Érdekes látni, hogy a Marvel sorozatai legalább annyira hektikus képet mutatnak magukról, mint az elmúlt év filmes termése. A Loki második évada nagyjából hozta azt a szintet, amit elvártunk tőle. A Secret Invasion már kevésbé, a She-Hulk és a Ms. Marvel pedig bizonyos körökben közutálatnak örvendenek. Ezek után kicsit szkeptikus voltam a hír hallatán, amikor bejelentették, hogy érkezik egy önálló sorozat, ami Maya Lopez-re koncentrál.
A karakter még a 2021-es Sólyomszemben mutatkozott be, egy kifejezetten érdekes “hőst” mutattak be nekünk, aki nemcsak hogy siket, de még sérült is. Az előzetesek véres akciókat, egy sötét sztorit és egy badass főgonoszt sejtettek. Mindezekből mi valósult meg végül? A kritikából rögvest kiderül.
Apámra ütök
Az Echo a Sólyomszem cselekménye után veszi fel a vonalat. Természetesen nem kell megijedni, mivel egy Marvel Spotlight alkotásról van szó, önállóan is teljesen élvezhető az ötrészes sorozat. Főhősünk az indián felmenőkkel is rendelkező Maya Lopez (Alaqua Cox), aki gyerekként elveszítette egy autóbalesetben az édesanyját. Ezután a nem túl tisztes szakmát választó apuka nevelgeti tovább a siket lányt, majd jön Ronin, aki árvaságra kárhoztatja Mayát. Sebaj, pont kéznél van Wilson Fisk (Vincent D’Onofrio), a helyi nehézfiú, aki a szárnyai alá veszi az árvát.
Természetesen hamar kiderül, hogy nem minden úgy történt, ahogyan azt a Vezér előadta, Maya pedig nemes egyszerűséggel golyót repít a maffiózó fejébe. Ezután kénytelen hazatérni a rezervátumba, ahol szembe kell néznie a múltjával és újra kapcsolatba kell lépnie az indián közösséggel. Mint a Melegítős banda egykori prominens tagja, próbálja betölteni a Vezér után tátongó űrt, plusz még az ébredező szupererejét is próbálja kitanulni. Unatkozni mindenesetre nem fog, mivel számos nehézfiú próbál rajta revansot venni. Plusz még az elhidegült családdal is fel kéne vennie valahogyan a fonalat. Erre szokták azt mondani, hogy innen szép nyerni.
Megmondom őszintén, nekem nagyon tetszett ez a földhözragadtabb cselekmény. Igazából már kezdem unni a világmentő szuperhősöket. Az már más kérdés, hogy ide is be akartak szuszakolni egy misztikus szálat, ami az indián ősökig nyúlik vissza. Ez valamilyen formában megmagyarázza Maya Lopez szuperképességét, csak idő nincs arra, hogy rendesen kifejtsék az alkotók. Ugyanez igaz az előzetesekben látott vendégszereplőkre. Ronin jelenete egy az egyben a Sólyomszem sorozatból lett átemelve. Daredevil pedig csak egy rövid akciójelentben szerepel. Mondjuk jobb is, mert azóta is rémálmaim vannak tőle. Innen is köszönöm Rirald kollégának, hogy átküldte az ominózus videót.
Ez már a pofonok földje?
Nem tudom, hogy ti hogyan vagytok vele, de én az akciófilmeket úgy szeretem, mint a steaket. Jó véresen. Szerencsére az Echo szakított a Marveles hagyományokkal, a szarrá vágott akciók helyett itt egészen korrektül megrendezett akciójeleneteket kapunk. A Punisher-től persze még messze vagyunk, viszont legalább a kamera nem szégyellős. Premierplánban törnek a csontok, folyik a vér, a szemünk láttára lőnek szét embereket. Direkt sokáig kitartják ezeket a jeleneteket, a kamera többször is elidőzik az akciók után maradt romokon. Emellett ki kell emelnem pár technikai trükköt.
Többször is előfordul, hogy a főhősre kerül a fókusz és az ő szemszögéből látjuk a dolgokat. Ilyenkor megszűnik minden külső zaj, csak tompa zörejeket érzékelünk. Ezzel is bemutatva a hősnőnk hendikep-jét. A látvány tekintetében szerencsére sikerült a Földön maradni. A street level mivolta a sorozatnak itt is megmutatkozik, teljesen hétköznapi, lepukkant helyszíneken verik egymást bucira a szereplők.
Az indiános, őslakos szál kifejezetten megmelengette a szívemet, mind az őslakosok kultúráját, hitvilágát sikerült teljes mértékben átadniuk a készítőknek. A Megfojtott virágok után érdekes volt látni ezt a fajta megközelítést. A misztikus vonal pedig remekül épült kvázi bele ebbe az indiános mitológiába. A CGI műlába szerencsére csak pár helyen lógott ki, teljesen korrektek voltak a vizuális effektek. A zenékre pedig nem lehet panasz, az indián témájú dallamok telitalálatnak bizonyultak. Nem is emlékszem rá, hogy egy Marveles produktum zenei felhozatala ennyire megmaradt volna bennem.
