Valahogy előre sejteni lehetett, hogy a Marvel’s Avengers nem lesz az év játéka, úgyhogy nem is nagyon vártam tőle semmit. A Crystal Dynamics alkotása pedig nagyjából ennyit is dobott be a közösbe.
Az a szerencse, hogy a AAA-játékok egyre ritkábban árulnak zsákbamacskát. Nem csak azért jó ez, mert a meglepetések nagy része negatív szokott lenni, de azért is, mert a legtöbbször elég pontosan meg lehet mondani, vajon érdemes-e egyáltalán számításba venni az adott terméket. Persze így is előfordul, hogy sikerül jócskán alulmúlni a nem éppen komoly elvárásokat, de így is van egy tulajdonság, amelyik nehezen elrejthető. Ez pedig a középszerűség. Szinte bárki fehér cápa módjára mérföldekről ki tudja szagolni az unalmas középszer vérét, hiszen az egy sablonra felhúzott, tömeggyártott, játéknak hazudott pénzmosó-programok rendkívül ritkán hazudtolják meg önmagukat.
A Marvel’s Avengers-ről is már hónapokkal előre üvöltött, hogy nem fogja átütni az ingerküszöböt, és a bétateszt visszajelzései is ezt erősítették meg. Én bolond, mégis beruháztam rá, úgyis régen kóstoltam bele egy nagyobb címbe, és különben is, hátha mégis jó lesz. Nos, ettől kár volt tartani, mert a Bosszúállók legújabb bevetése az év legátlagosabb akció-kaland játéka lett. De bár lett volna vállalhatatlan vagy csak szimplán pocsék, mert akkor legalább nem csak fáradt fásultságot váltott volna ki belőlem.
[h]A nagy A-nap[/h]
A kezdő képsorok alatt egy ifjú Bosszúállók-rajongót, Kamala Khan-t követhetünk végig, ahogy felfedezi a szuperhős-csapat tiszteletére szervezett parádét, az Avengers Dayt. A békés képregény-keresés és fangirl-ködés azonban félbeszakad, amikor Taskmaster és emberei terrorista-akcióba kezdenek a rendezvénynek otthont adó San Franciscóban. Csakhamar kezünk közé kaphatjuk az összes bosszúállót, akikkel látszólag sikerül is megfékezni a veszélyt. Ekkor azonban felrobban a csapat zászlóshajója, fedélzetén egy Terrigen-kristállyal, amelyet az Avengers Day alatt mutattak be. A detonáció Amerika Kapitány halálát okozza, és elszabadítja a Terrigen-ködöt, amely mutánsokká, úgy nevezett Inhuman-ekké változtatja a lakosság egy részét.
Az incidens után a Bosszúállók viszik el a balhét, szétszélednek, a Stark-céget pedig a Terrigen-kristályon dolgozó egyik tudós, George Tarleton kebelezi be saját vállalatába, az AIM-be. Tarleton gyűlöli a szuperhősöket és a mutánsokat, utóbbiakra pedig aktívan vadászik, és kísérletezik rajtuk. Bár hivatalosan egy gyógyszer után kutat, valójában egy hatalmas magánhadsereget készít, amivel a hatalomátvétel gyerekjáték lenne számára. Az A-Day alatt mutánssá váló Kamala ebben a reménytelen helyzetben úgy dönt, hogy felkutatja a titokzatos ellenállást, és egyesíti a Bosszúállókat, szembeszállva az AIM seregeivel.
[h]Visszasírt kisebb rossz[/h]
A játék kezdete határozottan nem győzött meg. Mind a falunapi forgatag, mind az utána következő akciózás képtelen volt arra, hogy magában hordozza egy összetett és minőségi szórakozás ígéretét. A legnagyobb problémám a ronggyá szkriptelt, engem rövid pórázon tartó, végtelenül lineáris játékmenettel volt, amely leginkább csak szemfényvesztésre volt jó. Ekkor még nem is tudtam, mennyire vissza fogom sírni ezeket a kontrollált szekciókat. Aztán szépen lassan elindult a kampány, magunk mögött hagytuk a hosszúra nyúló expozíciót, és következett egy végtelenül ismétlődő és lapos szenvedés a világ megmentéséért.
