Ahogy bő tíz perccel a vetítés kezdete előtt leültem az Uránia dísztermében, különös felismerésre jutottam. Az elmúlt két évben, amikor hasonló helyzetben voltam, és év végén premier előtt néztem egy nagy reményű filmet ugyanebben a teremben, mindkétszer meg tudtam adni a maximális pontszámot. Sőt, ez a két film kapta az összes 10-est, amit a GeekVilág hasábjain kiosztottam. 2023-ban A fiú és a szürke gém, tavaly pedig az Anora volt a befutó, idén pedig az Érzelmi érték folytatta a sormintát. És nem azért, bele akartam erőltetni ebbe a frissen talált „törvényszerűségbe”, hanem mert megérdemli. Joachim Trier új drámája olyan természetességgel és empátiával aktiválja a könnycsatornáinkat, hogy az nemcsak egy megkönnyebbülést, de megújulást is jelent.
A norvég-dán rendező 2021-es munkája, A világ legrosszabb embere miatt már jó előre vártam az Érzelmi érték érkezését. Már ott is elképesztő hitelességgel és finomsággal dolgozta fel egy sodródó élet kisebb-nagyobb ütközéseit. Annak a filmnek is remekül állt a melankólia közé beférkőző humor. És ott is lenyűgöző volt Renate Reinsve alakítása az esendő, de mégis szimpatikus főszereplőként. Mindez most is a helyén van, de szó sincs róla, hogy az Érzelmi érték egy újrázás lenne. Sőt, ha A világ legrosszabb embere a keresés, az Érzelmi érték a megérkezés. Ha előbbi a főpróba, a kritika alanya az előadás. Egy gyönyörű, teljes, kerek alkotás.
A gép áll, az alkotó nyughatatlan
Nora és Agnes Borg egy otthonos családi házban nőttek fel Oslóban, a gyerekkoruk azonban messze nem volt felhőtlen. Apjuk, Gustav (Stellan Skarsgård), a nagy nevű filmrendező elvált az anyjuktól, és többnyire kimaradt az életükből. Nora (Renata Reinsve) idővel egy sikeres színházi színész lett, aki szorongássá erősödő lámpalázzal küzd, az életben pedig nem találja meg a helyét. Agnes (Inga Ibsdotter Lilleaas) ugyan kisgyerekként főszerepet vállalt apja egyik alkotásában, később történész lett. Megházasodott, és gyereke született, általánosan egy stabilabb, megállapodott életet él. Apjuk pedig tizenöt éve nem forgatott, neve egyedül a róla készült dokumentumfilmnek köszönhetően maradt a köztudatban.
Amikor azonban a volt felesége halála után megjelenik a halotti toron, és újra felveszi a fonalat lányaival, kiderül, hogy új filmen dolgozik. Egy igazán személyes alkotáson, amelynek a történetét a saját anyja ihlette, a főszerepét pedig Norának szánja. Nora azonban visszautasítja a szerepet, amely így egy amerikai sztárra, a Gustav munkájáért rajongó Rachel Kempre (Elle Fanning) száll. Gustav a modern filmipar szorításában dolgozik, műve pedig egyszerre traumafeldolgozás és bocsánatkérés a lányai felé. Azonban nem olyan könnyű megbocsátani egy olyan embernek, aki képtelen kifejezni az érzelmeit, beismerni a hibáit, és a művészetén kívül bármi másról beszélni.
A ház, amit Gustav épített
Az Érzelmi érték ezt a forgatást, és az azt körülvevő folyamatokat követi végig, a fókusza viszont a Borg-család múltján és jelenjén van. De abból sem a sötét titkokat bányássza elő, nem csontvázakat keres a szekrényben. Ha szigorúan vesszük, a filmnek nincs egy igazán mozgalmas cselekménye. Éppen annyi történés van benne, amennyi katalizátornak kell a támáihoz, és amennyi felépíti a díszletet, ahol a karakterei létezhetnek. Egy akkora szelet az életükből, amennyiből rájuk tudunk hangolódni, és annyi visszaemlékezés, amennyi a kontextus megismeréséhez kell. Mégis, ebben a fordulatok nélküli és aránylag hétköznapi történetben lapulnak meg a legemberibb és legérzelmesebb pillanatok.
