Egy-egy kritikánál mindig nagy dilemma, hogy mennyire legyek válogatós. A véleményem magját mindig az adja, hogy milyen élmény volt egy adott film, vagy éppen játék, de hogy ezen felül milyen értékeket várok el, az nincs kőbe vésve. Haragudjak-e egy fergeteges akciófilmre, ha nincs benne mélyebb gondolat? Várjak-e eredetiséget egy zsánerfilmtől, ha egyébként remekül valósította meg a műfaji sablonokat? Itt lehet az alapján mérlegelni, hogy mi volt a film célja, de egy szándékosan rossz alkotás ettől még nem lesz minőségi.
Kénytelen vagyok hát azt szem előtt tartani, hogy az adott hiányosság befolyásolja-e az élményt, még ha ez az élmény nem feltétlenül egyenlő a nulla elvárással, csupán kikapcsolódás céljából moziterembe ülő néző élményével. Ha az említett akciófilm a hihetetlen robbanásai és a bődületes fordulatszám mellett fájóan ostoba és logikátlan, akkor igenis baj, ha felszínes. Ha pedig a zsánerfilm kiszámíthatóvá válik a sablonok ismételt használatától, akkor fájni fog a friss ötletek hiánya. És ez a fő probléma Az amatőr egészével is: annyira jól ismert elemekből épül fel, és annyira nem tesz hozzá ehhez, hogy egy lelketlen termékké válik. Függetlenül attól, hogy James Hawes (Egy élet) rendezése korántsem tekinthető amatőr munkának.
Death hack
Az amatőr az 1981-es, azonos című regény adaptációja, amely egyébként kapott már egy kanadai feldolgozást, szintén ’81-ben. Az alapfelállás pedig mindhárom esetben ugyanaz. Charlie Heller (Rami Malek) egy zseniális, de visszahúzódó kódfejtő, aki a CIA-nek dolgozik. Békés, idilli életet él feleségével (Rachel Brosnahan), amelyet azonban súlyos tragédia zúz össze. Feleségét egy londoni konferencián túszul ejti egy csapat terrorista, és a rendőrökkel kialakult összecsapásban lelövik. Haller először összeroskad, de aztán hamar megtalálja a tetteseket. Amikor azonban az eredményeket prezentálja a feletteseinek, azok semmit sem tesznek.
Haller így a saját kezébe veszi a dolgokat. Hozzájut egy kompromittáló fájlhoz, ezzel pedig megzsarolja főnökeit, hogy a hallgatásért cserébe képezzék ki ügynöknek, hogy személyesen állhasson bosszút a gyilkosokon. Meg is kezdheti a kiképzést Henderson ezredessel (Laurence Fishburne), de persze a háta mögött azon dolgoznak, hogyan tehetnék el láb alól. Nincs is sokáig maradása, a kevés összegyűjtött tudással, és még kevesebb alkalmassággal lát neki vendettája beteljesítésének. Az eltökéltségével és intelligenciájával azonban úgy tűnik, senki nem számolt eléggé, sem a célpontjai, sem a nyomába eredő Henderson.
Reális ravaszságok
Sőt, még én sem számítottam rá. Ez két szakaszban is megnyilvánult, először a film első felében, aztán a bosszú véres mezejére lépve is. Amikor Charlie még a CIA-nél dolgozik, és kiképzése alatt az orruknál fogva vezeti feletteseit, az váratlanul okos volt. A húzásai hihetőek, földhöz ragadtak, de mégis brilliánsak, és éppen ezért működnek igazán. Nincsenek légből kapott ötletek, csak reálisan kivitelezhető tervek, amelyekkel a rá vadászók bőre alá férkőzhet. Persze a realitást érdemes a helyén kezelni, a hackelés itt pontosan ugyanúgy van kezelve, mint minden nagy költségvetésű thrillerben. Inkább látványos hókuszpókusz, mint valódi kriptográfiai munka, de hé, nem azért ülünk a moziban, hogy realisztikus parancssori kódoláson kókadozzunk.
Az jóval szimpatikusabb, hogy amíg meggyőződhetünk Charlie elképesztő szakmai tehetségéről, hamar rádöbbenhetünk, hogy ügynöknek csapnivaló. Nem tud célozni, nincs hidegvére, és nem is gyilkolásra termett. Ennek nyomán fel is merül a jogos kérdés, hogy tényleg ezt a bosszút akarja-e. Tudom, hogy már közhelyszámba megy minden bosszúfilmben előkaparni a dilemmát, hogy tényleg megoldás-e szemet venni a szemért, de meg kell hagyni, tényleg valós a dilemma. Tehát amíg ebben a szakaszban vagyunk, még egészen ígéretes, és időnként izgalmas is Az amatőr. Kár, hogy amint átlépünk az első órából a másodikba, jócskán visszaesik a színvonal.
