A Gran Turismo mindig is egy fura teremtménye volt a játékipar autós szegletének. Már az első, 1997-es első rész is a hangzatos The Real Driving Simulator címmel illették a fejlesztők. Ennek megfelelően kicsit mindig is komolyabban vette a sorozat és a Polyphony Digital is magát, mint a kortárs árkád versenyjátékok. De azért annyira mégsem, hogy kilépjen a konzolos mivoltából és ne lehessen egy hozzáférhető, milliók számára eladható, könnyed élményvezetés.
Az azóta eltelt 25 évben sok víz lefolyt a Dunán. Az ipar kitermelt egy hardcore réteget, akik egyre éhesebbek lettek a komoly szimulációkra. A GT pedig szép lassan átment az átlag Playstation tulaj egyszeri autós játékából a négy kerekes jármű hódolat Mekkájába. Amiben komoly szerepe volt a köré felépített, az autók és a vezetés szeretetét magasba emelő hangulatnak, a folyamatosan csiszolt vezetési modellnek és az ezt kísérő, az évek során változatlan körítésnek. Miközben mindvégig kényelmesen maradt a Sony üdvöskéje a simcade műfaj csúcsán.
Az évek során ez odáig fajult, hogy a 6. részre konkrétan megkaptuk az előző részt, több autóval, több pályával, ami elméletben jól hangzik. Csak hát mindezt 2013-ban Playtation 3-ra, a generáció váltásra pozícionálva, miközben a közvetlen konkurens Forza is már a next-genre jelent meg. Ezt pedig olyan archaikus megoldások kísérték, amit már 2010-ben is épphogy elnéztünk az ötödiknek az élmény kedvéért. Úgyhogy volt min javítania a Gran Turismo 7-nek. A jó hír, hogy ez összességében sikerült is.
Száguldás, Porsche, szerelem
Előrevetíteném, hogy nem én leszek az, aki tudományosan kielemzi mennyit finomodott a vezetési élmény. Ahogy a jelenlegi PS5 beszerzési és átfutási időknek hála a játékot a kőkeményen fáradó alap PS4-emen nyúztam.
És bár utóbbit nyilván tekinthetnénk csonka élménynek, hisz így számomra a GT7 megmaradt egy kissé polírozott Sport szintjén. Azért ez az a pont, ahol továbbra sincs semmi szégyenkezni valója a Polyphony grafikusainak.
Az autók még mindig elképesztő részletességgel tárulnak elénk. Mind az ex-, mind az enteriőr a legutolsó csavarig eszméletlen felbontásban, minden kis részletet tiszteletben tartva. Persze ha elég közelről vizsgáljuk a látványt, a tükröződések, az élsimítás, a post-processing effektek és az aszfaltcsíkok környezetének részletessége szerényebb. Ám ebből menet közben semmit nem érzékelünk. Ahogy a különböző fotó és videós módokban elképzelhetetlen közelségből megvizsgálható autók látványa is feledteti a lassan 10 éves vas hátrányait.
Az egyetlen dolog, ami a látvány téren érezhetően változott minden platformon, az a fényelés és vele együtt az árnyékok. Persze pont annyit, amennyit az elmúlt 5 évben maguk a megvilágítási technológiák is fejlődtek a játékiparban. De az vitathatatlan, hogy hiába a 7. részt is a Sport motorháztetője alatt duruzsoló erőforrás hajtja, sikerült bőven kisajtolni a pacikat az motorból.
Nagy túra, nagy autózás
Ahogy a vezetési modellen is érződik némi extra lóerő. És bár továbbra is tartom, hogy se a képességeim alapján, se a felszerelésem alapján (ami a játék egésze alatt egy Thrustmaster T150 Pro szettből állt) nem én vagyok az alkalmas személy, hogy mélységeiben elemezzem a vezetési élményt, azért nem kell Schumachernek lenni a változások érzékeléséhez.
