Mici írása
Valamikor decemberben, nem sokkal a premier előtt jutott el a tudatomig, hogy nemsokára megjelenik az új Aquaman film, és akkor még fokozott érdeklődést keltett bennem. Mivel az első részre is alig emlékeztem, gondoltam felfrissítem a tudásomat, hogy felkészüljek a következő filmre. Egy átdolgozott munkanap után pont arra volt jó, hogy kicsit lelazítson, és nagyjából ugyanezt vártam volna a folytatástól is. Az Aquaman és az Elveszett Királyság viszont bőven alulmúlta az elvárásaimat.
A mélytenger királya
Aquaman, vagyis polgári nevén Arthur Curry (Jason Momoa) az atltantiszi királyságában tengeti szürke hétköznapjait. Miután ledöntötte testvérét a trónról, ő vette át a hatalmat. Fivérét egy sivatagi börtönbe száműzte, ahol napi szinten kínozzák és annyi vizet kap csak, hogy ne haljon kínhalált. Aquaman szemszögéből tehát minden rendben halad a saját medrében. Megszületik a fia, és idillikus, harmónikus családi életet él feleségével, Merával (Amber Heard) a felszíni világban. Ám Aquaman nehezen tud lavírozni a család és egyéb kötelezettségei között. Ezen a ponton még azt hihetjük, hogy egy átlag ember mindennapjait mutatja be a film. Aquaman viszont sok minden, csak nem egy átlagos kispolgár, hiába akarják ezt sugallni a készítők. Valahol komikus, de leginkább bugyuta, hogy egy szuperhőst ilyen módon szeretne bemutatni a film. Még akkor is, ha Aquamanről van szó.
Egy napon azonban furcsa mélytengeri betegség üti fel a fejét. A tengeri királyságok vezetői és persze Aquaman is értetlenül áll az esetek előtt. Nyilván a felszíni embereket okolják a kór miatt, mert biztosan ők mérgezik a vizeket. Ez akár egy valid kritikája is lehetett volna a környezetszennyezésnek, helyette csak erősíti az egyébként is polarizált társadalmunkban a kirekesztést, démonizálást és elidegenítést.
Családban marad
A megbetegedések egyre csak folytatódnak, a bizalom pedig megrendül az uralkodóban. Időközben kezd kikristályosodni, hogy miért is gyorsult fel a globális felmelegedés és miért is betegszenek meg a tengerek lakói. Aquaman rájön, hogy egyedül nem lesz képes megállítani a pusztító betegséget. Ki lehetne segítségére, ha nem a fogságban raboskdó testvére? Így hát elhatározza, hogy kiszabadítja egy titkos akció keretein belül.
Mert ugye a mélytengerek királya önmagában biztosan nem elég erős, neki is kell azért egy kis támogatás. Aquamannek fontos megőrizni uralkodói tekintélyét, így kénytelenek radar alatt kimenteni a raboskodó bátyot. Végül egy üldözésekkel, és harcokkal tarkított jelenetsorozaton keresztül sikerül kiszabadítani Ormot (Patrick Wilson) a fogságból.
Természetesen a két testvér között feszült a viszony, de valahogy azért csak összetartanak és együtt visszatérnek Atlantiszba. Mira hazaértek, a lusta forgatókönyvírók már meg is oldották, hogy a rideg, testvérinek sem mondható kapcsolat miként vált bizalmas viszonnyá.
Régi barát, régi ellenség
Aquaman egykori riválisa, Black Manta (Yahya Abdul-Mateen II) is színre lép. Utolsó találkozásuk során elég csúnyán megsebesült a főgonosz, ám a bosszúvágy még azóta is fűti. Elhatározta, hogy leszámol Aquamannel és az egész családjával. Folyamatosan kutat az atlantiszi technológiák után és egy alkalommal rátalál egy jégbe zárt királyságra. Ahogy ilyenkor lenni szokott, egy ősi és sötét erő ezúttal egy törött szigonyon keresztül megfertőzi Black Manta elméjét. Az ezerszer látott fordulat pontosan olyan mintha csak hasukra csaptak volna a történetírók és jobbat nem tudtak volna kitalálni.
