Játék

Játék

Játék

Kontroverz: “Ha nincs ingyen, sosem próbálom” – Call Of Duty Black Ops 3 bemutató

Szerző

Közzétéve

2018. jún. 30.

Kommentek

0

Mesterségem, hogy képes vagyok 0,25 másodperc alatt ellentmondásba keveredni saját magammal. Ugyanis a cikk címével ellentétben korábban már próbáltam a Call Of Duty Black Ops 3-at. Osztott képernyős megoldással ugyan, de nekiestem egyszer a kampánynak és a zombis résznek. Akkor még az ellenségeimnek sem kívántam azt az ipari hulladékot, amit videojátéknak csúfolva megpróbáltak lenyomni mindenkinek a torkán. Majd valami megváltozott.


[h]Mindenki utálja a COD-ot?[/h]

 

Mindenki utálja valamiért a Call Of Duty franchise-t. Vagy heccből, vagy trendből, vagy valós, illetve vélt sérelmek miatt. Én nem magát a szériát utálom, csak bizonyos aspektusait, melyek okán mégsem a fejlesztőkre, vagy a kiadó Activisionre vagyok mérges, hanem mindinkább a játékostársadalom azon többmilliós rétegére, ami kíváncsi minden évben ugyanarra az ingerszegény szórakoztatásra, amit egy CoD tud nyújtani. Aztán mindig rájövök, hogy ezzel a felfogással csupán magamat csapom be. Megjelenéskor még sosem vettem CoD-ot, ezek után sem szeretnék ezen változtatni. Ám egy-egy nagyobb leárazáskor mindig lecsapok az aktuális legutóbbi részre, hogy megnézzem miért is rühelli mindenki az FPS-huszárok királyának renitens darabját.

És a fenébe, mindig jól szórakozok. No, ez a szórakozás kimerül a kampány egyszeri végigjátszásában, nagyjából 30-as szintre felhúzott multis karakterben és mondjuk tíz óra zombis mókában. Aztán örökre elfelejtem. És tudom, hogy hiába kacsintgatok vissza a Modern Warfare-es érába, sosem tudnám ugyanúgy élvezni a régi részeket, mint az újabbakat. Ennek már pszichológiai hatása van, de az nem ennek a cikknek a témája.

call of duty black ops

[h]Ingyé’ vót[/h]

 

Az E3 Sony blokkjában aranyos kezdeményezés formájában minden Playstation Plus-szal rendelkező játékos megkapta PS4-re a 2015-ös Call Of Duty Black Ops 3-at. Amit itt csinált az Activision, az a marketing magasiskolája. Idén érkezik a Black Ops IIII, és ezzel a kis akcióval kötötték össze – gondolhatnánk. De gondoljuk tovább a dolgokat. A tavalyi WWII elég nagy siker volt, hiszen újra a második világháború volt a csapásirány. Az előtte évben megjelent Infinite Warfare tragikus bukását elnézve, (mármint leginkább kritikai bukásról van szó – 8,3 millió példányt sikerült azért eladni. Bár, ez jóval alacsonyabb szám, mint amit egy CoD tud produkálni) arra a részre nem sokan szeretnének emlékezni.

Hozzátenném, hogy nem volt játszhatatlanul rossz, sőt a kampányban voltak érdekes jelenetek, a 80-as évekbeli zombis rész pedig kifejezetten hangulatos volt. De ez nem egyenlíti ki a számtalan barom dolgot, ami az IW-t övezte. Tehát akkor mi marad nekünk, ami nem második világháborús, és nem is idegesíti halálra a játékosokat? A Black Ops 3, ami szintén nem kevés savazást kapott, el is mondom miért lehetett anti-közönségkedvenc a játék.

Amikor split-screen játszottam párom öccsével, nagyjából tíz perc kínkeserves játék után már fogtuk a fejünket. Tudjuk jól, a grafika nem számít, de a megosztott képernyőn a Black Ops 3 nagyjából egy 2008-as játék szintjén állt, és a másodpercenkénti képkocka számok sem voltak túl meggyőzőek. Egy 102 cm képátmérőjű tévén is alig lehetett látni bármit, amitől néha azt sem tudtuk ki lő, és honnan. A kampány végtelenül ostoba felvezetője nem adott túl sok örömöt nekünk, főleg hogy minden második percben kaptunk valami gyönyörű grafikai bugot, vagy textúra bakit mellé. Hamar továbbálltunk zombizni. Ez már egyel kellemesebb szórakozás volt, de osztott képernyőn továbbra sem volt túl nagy élvezet. Sajnos viszonylag gyorsan abbahagytuk a játékot, mert valahogy egyikönk sem volt meggyőzve. Akkor elhatároztam: ha ezt valaki ingyen is vágja hozzám, nem vagyok hajlandó még egy percet eltölteni ezzel a vacakkal.

