A közelmúltban igazán remek játékokkal volt szerencsém foglalkozni. Ráadásul leginkább indie címeket teszteltem, és igazán nem bánom. Nyilván nem létezik tökéletes játék, hiszen mindennek megvannak a maga hibái, de ha mindezen problémák ellenére is tudjuk élvezni az adott alkotást, azt már sikernek könyvelhetjük el magunkban.
[h]Ha ezt Dante látná[/h]
A Devil’s Hunt első ránézésre egy Devil May Cry koppintás (és ebben a pillanatban jöttem rá, hogy nagyjából fél éve vázlatokban van a DMC 5 ajánlóm, amit valamiért sosem jelentettem meg. Ami késik…), és számos aspektusában tényleg az. A lengyel Layopi Games fejlesztői beleestek abba a szakadékba, ami a független devek keresztje is lehet: túl ambiciózus játékba vágták fejszéjüket.
Mert van itt komoly próbálkozás történetmesélésre, drámára, keménynek tűnő beszólásokra. Emellett filmszerű beállításokat láthatunk, és persze mögöttes mondanivalót paszíroztak az egész pokol-témába. Mindezt az Unreal motorral támogatták meg, és akármennyire is szeretnénk, az engine-t egyáltalán nem erre találták ki (pedig a Spyro remaster is ezzel készült).
A látvány kimondottan sótlan, az animációk gyakorta rettenetesek, de akadnak problémák a fényekkel, árnyékokkal, és néha az arányok sem igazán működnek. És mindez bele van préselve egy tisztességes Call Of Duty kampányának a játékidejébe (tempótól függően 5-8 óra a végig játszása).
[h]Nem minden arany, ami lengyel[/h]
A Children Of Morta tesztemben említettem, hogy pusztán azért, mert valami indie, nem leszek megbocsátóbb. És titkon azért rettenetesen sajnálom, de a Devil’s Hunt egy pocsék darab. Elhiszem, hogy a lengyel fejlesztők szeretettel készítették, de olyan szinten fantáziátlan az egész, hogy ez a kábé 6 óra is pokoljárás volt számomra – szó szerint.
A Devil’s Hunt történetében Desmondot irányítjuk, akiről nem tudunk meg sok mindent. Nincs jóba az apjával, édesanyját korábban elveszítette, szeret bunyózni, és el akarja venni barátnőjét, aki csúnyán átvágja. Mindezt olyan fájdalmasan körülményesen adagolja az első fél órában a játék, hogy néhol kínomban röhögtem, mert nem hittem el, hogy ilyen még létezik és forgalomba helyezik 27 euróért.
Desmondot hirtelen érik a kudarcok, amik kibillentik stabil elmeállapotából (amire egyébként az égvilágon semmilyen infót nem kapunk) és öngyilkos lesz. Miután megpróbált végezni magával, a pokolba kerül, ahol át kell verekednie magát jónéhány ördögfajzaton. Majd találkozik a jóképű Luciferrel, aki munkát ajánl neki, cserébe talán Desmond visszajuthat a Földre.
Az első egy órában elég sok idegesítő buggal találkoztam, de alig pár percet töltöttem az örökké fortyogó katlanban, amikor Desmond úgy beglitch-cselt, hogy újra kellett kezdenem az egész tortúrát.
Mert hiába töltöttem vissza a legutolsó checkpointot, ugyanabba a szerencsétlen helyzetbe kerültem, chapter kiválasztás pedig nem nagyon áll rendelkezésünkre. A cikk írása pillanatában a játéktörő hibákon folyamatosan dolgoznak a fejlesztők. Mindenesetre már elég régen találkoztam olyan darabbal, amit ilyen állapotban ki mertek adni.
[h]Ezzel vallatni lehet[/h]
Desmond karaktere végtelenül semmilyen, a történet totál sablonos, de az a baj, hogy azt meg sem próbálja rendesen tálalni, vagy adagolni a játékos számára. Kevés az ellenfél típus, a harcrendszer otromba, sőt kifejezetten idejét múlt, és nem kevés gond volt az optimalizáltsággal is. A szinkronhangok van, hogy egész jók, Luciferé például a ripacskodás mellett egészen meggyőző, de az esetek javában borzasztóak. Arról nem is beszélve, hogy a karakterek mimikája nagyjából egyenlő a nullával (az Unrealt nem erre találták ki!), és a hozzájuk kapcsolódó animációk köszönő viszonyban sincsenek a felmondott szöveggel.
Általában igyekszem tesztjeim végén eltávolítani magamat az adott alkotástól, szubjektív véleményemet igyekszem ledobni és megpróbálok külső szemlélőként vélekedni. Ilyenkor megengedőbb vagyok, mert tiszteletben tartom, hogy ami nekem netán nem jött be, másnak még simán szuper élmény lehet. A Devil’s Huntban megvolt a potenciál, és el tudom képzelni, hogy bizonyos játékosok ellesznek vele, de ezer sebből vérzik, és sok-sok szempontból ez egyáltalán nem egy jó játék.
Csomó aspektusát megvizsgáltam, és eskü, hogy még azt is figyelembe vettem, hogy független fejlesztés, de egyszerűen nem menti meg attól a rengeteg ostoba hibától, ami miatt gyakran szó szerint játszhatatlanná vált.
Ha legalább a játéktörő hibákat sikerül kijavítani, akkor ha nagyon nincs más, egy egyszeri végigjátszást megérhet, bár a közel 30 eurós árcédula jogosan elég riasztó lehet. Nagyon ritkán szoktam ilyet mondani, de egyelőre a Devil’s Huntra nem érdemes pénzt kiadni.