Ez még nem minden: a szigony a néhai Atlan király jégbörtönbe zárt testvérét rejti. A suttogás megígéri Mantának, hogyha kiszabadítja börtönéből, olyan erővel ruházza fel ami segítségére lesz abban, hogy véglegesen leszámoljon ellenségével, a tengerek királyával. Nyilván megbízhatónak tűnik egy tök régóta raboskodó fekete mágus, akit valószínűleg nem ok nélkül börtönöztek be. Manta a szigonyon keresztül kapja az utasításokat, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy tervüket siker koronázza. Egy orikalkum nevű ércet kell összelopkodnia ahhoz, hogy egy finomítóval felmelegítse a bolygót és kiszabaduljon a szigonyba zárt szellem. Az érceket Atlantisz tizenkét nagy raktárban tárolja bolygó szerte, amit Mantáék szisztematikusan ki is fosztanak öt hónap alatt.
A szigony sötét és gonosz ura felfedett Black Manta számára egy ősi technológiát, melynek életrekeltésében és használatában a tudós Stephen Shin (Randall Park) segédkezik. Ugyan szakmailag támogatja Black Manta terveit, morális szinten egyre kevésbé bízik rájafejű megbízójában. De mivel Manta elég impulzív ember hírében áll és a félelem nagy úr, teljesíti főnöke minden kívánságát. Nagy kár, hogy Shin karakterét egyáltalán nem domborítják ki a film során, lényegében teljesen elhanyagolható szereplő. Erkölcsi iránytűnek nagyjából megfelel, de a történet szempontjából semmit nem ad hozzá a filmhez, így jelenléte csak időhúzásnak hat.
Fény derül a turpisságra
Aquaman és Orm a kalózoknál tett látogatásuk során rájönnek Manta tervére és elhatározzák, hogy közös erővel megállítják a globális katasztrófát. Szétverik Manta orikalkumfinomító üzemét, majd kiderül számukra is, hogy milyen titok lapul a főgonosz üzelmei mögött. Annak idején Atlan király egy vérpecséttel zárta jégbörtönbe testvérét, és az átkot csak Atlan vére oldhatja fel.
Manta célja elrabolni Aquaman fiát, hogy fel tudja oldani az átkot a gyermek feláldozásával. Ennél a szegmensnél még bizakodtam, hogy legalább kapunk valami menő boss harcot. Vagy egy kicsit is életszagú tétet, hogy a néző is érezhesse, hogy a globális katasztrófa mellett a személyes érintettség is motiválja főszereplőinket. Ha a készítők kicsit bátrabbak mertek volna lenni, akkor mélyebb értelmet kaphatott volna a film, de ez elmaradt.
Manta elrabolja a fiút, majd elkövet még egy teljesen fölösleges tettet, amivel tovább izzítja a bosszú tüzét Aquamanben. Ezt követően összeáll egy szövetség, ami felveszi a harcot Black Mantával.
A leszámolás
A nagy fináléban lesz néhány csavar, amit a spoilerek elkerülése végett nem részleteznék. Nem kell nagy fantázia, hogy ki lehessen találni a fordulatokat, de akit még érdekel ez a film, attól nem venném el a rácsodálkozás “örömét”. Szuperhős mozi révén természetesen egyértelmű, hogy minden konfliktus megoldódik, mindenki boldog, happy end, végefőcím. A lezárás még ennel ellenére is iszonyatosan bugyutára sikerült, tele összefüggéstelen eseménnyel tarkítva.
A legyőzhetetlenként bemutatott, háttérben munkálkodó főgonoszra épített az egész film. De a forgatókönyvbe kellett egy boldog befejezés, és ennek érdekében összecsapták a finálét és méltóságon alul kezelték a nagy harcot Aquaman és a jégbörtönbe zárt gonosz rokon között. A katarzis elmaradt, helyette csak a csalódás maradt.
Verdikt
Az Aquaman és az Elveszett Királyság leginkább egy közhelyekkel teletűzdelt, silány történetvezetésű szappanoperára hasonlít. Hiába a nagy nevek, a színészek, a képességükhöz mérten alulteljesítettek. A színészi játék jóindulattal is csak egy erős közepes. Aktuális érzelmi állapotot abszolút nem lehetett kivenni a karakterek arcáról, végig statikusan játszottak.
A karakterek megvalósítása szintén nem volt a toppon. A címszereplő rettenetesen bugyuta, és infantilisan bohókás. Többször olyan benyomást kelt, mintha egy udvari bolond lenne, nem pedig a tengerek uralkodója.
Látványra semmi kiemelkedőt nem mutatott, a CGI és a képi megjelenítés egész tűrhető volt. A zenei aláfestések viszont egyáltalán nem voltak számottevők. A film megnézését követő napra már konkrétan nem emlékeztem arra, hogy egyáltalán volt benne bármilyen zene.
Ha valaki szereti a semmitmondó, de látványos blocbustereket, azok is bőven találhatnak jobb szórakozást.