Irreális intelligencia
Ekkor jött a második szakasz, ahol szintén hihetetlen volt Charlie intelligenciája. Mármint konkrétan nem hittem el, amit a vásznon láttam, mert egyszerűen nem volt reális. Egy rövid közjáték után a szorongó programozóból egy évtizedes tapasztalattal bíró ügynök lesz, aki mindig két lépéssel mások előtt jár. A munkáltatók álma. Szó sincs róla, hogy ne lennének nehézségei, de ezeken is váratlanul könnyen túlteszi magát. Minél közelebb érünk a fináléhoz, annál kevésbé lehet aggódni érte, olyan lazán veszi az elé gördülő akadályokat. Ha kell, akkor a semmiből húz elő végtelen erőforrásokat, vagy kerít elő olyan technológiát, amivel addig valamiért senki sem számolt.
Amint erre a mintázatra ráérzünk, már elég kiszámíthatónak fog érződni Az amatőr. Már meg sem kérdőjelezzük, hogy új ötletét mégis hogyan valósítja meg, vagy hogy miért reagál rá minden ellenfele pontosan úgy, ahogy szeretné. Hiszen ő Charlie, és Charlie okos, meg hacker, hát nincs itt semmi nagy dolog. Viszont az ilyen húzások elvesznek a film éléből. Vannak benne feszült pillanatok, de az igazi karfaszorítós izgalmak elkerültek.
Feljelentés ismeretlen protagonista ellen
James Hawes azért tudta, hogy egy kicsit nosztalgikus beütésű bosszúfilmet rendez, és ennek megfelelően állította össze Az amatőr receptjét. Lesz titokzatos segítő, akiről végül lehull a lepel. Régi cimbora, aki le akarja beszélni a vérbosszúról. Visszaemlékezések a feleségével töltött szép időkre. Vagy a korrupt főnökök leleplezése (ez a szál annyira semleges volt, hogy csaknem el is feledkeztem róla). Mindez nyakon öntve annyi drámai zenével, hogy időnként teljesen komolyságát vesztette egy-egy jelenet. A film elején a nagy tragédiát már csak onnan is sejteni lehet, hogy a főszereplő házaspár reggeli rutinjának aláfestése akár az Apollo 13 küldetést is kísérhetné. De azért a jól bevált elemek és fogások bőven az élvezhető tartományban tartják Az amatőr második felét is, még úgy is, hogy valódi akciójelenetből meglepően kevés van.
Mondjuk a már említett nagy dilemmát elegánsan átugrották. Bár újra és újra felmerül, hogy segít-e Charlie-n a bosszú, ezt a kérdést szépen a szőnyeg alá söprik. Értem én, hogy ez mégiscsak egy popcorn-thriller, de akkor eleve miért veszik elő a kérdést? Azonosulni sem könnyű hősünkkel, mert szinte alig tudunk meg róla valamit, azon túl, hogy mennyire szerette a feleségét. Hiába zárkózott karakter, lényegesen több kapcsolódási pontot adhattak volna,. Már csak azért is, hogy ne azon gondolkozzak a film közben, vajon megérte-e ennyi ember élete és ekkora káosz egy vendettáért. Főleg, hogy Charlietól elképesztően idegen ez az út, és emiatt magát a premisszát is baromi nehéz komolyan venni.
Közel sem amatőr
De mint mondtam, ez út közben nem annyira zavaró. Ahogy az összes tömeggyártott helyszínelő-sorozatnál, úgy itt is, elegendő vészhelyzet, drámai zene és műfaji sallang mellett fogyasztható, élvezhető egy unalomig ismert formula is. És mivel a rendezés és a vágás korrekt, a formavilág pedig ráerősít a műfaji alapvetésekre, ez itt is teljesül. A kamera előszeretettel remeg és rázkódik, (egyszer-egyszer kevésbé indokoltan is, de általában üldözős jelenetekben) és gyakoriak a feszült közeliek. De megfért néhány igényesebb képkocka is, remek helyszínekkel és okos beállításokkal, emiatt a képi világ sokkal inkább a pozitív irányba billent el.
És nem lehet kifejezett panasz a színészi játékra sem. Az nem feltétlenül Rami Malek hibája, hogy a karaktere nem kapott egy tisztességes ívet. Remekül hozza a szorongással küzdő zsenit és a halál angyalát is, arról már nem ő tehet, hogy az átmenet valahol elveszett út közben. Laurence Fishburne pedig csípőből szállítja a szerethető, de kemény vén rókát. A kettősüket el is tudnám képzelni későbbi bevetéseken is. Addigra már talán az identitásválságból is kilábal Charlie karaktere, és kezdődhet valami, ami nem akarja többnek tettetni magát egy B-kategóriás bosszúfilmnél.
Verdikt
Az amatőr tartalmaz mindent, amit egy jól nevelt bosszúfilmtől várunk. Ráismerhetünk elemekre számtalan másik alkotásból, a 80-as évektől egészen napjainkig. Minden ismerőssége ellenére fent tud tartani egy alapszintű feszültséget, és egy élvezhető moziélményt nyújt. Ennél többet azonban nem lehet elmondani róla. Érzelmi azonosulásra nem sok esélyünk lesz, és hamar ráérzünk arra is, mire számíthatunk Charlie bevetéseitől. Egy kommersz, kicsit hihetetlen, enyhén komolyan vehetetlen, erősen dramatizált thriller, amely egyszer pont nézhető. Egy ideális világban ilyesmire találták ki a streaming-szolgáltatásokat, és nem, nos, háromszáz milliárdos, üres rongyrázásokra.
Az amatőr április 10-től látható a magyar mozikban.