Vannak bizonyos ötletek, amiket csak horror formájában lehet jól feldolgozni, illetve inkább bemutatni. A véres kimenetelű szituációkat eredményező testi elváltozások, mutációk ezek közé tartoznak. Az ilyen témák alapesetben csábíthatják a rendezőket arra, hogy öncélú vérfürdőt és elborzasztó jelenetek sorát adják ki kezeik közül. Amennyiben azonban a nemiség, az ártatlanság elvesztése és a hagyományos férfi és női szerepek közötti ellentét is fókuszába kerül a testhorrornak, akkor a film üzenetet is hordozhat. Sajnos a Mély harapás ebben az értelemben csak kapargatja a felszínt és bár vigaszként megtehetné, de a horror-faktort sem járatja csúcsra. Így egy érdekes ötletből született, de fájdalmasan elrontott film, amit talán jobb lett volna több merészséggel vállalni.
Kihagyott ziccer
Gyorsan le kell szögezni, hogy nem egy gyenge idegzetűeknek való filmről beszélünk és már maga az alapszituáció is nagyon kényelmetlenül érintheti az átlag nézőket. Azonban aki a kezdeti sokkon túlteszi magát, belegondolhat, hogy a fogakkal ellátott női nemi szerv teljes biológiai badarsága mögött meghúzódik egy komolyabb mondanivaló is. De sajnos ez a film teljesen felemásra sikeredett, ugyanis körülbelül a feléig nem gondoljuk, hogy a készítők tényleg átérezték volna ezt a feladatot. Ráadásul később már hiába próbálják meg, a szereplők, akiknek az emberi szexualitást, mint a horror forrását kellene átadniuk komolytalan bakiparádét faragnak ebből a horrorfilmből. És nem, sajnos a kínos jelenetek nagy része nem a szándékosan megírt vígjátéki elemek közé tartozik, amik a hangulatot hivatottak oldani.
Biológiai hadviselés
Szóval a saját testével és a testi érintkezések mikéntjével kapcsolatban egyaránt tudatlan kamasz Dawn (Jess Weixler) történetét láthatjuk kibontakozni, ahogy egy sor kellemetlen tapasztalaton keresztül rádöbben, hogy nem csak más, mint a többiek, de a vaginájában található fogak miatt egyenesen mitológiai szörnyeket elevenít meg. Nem egy átlagos tinédzser abban az értelemben sem, hogy a szüzességet a házasságig megőrzendő kincsnek tartja és a gimis fiúk alig leplezett nyomulását nem is szeretné tudomásul venni. Azonban azt gondolja, hogy a vele azonos elveket valló Tobey (Hale Appleman) társaságában majd sikerül jól éreznie magát és beteljesítenie a szerelmet a „tisztátalan” cselekedeteknek még a gondolatától is távol maradva. És itt kezdődik a film mögöttes története, mivel a kamaszfiúk néha nem a legőszintébbek szándékaikat illetően.
Innentől kezdve nem csak a véres jelenetek száma gyarapszik, de Dawn kérdései is egyre nagyobb kétségbeesésről árulkodnak. Nincsen a segítségére sem a bigott iskolai rendszer, ami még a vagina normális működését sem hajlandó tanítani, sem a családi háttere, ami az anyja betegsége miatt a szadista féltestvérre és az idejét a feleség ápolására fordító mostohaapára korlátozódik. Szerintem mind a Dawn barátai által alkotott, szűzi fogadalmat tevő társaság, mind a karikatúra-szerűen gonoszra hangszerelt mostohabáty, mind pedig a lúzer udvarló Ryan (Ashley Springer) karakterei túl bénák ahhoz, hogy a valóság látszatát keltsék. Erőltetett és nagyon egysíkú mondataik sajnos nem segítik elő, hogy úgy érezhessük, a Dawn által egyébként remekül bemutatott őrjítő bizonytalanságnak valóban nagy tétje van.
Feministának feminista, de nem jó
Tény és való, elhangzanak olyan dolgok, amik elgondolkodtatnak a női nemi szerep társadalom által elvárt alárendelt szerepéről és talán ez már egy eredmény. Ehhez vegyük hozzá azt is, hogy az ember ösztönös igazságérzetéből kifolyólag egy fajta megelégedést válthat ki, ha a filmvásznon olyan embereket látunk szenvedni, akik tetteikkel kiérdemelték a véres bosszút. Ebben az értelemben véve ez a film teljesít egy nagyon fontos kritériumot, ami ahhoz kell, hogy modern, eredeti és társadalmilag érzékeny alkotásnak nevezhessük. Olyan alkotásnak, ami minden műfajban üdítően hat, de hagyományosan talán a horrorból hiányzik a leginkább. Bár szerencsére az utóbbi egy-két évtizedben nagyon sok hasonló mondandójú alkotás született.
Tehát nemes ötlet ez a fajta mondanivaló, de szerintem nem képes a rendező olyan módon megmutatni ezt a tanulságot, hogy az egy jó filmélményhez kötődjön. Magyarul a bénán és jobbára érdektelen karakterek által előadott történet nem lett szórakoztató és emiatt nem is fejti ki a kívánt hatást.
