Bizonyos szempontból nem indul rossz helyzetből a Furiosa a mozikban. A 2015-ös A harag útja nem csak újra köztudatba hozta a 80-as évek egyik legendás filmsorozatát, de számtalan új rajongót is szerzett. Egy olyan kiváló film farvizén érkezni, mint a Fury Road, anyagilag biztosan áldás. Szinte borítékolható, hogy sokan kíváncsiak lesznek rá, hiszen mindenki egy hasonló élményre számít. És milyen szerencse, hogy ebben nem is kell csalódniuk – a Furiosa: Történet a Mad Maxből egy nagyon hasonló minőségű, lebilincselő alkotás.
Bizonyos szempontból viszont rossz helyzetből indul a Furiosa a mozikban. A 2015-ös A harag útja nem csak újra köztudatba hozta a 80-as évek egyik legendás filmsorozatát, de egy elemi erejű, letisztult, csaknem megismételhetetlen filmélmény volt. Egy olyan kiváló film árnyékában érkezni, mint a Fury Road, kritikailag biztosan átok. Szinte borítékolható, hogy mindenki összehasonlítja a felmagasztalt elődjével, és úgy érzi majd, ezt egyszer látta már, csak jobban, hiszen mindenki egy hasonló élményre számít. És ebben sem kell csalódniuk. A Furiosa akkor működik igazán, amikor a Fury Road receptjét követi.
“Egyszer te is hazatalálsz”
Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy személyes drámaként csapnivaló lenne a film. A cselekmény a kis Furiosa viszontagságos felcseperedésének krónikája, amely nem egyszer szívszorító és tragikus. Furiosa kistestvérével gyűjt gyümölcsöt egy oázisban, amikor távolról érkezett motoros banditák ütnek tábort a közelben. A kislány megpróbálja elvágni a benzintartályaik csövét, de rajtakapják, és elrabolják. Anyja, Mary a nyomukba ered, de legjobb mesterlövész-képességei ellenére is Furiosát eljuttatják a rettegett hadúr, Dementus táborába.
Anyja megpróbálja kiszabadítani, de az akció balul sül el. Mary megígérteti a lányával, hogy akármi történjen, hazatér, majd feláldozza magát érte. Furiosa ezután Dementus fogadott lánya lesz, és a hataloméhes vezér oldalán utazza be a pusztaságot. Közben csak egy dolog motiválja: haza akar jutni. Ahogy telnek az évek, a sivatagi politikai helyzet újabb és újabb helyekre sodorja Furiosát. A pusztaság városállamainak konfliktusai és véres járműcsaták közepette a hazajutáson túl a bosszú is elkezdi hajtani. Közben pedig szépen lassan azzá a rettenthetetlen harcossá válik, akit A harag útjában megismerhettünk.
Dűnevasút
Mivel a Furiosa egy hosszabb időintervallumot ölel fel, és előzményfilm lévén sokkal személyesebb hangvételű, az ívét tekintve annyira nem hasonlít a Fury Roadra. Alapból több, gyakran időben is jelentősen elkülönülő fejezetre oszlik, és a tempója sem olyan észveszejtő. Bár megvannak benne bőven azok a szekciók, ahol huzamosabb ideig vissza kell fojtani a lélegzetünket, de olyanok is, amelyek inkább a karakterekre fókuszálnak. Nem azt állítom, hogy az előző részben ne lett volna ilyen bőséggel. Viszont most gyakrabban fordul elő, hogy a szereplőknek inkább a posztapokaliptikus világ kegyetlenségével, és nem gigászi, felpimpelt hadijárgányokkal kell szembenéznie. Ez pedig természetesen kicsit lassít a film ütemén, amely az időbeli ugrásoknak köszönhetően egy kicsit epizodikusnak is hat időnként.
Ez nem egy óriási tragédia, csak érdemes észben tartani, hogy a Fury Road sodró lendülete, ugyan indokoltan, de megtörik a Furiosa alatt. Ebben a hossza is közrejátszik, amely csaknem fél órával lett hosszabb. Becsületére váljon George Milleréknek, ennek a két és fél órának egyetlen perce sem tűnt elpazaroltnak. Amit látunk, annak mindig megvan a funkciója, az értelme, minden jelenettel egy kicsit több lesz vagy Furiosa karaktere, vagy a Mad Max könyörtelen világa. És a kevésbé kiélezett iram sem jelenti azt, hogy a film rendszeresen leülne vagy ellaposodna. Végig fenntartja az érdeklődést, és messze nem érződik hosszadalmasnak, pláne nem vontatottnak.
Nem csak a sivatag száraz
Szóval nem azzal van a baj, hogy milyen elvek és összetétel alapján készült a Furiosa, inkább azzal, hogy George Miller számára egy személyes szál nem annyira hazai pálya, mint egy benzingőzös ütközet. Szó se róla, tud hatásosan érzelmeket kiváltani a nézőből, de ha ezen van a fókusz, és többet kell időzzön rajta, már nem ilyen meggyőző a végeredmény. Pedig eleinte nincs gond az érzelmi azonosulással, és végtelenül szívszorító, ahogy a kis Furiosa egy csapásra elveszti a gyerekkorát, majd az anyját is. Igaz, ez önmagában egy olyan történés, ami megterhelő nézőként, és azonnal együttérzést vált ki, függetlenül a megvalósítástól. Ugyanígy, amikor hősnőnk viszontagságait követjük, ahogy próbál megkapaszkodni egy őrült és kegyetlen világban, az végig hatásos. Egy pillanatra sem fordult elő, hogy ne lehetne izgulni érte, így attól nem kell félni, hogy csupán közönyt hoz elő belőlünk.