A vicc az, hogy papíron működik a Marvel’s Avengers. A harcrendszer a standard támadás-ellentámadás vonalon mozog, amelyet feldobhatunk újonnan elsajátítható mozdulatokkal, erősebb ütésekkel, és karakterenként három szuperképességgel is. Időközben aránylag nagy szabadságot kapunk, belakhatjuk a teret mindhárom dimenzióban, egyes ellenfeleink pedig nemcsak a földön, de a levegőben is otthonosan érzik magukat. Egy már sokszor bevált szisztéma, szuperhősökhöz méltó, látványos képességek, sokféle opponens, és néha grandiózus boss harcok, mi kellhet még?
[h]Nem elég az elmélet[/h]
Nos, jól jött volna akármi, ami nem csak elméleti síkon látja el a feladatát. A hasonló harcrendszerek mind sokkal lendületesebbek és izgalmasabbak, itt hiányzik a sodró, átütő erő, minden tompa, mint a ceruza, amivel az EA bűnlajstromát írták. Az ellenfelek valójában alig különböznek egymástól, akik pedig mégis, azok is inkább idegesítőek, mint ötletesek. A többséget elég csak addig püfölni, amíg mozog, ezáltal az összecsapások nagy része monotonná válik, mások pedig egyáltalán nem illenek az összképbe. Persze lehet bennem van a hiba, ki ne szeretne egyszerre egy hatalmas robottal pofozkodni, miközben nyomkövető lövedékek, rakéták és gránátok szállnak rá, a mesterlövészek már belekacsintanak a célkeresztbe, és elhárító lövegek ébrednek acélforgácsos álmaikból? A játék nem találja az egyensúlyt, hogy most egy mélyebb közelharci, vagy egy szabadabb, lövöldözésekkel tarkított rendszert akar magának, és végül egyik sem lesz.
Ez különösen akkor lesz látványos, amikor a terep teljesen alkalmatlan a csatározásra. Legyen szó szűk platformokról, vagy a küldetés miatt kellemetlenül megkötött terekről, egyszerűen nem lesz hely navigálni, és kifejezetten bosszantóak lesznek egyes ellenféltípusok. Ez egyébként nem azt jelenti, hogy nehéz lesz a játék, mert erről szó sincs, csak folyamatosan elveszik a fókusz, megtörik a lendület, az esetleg kihagyó figyelmet pedig nem keményen, hanem sokkal inkább idegesítően torolja meg a játék.
És akkor még nem is volt szó az öngyilkos-merénylő robotokról, a mérgező füstfelhőkről, vagy a töménytelen mennyiségű fagyasztásról, lassításról, amelyek nemcsak ellenségeink támadásai nyomán, de a csatornafedőkből is áradnak. Ha mindezt párosítjuk egy remek pontfoglalós feladattal, ahol nem hagyhatjuk el a nekünk kijelölt kört, olyan kellemes élményben lesz részünk, mint amikor a vécén ülve megcsap a Poszeidón csókja. Nem tudom, kinek az elvetemült ötlete volt, hogy tele kell erőltetni CC-vel az elvileg dinamikus összecsapásokat, de még azelőtt leállíthatták volna, mielőtt kitalálta, hogy ezekből ráadásul egy QTE-vel szabadulhatunk ki.
[h]Újrahasznosított hősök[/h]
Ez azért egy komoly probléma, mert a feladataink nagyon egy kaptafára készültek. Van egy fél tucatnyi lehetőség, amelyek többsége ráadásul egy időre röghöz köt minket, kalapos királyok híján pedig semmi nem ment ki a repetitív és néhol frusztráló bunyókból. A legtöbb küldetésnek pedig a felépítése is ugyanaz. Kapunk egy nagyobb területet néhány opcionális feladattal, amelyek sorozatgyártott blokkokból állnak, és ugyanazt a néhány „feladványt” követelik meg. Ezután következik egy-két nagyobb harc, majd egy szintén unalomig ismételgetett beltéri szekció, amitől egy idő után agyhúgykövet lehet kapni.
A sormintából néhány nagyobb misszió szakít csak ki, amelyek jobbára visszatérnek a kezünket fogó, az adrenalint tervezetten adagoló formulához, és ezek meglepő módon felüdülést jelentettek. Hasonlóan olcsó eszközökkel nap mint nap találkozni lehet, de a maguk primitív módján működnek, és emiatt időnként kialakult néhány intenzív és élvezetes pillanat. A főellenfelek sajnos pont nem sikerültek jól, de a Michael Bay-t megkönnyeztető, csőszerű, de vibráló szekciók szolgáltattak egy bűnös élvezetet, valami olyasmit, ami miatt CoD-kampányokat játszik az ember.
