetemi professzorként tengeti aránylag szürke hétköznapjait. A családja rendben van, de két tinédszer lánya nem tartja kifejezetten sokra, és felesége számára sem ő a főnyeremény. Egyetemi előadásaira alig jár valaki, az ismerősök közös vacsoráira általában nem hívják meg. Unalmas, jelentéktelen figura, aki nehezen áll ki magáért, és ha mégis, annak általában csúfos kudarc a vége. Senki nem gondolja még csak távolról sem emlékezetesnek vagy izgalmasnak.
Egy nap azonban mindez megváltozik. Paul ugyanis sorra bukkan fel a környéken mindenkinek az álmában. Ezekben az álmokban általában csak tétlenül elsétál, akkor is, ha a többi szereplőt súlyos veszély fenyegeti. Azonban a jelenség végigsöpör a világon, és Pault egyre többen ismerik fel. Megkeresi a sajtó, sorban állnak a tévéműsorok, és egy reklámügynökség is együtt dolgozik vele. Paul egy csapásra a világ legérdekesebb embere lesz. Egészen addig, amíg a különös álmokból rémálmok nem lesznek, amelyeken keresztül Paul akaratlanul is rettegésben tartja az egész emberiséget. A sztárból egy csapásra közellenség lesz, miközben ő csak szeretne békében, elismert tudósként élni.
A legrosszabb celeb
Kár tagadni, hogy az alapkoncepció a maga nemében zseniális. A jelenség, amelyre senki nem találja a magyarázatot, egyszerre celebet varázsol valakiből, aki a népszerűség antitézise. Paul egy kínos, különc fazon, akinek antennái egyáltalán nem fogják a szociális jeleket. Folyamatosan rém kellemetlen helyzetekbe kerül, és vesztesen hagyja el a konfliktusokat. A személyisége a hirtelen jött hírnév után sem változik. Továbbra is ügyetlenül navigálja a társasági szituációkat, csak ezt akkor és ott jobban elnézik neki. Paul megpróbálja valamennyire a maga malmára hajtani a vizet, de nem lubickol a sikerben. Szeretné, ha amiatt ismernék, amit csinált, és nem csak a szerencsés véletlennek köszönhetően.
A helyzet nagyon gyorsan a fonákjára fordul, amikor elkezdődnek a rémálmok. Itt jelenik meg az ötlet másik remek oldala. Amint ugyanis az érdemtelen népszerűséget leváltja a szintén ki nem érdemelt közutálat, Paul egy áldozattá válik. Nem taníthat tovább az egyetemen, az éttermekből kiküldik. A családja is szenved miatta, miközben Paul továbbra sem tehet semmiről. Hatalmas törés ez annak az embernek, aki csak egy kis elismerésre vágyott, és nem meglepő, hogy a szituációt képtelen kezelni. Merőben más a hangvétel, de kiváló ötlet, ahogy az érme két oldalát vizsgálja az Álmaid hőse.
A harmadik kerék
Ez a két eltérő felvonás egészen jól működik. Eleinte az Álmaid hőse leginkább egy abszurd komédiára hasonlít. Valószínűtlen hőse furcsa helyzetek között sodródik, amelyek sokszor egyszerre viccesek és kínosak. Furcsa dolog ez, mert néhányszor mindössze annyi a poén, hogy egy álom közepén egyszer csak elősétál Nicholas Cage kifejezéstelen arccal, és konkrétan nem csinál semmit. Az a legszebb az egészben, hogy ez jó párszor működik is. Az extrémebb helyzetek pedig már önmagukban komikusak, és lényegében a film legjobb pillanatait szolgáltatják. Azért nem kell szuperintelligens humorra számítani, de szerencsére a hosszan kitartott, már-már kellemetlen jelenetek feszülségével még az altesti csattanók is működnek.
A következő etapban azonban erősen megváltozik a hangulat. Ahogy Paul üldözötté lesz, az Álmaid hőse egészen nyomasztóvá válik. Ugyan van néhány humorosnak szánt jelenet, de ekkor már nem tudtam ilyesmin nevetni, mert lefoglalt a főszereplő kálváriája. Az igazságtalan eseményeket különösen nehéz volt nézni, mivel Paul tökéletes antitalentum a hasonló szituációk kezelésében. A legrosszabb pillanatokban próbál a sarkára állni, nem képes áldozatokat hozni a családjáért. És mindez valahol érthető egy embertől, akin egész életében csak átgázoltak, és most egyszerre elege lesz. A feszült, sokszor valódi horrorba hajló jelenetek, és egy valóban tragikus lejtmenet után el is érkezünk egy kiélezett csúcspontra.
