Egy kisebb csoda kellett, hogy a katasztrofális X-Men kezdetek: Farkas fiaskó után 2016-ban Ryan Reynolds igazságot szolgáltasson Deadpoolnak a saját filmjében. Ahhoz képest 2024-ben a Deadpool & Rozsomák címet viselő harmadik felvonástól, egyben a karakter MCU-ban való debütálásától várták a megváltást. Nem csak a nézők, de a Disney is.
Hiszen a cégre nem jellemző módon számos engedményt tettek a készítőknek, hogy elkészíthessék azt a filmet, ami méltó nem csupán Deadpool, de a Hugh Jackman alakításában ikonikussá vált, most már Farkas helyett Rozsomák számára is. És sikerült a Marvel Cinematic Universe második eljövetele? Nehéz ennyiből megmondani, de annyi biztos, hogy a Deadpool & Rozsomák egy veszettül szórakoztató film lett.
A kritika spoilermentes.
MCU is, meg nem is
A Deadpool & Rozsomák nem egy szokványos MCU-n belül értelmezhető alkotás. Mivel a stúdió berkein belül már lehetségessé vált, ezért nyilván tele van utalásokkal, de nem vezet fel egy következő fázist. Nem akar belefolyni a most egyébként is kifejezetten labilis világépítésbe. Viszont azt sem mondanám, hogy önmagában élvezhető lenne. Ugyanis a film elsősorban egy szerelmes levél a képregényrajongóknak, másodsorban pedig a Fox-éra szuperhősfilmjeinek egykori fanjai számára. Emellett végtelen mennyiségű popkultúrális utalás, és ezekhez fűződő poén van jelen, amit ahogy a művelt angol mondaná, out of the box nem nagyon lehet értelmezni.
Szóval, aki mondjuk csak az első két Deadpool filmet látta, és nincs otthon a sztreccsgatyások világában, az jó eséllyel legtöbbször csak értetlenül fog pislogni. Mert hogy nem az érdekfeszítő történet fogja elvinni a hátán ezt az alkotást, az hétszentség.
És hát remélem senki sem egy nagyívű sztori miatt fog beülni egy Deadpool filmre, mert abból bizony hatalmas pofára esés lesz. A plot elférne egy post iten is, de ha valaki olvasott már Deadpool képregényt, tudhatja, hogy sohasem a történet volt a középpontban.
Egyébként meg a korai MCU-alkotásokat egyáltalán nem hazudtolja meg, hiszen a sovány sztori mellé két fantáziátlan főgonosz is társul, akik annyira sótlanok, hogy még mellékszereplőként sem tudtak semmit felmutatni. Egyikük a töketlen, renegát TVA-s Paradox (Matthew Macfadyen), másikuk pedig Cassandra Nova (Emma Corrin), akiben még lett is volna némi potenciál, de ez a forgatókönyv nem hagyott teret ilyesminek.
Megment a Marvel Jézus?
Cserébe a film kevés tabut nem piszkál meg, és egyáltalán nem fogja vissza magát. Pofátlanul vicces, explicit szókimondó, szörnyen véres, és az élő fába is beleköt. A negyedik falon nem hogy átkukucskál, inkább berobbantja azt, és mindenkinek beszól, aki eszébe jut. A Foxnak, a Disney-nek, az MCU-nak, a karaktereket játszó színészeknek, és még sorolhatnám.
A film tele van kiválóan koreografált akciójelenetekkel, és a paradicsomlével sem fogták vissza magukat a készítők. Az ütések, lövések, karmolások, döfések és egyéb kellemetlen fájdalmat okozó bántásmódok rohadtul véresek, nagyon látványosak és számtalanszor elég gusztustalanok is. A CGI-t szerencsére nem a Kvantumániával kell egy lapon emlegetni, de azért bőven akadt olyan jelenet, ahol kifejezetten szarul néztek ki a speciális effektek. Ez többször gumi-Rozsomákot, és méretbeli aránytalanságot eredményezett.
Mindezen kívül, önállóan értelmezhető filmként már sokkal nehezebb lehetne értékelni. Ha nem is egy harminc filmnyi és sorozatnyi előképzettség kell hozzá, semmiképp nem árt, ha valakinek van fogalma a Marvel világáról, és a körülötte zajló különféle nüanszokról. A története papírvékony, a szereplők drámája erőltetett, a gonoszok motivációja pedig sablonos.