[h]Már megint “arany középszer”, avagy kapd be, Horatius[/h]
És akkor is hazudnék, ha azt mondanám, hogy végig utáltam a játékot, mert ez nem így van. A harcok nagy része a felsorolt bosszantó hibák ellenére tolerálható, egy egészséges kötelességtudat mellett nagyobb adagokban is fogyasztható. Leginkább jelentőségteljesen semmilyen az egész, kisebb kilengésekkel pozitív és negatív irányban. Bár az egyszerű bokszolás közben nem érzetem magam szuperhősnek, de az extra képességek egészen látványosak és szórakoztatóak tudtak lenni. Az egyes karakterek kellően eltérnek egymástól, így mindenki megtalálhatja a hozzá illőt, legyen az a nyers erőt sugárzó Hulk, vagy a kötöttségek nélkül repülő Vasember. Mozgékonyabb hősökkel egyébként valamivel élvezetesebbek a rutinszerű teendők is, és a többiek is kaptak néhány parkour-lehetőséget (bár az irányítás nehézkessége és a rendszer sekélyessége miatt a stúdió nyugodtan letagadhatná, hogy fejlesztett három újkori Tomb Raidert is).
A kampány tehát összességében teljesen átlagos, semmi kiemelkedőt nem nyújt, és foltokban idegesítő elemeket tartalmaz, de alapvetően vállalható. Az ugyanakkor intő jel, hogy az olcsó látványosságok, sőt, még a sétálgatással telő percek is hívogatóbbak voltak, mint a hősi megmérettetések. Ez a probléma pedig a mellékküldetéseknél kerül ismét felszínre. Ezek a missziók ugyanis lényegében ugyanazt nyújtják, mint a főküldetések, csak még egy fokkal ötlettelenebb, önismétlő módon, és mind rájuk illik a fentebb ismertetett sablon. A megbízások láncaiba ráadásul egyéb, időigényes kihívásokat kevertek, és a jutalom ráadásul minden, csak nem csalogató. Nem érdemes azért ennyit szenvedni, hogy mondjuk Hulk kapjon egy új kinézetet. Ennél még egy kiadós pogó is jobban esne egy falunyi buckalakó ellen.
[h]Bosszúálló végjáték[/h]
A jutalom más területen is alulmúlja az elvárásokat. A kapott loot ugyanis a lehető legrosszabb, amit egy hasonló, szerepjátékos elemekkel ellátott címben elképzelni lehet. Az egy dolog, hogy a felszerelés nagy része teljesen értéktelen, és azonnal bezúzásra ítélt alapanyag-forrásként érdemes tekinteni rá. A nagyobb gond az, hogy egyedül a rájuk rakott szám számít, a működésben, a harcok érzetében semmi változás nem lesz. És persze, sok RPG-ben ez a helyzet, még ha jóval összetettebb módosítókat is kapnak a fegyverek, ruhadarabok. A Marvel’s Avengers amúgy sem tekinthető teljesen szerepjátéknak, egy átlagos méretű képességfa és néhány gyűjthető felszerelés még kevés ehhez. Az egész azért üt vissza, mert az Avengers egy olyan végjátékot kapott, mint a Destiny vagy a Warframe.
Amúgy is annyira szeretem a farmolást, mint Lajos Balázs a mikrofonokat, de mondjuk a Warframe esetén könnyedén elviseltem, mert végül változatos karaktereket és fegyvereket kaptam, és a fejlesztések is érdemben befolyásolták a harcokat, valóban erősebbnek tűnt utána a mordályom. Itt azonban semmi értelme nincs egy ugyanolyan, de kettővel jobb statisztikájú övért küzdeni. Különösen, hogy az egész végjáték ugyanazokból az pocsék mellékküldetésekből és hitvány kihívásokból áll. Hiába a sok tartalom, hiába csinálhatunk küldetéseket az egyes frakcióknak, megfelelő motiváció és érdekes pillanatok nélkül mindez mit sem ér. Egy olyan live service játéknak, amelyik egy unalmas játékmenetre épít, és amely elégtelenül jutalmaz, nincs jövője, hiába érkezik hozzá számos kiegészítő.