Trier előző filmjében is nagy ereje volt a szokványosságában is jelentős jeleneteknek, az apró, de sokatmondó gesztusoknak. Ezek a hangulatiságot is kitűnően építő motívumok most is jelen vannak, de belőlük sugárzó kallódásban és útkeresésben ezúttal egy jóval mélyebb frekvencia is megfigyelhető. Egy generációkon átívelő trauma, amely anyáról fiúra, és apáról a lányaira száll. Az ősök közül Gustav anyjáról tudhatunk meg a legtöbbet, de mégsem eleget. Így könnyedén együtt tudunk érezni Gustavval, aki azóta sem tudta feldolgozni, elfogadni az ő halálát. De közben tagadhatatlan, hogy az ő sérülései tették tönkre a lányai, elsősorban Nora életét, akinek idősebbként még annyi támasza sem volt, mint a húgának. Ennek a feloldása vonzza vissza az öreg rendezőt abba a házba, amelyet már kétszer is otthagyott, egy-egy fájdalmas családi tragédia után.
A ház pedig néma főszereplőként köti össze a generációkat és a sebeiket. Megfigyelhetjük, ahogy az évtizedeken át, megannyi berendezési stíluson keresztül is megőrzi az egyéniségét. A külseje talán megváltozik, de az egyes részeihez tartozó történetek nem. A hallgatózásra is alkalmas emeleti kályha, vagy a tragédia színhelyévé váló helyiség ajtaja fehér Ikea-berendezés mellett is ugyanazt a baljós üzenetet súgja, mint ódon bútorok között. Mindezt pedig érzéki montázsokkal és kiváló kompozíciós érzékkel jelenítették meg, hogy végül a néző is otthon érezhesse magát a sokat látott családi lakban.
Töredezett családi kör
Bár a ház tagadhatatlan atmoszférája rengeteget segít az érzelmi csúcspontok kialakulásában, a karakterek azok, akik a film szívét és lelkét jelentik. Az Érzelmi érték nem megfoghatatlan csodabogarakkal vagy kivetített eszményekkel dolgozik, hanem hús-vér emberekkel, akik éppen ebben a minőségükben különlegesek. Nora alakja ugyan ismét csak sodródik az árral, mint A világ legrosszabb embere Julie-ja, de benne jóval mélyebb sebek húzódnak meg a felszín alatt. És mivel egyedül akarja megoldani a problémáit, sosem jut egyről a kettőre. Apjának sem tudott megbocsátani, persze nem is könnyű, ha Gustav azóta is csak kritizálja, és olyan mondatokat vág a fejéhez, hogy attól érezhetően megfagy a levegő a skandináv nappaliban.
Agnes ugyan jobb kapcsolatban maradt az öreg rendezővel, de ő sem tudja, mit kezdjen a szeszélyeivel. Engedje-e, hogy a fiát castingolja az új filmjébe, amely egyre egyértelműbben Gustav megküzdési stratégiája. Ezt a helyzetet egyébként Rachel is érzi, és egyre kevésbé biztos benne, hogy az imádott rendezőnek tényleg rá van-e szüksége a szerepben, amelyben annak anyja és lánya fonódik össze. Vagy hogy egyáltalán angolul kell-e nekifutni a norvég auteur legszemélyesebb alkotásának. Külön szimpatikus volt, hogy az ő karaktere sem csak egy idegesítő hollywoodi ellenpont a családi drámához, hanem egy empatikus, tehetséges színésznő, aki tükröt tarthat Gustav elé.
Egyértelműen Gustavhoz a legnehezebb kapcsolódni, de rajta is látni lehet azokat az érzéseket, amelyeket egyszerűen képtelen kimondani. A megbánást, amelyet csak a magányában és a művészetében tud megélni. Aki az őt visszautasító Nora helyett Rachelben keres magának pót-gyereket, és aki mérföldekkel jobb nagyapa, mint apa. Aki szintén csak el van veszve, és soha nem tanulta meg, milyen másoktól segítséget kérni.
