Az első Halloween filmről tegnap olvashattatok a blogon a #HorrorHónap keretén belül. Akkor eltökéltem magam, hogy egyesével végig megyek Michael Myers jobb-rosszabb történetein. Nem garantálom, hogy mindegyik filmről érkezni fog írás, de ahogy erőmből telik, valamilyen formában véleményezni szeretném őket. Most azonban terítéken a Halloween 2.
[h]Nem tettek jót neki az évek[/h]
A Halloween folytatására három évet kellett várnia a kor emberének. 1981-ben jelent meg a következő felvonás. Az első rész nyitva hagyta a befejezést, nem volt kétséges, hogy jön az újabb rész. A Halloween 2 szó szerint ugyanott kezdődik, ahol az első rész véget ért.
A kezdetben tök szimpatikus Loomis doktor Myerst hatszor meglövi, az kiborul az erkélyről, de ez sem állítja meg abban a könyörtelen szuperhumán gyilkosunkat, hogy felkeljen és folytassa bosszú-hadjáratát. Megkezdődik Myers ellen a hajsza, közben a főszereplő Laurie-t (Jamie Lee Curtis) sérüléseivel beszállítják a helyi kórházba.
Majdnem kottára pontosan, mint az első részben, nem történt semmi a film kétharmadáig. Laurie félkómában feküdt a kórházban magatehetetlenül, Myers egykori felügyelő orvosa, Loomis próbálta felkutatni a néma gyilkost, a kórházi dolgozók pedig ide-oda szenvedtek egymással. Nagyon nehéz volt átverekedni magamat az első órán, mert sok helyen már fájóan eseménytelen volt a Halloween 2.
Az utolsó fél órában azért láthattunk pár mozgalmasabb jelenetet, és fény derült arra a titokra is, hogy a rejtélyes maszkos gyilkos miért akarja minden áron megölni Laurie-t, de őszintén szólva nem feltétlen kárpótol ez bennünket a vérunalmas jelenetekért.
A mai kor emberének a Halloween 2 már egyértelműen marha lassú, szinte egy helyben áll. 2018-ban már nem igazán működik az effajta idegtépés, erre már ezer más feszültségkeltő eszköze van a filmkészítőknek, ami persze felveti a kérdést, hogy meddig feszíthetők a néző idegei. Míg az első Halloween résznek megvolt a maga bája, illetve a kultuszteremtő értéke, a folytatás minden szempontból egy tipikus második rész, annak összes hülye hibájával.
Összegezve tehát a Halloween 2 már nem tudott érdemben hozzáadni az első részhez. Semmivel sem több, vagy jobb, szinte teljesen ugyanaz a szint, mint a három évvel korábban kiadott alapmű. Akinek az első rész sem tetszett, annak nem is érdemes tovább próbálkoznia, mert innen megkezdődik a lejtmenet. A horrorrajongóknak sem tudnám teljesen nyugodt szívvel ajánlani, csak akkor, ha mindenképpen túl akarnak esni az összes Halloween részen.
Olvassátok el a többi Halloween-bemutatónkat is!
Halloween
Halloween 2
Halloween 3
Halloween 4-5
Halloween 6-H20
Halloween Remake (2007)
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
Az első tematikus hónapunk a horror jegyében telik. Ha van bármilyen érdekes sztorid, hogyan és mikor találkoztál a műfajjal, ne tartsd magadban! Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!