A küldetések nagy része egyébként kooperatív multiplayerben is játszható, és különösen a sztori befejeztével lesz ezen a hangsúly. Ez sajnos nem sokat segít a Marvel’s Avengers-en, hacsak nincs három mazochista haverod, akinek megvan a játék. Random emberekkel vállvetve lényegében ugyanolyan küzdeni, mint a meglepően életképes AI-csapattársakkal, miközben a kommunikációs lehetőségek hiányosak, a képességek között pedig nincs interakció. Bármilyen hihetetlen, de egy co-op-fókuszú szuperhősös játéknak a fő történetszál a legerősebb pontja.
[h]A hőssé válás útján[/h]
Mert egyébként a sztori nem rossz, igaz, a jó sem ilyen. A cselekmény a képregény-filmek standardjait követi a kötelező belső konfliktusokkal, az egy-két csavarral, a látványos leszámolással, és persze néhány erőltetetten érzelmes jelenettel. Itt adalékként megjelenik az Inhuman-szál, amelyben egyrészt Kamala megtanulja elfogadni önmagát, másrészt a többi mutáns küzdelmekkel teli életébe is bepillanthatunk. Legalább a pozitív üzenet a tarisznyánkban lesz útravalónak, de egyébként azért nem estem nagyon hasra a cselekménytől. A színvonal valahol a Marvel-filmek izgalmasan korrekt szintjén van, mindenféle komoly fordulat, nehezen emészthető mondanivaló, vagy a sablonokon túlmutató dráma nélkül.
A karakterek például néhány főszereplőtől eltekintve egydimenziósak, Thor jóformán semmilyen személyiséget nem kapott. A hőseink közötti interakciók is hol szórakoztatóak, hol már unalomig ismertek a filmekből. Szerencsére Tony Stark, Kamala és Bruce Banner jobban ki lettek dolgozva, rajtuk néha valódi emberi érzelmek is látszanak, ezért ők közelebb kerültek hozzám. Kamala még karakterfejlődést is kapott, ahogyan idegesítő fangirlből valódi hőssé válik. Kár, hogy a párbeszédek nem mindig kedveznek neki, egy-egy dialógusnál azért pislogtam, hogy ugye én vagyok részeg, és ezek a mondatok nem hagyták el a szereplők száját. A főgonosz egyébként Marvel-szokásnak megfelelően papírmaséból készült, de legalább a motivációja többé-kevésbé érthető. És ha már Marvel, a játék dugig van képregényes vagy filmes utalásokkal, a fanoknak ez maga a Kánaán lehet, igaz, engem annyira nem mozgatott meg.
[h]Amikor a technika nem segíti a szuperhőst[/h]
Végül marad a technikai oldal, amely (a filmekre egyáltalán nem jellemző módon) ezúttal nem válik előnyére az Avengers-nek. A játék nem kifejezetten csúnya, de technikai készültségével sem képes elkápráztatni. A látványtervezés pedig néhány áll-leejtős akciójelenet kivételével meglehetősen átlagos, a pályadesign ismétlődő, az egész leginkább lusta munkának tűnik. Egy-egy karakter nagyon műanyag-érzetű, az pedig gondolom már mindenki előtt ismert, hogy nem hasonlítanak a filmbeli önmagukra (mondjuk ez nem ért tragédiaként, az új kinézetek teljesen vállalhatóak). Az első nagy arcul ütés az animációknál ért, ezek darabosak, sőt, néhol kifejezetten kellemetlen rájuk nézni.
Aztán előkerültek az egyéb technikai problémák: akadások, fagyások, bugok. Többször kellett elölről kezdenem küldetést, mert crash után nem működött a checkpoint, lépten-nyomon hiányzó textúrákba, későn betöltő modellekbe futottam. A fejlesztők becsületére váljon, szorgalmasan javítják a hibákat, szóval egyre kevesebb a programozási hiba, de a rajt nem volt zökkenőmentes. Legalább a hangzás teljesen rendben van és ellátja a feladatát, de például a zene sem hívja fel magára a figyelmet, szóval kiemelkedőnek sem nevezhető. És ez nagyjából jól össze is foglalja a Marvel’s Avengers-t: teljesen átlagos, működik, de nem éppen emlékezetes.
Cím: Marvel’s Avengers
Kiadó: Square Enix
Fejlesztő: Crystal Dynamics, Eidos-Montreal, Nixxes
Megjelenés dátuma: 2020. szeptember 4.
Műfaj: akció-kaland, RPG
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
