Hol is fejeztük be tegnap? Ja igen, a buli. Valahol az elmém mély bugyraiban megvolt a gondolat, hogy legalább egy este ki kéne rúgni a hámból a Gamescom alatt. De szóló utazás lévén inkább egy könnyed, egy-maximum kétemberes sörözésre voltam felkészülve. A péntek este minőségére és volumenére azonban sem az elmém, sem a testem nem volt felkészülve. Legalábbis ezt példázza a tény, hogy a szombati napom a kongresszusi központban jórészt padtól padig vánszorgásból állt tágra zárt szemekkel.
Ein zwei bier bitte!
Este hét óra környékén indultunk el a hotelből a skót különleges osztaggal. A kölni dóm mellett két utcára foglaltunk asztalt egy kellemesnek tűnő sörözőbe. Ez még szerdán történt, utána csütörtökön rájuk kellett írnom, hogy a foglalás létszámát fel tudják-e emelni 17 főre. Majd beállítottunk húszan. Nem baj, inni állva is lehet. Valahogy a lovaknak is megy. Amiatt azért kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy annak a közepes méretű kocsmának azon a ponton nagyjából a felét mi foglaltuk el. De azzal nyugtattam magamat, hogy a fogyasztás kárpótolja a tulajt. Mind a hely bitorlásáért, mind Gimliék hangerejéért.
Pedig az este egész lájtosan indult. Végig mentünk a szokásos gémer jégtörőkön. Mi a kedvenc játékod, mi a legemlékezetes pillanatod gamingben, melyik a kedvenc sztorid? Lassan de biztosan azonban személyesebb témákra terelődött a szó. Két dologról tudtam, hogy egyrészt későre jár, másrészt elég tudatmódosító van a társaságban. Az első, hogy egy belga online rádióhost hölgy nekem szegezte a kérdést, hogy van-e valakim, Amire természetesen a kézenfekvő válasz az, hogy „persze, két macskám meg egy Switchem”. A másik pedig, amikor a skót klikk felől dörgedelmes hangon meghallottam, hogy „Fakhing Broxit!” Ha pedig politika keveredik az estébe, akkor két opciód van: vagy hazamenni, vagy rátölteni még egy pohárral. Én utóbbit választottam.
Nem fogok hazudni, kitűnő este volt. Sisteregtek a poénok még a nyelvi korlátok ellenére is. Azt hiszem volt egy pillanat, ahol Nyx pasija minden erejével próbált elmagyarázni egy francia szóviccet. Én természetesen megtettem kötelességemet a nemzeti kultúránk felé és mindenkivel megtanítottam, hogy „egészségedre”, meg hogy „bazdmeg”. Ezek hellyel-közzel mind benne voltak az est forgatókönyvében. Ami kevésbé volt benne, hogy hajnal egy környékén a pultnál a belga nőnek panaszkodom arról, hogy mennyire unalmasak a szobatársaim. Az meg pláne nem, hogy erre az lesz a válasza, hogy ő például egyágyas szobában alszik.
Csacskajaj
Jó kérdés, hogy pontosan mennyit rontott a közérzetemen, hogy hajnal hatkor még haza kellett sétálni a hotelembe. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem segített a reggelemen. Ahogy elhaladtam a recepciós mellett, jelezte, hogy az alvótársaim keresték este „a kopasz csávót a Garfieldos pizsamában”. Bár egy nevetésre akkor épp nem futotta, de megmelengette a szívemet, hogy rövid idő alatt ilyen ikonikus látványeleme lettem a szállónak. Lift, szoba, ébresztő fürdés, reggeli, majd felhúztam az egyetlen megmaradt tiszta ingemet és konstatáltam, hogy vasárnap szégyenszemre pólós napot kell tartanom. S-Bahn, Gamescom. Legnagyobb meglepetésemre olyan korán érkeztem, hogy alig volt még ott pár koránkelő. A másnaposság idő-és térhajlító hatását kutatni kellene.
