Nem fogom szépíteni, a kognitív disszonancia erősen csapott le rám a napokban. Annak idején, még egy másik platformra publikáltam a Control tesztemet és meg voltam győződve róla, hogy ott 6 pontot adtam rá. Szerkesztőtársaim váltig állítják, hogy márpedig 8 egész ponttal illettem a Remedy játékát.
Mivel az oldalról már minden szó nélkül törölték korábbi publikálásainkat, még csak leellenőrizni sem tudom kinek volt igaza. De hiszek a srácoknak, a memóriám a világ legfeleslegesebb információival duzzasztotta fel önmagát, így például kiestek olyan emlékeim, minthogy miként értékeltem a Controlt.
Nos, mivel a játékot PSN előfizetés mellé ingyen osztogatták, én is adtam neki egy újabb esélyt. Papíron a weird fictiont igenis szeretem, és ha kell hangosan ki is állok a műfaj mellett. Reméltem, hogy amikor először foglalkoztam a Controllal, akkor csak nem voltam jó passzban hozzá (bár ez az objektív megítélésén nem kellene, hogy változtasson). Új év, új esélyek címszó kíséretében letöltöttem hát a Remedy weird sci-fi lövöldéjét PS4 Pro konzolomra. És azt hiszem meg kellett volna hagynom ködös emlékeimben, hogy simán csak nem jött be. Miután újrajátszottam, már meg is utáltam.
[h]Vegyük át az irányítást[/h]
Jesse Faden besétál a Federal Bureaue of Control hivatalába (fogalmam sincs miért, de erről mindig a Monty Python-féle Hülye Járások Minisztériuma jut eszembe), a játékos számára nem tisztázott okokból. In medias res, pillanatok alatt az elhalálozott Igazgató helyébe lépünk, és a Szolgálati Fegyverrel (Service Weapon) felvértezve elkezdhetjük felgöngyölíteni a helyi rejtélyeket, és megtizedelni az idegen dimenziókból érkező Hiss-t.
Ha égtek a vágytól, hogy mélyebben belemenjek a sztoriba, vagy hogy mi miért történik, rossz tesztet olvastok. Az én szegénységi bizonyítványom, de a játék tetemes részét nem értettem, és egy ponton már nem is nagyon akartam megérteni. Valahol olvastam, hogy az összegyűjthető tekintélyes mennyiségű dokumentumok rengeteg információval szolgálnak, és érdemes mindent elolvasni, attól valamennyire halványul a köd.
Nem szoktam elzárkózni attól, hogy a collectible cuccokon keresztül ismerjem meg jobban egy adott videojáték lore-ját, de itt az ötödik felkapott doksi után feladtam. Még jobban belekerültem egy mind fuck spirálba, amiből nem nagyon tudtam kitörni.
Így hát nem maradt más hátra, megpróbáltam élvezni a játékmenetet. Mivel párhuzamosan két Nintendo címmel is bírkózok, elég magasra tettem a mércét, melynek közelébe sem ért a Control.
Fura, hogy egy játéknak, aminek az a címe, hogy Control, szokni kell az irányítását. Az első egy-két óra arra ment rá, hogy megpróbáljam legyőzni frusztrációmat a túlhúzó kamera miatt. Ha ezzel egyébként megvagyunk, akkor már csak a célzással kell megbirkóznunk valahogy – legalábbis, ha konzolon nyüstöljük a játékot. Ellenben ha sikerül megszoknunk az irányítást, utána már nem lesz baj, még csak zavaró sem lesz. A többi rész (dolgok hajigálása, levitálás, dashelés) pedig teljesen jól működik.
[h]Látható zavarodottság[/h]
A gunplay valamennyire élvezetes, a különleges képességek adnak némi vegetát ízetlen játéklevesünkhöz, de a fantáziátlanul megjelenő ellenfelek nagyjából a játék felétől rohadt unalmassá válnak. Fegyverünket, életünket, energiánkat, közelharci sebzésünket és telekinetikus képességünket is lehet fejleszteni, de ez sem volt annyira intuitív, hogy vártam volna a következő lehetőséget, mikor lehet pimpelni Jesse-t.
