Újabban visszatért a kedvem, hogy a szokásosnál több filmet és sorozatot fogyasszak el a nyári hőség elől menekülve. Még ha a minőség széles skáláján össze-vissza is helyezkednek el a mostanában megtekintett alkotások, szerencsére nagyon régen találkoztam olyannal, amelyik úgy igazán felcseszte volna az agyamat, amiért hülyének néz. Nos, a Netflix üdvöskéje, a Young Adult (ha szabad ilyet mondanom) horrortrilógia első felvonása, a Fear Street: 1994 rendesen próbára tette a hidegvéremet.
[h]Teszkós Sikoly[/h]
Aki egynél több cikket elolvasott már a blogon az én tollamból, könnyen rájöhetett, hogy szeretem a horrorfilmeket, és a horrort, mint műfajt. A 30-as évek rémfilmjeitől kezdve a 70-es és 80-as évek slasherjein keresztül a modern jumpscare-maratonokat leszámítva nagyjából mindenevő vagyok a zsáneren belül. Az elvárásaimat úgy gondolom rendszerint helyén tudom kezelni, ha egy horror elé ülök le. Nem tudom hogyan, de a Fear Streetnek sikerült úgy csalódást okoznia, hogy az ég világon nem vártam semmit.
Az alap felütés lazán elmehetne egy Sikoly filmbe is, ami talán annyira nincs is távol a rendező Leigh Janiak érdeklődési körétől. Az IMDb szerint a hölgynek nem sok tapasztalata van rendezés terén, de 2015-ben és 2016-ban ledirigált két epizódot a Sikoly tévésorozathoz. Az ihletés gyanítom nem véletlen.
Amikor épp nem Sikoly rip-off, a Fear Streeet valami furcsa keveréke a Young Adultnak, a Stranger Thingsnek és a Supernaturalnak. Sajnos egyikhez mérten sem elég jó, hogy legalább azt mondhatnám, hogy “jótól lopni nem bűn”.
A közel kétórás játékidő első harmadában gyakorlatilag nem történik semmi. A teljes mértékben sztereotipikusan ábrázolt leszbikus Deena (Kiana Madeira) szerelmi vívódása miatt utazik a szomszédos kisvárosba, hogy találkozzon az exével. Ám a lánynak, aki nem tudta felvállalni másságát új barátja van, amitől Deena érthető módon dühös lesz. Ki lehetett volna hegyezni a filmet jobban a két lány kapcsolatára és a társadalmi elvárások miatt szorongó és önmaguknak emiatt hazudni kényszerült személyek helyzetére, de ezt is sikerült totálisan elbarmolni. Mármint, egy random slashertől senki sem vár megváltó gondolatokat, de ha valamit közölni akarunk a közönséggel, akkor legalább csináljuk rendesen. A tetőpont után húznának egy okosat a készítők, de a tanulságot előre lelövöm.
Minimális SPOILER alert: ha egy csomó élőhalott gyilkos ki akar nyírni, akkor elfogadod, ha leszbikus vagy. Nem sarkosítok, tényleg ez történt a filmben.
Az okok, indokok és minden egyéb logikus mozzanat hiányzik a film szótárából, tehát a miértek és hogyanok már simán elengedhetők a harmincadik perc környékén. Itt az agyam már kikapcsolt, és próbáltam élvezni a filmet, hátha legalább a horror része működni fog. Szerintem egy ütős slashert biodíszletként operáló főhősökkel elkészíteni nem egy rocket science, de a Fear Street itt is elcsúszott a banánhéjon.