Bekapcsolt mindennel, kontrollerrel játszva itt-ott ugyan feltűnhet, hogy az autók mozgása jobb lett. Ám olyan sokat nem fogunk ezzel az irányítási metódussal ebből kiérezni. Habár így is elég élvezetet tud nyújtani a játék.
Megfelelően adagolt rásegítésekkel és kezdők esetén némi gyakorlással, egyre és egyre többet tudunk kivenni a játékból. Mégis, az igazi élmény akkor kezdődik, amikor kormányt ragadunk és elkezdjük kikapcsolni a menetbiztonsági és egyéb támogatásokat.
A fizika markánsan változott az elődhöz képest, előnyére. Mivel a megjelenést megelőző két hétben a Sportot nyúztam bemelegítés gyanánt bizton állíthatom, hogy a 7 egy igen nagyot lépett ezen a téren. Ahogy elkezdjük lehámozni a segédleteket érződik, hogy az autók terelgetése többet követel mint az elődök esetén. Érzékenyebbek a gáz adásra, a fékezésekre és sokkal erőteljesebben reagálnak és jeleznek vissza a blokkoló kerekekre. Finomabb, megfontolt kormánymozdulatokat, jól ütemezett, de határozott ellenkormányzást igényelnek. Illetve a súlypont áthelyezésére, a szintemelkedésekből (amiből van bőven) fakadó elkönnyülésre is kényesebbek.
Összességében precízebb vezetést igényelnek, amit a rendszer alatt duruzsoló fizikai modell úgy hálál meg, hogy szinte mindig érezni a tapadás határt. Ennek hozományaként, bár ezen a téren eddig se panaszkodhatott a széria, tényleg határozott eltérés van autó és autó között. Máshogy kell megülni egy 600 lovas amerikai izomautót mint teszem azt egy európai sport szedánt, egy sportos városi kisautót vagy egy vérbeli hothatch-t. Pont, mint egyébként a való életben is.
E mellé jelent meg a dinamikus napszakváltozás és sokkal részletesebb az esős vezetés fizikája, amit most már kiegészítettek a területi esőzéssel. Előbbi ugye a látási viszonyokat és az aszfalt hőmérsékletét befolyásolja, míg utóbbi magával hozta a valósághoz jobban közelítő esős élményt és a dinamikusan változó körülményeket, a víz átfolyásokkal és az aquaplaning effektussal. És míg a napszakváltozás pozitív adaléka a 7-ben is megmaradt a hosszútávú versenyzésnek (üdv LeMans és Nordschleife 24 órás), addig a revitalizált, dinamikusan változó időjárás ugyan jó kihívást ad a profik kezébe, akik a netes tartalmak szerint élvezik is. Ugyanez cseppet sem mondható el a kazuár rétegről, akiknek pont ugyanolyan, ha nem nagyobb rémálom lesz a vizes verseny amilyen a Sport esetében is.
Kehes motorból kellemes szonáta
Persze ez önmagában mit sem érne, ha az immerzió 3. lépcsőfoka, vagyis a hangok elmaradnának a játék többi erényétől. És igen, végre emberek bonthatnak pezsgőt, tömegek vonulhatnak az utcára örömükben és egy teljes játékos közösség sóhajthat fel. Több mint 10 év után végre nem szarok a hangok. Mert nézzünk szembe vele. Ami jól áll a Slipknotnak lassan 30 éve, ahogy Shawn Crahan ütlegel bádoghordókat a színpadon, az nagyon metál. Ugyan ez a Gran Turismo ütközés hangjaiként olyan, mintha a Veresegyházi asszonykórus pop-punkot adna elő. De ez már a múlté.
A motorhangok végre kellemes kompozícióknak hathatnak az erre gerjedők számára. A váltás, a gumi, a fék és minden egyéb hang pedig bájos kísérője ennek. Ahogy, ha felkenünk egy kis festéket a falra vagy teljes erőből nekigázolunk az ellenünk vétkező versenyzőknek se egy tompított pofon jut eszünkbe egy sörösrekesztől. Emellett pedig olyan visszajelzést adnak a hangok, amik megfelelő hangtechnika birtokában nem csak a vezetést, de a játékba való teljes elmerülést is segítik.
