HorrorGeekMozgókép

HorrorGeekMozgókép

HorrorGeekMozgókép

HorrorGeek: Halloween H20 (1998) – 20 év Myers-szel

Szerző

Közzétéve

2018. okt. 26.

Kommentek

0

Hamarosan betölti negyvenedik évét a kultikus Halloween sorozat, ami eddig az első részt leszámítva egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Ugyan többször szabadkoztam, hogy nem fogok mindegyik részről írni, azért egy pár sort mindenképpen szeretnék papírra vetni, nehogy kimaradjon valamelyik epizód a véleményünk nélkül.


[h]Villámgyors kitérés[/h]

Hiába is keresgetnétek, a hatodik Halloween részről (1995) külön nem készítettem bejegyzést. Szerettem volna, de az alapanyag nem volt a barátom. Olyannyira semmi nem történt abban a filmben, hogy az valami elképesztő. Pedig még az előző két filmről is sikerült egy cikket kisajtolnom magamból – utólag azt sem értem, hogyan sikerült. Néhány nap alatt tökéletesen kiment a fejemből minden a filmmel kapcsolatban. Cikkeim előtt szoktam jegyzetelni, de itt még az sem jött össze. Mindössze annyi ragadt meg a Halloween 6-ból, hogy a film elején belemagyaráznak egy okkult baromságot az egész Michael Myers-sztoriba, aztán másfél órával később végefőcím, én meg tényleg nem tudom mi zajlott ez idő alatt. Annyi biztos, hogy még egyszer nem megyek végig rajta, mert ennyi türelmem és időm sajnos nincsen.

[h]Két évtizednyi gyilkolás[/h]

No de menjünk is tovább. 1998-at írunk, húsz esztendős lett a Halloween franchise, vele együtt az egyik legikonikusabb horror gonosz, MichaelMyers is ennyi ideje hozza a frászt a szerencsétlen haddonfieldi lakosokra. Ennek apropójából készült el a H20 – Halloween 20 évvel később című filmalkotás is, amit a második legjobb Halloweennek tartanak.

A jubileumi alkalomhoz hűen ismét visszatér Jamie Lee Curtis, mint Laurie Strode, de van itt tizenéves Joseph Gordon-Levitt érdekességképpen, aki szinte azonnal meghal, már a film legelején. A filmnek nem sikerült kinőnie az ezt megelőző húsz évnyi logikai baromságokat, de itt még talán eggyel elviselhetőbbek voltak a kevésbé értelmes részek. Ostoba dialógusokból itt sem volt hiány. Személyes kedvencem az volt, amikor Laurie fia megkéri az anyját, hogy felejtse már el, ami annak idején, ’78-ban történt. Könyörgöm, egy ámokfutó maszkos gyilkos lemészárolt mindenkit, akit akkor ismert. Jó, hogy maradtak sebek a szerencsétlen nő lelkében.

[h]Van remény[/h]

A kor emberének nem lehetett könnyű 20 évig várni egy rendes Halloween filmre. A 78-as első rész után a többinél valljuk be, minőségben nem a csillagos ég volt a cél (és még csak ez után jön a java). A H20 a hetedik rész a sorozatban, és kereken két évtizeddel később, 1998-ban került a mozivásznakra, mint a legendás első rész. Ekkorra már a “testvér”-slasherek is túl voltak egy halom folytatáson, szintén hullámzó minőségben jelentkeztek bizonyos időközönként. A recept ezúttal sem változott, és minden adva volt ahhoz, hogy ne kedveljem ezt a részt se, valahogy azonban mégis működött a film.

Az első órában lényegében megint nem történt semmit, csak említés szintjén találkoztunk Michael Myers-szel. Leginkább Laurie poszttraumás stressz szindrómája állt főszerepben, és a fiával való kapcsolata. Végül az utolsó harmadban megérkezett teljes valójában a maszkos gyilkos is hatalmas konyhakésével, hogy beállítsa az egy négyzetméterre jutó vértócsák megfelelő arányát. Szomorúan jegyezném meg, hogy Myers maszkja ebben a filmben bődületesen béna volt, de legalább kárpótolt érte a menő kivégzések sora.

A H20 hemzsegett a horrorkliséktől, néhol szinte kényelmetlen volt nézni, annyira kínos képsorokat láthattunk. És ennyi negatívum után még mindig úgy érzem, hogy ez volt az első rész után az egyetlen élvezhető Halloween film, aminek volt eleje, közepe és vége is. Volt egyfajta története, hangulata és működött az a fajta feszültség, ami a többiből totálisan kimaradt.

Összességében tehát a Halloween H20 sem lett forradalmi alkotás, és majdnem percenként van benne egy béna párbeszéd, vagy egy gagyi klisé. Csomó jelenetnél a Horrorra Akadva valamelyik része jutott eszembe, amitől kedvem támadt volna röhögni. Bár gondolom a készítőknek nem ez volt a céljuk. Ettől függetlenül ez egy szórakoztató darab, amivel lezárult a Halloween-történelem első húsz esztendeje. Ha a többi részt ki is hagyjátok, ezt még megnézhetitek, mert bőven benne van a fogyasztható tartományban. Hamarosan érkezünk a három, már ebben az évezredben készült alkotással, illetve, ha minden jól megy, akkor a 2018-as Halloweenről is jövünk majd egy ajánlóval.

Olvassátok el a többi Halloween-bemutatónkat is!

Halloween 
Halloween 2
Halloween 3
Halloween 4-5
Halloween  6-H20
Halloween Remake (2007) 

[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]

Az első tematikus hónapunk a horror jegyében telik. Ha van bármilyen érdekes sztorid, hogyan és mikor találkoztál a műfajjal, ne tartsd magadban! Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Olvasd el a többi horror cikkünket: HorrorGeek

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról! Vagy csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármiről!


patreon
Támogass minket a Patreonon!
Sending
User Review
0 (0 votes)