„Rendezni végre közös dolgainkat…”
Trier az ebből eredő súlyos pillanatokat időről időre igyekszik finom humorral oldani. A nyitójelenet a backstage-ben remek példája ennek. Egyszerre érzékelteti és ragasztja rá a nézőre Nora pánikját, de egyben képes is nevetni a helyzet abszurditásán. Hasonlóra még sok példa van a filmben, de végig sikerül keretek között maradni a viccelődéssel. Az Érzelmi érték sosem lesz vígjáték, csupán jelzi, hogy minden nehézség ellenére az élet nem csak tragédia.
Ezt egyébként a film érzelmi csúcspontjai is hirdetik. Az Érzelmi érték egyik legnagyobb erénye, hogy természetes. Nem ragaszkodik görcsösen a nagy, üvöltözős-bömbölős veszekedésekhez. Nem kapálódzik a katarzis után. És nem is fordul felénk kioktató hangnemben, hogy nézd, most kell sírnod. Sőt, empátiával fordul a karakterei felé, és nem időzik többet a kínjukon annál, mint ami feltétlenül szükséges. Így a legmeghatóbb pillanatai sem olyanok, amelyeket látványosan kikövezett. Persze a finálé felé építkezik a teljes film, de mindezt organikusan teszi. És nem is egy-két adott jelenet felé kormányozza a figyelmünket, helyette az utolsó bő félóra szinte egészét könnyektől elhomályosítva nézhetjük.
A film közepénél egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz rám az Érzelmi érték. Mivel nincsenek mesterséges pillanatok, korai katarzisok, a végére érnek csak össze az érzelmi szálak. A testvéri szeretet kimondatlan megnyilvánulásai, elpocsékolt életek megbánásai, kimondatlan és feldolgozatlan traumák feloldásai. És amikor mindent láttunk, amikor az egész kép feltárult, akkor igazán megtisztító és megújító hatású az Érzelmi érték. Ha azt mondom, hogy egy film akkor tetszett a legjobban, amikor felbukkant a stáblista, joggal lehetne azt hinni, hogy valami szörnyűt láttam. Itt azonban ennek épp az ellenkezője igaz. Ekkorra érik be ugyanis minden érzés és párbeszéd, viszony és vita, múlt, jelen és jövő. Nem tudom, mikor ültem végig utoljára stáblistát a moziban úgy, hogy senki nem kecsegtetett multiverzum-építő marhulással.
„…ez a mi munkánk, és nem is kevés”
Ennek a csendes, gyönyörű katarzisnak a megalapozói pedig külön elismerést érdemelnek. Renate Reinsve ismét visszafogottan, de zseniálisan játssza elveszett karakterét, akit ráadásul depresszió is kínoz. A némiképp ismeretlenebb Inga Ibsdotter Lilleaas sem marad el tőle, általa Agnes sem érződik másodhegedűsnek a nővérek között. Elle Fanning nem mindig a legrétegeltebb szerepeket szokta kapni, de most ez egy erős kivétel a karrierjében, remekül jeleníti meg a felszínen hollywoodi naivának látszó, de érzékeny és jó szándékú színésznőt. Stellan Skarsgård pedig túlzás nélkül egy színészóriás, és ezúttal is képes apró rezdüléseivel érzelmek egész palettáját megjeleníteni.
A házban felbukkanó kompozíciókról már szóltam, de Kasper Tuxen kamerája egyébként is csodákat művel. Kristálytiszta képeken jeleníti meg az egyébként pompásan eltalált díszleteket, de a fényekkel és árnyékokkal is parádésan játszik. De ugyanígy lenyűgöző pillanatokat okoz a zene is, ha kell, akkor egy modern színházi rendezés aláfestéseként ráz fel, ha kell, egy csendes összeomlást tesz egészen hideglelőssé. Trier rendezése alatt együtt lélegzik kép és zene, alakítás és párbeszéd, humor és tragédia. Találkozni békét árasztó és feszült jelenetekkel egyaránt, de egyik sem kerül túlsúlyba. Az érzelmi érték sem meggyötörni, sem untatni nem akar, csak bevon ebbe az elbaltázott családi körbe. És meg kell hagyni, remek érzés.
Az Érzelmi érték 2026. január 1-től látható a magyar mozikban, de premier előtti vetítéseken addig is el lehet csípni.