A nagy költők szoktak ars poeticát írni munkásságuk vagy új alkotói korszakuk kezdetén, hogy meghatározzák, milyen szellemiségben koptatják a tollat az elkövetkezendő időkben. Ezekkel gyakran ellentmondásba kerülnek később, ami persze érthető, hiszen az ember egy idő után így is, úgy is megváltozik.
Én nem vagyok költő, de nagy sem, egészen pontosan csak egy törpe. Ennek ellenére úgy döntöttem, összedobok egy programadó cikket, még akkor is, ha az elmúlt bő négy évben már gondoskodtam róla, hogy ne most jöjjön az első játékkritikám. Arra persze érdemes számítani, hogy legendás poétáinknál én sem vagyok különb, így lehet, hogy annyi ideig tartanak ezek az alapelvek, mint egy újévi fogadalom. Egy próbát azért megér.
Hadd kezdjek azzal, hogy megpróbálom megindokolni hobbim és tevékenységem értelmét. Az utóbbi időben ugyanis egyre többen adtak hangot azon véleményüknek, hogy kritikusokra igazából nincs szükség. Egy kritikus csak fröcsög, lehúzza az ember kedvenc játékát, nem képes élvezni semmit, mindenben csak a hibát látja, de különben is megvásárolható, korrupt, és a kedvenc streamer-em majd úgyis megmondja, érdemes-e beszerezni. Szóval ezek után mégis mit akar itt ez a sok gyászhuszár?
A megfogalmazott kifogásoknak néhol sajnos lehet alapja. A külföldi szaksajtónál néha nehéz elvonatkoztatni a ténytől, hogy bizonyos játékok minden gyengeségük ellenére egy garantáltan magas, biztonsági pontszámot kapnak. A túlzottan szubjektív, egyéni frusztrációját az egész alkotásra kivetítő ítészt pedig bárhol találunk szép számmal. Mégis úgy gondolom, hogy kritikusokra szükség van. Nem azért, hogy megmondják, honnan fúj a passzátszél, hanem hogy az adott cím részletes és elemző bemutatásával segítsék a vásárlót a helyes döntés meghozatalában, és egyben értelmes párbeszédet kezdeményezzenek a közönséggel.
Hiszen a vélemény mindenképpen szubjektív, és garantáltan lesznek, akik nem értenek vele egyet. Pont ezért fontos, hogy állítások hangozzanak el egy kritikában és ne csak elintézzük annyival, hogy szar az egész. Ugyanakkor, ha megfelelő indoklással van tálalva az ítélet, akkor a felhasználó eldöntheti, őt mennyire zavarnák a felsorolt pontok, vagy ő is közzé teheti a saját meglátását, ezáltal még inkább segítve a játékosközösséget. Több szem többet lát, így egy kritikus önmagában nem elegendő; több színvonalas vélemény elolvasása után ellenben egy meglehetősen korrekt kép áll össze a termékről.
Ez viszont nem mondható el feltétlenül kedvenc influenszereink tartalmairól. Persze nyilván, ha valaki végignéz egy teljes végigjátszást, az azért nagyjából kapisgálni fogja, mire számíthat, de erre azért nem mindenkinek van ideje. A streamer vagy videós véleménye, benyomása pedig sajnos nem teljesen megbízható: ha nem akar a második órában a Dunába ugrani, akkor kénytelen lesz saját magával is elhitetni, hogy nem is annyira rossz, amiből éppen tartalmat készít. Meg persze a nézők sem arra kíváncsiak, hogy valaki hogyan fikázza le az egészet, a kalandjátékoknál például sokan csak a történet végét szeretnék átélni. Már pedig ha van történet, és van, amibe lehet kapaszkodni, a steamer reakcióin alig látszik út közben, hogy egy 4 vagy egy 8 pontos játékkal játszik. Ő csak szórakoztatni szeretne, beleélni magát a szituációba, és örülni az izgalmas vagy látványos pillanatoknak.
Ebben a környezetben a Michael Bay Simulator és a Wolfenstein: The New Order ugyanúgy csak egy pörgős, látványos lövölde, és egy tizedrangú sétaszimulátor ugyanúgy egy mély, „para” történet, mint a SOMA, amivel kapcsoltban majd lehet ripacskodni, hogy „de durva”, meg „ezt nem hiszem el”. Itt egyetlen „menő” pillanat feledteti teljes történeten keresztül történő szellemi kútmérgezést, és egyetlen hatásvadász befejezés felülírja a teljesen darabos, ötlettelen játékmenetet. Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb esetben az uniformizálás és az erőltetett pozitivitás köré épülnek ezek a vélemények, amelyek sok esetben nincsenek is expliciten kimondva, a néző benyomásokból és gameplay-töredékekből rakja össze a „jól megalapozott” véleményét. A kritikus persze csak ne ugasson nekik.
Szükség van tehát valakire, aki némileg kívül tudja helyezni magát a játékon, és mégis része annak, aki kicsit más szemmel néz rá, és mégis tudja, milyen az valójában. A kritikusnak ezt a hibrid szerepet kell ellátnia. Meg kell tapasztalnia, milyen élményt nyújt az adott produktum, és ennek az élménynek kell lennie a fókusznak, ez az, ami számít. Nem szabad csak a hibákat keresni, vagy csak a felsőbb értékek után kajtatni. És legfőképpen nem szabad politikai véleménykülönbségre kihegyezni az írást, bár ez inkább a külföldi filmkritikák sajátja.
Ugyanakkor nem szabad csak vakon elmerülni a játékban, és erőltetetten lubickolni annak áldásaiban, mert akkor csak annyi marad végül, hogy „jó volt”, meg „élvezhető”. Meg kell hagyni az önfeledt pillanatokat, de meg kell találni az időt, hogy rájöjjünk a miértekre, lássuk, mi segíti elő, és mi rontja az élményt. Ezáltal bár az élvezetesség lesz a középpontban, mégis lesz egy rálátás az egész alkotásra. Ez alapján pedig szubjektíven, de mégis hitelesen bemutatható a játék, és valódi segítséget jelenthet, más véleményekkel karöltve. Ja, és azt remélem mondanom sem kell, hogy mindez csak akkor működik, ha nem biztonsági játékot űzünk, és őszinték vagyunk.
Ezt tekintem tehát a feladatomnak: egy áttekintést nyújtani a játékról, bemutatni azt, és mindehhez a jól megindokolt véleményemet adni. Nem várom el, hogy bárki is maximálisan egyetértsen velem. A kritikus nem áll mások felett, és kritikus bárkiből válhat. Az én feladatom csupán annyi, hogy elmondom az őszinte véleményem, (mondjuk nekem könnyű dolgom van, nem akarom ezzel párhuzamosan mondjuk az Anthem-et eladni a webshopban). Ezzel egy jó alapot szolgáltatok egy esetlegesen kialakuló párbeszédnek, ahol konstruktív vita, eszmecsere folyhat. Mindemellett megpróbálok szórakoztatni is, nem kell aggódni, általában nem leszek ilyen dörgedelmes.
A jövőben főként játékkritikák várhatóak tőlem, időnként egy-egy véleménycikkel kiegészítve. A tesztekben vegyesen régi és új játékokkal is foglalkozom majd, de a fura hasonlatok és a szókimondó stílus állandó lesz. Ideje hát, hogy munkához lássak.