[h]A 90-es az új 80-as[/h]
A 90-es évek milliője abszolút nem jött át, talán azért mert görcsösen próbálták átadni azt. Nem hatott természetesnek, amikor úgy próbálták a szettinget eladni, mintha arra hegyeztek volna ki bizonyos jeleneteket, hogy “tessék itt egy walkman, emlékszel?”, vagy “az emberek telefonkönyvből tájékozódtak, ha valakit meg akartak keresni, EMLÉKSZEL?” momentumokat sulykoltak. Úgy tűnik, hogy a nagy 80-as évek láz kezd kihunyni, aminek átvette a helyét a 90-es évek. Ennek személy szerint nem kifejezetten örülök, de nyilvánvalóan sok mindent ki lehet hozni abból az évtizedből is.
Ezt leszámítva a történet méltó lenne egy slasherhez: igazából nem szól semmiről. De valamiért e film alkotói komolyan akarták venni 1994-ben járunk, és rejtélyes gyilkosság rázza meg a Shadyside nevű fiktív kisvárost. Van valami háttérben meghúzódó boszorkányszák, meg élőhalott gyilkosok, akik természetesen Deena exét, Samet (Olivia Scott Welch) akarják mindenáron eltenni láb alól. Az összeverődött csipet-csapat pedig megpróbálja túlélni a borzalmakkal teli éjszakát.
A papírmasé karaktereket ha nem is rettenetesen, de az átlagosnál semmiképpen nem jobban alakítják a színészek. Amikor igyekszik komolyan venni magát a film, vagy valami üzenetet tolmácsolni, állandóan beletörik a bicskája. Egyszerűen nem tudtam semmilyen érzelmet kifacsarni magamból, pedig értettem, mit szeretne annyira görcsösen megmutatni nekem. Mondjuk ehhez az is hozzátett, hogy a gimis tini Deenát például egy harmincéves színész játszotta.
[h]Vérszegény próbálkozás[/h]
A horror, mint olyan szinte alig van jelen a film során. Amikor pedig megpróbálkoznak vele, a végeredmény elég vérszegény (pun intended). Mondhatnánk, hogy oké, dehát fiatal felnőtteknek szól, nekik csínján menjen a gore. Csakhogy R, azaz 18+-os besorolást kapott, bár gondolom inkább az utolsó harmada miatt. Ami szintén papíron elég morbid és kegyetlen, de a kivitelezés már-már nevetséges volt. Kevés a vér, alig látunk valamit a gyilkosságokból és még csak meztelenség sincsen. Lehet a fentiek nélkül is kiváló horrort csinálni, csak akkor nem biztos, hogy a slasher vonalon illene elindulni.
Hiába szeretem, ha felcsendül valami ütős nóta a filmekben, nem tartom kifinomult hozzáállásnak, hogy például egy Iron Maidennel korbácsoljuk fel a hangulatot. A Fear Street 1994 viszont nem a kifinomultságáról híres. A saját zenéi, dallamai kimondottan felejthetők, cserébe a licenszelt dalokból alig kapunk valamit. Néhány másodpercre hallhatjuk csak a Firestartert (ami egyébként is ’96-os dal), a Creepet, vagy a Fear Of The Darkot, és már keverik is le. Mintha 10 másodperc alatt nem kérnének érte jogdíjat, vagy ilyesmi.
A Fear Street 1994-et nem tudtam megszeretni. Sőt, igazából még a középszert sem éri el az én mércémen. A karakterek ostobák, annak ellenére is klisések, hogy megpróbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről. A 90-es évek szetting egyáltalán nem üt, a gyilkosok fantáziátlanok, a történet vérgagyi, a vége meg egész egyszerűen röhejes. A párbeszédeknek semmi értelme, és még a horrorfaktor sem tudja megmenteni a bődületes unalomtól. És még ebből lesz két rész, aminek akkor szavaznék esetleg bizalmat, ha más rendezné, de a direktori székben marad Leigh Janiak. Akik még életükben nem láttak horrort, azok akár elindíthatják, de aki valami komolyabb szórakozásra vágyik, valahol máshol keresse.
Fear Street 1978 FILM(NEM)AJÁNLÓ
Fear Street 1666 FILM(NEM)AJÁNLÓ