 

[h]Narrátor: gondolhatjátok, mi történt…[/h]

 

Tehát az Activision ingyen hozzánk vágta a Black Ops 3-at. Én pedig pont elkeseredetten valami agyament FPS-szórakozást kerestem azon ahéten, amit semmilyen már meglévő játékom nem tudott prezentálni. Tudjátok, hogy van ez. Végül csak letöltöttem a BO3-at, és adtam neki még egy esélyt. Szokásomhoz híven ismét a kampánnyal kezdtem. Rendes, teljes képernyős változatban – a split-screenhez képest – jobban fest, de azért nem egy díjnyertes a látványvilág még így sem. A cseppet sem élvezetes felvezető missziók után Player kalandja (nem vicc, tényleg ez a neve a főhősnek. Nyomj F-et a tiszteletadáshoz) már jóval hangulatosabbak. Noha a kampánnyal még nem sokat játszottam, 1-2 óra után egész remek kis kikapcsolódást tudott nyújtani. Olyannira, hogy kíváncsi vagyok, mi lesz a vége.

call of duty

Aztán jött a multi. Szokásos CoD-élmény, egy csipetnyi extrával. Nem tudom megmondani, mi ez a plusz löket, de valahogy jobban átjön minden, mint az IW során. Jók a fegyverkezelések, egész jó a fejlődési rendszer, a pályák sem rosszak, szóval tisztes iparos munkának mondanám a multit. Ne várjon senki forradalmi ötleteket, ez már régen nem erről szól, de meglepően jól szórakoztat.

Végére hagytam a zombi részt, mert itt teljesedik ki az ingyen Black Ops 3 marketing-zsenialitása. Az elmúlt évek legnépszerűbb zombis kiegészítője a BO3-nak volt, ez kétségtelen. Irgalmatlanul sok pálya, amit dlc formában fogyaszthat a játékos, plusz külön megjelent a Zombies Chronicles, ami a BO3-n belül elérhető kiegészítő. Tartalmazza az eddig megjelent legnépszerűbb zombis pályákat, természetesen felturbózva.

 

De várj, hisz ez még nem minden! Az ingyenes BO3 mellé nemrég féláron lehetett beszerezni az összes létező dlc-t, és a Zombies Chronicles is akciós címkét kapott. Már lejárt a kedvezmény, de aki lemaradt ne csüggedjen:  az alap Shadows Of Evil map mellé 15 másikat lehet megvásárolni egyenként 4490 Ft-os darabáron. A szezon bérlet egyébként 14.990 Ft hozzá, ha esetleg…

Mesteri húzás volt ez az Activisiontől, hiszen a WWII sikere után a bejelentett BO4 is igen várósnak tűnik (főleg a battle royale miatt, nyilván), és a kedveskedő ajándék BO3-mal sikerült még a pénzfát rendesen megrázni. Emelem a kalapom.

A zombi módban én megmaradtam a Shadows Of Evil pályánál, elég szórakozás nekem, átlagos játékosnak. Azonban be tudok csatlakozni a tömeghez, mert eddig talán tényleg a BO3-nak a leghangulatosabb és legjobb az élőhalott pusztító kiegészítése. Ami szerintem az élvezetes flow-élmény miatt van, amit itt nagyszerűen sikerült eltalálniuk a készítőknek.

Összességében tehát, akinek még kimaradt a Black Ops 3, mert nem volt hajlandó pénzt költeni rá, és van aktív PS Plus előfizetése, én azt mondom, érdemes adni egy esélyt a játéknak. Méltó a CoD hírnevéhez, de néhány órára remek kikapcsolódást nyújthat. A kampány is jobb annál, mint amekkora savat kapott, a multi és zombi módok pedig kifejezetten jól sikerült adrenalin-bombák. Egy próbát megérhet bárkinek.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!

Friss

Kapcsolódó

User Review
0 (0 votes)