És ha ez nem volna önmagában is elég, a Polyphony megint egy zseniális soundtracket válogatott az autós élménye köré, amiben (minden ellenérzésemmel mellett is) remekül megférnek a rock, a lounge, a pop vagy a klasszikus zenei dallamok és még, vagy egy tucat másik műfaj képviselői. Mindegyiket a játék épp megfelelő pontján felhasználva, remekül megágyazva az hangulatnak.
A hangulatban fontos szerepet játszik, hogy immár a szokásos jogosítványos, kihívásos, verseny kupasorozatos, kvázi autóvezetési kisiskolának beillő “kampányt” szépen összefogták. A menü központi helyének szánt kávézóban különböző, az autózáshoz köthető arcok, a versenyekhez tartozó eligazításokon pedig a GT e-sport szcéna prominens versenyzői szólítanak meg. Végig- és bevezetve a játék kínálta lehetőségekbe, elmagyarázva, felvezetve különböző vezetéstechnikai fogásokat ésatöbbi.
Olyan nüánszokkal, minthogy a kávézó étlapja alapján egy-egy küldetésben legendás autókat gyűjtögethetünk, amik így vagy úgy valamiért fontosak a motorizáció történelmében. Ami nem csak azért vonzó, mert így a megjelenéskor 424 autót magába foglaló kollekció és a 34 pálya egy részét játékosan gyűjthetjük be. De a menük teljesítése után egy pár mondatos, archív képekkel megtoldott történelmi visszatekintést is kapunk. És az itt állomásozó Chris bácsit is megkérhetjük, hogy meséljen az éppen aktuális verdánkról pár szót. Ami az olyan, az autózással felületes kapcsolatot ápoló unga bungáknak is mint én, beindítja az a vrumm vrumm receptorait.
Buhera mátrix
A kávézó mellett kiváló adaléka lett a Gran Turismo 7-nek, a visszatérő GT Auto és a Tuning Shop. Végre bármelyik általunk birtokolt verdába belenyúlhatunk. Kikönnyíthetjük, megfújhatjuk turbóval, cserélhetjük a lengéscsillapítást, a fékeket és még a motort is szabadon – de legalábbis sokkal szabadabban -igazíthatjuk igényeinkhez, mint eddig bármikor.
Így csináltam én is a Mi autónkból (a.k.a. Swift Sport) egy laza 300+ lovas túra autót, ami úgy lépi meg egyenesben a 280-at, hogy Oszamu Szuzuki bácsinak a maradék haja is kihullana. Azok pedig akik esetleg értenek is hozzá határ a csillagos ég. Itt aztán tényleg majdnem mindenki elkészítheti a több tízmilliós nedves álmának virtuális mását.
És ha a belsőségeken túllendültünk, a GT Auto ugyan ez, csak a külsőségekkel és egyéb szerviz lehetőségekkel. Kiszélesíthetjük autóinkat body kittekkel vagy mindenféle való életben létező felnit aggathatunk verdáinkra és visszaköszön a Sportban bevezetett matrica dizájnolás is.
Illetve a motor állapotától függően nagy generált csinálhatunk, olajat cserélhetünk, vagy lemoshatjuk a harc tépázta kasztnit. Aminek rövid távon nem sok értelmét láttam eddig. De tekintve, hogy a használt autó kereskedésben vett verdák változó futásteljesítmény mellett változó állapotúak lehetnek, illetve a terelgetett autóink is látszólag kopnak. Hosszútávon lehet, hogy értelmet nyer a dolog.
