Lehet csupán én élek egy elszigetelt buborékban, de úgy veszem észre, hogy hazánkban a Marvel messze ledominálja a DC-t, majdhogynem minden téren. Ha nem csak a véletlenek miatt érzem így, hanem valóban ez a helyzet, annak az okai elég egyértelűemek: nemzetközi szinten elvetemült módjára pörög a Marvel marketingje. Filmek, sorozatok, könyvek, videojátékok és persze képregények hada várja, hogy a fogyasztók elé kerüljenek. És a különböző merchandise-termékekről még nem is beszéltem.
A DC viszont egy-két kivételtől eltekintve csetlik-botlik a filmes világban, a Batman Arkham Knight óta nem nagyon volt értékelhető videojáték sem, és mintha képregénykötetek formájában sem tudna olyan könnyen eljutni az emberekhez. Pláne nem Magyarországra. Éppen ezért jött az ötlet, hogy aki mégis valami jóféle DC-szórakozásra vágyik, ne kelljen sokat keresgélnie: egy kétrészes cikksorozatban, rövid ajánlókkal hoznám meg a kedveteket, hogy belekukkantsatok a magyarul megjelent felhozatalba.
Az ajánlók nem a teljesség igényével készültek el, hiszen például az Eagle Moss kiadványairól ezúttal nem fogok szót ejteni.
[h]Harleen[/h]
Stjepan Šejić egyszemélyes hadseregként igazán maradandót alkotott a Harleen lapjain. Kompromisszumot nem tűrve egy nagyon érett és emberközeli megvalósítását olvashatjuk Harleen Quinzel bukásának, aki pszichiáterből válik Harley Quinné, a bűnözővé és Joker barátnőjévé. A kifejezetten nem egészséges párkapcsolatot már számtalan feldolgozásban megfigyelhettük, de magát az eredettörténetet ennyire kifejezően és részletesen még sosem olvashattuk.
A Harleen nem csupán egy origin story, hanem egy kiváló dráma is. A karakterek nagyon emberiek, emberi érzelmekkel és emberi problémákkal. Gothamhez és a szuperhős-bizniszhez képest a maga módján nagyon is földhöz ragadt és valós dolgokról szól, melyekkel szinte bárki könnyen azonosulhat.
Egyes témái nem könnyen fogyaszthatók, és csontig hatoló atmoszférájával szinte fizikai fájdalmat okoz, ahogy végignézzük Harley bukását. Mert egyrészt látjuk és értjük, hogy a rendszer, amit szeretne valamennyire megreformálni teljesen átnéz rajta, és egy veréb nem csinál nyarat alapon nincs sok esélye kivenni a részét a már lég lejátszott meccseken. Másrészt egy intelligens és talpraesett nőt látunk, aki lépésről lépésre rohan egy toxikus kapcsolat felé, és nincs mellette senki, aki visszatartaná, vagy figyelmeztetné.
A Harleen egy fantasztikus kötet, amit minden DC-rajongónak kötelező elolvasnia. Senkit se tántorítson el, hogy Harley Quinnről szól (már ha ez bárkinek is visszatartó erő lenne); minden prekoncepciót tessék előtte a kukába dobni, mert nem csak a címszereplő, de minden karakter szempontjából képes újat mutatni.
A történet mellett a rajzok is fenomenálisak, a keményfedeles kötet designja pedig könyörög, hogy a képregényrajongók polcára kerülhessen.
[h]Neil Gaiman DC-Univerzuma[/h]
Remélhetőleg Neil Gaimant nem kell senkinek bemutatni. Aki viszont nem ismerné a szerzőt, olyan kiváló alkotások köthetők a nevéhez, mint az Amerikai Istenek, a Sosehol, az Északi mitológia, vagy graphic novel fronton a Sandman, és a Halál.
Gaiman többször is tiszteletét tette a DC-univerzumban, és ha már ott volt, írt egy pár igen kiváló történetet. Ezeket a sztorikat gyűjti össze a Neil Gaiman DC-Univerzuma című kiadvány.
Korunk egyik nagyhatású írójáról van szó, aki érdekes és furcsa közegben mutat rá a világ dolgaira, társadalmunkra, vagy az élet iróniáira. Ezúttal sincs másképp, a különféle történetek egészen új megvilágításba helyezik a hősöket, illetve egymáshoz való viszonyukat.
A kötetben mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, de valószínűleg a gyűjtemény leghatásosabb darabja a Batman: Mi történhetett a köpenyes igazságosztóval? című alkotás. Ebben, az akár antológiának is felfogható sztoriban Batman temetésén járunk. A gyászbeszédek során barátok és ellenségek mesélik el a saját történetüket, miként halt meg Gotham hőse. Ezek között nincs összefüggés, de a maga módján mindegyik érdekes szögből vizsgálja Batmant, ahogy önmagára is képes reflektálni a Fekete Lovag.
