Till Attila a harmadik nagyjátékfilmjére egy olyan témát vett elő, amely talán az egész ország számára releváns. Az alkoholizmus nálunk egy népbetegség. Világelsők vagyunk benne, és beleivódott a kultúránk szövetébe. Nincs egy olyan baráti összejövetel, családi ünneplés, focimeccs vagy buli, ahol ne kerülne elő legalább egy koccintás erejéig. Benne van a történelmünkben, a népszokásainkban és bizonyos szinten a nemzeti identitásunkban is. Hiszen egy jó magyar bírja a piát, ő marad a talpon legtovább, hiszen ő reggel 7-es pálinkákon edződött. Inni életérzés, piálni menő. Egészen addig, amíg alkoholista leszel, utána az egész társadalom lenéz, és iszonyodik. Ezt a furcsa viszonyt az alkoholhoz egy egy felépülő függő szemszögéből mutatja meg az És mi van Tomival?, többnyire érzékletesen. Emiatt egy fontos film, de az üzenet kedvéért a kifinomultságot sajnos feláldozta.
Kimászni a pokolból
Szikra Sanyi (Thuróczy Szabolcs) kiégett bábszínész és alkoholista. Az előadásokat nem bírja egy fél üveg vodka nélkül, híres apja árnyékában éli mindennapjait. Egy napon különösen túlszalad vele a ló. Egy fesztiválon kegyetlenül lerészegedik, és amikor hazaér, akkor sem képes leállni a vedeléssel. A felesége és a lánya ezt megelégeli, csúnya konfliktus alakul ki, és Sanyi bántalmazza a családját. Amikor ők el akarnának költözni, Sanyi az útjukat állja. A dulakodásban végül a lánya egy késsel megsebesíti őt, majd az anyjával kihívják a mentőt.
Öt évvel később vesszük fel újra a fonalat. Sanyi azóta nem találkozott a családjával. Egy jó ideje józan, az anonim alkoholistákhoz jár, próbálja rendbe szedni az életét. Új barátnője van (Sodró Eliza), aki várandós a közös gyerekükkel, és bár rendes munkát nem kap, eltengődik a jogdíjakból, és alkalmi melókból. Az élete tehát úgy tűnik, egyenesbe kerül. Az anonim alkoholista gyűlés egyik tagja azonban minden jel szerint nem ennyire szerencsés. Tomi már jó ideje nem jár az alkalmakra, sőt, senki sem tudja, merre kóborol. Sanyi tehát úgy dönt, hogy barátjával, Palival (Polgár Tamás) felkutatják az elveszett Tomit. Közben azonban újra és újra szembesülniük kell vele, hogy alkoholbetegként józannak maradni nem egy egyszerű kihívás.
Sokkterápia
Mivel az És mi van Tomival? egy vicces filmként volt beharangozva, nem számítottam tőle semmi igazán megviselőre. Így aztán az első tíz perc jóformán hideg zuhanyként élt. A családon belüli erőszak nyers és kilátástalan jeleneteit láthatjuk. Egy nyilvánvalóan beteg ember mélypontját, akit azonban mégis nehéz szánni, látva azt a fizikai és lelki fájdalmat, amit a családjának okoz. És még rosszabb volt mindezt azzal a tudattal végignézni, hogy hasonló történetek mindennap megesnek szerte az országban. A megrendítő jelenetsor bár váratlanul ért, úgy látom, hogy határozottan szükség volt rá. Az És mi van Tomival? ugyanis később tényleg egy vicces film lesz, így szükség volt erre a kezdésre, hogy érezzük: minden poén ellenére az alapprobléma véresen komoly. Meg kellett mutatni az alkoholizmus poklának legbelsőbb köreit, hogy utána ennek tudatában, és a helyzetet nem elbagatellizálva lehessen néha nevetni is az élet abszurditásain.
Az tagadhatatlan, hogy Till Attila komolyan vette a feldolgozott témát. Társ-forgatókönyvírója, Dr. Kapitány-Föveny Máté egy klinikai szakpszichológus, aki a szenvedélybetegségekre specializálódott. Az tehát biztosítva volt, hogy erről a függőségről a film többnyire hitelesen vallhasson. A prológus utáni első jelenetek például arra fókuszálnak, hogy az alkohol mennyire a mindennapok természetes részévé vált. Sanyi bármerre néz, mindenhol piálást, vagy annak maradványait látja, és persze az ital visszautasítása is egy főbenjáró bűnnek számít a kínáló szemében. Az üzenet egyértelmű és fontos, de mégis, ezt a pár snittet elnézve kicsit megijedtem, hogy az És mi van Tomival? egy végtelenül didaktikus alkotás lesz. A film nagyon szájba rágósan tud kommunikálni, és ez adott esetben egy kicsit csorbít rajta.
Tökéletes egyensúly
Idővel azért nagyságrendileg javul a helyzet. Az alkoholra fókuszáló képi világ helyét átveszi egy kicsit álomszerű keresgélés, ahogy Sanyi és Pali tűvé teszik Budapestet Tomi után. Persze nem lesz egyszerű a dolguk. Az emberek előítéletével és a rossz társaságokkal is szembe kell nézniük, Palinak pedig egy magánéleti válság is közbejön. Ilyenkor pedig nehéz józannak maradni, leküzdeni a rohamokat, és nem elrontani hosszú évek kitartó munkáját. Ennek a realitásával lépten-nyomon szembesítve vagyunk, és a film úgy sem veszít a súlyából, hogy közben azért megengedi magának a könnyed pillanatokat is.
