Az utóbbi hetekben három szerepjátékkönyvről is olvashattatok az oldalon, melyekért ezúton is hálásak vagyunk a Chameleon Comix kiadónak. Azonban van egy negyedik alkotás is, melyet szándékosan hagytunk utoljára. Ennek leginkább praktikusa oka volt. A Drakula – A vámpír átka ugyanis egy roppant grandiózus alkotás. Masszív, több, mint ezer fejezetpontból álló terjedelme bőven elegendő szórakozással kecsegtet. Mélyesszük hát fogunkat ebbe a kötetbe.
Négyszeres izgalom
Jóllehet nincs élő (vagy holt) ember e bolygón, aki nem ismerné a Drakula nevet. A világhírű vámpír történetével megannyi formában találkozhatott már a nagyérdemű. Bram Stoker műfajalapozó gótikus klasszikusát Jonathan Green ültette át, ezúttal szerepjátékkönyvbe. A szkeptikus olvasó meg csak legyintene, és azt hihetné, hogy már nem lehet újat mesélni a témában. Noha Green valóban az eredeti Stoker-sztori nyomán készítette a könyvet, mégis bőségesen hozzáadott narratív és játékelemeket, melyek kiválóan belesimulnak az eredeti stílusba.
Ha valaki messziről meglátja, vagy kezébe veszi a Drakula – A vámpír átkát, észreveheti, hogy nem mindennapi kiadványról van szó. A masszív kötet négy szokványos szerepjátékkönyv vastagságával bír, és ez bizony azt is jelenti, hogy négyszer annyi tartalmat is sikerült belezsúfolni.
A Drakula minden tekintetben rendhagyó, nem csak terjedelmét illetően. Leegyszerűsítve valóban négy könyv egyben, több játszható karakterrel. Mivel mindegyik szereplőnél van átfedés cselekmény szinten, így teljesen érthető a döntés, hogy Jonathan Harker, Mina Murray, Dr. John Seward és maga a gróf, Drakula szemszögéből is megismerhetjük a jól ismert történetet.
Karakterválasztó
Mindegyik karakter eltér a másiktól, a címszereplő pedig egy teljesen másfajta játékmenetet kínál. Drakulával estem neki először a könyvnek, mert olyan markánsan más élménnyel kecsegtetett, mint amit eddig megszoktam, hogy természetes döntésnek tűnt. Meg hát… Drakula!
Azonban érdemes mindenkivel végiglapozni a történetet, ha másért nem is, de a narratíva rengeteg plusszal szolgál. Drakulán kívül a többi karakter között bizonyos pontokon lehet váltani, így még dinamikusabb lesz a cselekmény és jobban elmélyülhetünk a cselekmény meglepő mélységeiben.
Már ebből is jól látszik, hogy a játék a legalapvetőbb elemeiben is nagyon összetett. Ehhez remekül asszisztál a rendkívüli profi szerkesztés, és hogy elképesztően jól van megírva.
Narratív mélységek
Az alap játékszabályok mindenkinek ismerősek lehetnek, aki forgatott már játékkönyvet. Megvannak az alap értékeink, és a legjobb barátunk most is néhány dobókocka (vagy kártya), és egy ceruza lesz. Viszont ezúttal kapunk néhány új statisztikát, amit figyelni kell, illetve kódszavakat is gyűjtögethetünk a játék során. Utóbbiak, és persze előbbiek is nagyban hozzájárulnak a változatossághoz, hiszen nagyon sok minden áll vagy bukik ezen értékek függvényében. Szó szerint élet-halál kérdése, hogy döntéseink alapján hogyan alakulnak statjaink.
Érdemes folyamatosan jegyzetelni, és figyelni a részletekre, mert később még jól jöhet egy-egy korábban megszerzett tudás.
Döntéseinknek komoly súlya van, elsőre szinte biztos nem lehet halál nélkül végigjátszani ezt a könyvet. Néha, ha az olvasó kellően ismeri az eredeti Drakula-sztorit, akkor könnyebb meghozni pár döntést, mert az alapján lehet tudni, hogy merre halad a cselekmény. Az ismerős csapásirányon való haladást viszont befolyásolja a játékban megszerzett tudásunk és értékeink. Hiába ismerjük a történetet, ha például Drakulával nem állunk elég magas szinten, tehát nincs elég vérpontunk, akkor máshogyan kell megközelíteni a dolgokat.
A könyv elején egy nagyon alapos fejtágítást kapunk a szabályokról és egyéb tudnivalókról. Többek között arra is felhívják a figyelmet, hogy a játékos magának is eldöntheti milyen módon szeretné megközelíteni ezt a monstrumot. Akit csak a narratíva érdekel, egészen nyugodtan kihagyhatja a küzdelmeket. Lehet már előre befolyásoltak a gondolataim, de nagyon úgy tűnt, hogy a többi játékkönyvtől eltérően nincs is olyan sok harc a könyvben. Ami biztos, hogy a hangsúly nem a csörtéken van, hanem a döntésalapú és igen mély cselekményen. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a csaták kihagyása (vagy automatikus megnyerése) még egyáltalán nem könnyít a játékon.
Verdikt
A Drakula – A vámpír átka egy nagyon színvonalas lapozgatós játékkönyv, mely abszolút kiemelkedik társai közül. Hiába kedvelem a klasszikusabb, fantasy köteteket is, most először igazán szembetűnt a markáns különbség köztük és a Drakula között. Ez egy nagyon kiforrott, a közönségét tökéletesen komolyan vevő mély és véres kaland.
A könyv is figyelmeztet rá, de én is hangsúlyoznám, hogy egyáltalán nem gyerekeknek készült. A gótikus horror nem csupán mutatóban van, a könyv egészét átitatja a rettegés. Emellett pedig eléggé szókimondó és tele van gore-ral, és Drakula oldaláról elég sok öncélú kegyetlenkedést is olvashatunk. Vagy épp mi magunk hozhatunk meg erkölcsileg megkérdőjelezhető döntéseket. Olyanokat, melyeket később még magamnak sem mernék bevallani.
Már csak terjedelme és összetettsége miatt sem tudom kezdőknek ajánlani. És hiába nincs tárgykezelés, meg ott a lehetőség a harcmentes játékra, a sok szabály, a karakterek értékeinek vezetése és a súlyos döntések nem enyhítenek a kihívásokon. Ha viszont szereted a horrort, a játékkönyveket és főleg Drakulát, akkor ne habozz, valószínűleg egy életre szóló élménnyel leszel gazdagabb.