Ha csak ezeket az aspektusait vizsgáljuk, akkor a Deadpool & Rozsomák egyáltalán nem egy jó film benyomását kelti. Valójában kizárólag a közege, és más alkotásokra vagy valós világbeli személyekre, helyzetekre tett reakciói emelik fel egy különleges szintre. Ami nélkül talán képtelenség is lenne függetlenül értékelni.
A kérdés inkább az, hogy ettől az alkotás több lesz, vagy kevesebb? Kétségtelen, hogy ez nem egy orthodox módon értékelhető, vagy kritizálható film. De végeredményben majd a néző eldönti magában, hogy melyik oldalra billen a mérleg nyelve.
Szinkronpara
A hazai közönség nagyon hangos és morcos volt, amikor kiderült, hogy nem Sinkovits-Vitay András fogja kölcsönözni a hangját Hugh Jackmannek Rozsomákként. Sinkovits-Vitay hangja egybeforrt már a karakterrel, hiszen több, mint két évtizede volt már a morgós karmos magyar hangja. A botránnyá alakult helyzetről nagyon sokat lehetett olvasni, és sokan pusztán emiatt nem akarták megnézni a filmet.
És ugyan minden adandó alkalommal szeretem hangsúlyozni, hogy minden alkotást az eredeti nyelvén érdemes megnézni, ezúttal árnyalom a véleményemet. Ugyanis a szinkron kimondottan remekül sikerült. Nem csak a hangokat találták el, de páratlan anyanyelvünknek köszönhetően a szövegkönyvet is parádésan lehetett csűrni-csavarni. A poénok többször is nagyon jól rájátszottak a Farkas/Rozsomák fordítói blamára. Nem tudom mit áldozhattak fel ezekért a szövegkönyvből a szinkronmunka során, de tény, hogy aranyos húzás volt a magyar nézők megnevettetésére.
Csupán egy helyen volt a szinkron roppant kínos, amikor egy akcentust tájszólássá degradáltak, de erről bővebben spoilerek nélkül nem beszélhetek.
Többször komoly Trópusi Vihar flashbackjeim voltak, aminél nagyobb dicséretet jelenleg nem tudok elképzelni (főleg a szinkron terén). Abszolút megértem, ha ez a humor nem mindenkié, de az első két film alapján már bőven el lehetett dönteni, hogy a kedves néző a célközönségbe tartozik-e vagy sem. A harmadikra sem árul zsákbamacskát, csak még jobban feltekeri a válogatott káromkodások számát, és a megalomán őrületet. Dehát nem emiatt szeretjük (vagy utáljuk) Deadpoolt?
Verdikt
A Deadpool & Rozsomák önmagában nem fogja kihúzni az MCU-t a slamasztikából, de jó irányt mutathat a következő fejezetnek a képregényfilmek életében. De ahogy a nagy multik esetében legtöbbször működni szokott, úgysem a józan ész kap döntő szerepet, hanem a nézettségi adatok.
Képregényrajongóként imádtam a számtalan kikacsintást, megelevenedett ikonikus jeleneteket, és persze fantasztikus élmény volt Hugh Jackmant viszontlátni, immáron a képregényekből jól ismert klasszikus sárga-kék ruhájában. Reynolds és Jackman a valóságban is öribarik, így a filmbéli parádés dinamikájuk nem volt meglepetés, mégis szuper jó élmény volt nézni mindkettőjüket.
A látvány többségében rendben volt, de határozottan az őrült, morbid és röhejesen brutális akciókon volt a hangsúly, így a néha gyér CGI nem okozott akkora problémát. Zenei téren leginkább mindenki által ismert popdalok vonultak fel Madonnától az ’N Syncig, de egytől egyig nagyon jól passzoltak a film hangulatához.
A 18-as korhatár besorolás nem vicc, ezért hangsúlyosan kérem, hogy gyerekkel senki ne üljön be rá. A film természetéből adódóan mindent túltol, és emiatt gyakran rendkívül öncélú. Tele van gyomorforgató brutalitással, szókimondó szexuális utalásokkal, és még bőven sorolhatnám. Ezért tényleg kizárólag felnőttek váltsanak rá jegyet.
Ezen kívül viszont a címszereplők, és a képregények rajongói számára abszolút kötelező darab. Ezzel párhuzamosan pedig aki eddig még nem csöppent bele a hasonló filmek világába, nem biztos, hogy a Deadpool & Rozsomák lesz a megfelelő kezdés.
Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebből mit fog leszűrni majd a Disney, és lesz-e bármi hatása az MCU jövőjére nézve.