Persze nem egy South Park-epizód vicckészletére kell felkészülni, a szereplők inkább a saját nyomorukon nevetnek együtt a közönséggel. De ez valahol életszerűvé is teszi a szituációt. Az És mi van Tomival? kifejezetten szórakoztató is tud lenni, és ez jól is áll neki. Van benne elég ízlés, hogy ne lépjen át egy határt, de arra is ügyel, hogy ne legyen túlságosan sötét. Az üzenete ugyanis kifejezetten élet-igenlő és pozitív. Nemcsak az alkohol szörnyű hatásáról és a józannak maradás nehézségéről, de a közösség erejéről és az újrakezdés lehetőségéről is mesél. Ilyen szempontból pedig egy kerek, szép feldolgozása egy egyébként sokszor szőnyeg alá söpört problémának. Ha így nézzük, az És mi van Tomival? egy tökéletes “prevenciós film” is lehetne.
Nagyvonalúság vagy elnagyolás?
Viszont pusztán karakterdrámaként megvannak a hibái. Egyrészt, a kicsit álomszerű hangulat a cselekményre is rányomja a bélyegét. Az egész kicsit töredékes és fókuszálatlan. És bár van olyan, amikor éppen ez működik a legjobban, ez most nem az a helyzet. Amíg a Január 2. szerves része volt, hogy csupán egyetlen szemszögből követjük az eseményeket, addig itt kitekintünk többször is máshova. Ha a perspektíva nem köt, ha van lehetőség például Sanyi feleségének és lányának sorsára is rápillantani, akkor nem érzem olyan indokoltnak, hogy a film derekára ennyire leüljön a tempó. Félreértés ne essék, ettől még a régi család jelenetei nagyon is fontosak, és adnak egy remek új nézőpontot.
Aztán ahogy már utaltam is rá, a nüanszok sokszor hiányoztak a történetből. Az üzenetek átadása közben úgy tűnik, hogy másodlagos volt, mennyire kifinomultak a részletek. Pedig amikor mégis van egy-egy kevésbé az arcunkba tolt motívum, az is tud rendkívül hatásos lenni. Aztán valahogy a szereplők sem kerülnek olyan közel a nézőhöz. Alapból nem egyszerű az azonosulás, de egyébként is kevesebb az olyan pont, ahol kapcsolódni tudunk. A dráma, a feszültség is remekül működik pár jelenetben, csak a jelentőségteljes pillanatokat nem koronázza katarzis. Ez persze valahol így reális, és azért a zárójeleneteknek megvan a szépsége, mégis úgy éreztem, hogy jól állt volna filmnek egy kicsit több érzelem.
Felemás dinamika
Az És mi van Tomival? magánfinanszírozásból készült, miután nem kapott támogatást a Nemzeti Filmintézettől. Ezt figyelembe véve kell nyilatkozzak a képi világról, ami azért messze nem lett tökéletes. A felvételek nagy része kézi kamerás, amivel ráadásul elég sokat is mozgott az operatőr. Egyszerű, nyugodt párbeszédek közben is többnyire a közeli beállítások a jellemzőek, és közben a kamera szinte folyamatosan mozog a szereplők arca között. Ez egy idő után furcsa volt, mert egy olyan dinamikát vitt a párbeszédekbe, amit nem mindig indokolt azok tartalma. Emellett igazán kreatív plánokkal, ötletes megoldásokkal sem leszünk gazdagabbak. A klasszikus eszköztár általában azért ellátja a feladatát, de mint említettem, nem minden pillanatban meggyőző a végeredmény.
A színészi játékra viszont egy rossz szavam sem lehet. Thuróczy Szabolcs meggyőzően, hol szívszorítóan, hol szórakoztatóan hozza lendületes, de gondterhelt karakterét. Polgár Tamás is remekel az oldalán, és a kettejük dinamikája a film egyik csúcspontja. A jeleneteik egy része improvizált, és többnyire jót is tett, hogy csak hagyták őket kibontakozni. A Sanyi lányát játszó Tóth Zsófia is fantasztikus, a Sodró Elizával közös jelenete jó értelemben a film talán legmélyebb pillanata. Az alakítások azok, amik igazán emberivé, szerethetővé és hitelessé teszik ezt az alkotást.
Verdikt
Az És mi van Tomival? egy jó és fontos film. Megítélésem szerint fontosabb, mint amennyire jó. Az alkoholizmus témáját viszonylag kevesen dolgozzák fel ilyen direkten. Talán most érett meg erre a nyilvánosság, de mindenképpen jó, hogy elkészült. Hitelesen foglalkozik a problémával, komolyan vehető kis túlzásai ellenére is, és közben nem is az erőszakos elrettentés a célja. Az üzenete pozitív, inkább figyelmeztet és megmutatja, mindig van értelme újra felállni, újrakezdeni. Csak remélni tudom, hogy minél többekhez eljut, és talán elindít egy kisebb-nagyobb párbeszédet, ami old a jelenlegi patthelyzeten. Nagy erénye, hogy elgondolkodtató, de nem ítélkezik, és így egy remek katalizátor lehet.
És közben nem is rossz élmény nézni. Jól adagolja a feszültséget, majd oldja, ha kell, tud szórakoztató és tragikus is lenni. A színészi játék remek, a forgatókönyvben pedig akár spontán, akár tervezetten, de nagy mondatok hangzanak el. Mégsem olyan egyszerű vele azonosulni, nem is igazán kínoz meg, nem is igazán emelkedett, kicsit keresi a helyét, kicsit töredezett. Messze nem olyan átütő drámaként, mint alkohol-körképként, és emiatt nem tudok róla szuperlatívuszokban beszélni. De ettől még mindenkinek csak ajánlani tudom, már csak azért is, mert remek alkalom, hogy átgondolhassunk viszonyunkat az alkohollal vagy általában a függőségeinkkel.
A filmet a Mozinet Filmnapok keretében láttuk premier előtt. Az És mi van Tomival? október 31-től látható a mozikban.