A kapuban még a nyitás előtt megpróbáltam lefoglalni helyet a Metro 2039 sorba, hátha nem kell sietnem. Sajnos nem volt szerencsém, így egy miatyánk és két üdvözlégy után megkértem a lábaimat, hogy még arra a tíz percre pörgessék fel a fordulatszámot, amíg a kilences csarnokba érek. A második körben sikerült is bejutnom, bár azt kissé zokon vettem, hogy a kiváló díszletekről nem lehetett képet készíteni. Mikor kijutottam az aluljáróból, célba vettem a legközelebbi olyan standot, ami még a Gamescom-bakancslistámon volt.
Oni mese happy enddel
Mire az Onimusha sorhoz értem, akkorra a tömeg már definitíven duzzadt. Benn is ragadtam a sorban másfél órára. Belépéskor egy nagyon szívélyes, mosolygós Capcom munkatárs fogadott és előkészítette nekem a terepet, közben pedig megkérdezte, hogy honnan jöttem és meddig maradok. Már éppen belefeledkeztem a játékba, amikor az első boss előtti átvezető közben megkocogtatta a vállamat egy baseball sapis, szakállas csóka. Sarkon fordulás után pedig egy kamerával és egy mikrofonnal találtam szembe magamat. A német GameStarnak annyira tetszhettek a magas szintű gémer készségeim, hogy úgy döntöttek, hogy engem faggatnak ki, milyen élmény az elsők közt kipróbálni a játékot. Vagy csak túl feltűnően csillogott a fejem a neonfényben.
Mikor leraktam a fülhallgatót és kifelé indultam a kis szeretetcsomagomért, talán még az előző napi maradék alkohol, a hajnali adrenalinlöket, vagy az interjú konfidencialökete miatt, na meg mert kifelé menet megpillantottam a bejáratnál engem fogadó hölgyet, egy teljesen őrült ötlet ütött szöget a fejemben. Nemes egyszerűséggel odaléptem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy ugyan megadná-e az elérhetőségeit szocmédián és hogy az esti koncertekre is vevő lenne-e. Legnagyobb meglepetésemre a fenti kérdések mindegyikére igen volt a válasz.
Kajak? Kóma?
Egy gyomorkímélő ebéd után sajnos fel kellett ismernem, hogy a szombat és a délután kombinációja a Gamescomon olyan embertömeget jelent, amely a jelenlegi állapotommal összeegyeztethetetlen. Még átröppent az elmémen a gondolat, hogy benézek szeretett indie-menedékhelyemre, de ezt gyorsan elvetettem, amikor elnéztem a tízes csarnok felé és ott is csak hömpölygő hústengert láttam. Vadásztam hát egy kényelmes, kicsit csendesebb helyet a kongresszusi központ kertjében, lecsaptam a laptopomat és terápiás írásba kezdtem. Megfogadtam, hogy addig pötyögök, amíg az akkumulátor vészesen alacsonyra nem merül. Ez nagyjából két órányi szabadlevegős fejöblítést jelentett, ezúttal pedig még csak fejlesztők se nagyon tolakodtak az asztalomhoz. Főként azért, mert a tapasztaltabbak a tömegnyomortól tartva jellemzően szombat napközben angolosan távoznak a rendezvényről.
Én azonban maradtam. Ahogy egyik zenész kollégám mondaná: „ki van fizetve”. De akár fizetve van, akár nem, négy óra környékén korai takarodót fújta. Vissza a vonathoz, majd a hotelbe. Taktikai célzattal beiktattam egy délutáni szundikálást, majd rendbe raktam magamat úgy istenigazából. Az okos döntés most az lenne, hogy hidratálok és testben, valamint lélekben felkészítem magam az utolsó napi kihívásokra. De nekem van egy lebeszélt koncerttalálkám. Úgyhogy ha megbocsátotok, most elmegyek partizni a Capcom PR-csapatával.