A többi Gaiman-történet is megéri a pénzét, és remek látni egy ilyen gyűjteményben a különböző korok művészeit, hogyan értelmezték rajzaikkal a DC világát.
[h]Kingdom Come – A Te Országod[/h]
A Kingdom Come – A Te Országod 1996-ban jelent meg a DC Elseworlds folyamában. A bibliai ihletésű történetet Mark Waid írta, az elképesztő festményeket pedig a nem kisebb legenda, Alex Ross készítette.
Ez a kötet egyrészt a nem kimondottan szokványos történet és megközelítés miatt érdekes, másrészt pedig az erős bibliai áthallások gondoskodnak arról, hogy ha egy kicsit is, de mindenki máshogy fogja fel a kötet mondanivalóját. Utóbbi nem mindenkinél fog ütni és bevallom, nekem sem feltétlenül jött át minden első nekifutásra. De a készítők oldaláról a bátor koncepció kétségtelenül hozzáad a Kingdom Come bájához.
A régi hősök kora leáldozóban, már alig emlékeznek rájuk az emberek, és eljött az újak ideje. De ezek a szupererejű emberek és jelentésük megváltoztak valahol az út során. Már közel sem ugyanazt jelenti hősnek lenni, mint amikor még Superman vagy Wonder Woman repkedtek a Földön. Az újak már nem sokban különböznek a bűnözőktől, és az sem tiszta, hogy kik ellen harcolnak. Ahogy a kötetben is szerepel:
“Ők már nem a jó ügyért harcolnak. Hanem pusztán a harc kedvéért, egyedüli ellenségeik a saját társaik.”
Első blikkre a művészeti megvalósítás szintén nem fogja mindenkinek elnyerni a tetszését, de a részletes és kidolgozott festmények önmagukban is igazi műalkotások. Sok oldalon nagyon zsúfoltak a panelek, vagy egészen excentrikusan vannak elhelyezve, amitől helyenkét nehezen értelmezhetők, már-már kaotikusak lesznek. Ez azonban szinte biztos, hogy tudatos döntés volt, így keltve az olvasóban is azt az érzést, hogy a világ megszokott menetének kezéből kiesett a gyeplő.
A Kingdom Come igazi elmélkedős képregény, amit sokáig lehet emészteni. Az első olvasás során is elemi erővel csapja meg az olvasót, de második nekifutásra csak még erősebben jön át a történet mondanivalója, főleg, ha odafigyelünk, hogy olvassunk a sorok között.
[h]Batman: Fehér Lovag[/h]
A Harleenhoz hasonlóan Sean Murphy is egyedül veselkedett neki a lehetetlen feladatnak: ő írta és rajzolta is a Batman: Fehér Lovagot. Ha valaki egymagában vág neki a képregénykészítésnek, annak ugyanannyi előnye mint hátulütője van. Mellette az szól, hogy nem kell más művész elképzeléseire hagyatkozni, ha a szerző fejében már kialakult egy kép az adott panelekről. Teljes és mindenható ura lesz a történetnek, és a kivitelezésnek is. Viszont másfelől ez időigényes folyamat és ha nincs egy pár másik szem, vagy vízió, akkor könnyen öncélú vagy kontrollálatlan lesz a végeredmény.
Ezen felül azt gondolom, hogy a DC-nél vannak fékek, vagy szigorú szerkesztők, akik nem hagyják, hogy teljesen kifolyjon az irányítás a szerző kezéből.
A Fehér Lovag mindemellett egy zseniális alkotás lett. Murphy kiforgatja az eddig már ezerszer ismételt receptet és Batmant állítja be feketebáránynak. Ugyan több másik történet is rávilágított már arra, hogy az igazságosztó nem mindig jófiúként viselkedik, de hát ő egyébként sem az a hős, akit érdemlünk, hanem akire szükségünk van.
Itt viszont az alkotó továbbmegy, és elviszi a gondolatmenetet a végletekig. Joker, vagyis Jack Napier lesz a jófiú, aki felhívja Gotham figyelmét arra, hogy Batman csak kárt okoz, és ő lesz, aki nyíltan kiáll a város lakói mellett. Megannyi fordulat és csavar van a sztoriban, amit nem szeretnék lelőni, de annyi legyen elég, hogy egy ilyen kicsavart kontextusváltás nagyon jót tett a Fekete Lovag toposzának.
A fentebb említett kötetek mindegyike hazánkban a Fumax kiadó gondozásában jelent meg.
Nos, ennyi lett volna a DC-gyűjtemények első része. Ha szeretnétek még hasonló tartalmakat, akkor kedveljétek a bejegyzést, írjatok kommentet, és kövessétek az oldalt az alábbi felületeken:
A bejegyzés elkészült videó formátumban is. Ha tetszik ez a megközelítés, dobjatok egy lájkot, és iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!