Másik újdonság a Music Rally játékmód, amit őszintén szólva nem egészen értek miért emeltek ki a fő menüben. A koncepció az, hogy az adott zene ritmusára autókázunk előre meghatározott járgányokkal miközben igyekszünk minél nagyobb távot megtenni az adott aszfalt csíkon. Ami hellyel-közzel elég hangulatos, de a dupla időkorlátnak hála (egyszerre kell kapukon áthaladni, bónusz időért és teljesíteni a távot a zene vége előtt) élménynek túl kihívó, valódi kihívásnak meg túl kevés.
Ezen túl pedig minden a megy tovább a már megismert mederben. Vásárolhatunk autókat, amit tehetünk a használt piacon, a brand-központokban, vagy a legendás autóknál. Járgányainkról gyönyörű rendereket készíthetünk, akár valós fotókba ültetve azokat. Olyan felbontásban, hogy még Sherlock se látná a nagyítójával hol kezdődik a fotó és hol a CG autó. És ha mind erre ráuntunk, netán kifogytunk volna a hagyományos tennivalóból, irány a multi, amit nagyjából változatlan formában örökölt meg ez a felvonás a Sportból. Majd az idő és a közösség eldönt, hogy hosszú távon javára válik-e a Gran Turismo 7-nek.
Olajcserére érett
Ezek után fölmerülhet, hogy a Gran Turismo 7 akkor mindent kijavított és végre összhangba került az élmény és a technikai oldal is. Nos, nem egészen ez a helyzet. Ugyanis lehet szőrszálhasogatásból vagy mert nem szeretek a tökéletes játékok tökéletlenségei mellett elmenni szó nélkül. Volna itt egy-két apróság, ami javarészt a széria múltjából maradt hátra kísérteni. Ha professzionális szeretnék lenni, azt írnám, hogy „minden az élményről szól, ahogy a menük kialakítása is”. Valójában amint varázsát vesztette a játék és mondjuk elkezdenénk célirányosan, funkcionálisan kezelni a menüpontokat, kiderül mennyire átgondolatlan és archaikus az egész.
A World Circuits fix versenyeinél még nincs gond, elvégre ott megtalálható helyben az autó csere lehetősége. De az egyéb játékmódoknál, mint az árkádnál vagy az egyedi versenyeknél kezdődik a móka. Akarsz változtatni az autód beállításán? Esetleg autót cserélnél? Menüpont, menüpont, visszalépés, visszalépés. Indítanál egy random versenyt? A menüpontokat említettem már? Mindezt egy elsőre szexi és hangulatos, sokadjára kicsit feleslegesnek ható terepasztal-szerű struktúra alá rejtett… dobpergés… menüpontokban. Egyik menüpontba be, majd rájössz, hogy valami nem stimmel, visszalépsz és újra az egész.
Továbbá átgondolatlanság az archaizmusban, hogy még mindig ide-oda kell lépkedni ezek között a menük között. Nincs intuitív, gyors elérése semminek. Amiből nyilván PS5-ön minimális probléma adódik, ahol az SSD elmossa a gondok jelentős hányadát. De PS4-en pár (alkalmanként több tíz) másodpercet jelent egy-egy menü váltás, ami hosszútávon elkezdi cirógatni a Cinquecento pedál reakcióján edzett ember agyát is.
És azt is ki kell emelni, hogy hiába mondott le az autós játékok közössége egyöntetűen a robotok elleni küzdelmekről. Az AI kritikán aluli. És nem átlag viszonylatban, más játékokkal összevetve. Hanem a sorozat korábbi részeihez mérten is.
Persze próbál reagálni a játékosra a mesterséges unintelligencia, de nyoma sincs a Sportban tapasztalt reaktivitásnak. Ahol a jelenlétedre bele-belehibázgattak a kanyarvételbe és minél jobban a nyakába lihegtél az AI-nak, annál jobban azt a benyomást keltette, mint egy nyomás alá helyezett hús-vér versenyző.
