Az elmúlt hetekben bejárta az egész internetet a Netflixre nemrégiben felkerült dél-koreai sorozat, a Squid Game (Nyerd meg az életed). Elsőnek nem értettem a hájpot: a címe és a prekoncepcióim azt sugallták, hogy valami hirtelen felkapott bűnös élvezetről van szó. Azonban ez távolról sem az igazság, sőt azt kell mondanom, hogy számomra instant felkerült az év legjobb sorozatai közé.
[h]Piros lámpa, zöld lámpa[/h]
A Squid Game rövid idő alatt lett nagyon sikeres. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a sorozatból készült mémek szó szerint leuralták a fél internetet. Furcsa, hogy 2021-ben ehhez kötjük valaminek a népszerűségét, de ezzel azt hiszem együtt kell élnünk. De valamivel kézzelfoghatóbb tény, hogy a cikk írásakor 90 országban vezeti a nézettségi listákat.
A sorozathoz már 2008-ban elkészült a forgatókönyv, de egészen 2019-ig várni kellett a forgatásokig. A forgatókönyvet állandóan visszadobták, és a rendező anyagi helyzete sem engedte meg, hogy belefogjanak. Sajnos a COVID itt is betett, emiatt történt egy kis csúszás már a forgatások közben is, de végül sikerült befejezni, és 2021 szeptemberében felkerült a Netflix kínálatába.
A történet talán önmagában nem kecsegtet túl sok újdonsággal, “klasszikus” battle royalnak tűnhet. Egy rejtélyes cég összegyűjti Szöul legszegényebb és a társadalom legaljára szorult embereket, hogy egy eldugott szigeten gyerekjátékokat játszassanak velük. A 456 játékos közé kerül Seong Gi-Hun (Lee Jung-jae) is, a léhűtő férfi, akit elhagyott a felesége, elhanyagolja a lányát, nem dolgozik, és fogadásokon próbál úgy pénzhez jutni, hogy az anyjától dézsmálja a maradék pénzüket is. Seong tartozik nem kevés pénzzel az uzsorásoknak is, tehát már az élete is veszélyben van.
A lovin nyer egy rakás pénzt, amit el is lopnak tőle, miközben a behajtók ellen menekül. Élete szó szerint romokban, igazából semminek sincs semmi értelme számára. Miközben hazafelé baktat, játékra invitálja egy jólöltözött fickó, aki pénzt ajánl, ha Seong legyőzi őt. Egész éjszaka játszanak, a férfi egyre csak veszít (pénz híján ő pofonokat kap), míg végül sikerül legyőzni ellenfelét. Utóbbi végül invitálja őt egy másfajta játékra is. Seong Gi-Hun végül elfogadja a meghívást, és innen kezdődik a Squid Game igazi cselekménye.
[h]Nyerd meg az életed[/h]
Seong a játék során megismerkedik az 1-es számú játékossal, egy öreg és demens úrral, akivel hamar jó barátok lesznek. De összetalálkozik gyerekkori legjobb barátjával is, aki a környékük büszkesége volt, hiszen egyetemre jutott; most azonban ő is a társadalom alján tengődik tetemes tartozást felhalmozva maga alatt. És akadnak itt gengszterek, tolvajok, észak-koreai disszidens, és olyanok is, akikről nem fogunk semmit megtudni.
Ott tartózkodásuk során hat játékban kell részt vennie a 456 embernek. A szabályok nagyon egyszerűek, azonban van egy kis bibi: aki kiesik, az búcsút mondhat az életének. Viszont minden kiesett játékos után százmillió won (Dél-Korea fizetőeszköze, 1 won = 0,26 HUF, tehát 100 millió won nagyjából 26 millió forintnak felel meg) kerül egy óriási malacperselybe. A győztes pedig mindent visz.
Az izolált környezetben bemutatott mikrotársadalom egészen markáns ellentétekre tapint rá. Az egyenlőséget hirdető játék egy idő után abszolút álszent gondolattá válik. A különböző emberek különböző személyiséggel sosem lehetnek igazán egyenlőek. Mindenki másért küzd, és egy idő után bármit és bárkit képesek feláldozni annak érdekében, hogy a következő játékban is részt vehessenek. És ahogy haladunk előre, az emberek annál inkább kifordulnak önmagukból. Ahogy pedig közeledik a cél, a legtöbben a maradék emberségüket is teljesen elveszítik.
Az első játék után megszavazzák a játékosok (a játékszabályzat harmadik pontja alapján), hogy fejezzék be a vérontást, és mindenki menjen haza biztonságban. Viszont az életük odakint olyan értelmetlen és silány, hogy az újrainvitálás során szinte mindenki visszatér, hogy feltegye az életét is a nyeremény érdekében.