És itt valami összeomlik. Ez volt az a pillanat, amelyikben hatásosan ki lehetett volna szállni a cselekményből. Lehetett volna valódi tragédiát vagy akár egy csavarral igazi fekete komédiát kanyarítani a filmből. Helyette a narratíva jól érezte magát a két szék között, a pad alatt. Ami ezután következett, az egy nehezen értelmezhető, abszurd, de hatástalan vergődés, amely a legváratlanabb pillanatban ér véget. Ez a finálé kifogja az összes szelet az Álmaid hőse vitolájából. Nem hagyja, hogy akár egyik, akár másik kategóriában emlékezetes legyen, csak ad egy bizarr, de felejthető lázálmot.
Az is döntés, ha nem döntesz
Így pedig nehezen látom, hogy valójában miről is akart szólni az Álmaid hőse. Az egyértelmű, hogy nem akart sem tisztán vicces, sem tisztán nyomasztó lenni. Ezzel nincs is feltétlenül baj, ugyanakkor a feldolgozott témák érdekében nem ártott volna valamelyik oldalhoz egy kicsit közelebb húzódni. A teljesítmény nélküli hírnév feldolgozása még egészen jól működik együtt az abszurd humorral, ugyanakkor a film második felére már a cancel culture kerül terítékre. Az Álmaid hőse nem finomkodik, és görbe tükröt állít mind a jelenségnek, mind az ellene ágáló republikánus véleményvezéreknek. Bemutat nem csak a Pault elmeszelőknek, de az őt botrányhősként tisztelőknek, és neki magának is, az ügyetlen bocsánatkérésével. Ez működhetne, ha az egész egy paródia lenne, egy hatalmas középső ujj mindenkinek, ahol mindenkin lehet nevetni. Sőt, még hatásosabb lenne, ha hagyná főhősét az ellentmondásos világ valódi áldozatává válni. Így azonban csak marad a légüres tér, néhány bizarr képpel.
A történet egyedül Paul személyes drámájaként értelmezhető. Elvégre egy olyan emberről beszélünk, aki életében semmi másra nem vágyott, mint elismerésre és szeretetre. Folyamatosan bizonyítani akar feleségének és gyerekeinek, mert kisebbségérzete van, és szakmájában is szeretné, ha komolyan vennék. Ezek az igényei tökéletesne érthetőek, és a figurája valóban szánni való. A sztárság idején sem jár más a fejében, mint az addig meg nem kapott elismerések bezsebelése. Fekete bárányként pedig szívszorító nézni, ahogy elveszíti még azt is, ami addig megadatott. Ha ezt a vonalat követjük, végül is érthető, hogy hova fut ki a sorsa. Szavakkal leírva egészen megkapó is lehetne Paul tragédiája. Kár, hogy nem könnyes videóesszét, hanem nagyjátékfilmet rendeztek neki, mert a vásznon ugyanez a hatás egyszerűen nem jön át.
Álomszerű alakítás
Még azt is nehéz lenne megmondani, hogy pontosan miért, mert mindaddig szakmailag is teljesen a helyén volt a film. A rendező okosan bánt az eszközeivel, és mindig pattanásig húzta a kínosság feszültségét, hogy aztán vagy megnevettessen, vagy megkínozzon. Az álmok megjelenítése is ötletes, és az sem gond, hogy egy-egy helyzetben nehéz azonnal megmondnani, hogy a tudatalattinak, vagy a valóságnak a szürrealitása jelenik meg. Egyedül talán a kihagyásos szerkezet nem tesz jót neki, és ez a fináléban is megjelenik, sőt, montázsszerűvé teszi azt.
Nicolas Cage viszont tényleg kitesz magáért, hibátlanul alakítja a kínos, de megfelelni vágyó figurát. Mindenki látott már hasonló embert, és sokunkban lapul egy kis szeletnyi Paul, így át lehet érezni a néha bizarr, néha fájdalmas pillanatait. Cage ezúttal nem játssza túl a jeleneteit, karrierje hullámvasútján ez egyértelműen egy magaslati pont. Rajta kívül a gátlástalan marketingest alakító Michael Cera, és a Paul feleségét alakító Julianne Nicholson is kitesz magáért, előbbi az abszurditásért, utóbbi az érzelmi töltetért tesz sokat.
Verdikt
Az Álmaid hőse nem egy könnyen emészthető film. Abszurd, félig vicces, félig nyomasztó, de végig bizarr. Jó a kiindulása, elővesz néhány komoly problémát, végül azonban nem tudott magával ragadni. Miután a koala-gyomrom nagy nehezen leküzdötte a cellulózt, nem találtam benne a várt tápanyagokat. Kár, mert látványosan kompetens elemekkel operál, megvan benne az ötlet és a tehetség. Csak mintha a készítői sem tudták volna, hogy tulajdonképpen miről is szól.