Itt hagyján, hogy csak akkor vesz rólad tudomást, hogy ha elég kitartóan mellette tartod a kocsid. Annyira szkriptelt az ellenfél, hogy ha csak bevetődsz mellé, sokszor gondolkodás nélkül lelök az útról. Ahogy az újraindított versenyeknél is kibukik, hogy centire és momentumra pontosan ugyan azokat a mozdulatokat használja az AI, ugyan ott csúszik meg, ugyan ott veszi szélesre a kanyart, ahol előtte akár többször is. Ezen persze segíthet a Polyphony által egy későbbi frissítésre belengetett Sophy öntanuló AI implementálása, de erős kétségeim vannak ennek megvalósulása felől.
Amit viszont biztosan nem tudnak már helyre hozni frissítésekkel, az a törésmodell. Ma már szinte közhely, hogy az autógyárak nem szívesen látják bucira törve autóikat játékokban. Nem véletlen, hogy az olyan játékok, mint a Wreckfest vagy anno a Burnout és a Flatout szériák is fantázia verdákkal készültek. De az, amit a GT Sport és most 7 is összehozott az kritikán aluli.
Az még hagyján, hogy ütközéskor a szikrák és a kasztniból kihulló darabok inkább hasonlítanak egy lelkes mexikói által feldobott maréknyi nachosra. De az autókon ennek szinte zéró nyoma van. És persze van valamilyen szintű törésmodell a játékban. Beállításoktól függően az első és hátsó aerodinamikai elemek (lökhárítók?), illetve a kerék felfüggesztések sérüléseivel számol a rendszer. De elég szomorú amikor a kormány is igen erősen jobbra tart. Külső nézetből ennek nyoma sincs és sose volt még ilyen szép a kocsi. A legnagyobb probléma viszont megint a Sony háza táján keresendő.
Internet dolgok
Ugyanis hiába kiabálták bele az emberek az éterbe mekkora faszság a Sportnál, hogy csak akkor hajlandó menteni a játék, ha eléri a szervereket. Ergo, ha aktív internet kapcsolatunk van. A Gran Turismo 7-nél viszont emeltek a téten. Egész konkrétan a hivatalos álláspont szerint, online kapcsolat nélkül nem játszható az egyszemélyes “kampány”. De ez lefordítva konkrétan az egész játékot jelenti.
Persze hivatkozási alap, hogy a generáció végére, hiába kényelmetlen, hiába korlátoltan, de törhetővé vált a PS4. Amit részben megértek; nem akarják, hogy csalók szétbuzerálják a játékukat. Amit nem értek az az, hogy mit is kívánnak ezzel egész pontosan elérni?
Internetre menni feltört konzollal állítólag még mindig rossz modzsó. Vagyis, ha minden igaz a multiba nehezen tudnak belekontárkodni. Az meg mindenkinek saját szíve joga, hogy vágja haza a saját játékélményét. És jól lehet, nem akarják, hogy fura videók keringjenek a neten, amik hamis képet festhetnek a GT7-ről. De ez akkor is egy igencsak drasztikus lépés. Ami pár becsületes vásárlót negatívabban érinthet, mint azokat, akik ellenében ezt a szankciót hozták.
Verdikt
Persze ez összességében nem von le a játék értékéből. És hogy a Gran Turismo a hetedik felvonással végre elérte a The Real Driving Simulator státuszt? Ez attól függ honnan nézzük. Nem véletlenül hivatkoztam az egész cikk alatt játékként a GT-re.
Az autózás mélységeit véve, igazából szép előre lépéseket tett a Polyphony a megfelelő irányba. És bár inkrementálisan haladt a korral, a hetedik rész is megmaradt valahol félúton a szimulátorok és az árkád versenyjátékok sugárútján. Ahol egyszeri élményben messze kiemelkedőt tud nyújtani. De elmerülve a részletekben, nem itt fogjuk a realitás és a saját határainkat feszegetni.
De ha a vezetést élménynek, az autókat pedig közlekedési edényeknél többnek tekintjük és továbbra is a helyén kezeljük a Gran Turismo 7-et, továbbra is a saját műfaja legkiemelkedőbb képviselője. Hogy ez kinek mire elég, azt mindenki saját értékítéletére bíznám.