[h]Szimbolikák[/h]
A játékosokra a három kategóriába sorolható rózsaszín uniformist viselő maszkos alakok “vigyáznak”. Lényegében ők tartattják be a szabályokat, ők a kivégző brigád, ők égetik el a hullákat és minden egyéb lóti-futi teendőket is ők végzik el. A maszkosok mikrotársadalma három részre osztható. A kört viselők az egyszerű dolgozók, a háromszög-maszkúak a katonák és a négyzettel rendelkezők a menedzserek (nem akarok még egy Playstation-párhuzamot hallani! Ezek csak geometriai alakzatok, könyörgöm.). A beosztásuk alapján más a feladatuk és másfajta szabályok is vonatkoznak rájuk. Az alakzatok valószínűleg az univerzum hierarchiáját igyekeznek szimbolizálni, ami egy 18. századi szerzetes, Sengai filozófiáját veszik alapul.
A szimbolika mellett erősen jelen van a már említett társadalomkritika, de az emberiséget úgy általában foglalkoztató kérdések is teret kapnak. A kilenc epizód során számos tanulságot vonhatunk le magunknak, és egészen biztosan mindenki talál benne olyan pontot, ami hosszas gondolkodásra sarkallja. Tipikusan olyan alkotásról van szó, ahol mindennek van valami extra jelentése a felszínen található szó szerint vett értelmezés mögött.
A különböző színek is teljes mértékben azért vannak jelen, hogy ezáltal is befolyásolják a nézők hangulatát. Külön érdekes, hogy a gyerekjátékok ártatlanságát próbálták megtartani a vibráns és vidám színekkel. Majd ez a gyermeki naivitás pillanatok alatt beszennyeződik a felnőttlét szenvedéseivel és természetesen vérrel.
[h]Hibátlan megoldások[/h]
A sorozat a “kedvenc” vesszőparipámmal, a játékidővel is remekül bánik: ahol szükséges, ott az epizód eléri az egy órát is, de amikor a mellékszálakat kell elvarrni, tisztában van vele a sorozat, hogy nem szükséges kihúzni az epizódot. Gondolok itt a nyolcadik részre, ami csak félórás, de pont elég a finálé előtti klimax eléréséhez. Néha azért előfordult egy-egy melankólikus kitöltésnek szánt üresjárat vagy időhúzás, de ezekből egyrészt nem volt sok, másrészt még jobban együttérezhettünk az adott karakterrel a kissé túlhúzott párbeszéd vagy monológ során.
Kicsit tartottam attól, hogy a koreai alakítások elidegeníthetik a főleg nyugati alkotásokat fogyasztó nézőket (köztük valamennyire engem is), de itt sem kellett csalódnom. Kiváló, ám a néhol furcsán túljátszó színészek – ez lehet az ázsiai milliő része is – teljes mértékben kitettek magukért. Mégis a főszereplő Lee Jung-jae mellett a Kang Sae-byeokot alakító Jung Hoyeon volt emlékezetes. Hoyeonnak egyébként ez az első szereplése színészként, eredetileg egy nagyon népszerű modellként kereste kenyerét.
A Squid Game a lehető legkevesebb VFX-szel készült. Minden díszletet megépítettek, hogy a készítőknek ne kelljen lényegében semmilyen speciális effektre hagyatkozniuk. Sőt még a tömegeknél sem alkalmaztak trükköket. A Zöld lámpa, piros lámpa játéknál valóban 456 egyedi hús-vér ember szerepelt. A szükségtelen VFX-ek nem alkalmazása kölcsönöz egyfajta természetességet az egész évadnak, ettől sokkal jobban hihetővé válik mindaz, ami a képernyőn történik.
Szintén nem lehet panaszunk semmilyen egyéb technikai részletre. Az operatőri munka is több, mint jó, a vágás és rendezés tűpontos, ahogy a narratíva adagolása is aprólékosan ki lett mérve.
[h]Verdikt[/h]
A Squid Game végig izgalmas és kiszámíthatatlan. Sosem tudjuk mi fog történni a következő jelenetben, és ez csak az egyik erénye. A másik, hogy úgy mutat be egy könyörtelen drámát, hogy nem átall szórakoztatni és elgondolkodtatni. A mondanivaló nagyon kemény, és a szereplőkön keresztül bemutatott emberi jellemváltozások csak még érdekesebbé teszik az egészet. A meglepően véres jelenetekhez erős emocionális terror is társul. Ha hatásvadász is, nagyon jól csinálja, de nem árt felkészülni arra, hogy érzelmileg biztosan sokakat meg fog viselni. A játékok és úgy az egész évad tele van fantáziával és kreativitással, aprólékos munkával és érezhető elköteleződéssel.
Összességében tehát a Squid Game egy fantasztikus és kihagyhatatlan sorozat, amit mindenkinek tudok ajánlani. Ha esetleg tartotok attól, hogy koreai, hát ne tegyétek! Igen, vannak benne tipikusan ázsiai alkotásokra jellemző momentumok, de nem igazán találkoztam például japánokra jellemző túlkapásokkal, ami miatt könnyen elveszthetné a szigorúan nyugati mozgóképekhez szokott nézőket.