Maya csak egy van
Előzetesen kicsit tartottam tőle, hogy egy kvázi ismeretlen színésznő hogyan birkózik majd meg Maya szerepével. Szerencsére Alaqua Cox nem okozott csalódást. Szinte rá öntötték a szerepet. Egyrészt sikerült a castingon egy olyan színészt kiválasztani, aki a főhőshöz hasonlóan szintén siket és egy műprotézise van. Ebből fakadóan engem egy percig sem zavart, hogy kézjelekkel, jelbeszéddel kommunikált az egész sorozat alatt. Még így is több érzelmet tudott átadni nekünk, mint Jason Statham a teljes karrierje során. Nem egy Oscar-díjas alakítás, de ide pont elég volt.
Vincent D’Onofrio, mint a Vezér továbbra is az egyik legjobb Marvel gonosz. Már csak a fizimiskájából fakadóan, plusz még hozzájön a pszichopata, vadállatias énje, amit párszor meg is villant. Tipikusan az a karakter, aki tele van elfojtott traumákkal, defektusokkal. Mindezt pedig egy adag paranoid hatalommániával és agresszióval sikerült megfűszerezni. Külön kiemelném a főhőssel való fura, már már apa lánya szintű kapcsolatát. A többi mellékszereplőről viszont nem tudok sok pozitívumot elmondani.
Van itt elhidegült nagybácsi, magukba zárkózó nagyszülők, de úgy igazából egyik szereplőre sem jutott elég idő. Külön kiemelném Bonnie karakterét, akit a Rezervátum kutyáiból is ismerős Devery Jacobs játszik. Vele látványosan nem tudtak mit kezdeni az alkotók. Meg úgy általánosságban elmondható, hogy a konfliktusok rendezésére sincs igazából lehetőség és idő. Ilyenkor látszik meg igazán, hogy mennyire is kevés az 5 rész egy sorozatra.
Mert ez egy indiántánc
Ahogyan arra már korábban utaltam, az Echo nagy hangsúlyt fektet a hősünk indián gyökereinek a bemutatására. Ez egyrészt a csaktó rezervátum mindennapjainak a bemutatásában is visszatükröződik. A hagyományok, az ősök tisztelete mellett a háttérben felsejlik a bűnözés, a kilátástalanság és a szegénység. Maya “szuperereje” is az indián múlthoz köthető. Sokat nem akarok spoilerezni, legyen elég annyi, hogy időről időre felbukkantak olyan női harcosok a csakták életében, akik mindig megmentették a népüket a nehéz időkben. A címszereplő Echo kifejezés is erre utal, a képesség az ősök egyfajta “visszhangja”, ami a jelenben segíti a hősünket.
A misztikus szállal még nem is lett volna probléma, csak éppen az idő rövidsége miatt nem lett teljes mértékben kifejtve. Igazából az egészet az ősök, az indián hagyományok tiszteletére futtatják ki. Amivel nem is lenne probléma, ha a Dominic Toretto-féle “Soha ne fordíts hátat a családnak” klisé helyett valami mélyebb üzenetet is hordozna. Ugyanez elmondható a lezárásról. Itt sem szeretném lelőni a poént, elég annyi, hogy a végső leszámolás elmarad. Vagy legalábbis nem úgy zajlik le, ahogyan azt a néző előzetesen elvárná az Echo-tól.
Az egész lezárás lóg a levegőben, nekem eléggé elsietettnek és erőltetettnek érződött a “nagy” finálé. Az viszont tetszett, ahogyan Echo elvágva magától azt a köteléket, ami korábban a Vezérhez kötötte. És végre valahára elfogadja a saját származását, a csaktó múltját és az örökségét. Egyedül csak az zavart, hogy egy alapvetően negatív karakterből akartak hőst kreálni. Végül is sikerül a mutatvány, csak az egész folyamat izzadságszagúnak érződik.
Verdikt
Nem ez a sorozat lesz a Marvel ekhós szekere, az egyszer biztos. Persze korántsem lett olyan rossz, mint ahogyan azt sokan állítják. Egyszerűen csak belefullad a középszerűség mocsarába. Az indiános téma, a remek főgonosz és a korrekt akciók sem tudják megmenteni. Sajnos nagyon kevésnek bizonyult az 5 epizód, a lezárás úgy lebeg a levegőben, mint a Nagy Winnetou szelleme. Igazából csak Alaqua Cox és Vincent D’Onofrio párosa miatt érdemes tenni vele egy próbát. A rövidségéből kifolyólag legalább hamar túlteszi magát az ember. Plusz önállóan is fogyasztható, lényegében nem kell hozzá semmilyen előzetes ismeret a hősről.