A 2022-es esztendőre már nagyjából elmondható, hogy kiheverték a mozik a Covid utóhatásait. Azonban filmipar egyértelműen változáson megy keresztül, és a streaming térnyerését már képtelenség kivenni a képletből. A mozi- és filmkedvelő közönség idén sem panaszkodhatott az elérhető mennyiségre, és a nagy számok értelmében nyilván egy csomó rossz, vagy kevésbé nívós darab is megjelent idén, de szerencsére minőség szempontjából sem zárunk rossz évet. Az alábbi listába pedig összeszedtük kedvenc filmjeinket 2022-ből.
[h]Nem (Nope)[/h]
Jordan Peele már bizonyított néhány alkalommal, hogy kompetens rendező, és nagyon érti a horror világát. A korábbi műveivel ellentétben a Nope kicsit más vizekre evez, és megidézi a korábbi évtizedek népszerű ufós filmjeit, melyeket modern köntösbe csavart, és hozzáadta a saját gondolatait is. A sci-fi mellett még simán belefért néhány karakterdráma, és feszültséggel teli horrorelem is.
[h]Nyugaton a helyzet változatlan (Im Westen nichts Neues)[/h]
Erről a filmről nem tudok nem szuperlatívuszokban beszélni. A megvalósítása lenyűgöző, döbbenetes és naturalista módon realisztikus. A háború borzalmait semmi nem indokolhatja, és mivel túlságosan is aktuális a téma, egyes nézőknél még erősebben üthet. A színészek fergeteges alakítást nyújtanak, a cselekmény és a gondosan fényképezett jelenetek során pedig garantáltan lélegzetvisszafojtva követhetjük az eseményeket.
A háborúnak nincsenek nyertesei, csak áldozatai, és a végtelen pusztítás, amit a gépezet maga mögött hagy. Szívszorító és brutális alkotás, ami még az edzett könnycsatornájú nézőket is megdolgoztatja. Ha nagyon muszáj lenne idénről egy darab kedvenc filmet választani, akkor a Nyugaton a helyzet változatlan jó eséllyel vinné az aranyérmet.
[h]The Batman[/h]
Sokan kételkedtek, amikor kiderült, hogy Matt Reeves kerül a direktori székbe, és Robert Pattinson lesz a denevérálarc mögött az új Batman-moziban. Azonban a Hetedik és Zodiákus szerelemgyerekeként létrejött monumentális The Batman mindenkire rácáfolt. Lehet szeretni, vagy gyűlölni a filmet, de objektív értékeitől aligha lehet megfosztani. A sötét, noiros hangulat minden képkockájából csak úgy árad, miközben Batman igyekszik felgöngyölíteni Rébusz különösen kegyetlen ámokfutását. Remek húzás volt, hogy végre Gotham is főszerephez jutott, így sokkal jobban elmélyedhettünk a bűn mocskában.
A végletekig sötét thriller remek detektív-motívumokkal párosult, amihez fantasztikusan asszisztáltak a jól megalkotott karakterek és persze a színészek munkája, akik életre keltették őket.
[h]Az Északi (The Northman)[/h]
Robert Eggers első (és remélhetőleg utolsó) nagyköltségvetésű filmje hűen mutatta be a viking korszakot ebben a kicsavart Hamlet-feldolgozásban. Noha Eggers a teljes mértékben szerzői alkotásokban (Lighthouse, VVitch) mutatja meg a zsenijét, így is örülnék, ha több hasonló stúdiófilm készülne a közeljövőben.
Az Északi egy egyszerű bosszútörténet köré épül, de közben minden mélységét bejárjuk a főszereplő kálváriájának, szó szerinti és metaforikus értelemben is. A film nem romantizálja a viking kultúrát, nem próbál szépíteni semmit. A mocskos, piszkos valójában együtt tapicskolunk a sárban és vérben a szereplőkkel.
Technikai oldalról pedig minden eggersi benne van: az aprólékosan megépített díszletek, a valódi környezetek és helyszínek, illetve a folyamatosan a korlátaik felé taszigált színészek, akik láthatóan mindent bele adtak, hogy autentikus képet alkothassunk, mi nézők egy brutális korszakról.
[h]Chip és Dale: A Csipet Csapat (Chip ‘n Dale: Rescue Rangers)[/h]
Na, ha valamit, akkor ezt nem láttam jönni. A Csipet Csapat eleddig megmaradt egy szép emléknek a gyerekkoromból, amikor hétvégén reggelente néztem valamelyik csatornán, amin éppen adták. Amikor olvastam, hogy 2022-ben egészestés filmet csinálnak belőle, a fülem botját sem mozdítottam. Ezerszer láttuk már a receptet, biztos voltam benne, hogy nem hagyok ki semmit, ha nem látom.
Majd a közbeszéd felkapta, és láttam egy internetre kikerült jelenetet, amiben szerepelt az ocsmány Sonic is, és ez már felcsigázta a kíváncsiságomat. És utólag nagyon boldog vagyok, hogy láthattam ezt az alkotást. Az év egyik, ha nem a legviccesebb vígjátéka lett, ami tele van popkult utalásokkal, easter eggekkel, temérdek helyzetkomikummal és egy halom jópofa karakterrel.
