Az A24 stúdiót leginkább a kisebb költségvetésű, de bátrabb vállalkozásairól ismerte meg a nagy érdemű. Olyan filmeket köszönhetünk nekik, mint az Örökség, Fehér éjszakák, A boszorkány, A világitótorony és még sorolhatnám a jobbnál-jobb címeiket. Mostani alanyunk, a Beef egy igen érdekes, de már többször látott alapszituációba kalauzolja el a nézőket. Már korábban is találkozhattunk olyan alkotásokkal, melyek az emberi egzisztenciális válságot és kapitalizmusra épülő világunkat állítják pengeélre. Elég csak megemlíteni David Fincher klasszikusát a Harcosok klubját vagy Joel Schumacher Összeomlását.
A véletlenek összjátéka
A történetünk meglepő incidenssel indít. A két központi karakterünk Danny Cho (Steve Yeun) és Amy Lau (Ali Wong) egy bevásárlóközpont parkolójában a véletlenek összjátékaként összetűzésbe keverednek egy ártalmatlan egymásra dudálás miatt. A konfrontálódás eszkalálódásából egyfajta Tom és Jerry-be illő hajsza kerekedik ki. Mely úgy ér véget, hogy Danny megjegyzi a nő autójának rendszámát, és bosszúra esküszik.
Az írók nagy hangsúlyt fektettek a két főszereplő családi és üzleti hátterének bemutatására. Ebből kiderülnek olyan apróságok, hogy Amy egy sikeres, modern, családos üzletasszony, aki eddig a munkájának élt minden percében. Azonban most már elhatározta, hogy eladja a saját cégét és a családi közegére szeretne fókuszálni. Danny egy szerényebb, rosszabb sorsú családból származik, aki öccsével él egy kis motel szobába, és igyekszik minden erejével beindítani építkezési vállalkozását több-kevesebb sikerrel.
A düh bűvkörében
Valahol a tízrészes évad féltávjánál elgondolkodtam, hogy a Beef filmes struktúrában mennyivel feszesebb, vagy akár kult státuszú darab is lehetett volna. A produktum negatívuma egyértelműen a ritmusa. A sztori nagyon nehezen akar beindulni, sokszor már csak kényszerből próbáltam haladni vele. Ámbár ennek ellenére a végére vannak olyan megkapó pillanatai, amire én is csak csettinteni tudtam. Az kétségkívül az érdemei közé írható, hogy elég érzékenyen rátapint a társadalmunk olyan témáira, amikkel minden ember küzd nap mint nap. Itt gondolok például az egzisztenciális válságra, főleg Amy karakterén keresztül.
Danny öngyilkos gondolatai vagy hárító mechanizmusa, aminek okán másokat, és a körülményeket kezdi el okolni kudarcai után. Amy egy kiegyensúlyozott családi életet tudhat magának, de miután Dannyvel való harcuk kiélezetté válik minden addig felépített élete romba dőlhet, mint egy kártyavár. A későbbiekben a felszínre kerül, a férjével való kapcsolata, ami külső szemlélőként tökéletes pár látszatát kelti, de közben viharos felhők lebegnek a házasságuk felett.
Danny öccsével való kapcsolata sem mondható harmonikusnak. Miután a családi motel vállalkozás becsődölt, és a szüleik is visszaköltöztek Kínába, ketten maradtak egymásra utalva, messze a hazájuktól. Danny azon dolgozik, hogy szüleit visszaköltöztesse Amerikába, de testvérében már aligha bízik meg. Állandó kontroll alatt akarja tartani, miközben őt meg a családi rokonuk Isaac, a nagy spíler, nagymenő vezeti orránál fogva, és keveri bajba a kétes üzleteivel.
Értelmetlen bosszú és az elbaltázott befejezés
A bosszú mibenlétét még a főszereplőink sem képesek tudatosítani, egyszerűbbnek tartják egy ismeretlen emberen levezetni minden stresszüket. A mellékkarakterek és a hozzájuk kapcsolódó mellékszálak tovább bonyolítják a cselekményt. Akadt egy-két időhúzó rész, amikor egyhelyben toporog a történet, de a végén helyére került minden kirakós darab. Így az addig lényegtelennek hitt elemek is a helyükre kerültek, melyek egy olyan epizódban csúcsosodtak ki, hogy azért már megérte elkészíteni a sorozatot.
Azonban itt rátérnék a feketelevesre, a kilencedik rész egy merőben merész és erős szerzői befejezése lett volna a bosszú által kikövezett útnak. Csakhogy az alkotók ezt másként gondolták, és végezetül kaptunk egy olyan huszonöt perces monologizálást Amy és Danny között. Ez ugyan keretbe foglalja a mű üzenetét, ellenben nézőjét kellemetlenül korlátolt gondolkodásúnak tekinti azzal, hogy a szájúnkba rágja szóról-szóra az mondanivalóját.
A záró képsorok szépek, talán már túlzottan szentimentálisra is sikerültek, ráadásul kételyek között hagyják a nézőket. Állítólag lesz még folytatása a Beef-nek, bár nem tudom miben tudja a többi évad igazolni létjogosultságát. Tartom magam ahhoz, hogy ez filmként még mindig erősebb lehetett volna.
Verdikt
A Beef társadalmi kritikai célkitűzéseit felületesen közli a tartalomfogyasztókkal, ezenfelül nem mutat olyat, amit ne láttunk volna már máshol jobban. A két főszereplőt játszó Steve Yeun és Ali Wong uralják a képernyőt, az ő párosuk simán Emmy-várományos. Technikai szempontból egy mai szemmel igényesen megrendezett és fényképezett Netflix-sorozat. Nincs miért szégyenkeznie, abszolút felveszi a versenyt a hasonló alkotásokkal. Végső soron egy fogyasztható, olykor erős pillanatokkal teli műről beszélhetünk, ami sajnos nem tud kultikus plecsnit szerezni magának a streaming-háborúban, de még ennek ellenére is egy üde színfoltja a Netflix felhozatalának.