Süllyedhetünk mélyebbre a Halloween Feltámadás után? A válaszom igen is meg nem is. Rob Zombie zenészként is kimondottan megosztó személyiség, de rendezőként, nos… nem akarom már a bevezetőben olyan szavakkal illetni, amik nem tűrnek nyomdafestéket. A 2007-es Halloween remake első pillantásra a világ legrosszabb filmje, második pillantásra pedig, nem akartam kimondani, de egész szórakoztató horror.
[h]Rob Zombie módi[/h]
Ami először szembetűnt a filmben, hogy az egy mondatra jutó káromkodások száma már idegesítő, főleg az első fél órában. Öncélú, hasztalan, durva és értelmetlen. A film java alatt szekunder szégyent éreztem, kínos volt egy csomó képsor, dialógus. A színészek még csak-csak jól teljesítettek, de az összhatás botrányos volt. A film kábé összes szereplőjét igazi white trashként mutatták be. Ennyi rednecket már nem is tudom, mikor láttam egy helyen. Ekkora már bőven temettem a filmet, de valami miatt mégis fenntartotta az érdeklődésemet.
Mindenből megárt a sok, tartja a mondás. Az ilyen filmekből meg aztán pláne. A 2007-es Halloween két óra hosszú, amit megtöltöttek Michael Myers gyerekkorával, és egy csomó fölösleges jelenettel, vagy üresjárattal.
A Laurie-t játszó színésznő közelében sincs Jamie Lee Curtis eredeti, maradandó alakításához, de a maga módján egészen jól teljesített. Ahogy a többi színész is tűrhető volt. Nem voltak vészes alakítások, de a középszerből azért nem fognak kikerülni. A film a végére már nagyon monotonná vált, pontosan a hosszú játékidő miatt (többek között). A néha ügyesen elkapott beállításokat felváltotta a cseppet sem ijesztő és túlnyújtott jelenetek. A színészi alakítások pedig lecsúsztak a béka segge alá.
A filmben vannak egyébként meglepően jó beállítások, meg ha egy normális rendező csinálta volna ezt az egész Michael Myers eredettörténet dolgot, még emlékezetes is lehetett volna. Az eredeti Halloween zenebetéteket ellenben jól használják, és a fiatal Michaelt alakító Daeg Faerch sem rossz. Amúgy Danny Trejo mit csinál itt?
[h]Myers: Origins[/h]
Ha észrevettétek, hogy iszonyat kicsapongó vagyok, akkor nem tévedtek. Egyszerűen képtelen vagyok összeszedett gondolatokkal állni ehhez a filmhez. Mert vannak egészen szórakoztató jelenetek, sőt gyakran úgy érzem, hogy méltón nyúltak az ’78-as alkotáshoz. Konkrétan vannak olyan jelenetek, melyek szinte kottára pontosan másolják az eredetit. Aztán mintha egy teljesen másik filmet néznék, jönnek az ostoba szereplők és idióta jelenetek. Ez a kettősség váltja egymást szinte minden jelenetben. Így nagyon nehéz értelmesen állni az egészhez.
Nagyjából a film első fél órájában a tíz év körüli Michael Myers-t láthatjuk, és végignézhetjük, miként válik a legendás gyilkossá. Az elmegyógyintézetben dr. Loomis (Malcolm McDowell) veszi kezelésbe, amiben szintén voltak érdekes részek, de leginkább csak szimplán unalmasak maradtak. A “korabeli” felvételek Michael pszichés tanulmányozásáról pedig valami borzasztóan néznek ki. Fény derül Michael maszk-mániájára is, amit mindenki eldönthet, hogy plusz adalék, vagy egyfajta örökség kinyírása.
Aztán jön a 15 évvel később szegmens. amiben mit ad Isten, Michael megszökik az elmegyógyintézetből, és megkezdődik csucsogós hentelése. Myers ezúttal sem kímél senkit, aki az útjába állt. Az őt alakító Tyler Mane szerintem teljesen rendben volt, mint tagbaszakadt, néma maszkos gyilkos. Tényleg elhittem róla, hogy ha szeretné könnyedén letépné a fejemet fél kézzel.
[h]Összezavarodva[/h]
Kedves Geek Világ olvasók, fogalmam sincs miért, de összességében a 2007-es Halloween remake nekem tetszett. Tele van ez is ostoba hülyeségekkel, de Rob Zombie vagy nagyon szerencsésen nyúlt az alapanyaghoz, vagy mégis van valamennyi érzéke ehhez a rendezés-dologhoz. Na jó , ez utóbbiban erősen kételkedem. Lényegében egy végső soron akár szeretni való omázs a 78-as eredetihez. Jobban tartja a feszültséget, mint szinte bármelyik Halloween film. A 4-5-6. részt én simán kicserélném erre. És kapaszkodjatok meg, de vállalva a véleményemet, én simán odatenném párhuzamosan az első rész mellé. A többi epizód, tudjátok már jól, hogy nekem nem igazán jött be, de itt valami betalált nálam.
Összességében tehát a mindenki által utált, gyűlölt Rob Zombie-féle Halloween remake nálam tudott működni. Nagyon király dalok csendültek fel a filmben és volt egy csomó érdekes és durva horror-jelenet. A műfajra jellemző hibákat ez sem vetkőzte le, de gyanítom nem is akarta. Nem tudom, hogy ajánljam-e bárkinek, ahogy abban sem vagyok biztos, hogy rajtam kívül bárkinek tetszene-e ez a film.
A 2009-es film ellenben úgy botrány, ahogy van. Totál érthetetlen, nélkülöz minden alapvető logikát, és a szakállas meghasonult Michael az anyja szellemét kísérgeti, mint egy vallásos zarándok. Nem is tudok és nem is akarok erről több szót ejteni, felkerült a Top 3 legjobban utált Halloween-filmek listámra.
Olvassátok el a többi Halloween cikkünket is!
Halloween
Halloween 2Halloween 3
Halloween 4-5
Halloween 6-H20
Halloween Feltámadás
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
Az első tematikus hónapunk a horror jegyében telik. Ha van bármilyen érdekes sztorid, hogyan és mikor találkoztál a műfajjal, ne tartsd magadban! Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Olvasd el a többi horror cikkünket: HorrorGeek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!