[h]X és Pearl[/h]
Az X-et és a Pearlt nem akartam külön szedni, mert még ha a Pearl egy hajsználnyival jobban tetszett és jobb filmnek is tartom, mindenképpen összetartoznak, illetve minden horrorrajongónak meleg szívvel ajánlanám őket. Mindkettő Ti West rendezésében látta meg a napvilágot, és a fantasztikus Mia Goth játsza a főszerepeket, pedig eltérő karakterekről van szó.
Az X a 70-es évek végén, egy felnőttfilm stábja körül zajlódik, akik egy isten háta mögötti texasi farmra mennek, hogy felvegyék a legújabb filmjüket. A színészek és színésznők nagy álma, hogy majd befutnak és igazi sztárokká válnak. Azonban a helyieknek is lesz néhány szavuk a dologhoz, főleg, hogy az idős házigazda feleségének külön fájó pont, ha egy fiatal önmagára hasonlító ambíciózus lánnyal hozza össze a sors.
A Pearlben pedig megismerjük az idős asszony történetét az első világháború végének idején. A Pearl egyfajta előzményként szolgál, ami visszamenőleg magyarázza meg a címszereplő nem túl szívélyes hozzáállását az X-ben látható fiatalokhoz. A két film közti átjárás iszonyatosan profin lett megoldva, a történet pedig ezáltal közel tökéletesen lett elmesélve.
Mindkét film, külön-külön is többrétegű alkotás, ami nem elégszik meg azzal, hogy simán csak egy jó horror. Az X és a Pearl összetartozik, együttesen válik kerek egésszé, noha egymástól függetlenül is értelmezhetők. Mindenképpen bérelt helyük van a legjobbak között, mert ritka, amikor ilyen tudatos filmnyelvvel és eszközökkel állnak hozzá egy papíron csak “sima” slasherhez, nem beszélve a kiváló színészi alakításokról (legfőképpen Mia Goth részéről), mely szintén nem előkövetelmény a műfaj hasonló alkotásainál. És a Pearl végén a stáblista alatti kép… az még velem lesz egy jó darabig.
[h]Everything Everywhere All At Once (Minden, mindenhol, mindenkor)[/h]
A Minden, mindenhol, mindenkor tipikus mintapéldája az olyan filmeknek, amit valaki vagy imádni fog, vagy szívből gyűlölni. Nincs középút, csak ez a két lehetőség. Különc humorral operáló izgalmas sci-fi, ami egyszerre tud rendkívül intelligens és totál idióta is lenni miközben rengeteg érzelmi húrt képes megpendíteni. Remek válasz a most egyébként is népszerű multiverzumos trendekre, ami rendesen kiforgat bármit, amit eddig képernyőn láthattunk a témában. És sosem gondoltam volna, hogy két kő fog egyszer megsiratni.
[h]A sziget szellemei (The Banshees of Inisherin)[/h]
Lassú, vontatott, a fekete humort kiskanállal, ám annál töményebben mérő, roppant magával ragadó mű két barátról, mely közül az egyikük már nem akar szóba állni a másikkal. Az ír polgárháború idején játszódó A sziget szellemei egy izolált kis falu teljesen hétköznapi életének kis darabkájáról szól, miközben alámerülünk egy csomó emberi jellem számos rétegeiben. Néha bizarr, néha abszurd, máskor pedig fájóan emberi. Colin Farrell és Brendan Gleeson ismét csodálatos alakítást nyújt, néha szavak sincsenek arra, amikor közös jeleneteikben brillíroznak.
A film rengeteg mindenről akar szólni és egyszer sem bicsaklik meg. Nem veszít fókuszt, és a párbeszédeken kívül néha egy-egy gesztussal, mimikával is képes történetet mesélni, érzelmeket átadni. A lenyűgöző fényképezésről és rendezésről már nem is szólva. Az abszolút kedvencek listáján erős vetélytársa a Nyugaton a helyzet változatlannak.
[h]Fekete Telefon (The Black Phone)[/h]
Kétségtelen, hogy nem a Fekete telefon a legjobb film idén, de egy színvonalas inkább thriller, mint horror, ami érdekes koncepcióval, és nem teljesen agyalágyult szereplőkkel dolgozik. Remekül adagolja a feszültséget és kellő ideig tartja homályban a nézőket. A finálét leszámítva egy koherens és izgalmas film, aminek egyértelmű csúcspontja Ethan Hawke, mint gyerekrabló sorozatgyilkos.
Nagy megfejtésekre nem kell számítani, és sok ennél jobb alkotás jelent meg idén, de még be tudott csúszni a kedvencek listájára.
[h]Barbár (Barbarian)[/h]
A Barbár egyfajta szabad rablásként került be a listára. Valójában csak az első fele miatt kandidálnám ide, mert nagyjából negyvenöt-hatvan percig tökéletesen építkezik. A nagyon egyszerű alapötlet már az első perctől kezdve feszélyez és feszültséggel tölti el a nézőt.