A küldetések, ezáltal a történet előrehaladása és a cselekmény igazi megosztó élmény. Biztos voltak olyan játékosok, akiket lenyűgözött az a furaság, ami a Control-t övezi, de sajnos engem nem vett meg kilóra.
Rengetegszer minden nyom nélkül barangoltam az Old House különböző szintjein. A térkép sem lett a barátom, de egy idő után elég jól el tudtam igazodni az óriási épület szintjei között. Benéztem az irodákba, budikba, keresgéltem, kutakodtam. A játékos már hozzá van szokva a jutalmazáshoz, és itt egy-két gyűjthető dokumentum, vagy crafting alapanyagon kívül az ég világon semmivel nem lettem gazdagabb.
Nem hinném, hogy már bárkinek a világon be kéne mutatnom a crafting rendszert, de íme: ha elég alapanyagot szedünk össze (nincs sok féle, cserébe nem könnyű összemazsolázni őket), akkor fejleszthetjük Jesse “modjait”, vagy a Service Weapont. Utóbbit használhatjuk az alap módban, de készíthetünk alternatívákat, így tudunk sorozatban lőni, tudjuk shotgunként használni, vagy feltöltve nagyokat durrogtatni.
[h]Dinamikus nehézség[/h]
A fejlesztők a Controlt kihívásokkal telire alkották meg; de mondhatnám azt is, hogy meglepően rohadt nehéz. Szerencsére azokra is gondoltak, akik például nehez tudnak kontrollerrel célozni, mert mondjuk nem csak a kamera, hanem az irányzék is húz. Sőt, kimondottan megnyerő módon implementálták a különböző nehézségi szinteket: nincs easy, normal meg hard mode, hanem csúszkákon állíthatjuk külön-külön, hogy mennyire legyen nehéz dolgunk a játék során.
A játék során pár alkalommal fejtörőkkel is találkozhatunk, amik néha egészen érdekesek és immerzívek, máskor meg legalább annyira értelmetlenek, mint maga a játék. De azt semmiképpen sem akarom elvenni tőle, ha rájövünk egyes puzzle-ök mintájára, a megoldás édes, mint a méz.
Ha végre elérjük a sztori által kijelölt következő célunkat, akkor rendszerint valamilyen speckó ellenféllel és annak társaságával találjuk szembe magunkat. Majd jön egy totál homályos történet továbbgördítés, és mehetünk a következő szintre.
Bizonyos NPC-knél lehet valamelyest érdeklődni, hogy mi is történik az Old House bitang épületében, és megtudhatunk némi háttérinfót a milliónyi dologról, amivel a játék a háttérben operál. Ilyen alkalmakkor Jesse magában (vagy hát nem pont magának, de ez már spoileres territórium) kommentálja az eseményeket, megpróbálva több morzsát elhinteni a teljes homályban pislogó játékos számára.
[h]Take Control[/h]
Egyetlen tényleg brutál epikus és ultra menő szekvenciát leszámítva (örök mozgó szobák – Ashtray Maze) nem élveztem a Control-t. A látvány marha jól néz ki egyébként, bár az NPC-ktől és igazából Jesse karaktermodelljétől is néha féltem. Az effektek nagyszerűek, a hanghatások is rendben vannak, de a körítés és minden más valahol nagyon félrement.
Próbál sok minden lenni a Control, azonban sem a történet, sem a játékmenet nem tudott beszippantani. A végefőcím és az azutáni küldetés egyenesen felbosszantott az időhúzásával és azzal, hogy ugyan a kígyó beleharapott a farkába, a kör bezárult, mégsem töltött el elégedettséggel a történet eképpeni lezárása.
Összességében tehát a Control egy ambíciózus próbálkozása volt a Remedy-nek a Quantum Break felsülése után, hogy valami maradandót alkossanak. Amennyire annak idején az Alan Wake is megosztó volt (azt például imádtam), úgy most a Control is ilyen szerepben tetszeleg. Nincs ellenemre, ha egy játék kimozdít a komfortzónámból, de jelen esetben nem tudott megpendíteni bennem olyan húrokat, amikkel együtt tudtam volna rezonálni. Metascore-ja jelenleg 82-n áll, az emberek általánosságban szeretik, de én másodjára sem barátkoztam meg vele.