Abban a pillanatban viszont, hogy több kell az együttérzésnél és az aggodalomnál, már megbicsaklik a történet. Sajnos ugyanis a karakterek kapcsolatai messze lesznek a kifinomulttól. Persze ez egy száraz és rideg világ, de ettől még nem lenne törvényszerű, hogy a rendezés is száraz és rideg legyen. Ilyen eszközökkel A harag útja még működött. Egy ellenségeskedésből induló, távolságtartó tiszteletté alakuló viszonyt meg lehet így jeleníteni, egy szerelmi szálat már kevésbé. Pedig itt erre is történik kísérlet, csak nem lesz igazán hiteles. Az sem segít, hogy a mellékszereplők szinte mind felszínesek. A könyörtelen puszta által megkérgesített arcok mögül sosem jön elő a valódi személyiség, vagy ha igen, csak néhány pillanatra. Furiosa amúgy is csak átutazóban van jelen az életükben. Kivétel talán Dementus, de vele nem lehet azonosulni, mert a stílusos pszichopata is pszichopata.
Furiosa karaktere az egyetlen, aki elegendő figyelmet kap, és nála egy jelentős fejlődés is tetten érhető. Ez a folyamat néha látszik is, néha csak megtörténik egy időugrás alatt. Nem mindig követhető, éppen melyik esemény változtatott meg benne fundamentális dolgokat. Ez a befejezéskor jön ki a legjobban, amikor a film egyik legfontosabb szimbóluma alakul át valami egészen mássá, de a váltás pontja nem tiszta. Mindazonáltal Furiosa a szótlansága ellenére egy szimpatikus, erős főhős, akivel könnyű azonosulni. Kár, hogy ebből a többiek nem kaptak.
Hazai pályán
Amint azonban beindul az akció, a Furiosa teljesen magával ragad. Valamivel nagyobb szerepet kapnak a mesterlövészpuskák, mint korábban, ez pedig új színt visz az üldözős jelenetekbe. Kitűnően lett ábrázolva a távolról érkező, erőviszonyokat megbolygató halál, ahogy a “lábon” történő leszámolások is. Azért lesznek bőven klasszikus autósüldözések is, amelyek lebilincselően izgalmasak lettek. Mindig van tétjük, és vagy a helyszínben, vagy a megvalósuló taktikában van valami érdekes. A sebességélmény remek, és közben az egész realisztikusnak hat. Miller nem felejtette el, hogyan kell üldözős jelenetet rendezni.
A legnagyobb attrakciók persze ezúttal is a hatalmas harci kamion körül zajló ütközetek lesznek. Ezúttal több kisebb összecsapás, és egy maratoni, robbantásokkal tarkított vérfürdő kapott helyet a filmben. Utóbbi fantasztikus élményt nyújt, és megidézi a Fury Road legmozgalmasabb pillanatait. Már csak azért is, mert ugyan van benne pár menő ötlet (például az ejtőernyővel repkedő banditák), azért a recept nem sokat változott szűk egy évtized alatt. Nagy újdonságokra nem szabad számítani, de ettől még egy magával ragadó, lendületes, kiváló szekcióról van szó.
És ez úgy általában igaz a Furiosára. A hangulata páratlan, végig izgalmas, de stílusa és jellege nagyon is ismerős lesz. És ezzel alapvetően nincs is gond, mert a megvalósítás kiváló. Megismerünk néhány új nézőpontot, épül a világ, hullanak az emberek, és közben lassan egy elégedett mosoly ül ki a néző arcára.
Anya csak egy van
A látvány pedig, ahogy ez el is várható, remek. A járművek között lezajló mindennemű konfliktus parádésan fest. Azért az meglátszik, hogy némileg kevesebb a praktikus effektus, és több a CGI, de valahogy megértem, hogy Miller a Fury Road forgatása után nem akart tátott szájjal menni abba a bizonyos erdőbe. A CGI egyébként nem mindig tökéletes, egy-egy nagytotál egy városról vagy egy oázisról természetellenesen hat, de nem botrányos a végeredmény. Az operatőri munka cserébe kiváló, a beállítások izgalmasak és dinamikusak, ez pedig sokat hozzátesz a harcokhoz is. A vágás szintén kifogástalan, az akciójeleneteknek sodró lendülete van.
A remek összképből a színészek is kivették a részüket. Anya Taylor-Joy tehetsége sohasem volt sem titok, sem kérdés, most egy újabb, eddigektől különböző szerepben is pompásan helytáll. Persze nem ebben a szerepben lehet sorban állni az Oscarokért, és Charlize Theron után sem könnyű meggyőzőnek lenni, de semmilyen hiányérzetem nem maradt. Chris Hemsworth Dementusként már egy ellentmondásosabb alakítást nyújt. Maradt benne valamennyi Thor, a színpadiasságával és a piros köpenyével, de közben egy karizmatikus és alapvetően szórakoztató, egyben őrült és kegyetlen figurát jelenít meg. Nekem bejött a stílus és Hemsworth játéka is, de el tudom képzelni, hogy valakinek ez egy kicsit sok lesz.
Verdikt
Az, hogy a Furiosa egy előzményfilm, egyszerre áldás és átok is. Áldás, mert érdekes karakterekre, bevált helyszínekre és kipróbált alapvetéskre építkezhetett. A világot csak finoman kellett bővítenie, a csatajelenetek magja is megmaradhatott. Ugyanakkor baromi nehéz is egy Fury Road után nagyot villantani. A Furiosa feladta elődje sodró lendületét egy személyesebb történetért, de közben a drámai részek nem lettek annyira erősek, hogy ez az áldozat teljesen megérje. Így is egy kiváló filmélmény, amely végig a széghez szegez, de mind a valódi érzelmi mélység, mind a tökéletesre csiszolt, nyers sebesség hiányzik belőle.