Tess állásinterjú miatt érkezett Detroitba, és egy Airbnb-ben akart megszállni előtte való éjszakára. A lakást azonban már más birtokba vette, és kettejük zavarodottsága és kapcsolata pörgeti be a cselekmény, amiben abszolút semmi nem úgy fog történni, ahogy azt elgondolnánk. Ügyesen szakít a nézői percepciókkal és elvárásokkal, és a várható klisék puffogtatásával ellentétben okosan sakkozik azzal, hogy tényleg fogalmunk sincs merre halad a film.
A Barbár azért képes csontig hatolni, mert hasonló helyzet bármikor megeshet akár velünk is és nem tudhatjuk, mit kezdjünk a szituációval. Azonban a film itt nem áll meg, egy rejtély is kibontakozni látszik, amit végül egy totálisan összecsapott finálé húz le a posványba. A Barbár az év horrorja is lehetett volna, de a második felétől szisztematikusan rúgja tökön önmagát, újra és újra. Az okosan felépített első fele után pont belesétál abba a csapdába, amit addig olyan jól elkerült. Mindenki totál idiótává válik, az utolsó képsorok pedig zárójelbe, sőt egyenesen nevetségessé teszik az egész alkotát, úgy ahogy van. Kár érte.
[h]Futottak még…[/h]
Mivel nem állítottunk toplistát, mert ennyi különféle alkotást képtelenség valamiféle mondvacsinált szabályrendszer mentén rangsorolni, nem feltétlenül indokolt a futtotak még kategória sem. Ellenben az alábbi három film, ha nem is vált személyes kedvenccé, egy kvázi évösszegző bejegyzésben kár lenne mellőzni őket.
[h]Top Gun: Maverick[/h]
Bevallom, az 1986-os Top Gun borzasztóan távol áll tőlem. A Maverick miatt újranéztem, és most sem tudtam mit kezdeni vele. A 80-as évekre jellemző cheesy, túlfűtött giccsparádé nem lett a kedvencem, emiatt féltem is attól, mit hoznak össze a folytatásra.
Azonban kellemeset csalódtam, mert a Top Gun: Maverick egy nagyon jó film lett. Technikailag kifogástalan, és üvölt a mozivászonért. Igazi, nagybetűs mozifilm, ami egy botegyszerű történet mentén, szerethető karakterekkel és számos szemet gyönyörködtető akciójelenettel operálva tud szórakoztató kikapcsolódást nyújtani.
[h]Ők (Men)[/h]
A legzavarbaejtőbb és legnyomasztóbb filmek listáján előkelő helyezéssel zárna az Ők. A komplikált kapcsolatából kiszállt és a majdnem ex-férjének tragikus halálát feldolgozni vágyó Harper (Jessie Buckley) egy vidéki falu festői házába költözik két hétre, hogy lelkileg rendbe tegye magát. Azonban nincs nyugta, mert rendesen meggyűlik a baja a helyi férfiakkal, akik felszínre hozzák benne a rengeteg lelki traumát, amit elszenvedett.
Az Ők egy allegorikus, kissé túlbonyolított film, ami számos témát boncolgat. A filmet áthatja egy halom bibliai utalás, és mindenféle egyéb metafora, ami állandó agyalásra készteti a nézőt. Rengeteg réteget le lehet hámozni róla, és nagyon sok beszédtémát tud felvonultatni, ami jelen társadalmunk és abban a nők helyzetét érinti.
De ahogy haladunk a finálé felé, az egymásra tornyosuló metaforák között nem nehéz elveszni, de vizualitás terén is egyre abszurdabbá válik a történet. Néhány jelenet garantáltan kiveri a biztosítékot bizonyos nézőknél, megtekintését tényleg csak erős gyomorral rendelkezőknek tudom javasolni.
[h]Tőrbe ejtve – Üveghagyma (Glass Onion: A Knives Out Mystery)[/h]
Még éppen karácsony előtt becsusszant Netflixre Rian Johnson krimisorozatának fergeteges folytatása. A két Tőrbe ejtve film közös kapcsolódási pontja csupán Benoit Blanc (Daniel Craig) karakterében rejlik. Új történet, új szereplők és új gyilkosság vár arra, hogy megismerhessük.
Az Üveghagyma is egy agyafúrt krimi, ami szinte folyamatosan tévútra vezeti a nézőket, és úgy paródiája a műfajnak, hogy közben ő maga is előszeretettel él eszközeivel. A potenciális gyanúsítottak mind a posztmodern társadalmunk egy-egy kifacsart archetípusai, akikkel görbe tükröt állít Johnson.
Noha nem dobtam hátast az Üveghagymától, azt nem venném el tőle, hogy egy szórakoztató alkotás, ami tud komoly, humoros, abszurd és izgalmas is lenni egyszerre. Nincs magasan a mérce krimifelhozatal terén idén, de még így is toronymagasan vezeti a legjobbak listáját.
Ezt a listát a teljesség igénye nélkül készítettük el, és biztosak vagyunk benne, hogy bőven akad olyan alkotás, amit kihagytunk róla. Éppen ezért kíváncsiak vagyunk a Ti véleményetekre és a 2022-es kedvenc filmjeitekre is! Írjátok meg őket kommentben!