Bár már egy pár éve útjára indult a trend, hogy minden klasszikus animációs filmet elővesznek a fagyasztóból egy élőszereplős remake erejéig, mostanában kezd zavarba ejtővé válni. Amíg évi egyet adtak ki, addig még bőven tolerálható volt. Mostanra minden második hónapra jut egy, és azok sem feltétlenül feddhetetlenek. Az sem szerencsés, ha tiszteletlenül bánnak az alapanyaggal, de annak sincs értelme, ha szolgalelkűen lemásolják. A nagyközönség általában ez utóbbit preferálná, de azt is meg kellett figyeljem, hogy még a jól sikerült adaptációk sem tudják utánozni az eredeti hangulatát. Hiába sikerül nemcsak újraalkotni, de az élőszereplős mozik sajátosságaihoz igazítani egy művet, messze nem tűnik annyira organikusnak.
Ezt a jelenséget már a Lilo & Stitch esetén is megtapasztaltam. Abból végül nem született kritika, de ott fogalmazódtak meg bennem a fenti gondolatok. Hiába a viszonylagos hűség az eredetihez, ha a karakterdizájnok még átdolgozva sem működnek olyan jól. Végül azonban örülök, hogy nem ott fejtettem ki a témát, mert az Így neveld a sárkányodat erre a tökéletes példa. Itt tényleg egy kódexmásoló hűségével lett minden mozzanat megörökítve, remekül eltalálták a castingot, a felhasznált technika mégsem teszi lehetővé, hogy a kettő azonosnak érződjön. De még ha sikerülne is a tökéletes replika, mi szükségünk van rá, ha az eredeti ugyanazt tudja? Az Így neveld a sárkányodat előszereplős változata ugyanis kiváló, de csak azért, amiért az animációs változat is az volt, amit szinte sorról sorra lemásolt.
Szigeti veszedelmek
Egy vikingek által lakott szigeten él Hablaty (Mason Thames), a törzsfőnök (Gerard Butler) fia. A település különlegessége, hogy rendszeresen sárkányok csapnak le rá, így szinte az összes lakója legendás sárkányölővé avanzsált. Nem úgy Hablaty, akitől nem csak Szent György mestersége, de a tradicionális viking kvalitások is messze állnak. Mégis szeretne minden áron a törzshöz tartozni, így az óriásgyíkok csapásainál rendszeresen kiszökik, általában komoly galibát okozva. Így történik ez a film elején is, azonban ezúttal sikerül eltalálnia egy Éjfúriát, a sárkányt, akit még soha senki nem látott. Ezt persze senki nem hiszi el neki, különösen a kortársai, köztük Astrid (Nico Parker), akibe Hablaty fülig szerelmes.
Hablaty felkutatja a lezuhant sárkányt, de végül megesik rajta a szíve. Ételt visz neki, próbálja megérteni a viselkedését, és apránként összebarátkozik vele. Sőt, idővel meg is tudja ülni Fogatlant, és kitapasztalja a repülés trükkjeit. Mindezt persze titokban kell tartania a falu elől, akik ki nem állhatják a tűzokádókat. A Fogatlanon megfigyelt viselkedés ugyanakkor szépen lassan rávezeti, hogyan kell bánni velük, így a harcosok kiképzésén is egyre jobban teljesít. Ez a tőle karakteridegen fejlődés egyre gyanúsabbá teszi, miközben arra is rá kell döbbennie, hogy a nagyra nőtt kártevők támadásai mögött egy titokzatos, óriási fenyegetés rejtőzik.
Örök érvényű örökség
Ebből pedig nemcsak egy kifejezetten izgalmas kalandfilm alakul ki, de egy gyönyörű tanmese is. Az Így neveld a sárkányodat azért is fantasztikus, mert hiába gyerekeknek szól, nem elmondja, hanem demonstrálja az üzenetét. Hűen és hatásosan mesél elvárásokról, önazonosságról és előítéletekről. A tanulság pedig tökéletesen érthető, anélkül is, hogy úgy éreznénk, azt ütvefúróval akarják a koponyánkba juttatni. Egy olyan történet, amit szinte lehetetlen elfelejteni, olyan jól ötvözi a serdülőkor kínosságát a grandiózus fantasyvel és az elfogadás fontosságával.
Arról nem is beszélve, hogy az egyes jelenetek milyen mesterien lettek megírva. A csipkelődések ötletesek és viccesek, de úgy általában a humor kiválóan el lett találva. Remekül egyensúlyoz a gyerek-kacagtató pillanatok és a felnőtteknek szóló csattanók között, és egy pillanatra sem kínos. Aztán a komoly érzelmi kötelékeket is képes éretten, esetenként meghatóan feldolgozni, legyen az apa-fia, baráti, vagy éppen romantikus kapcsolat. Mindezt egy ötletes keretes szerkezettel és más okos, visszatérő elemekkel körítve egy kerek egészet kapunk.
És hogy miért nem tértem ki rá, hogy ez melyik változatra vonatkozik? Nos, azért, mert mindkettőre. Amit az eredeti narratíváról el lehet mondani, az szinte betűről betűre ráillik az élőszereplős változatra is. Egyszerűen azért, mert a két történet váza egy és ugyanaz. A sarkalatos pontok egy az egyben megvannak, és ahogy ültem a moziban, azt kellett tapasztaljam, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy emlékeztem rá. És mivel az emlékeim kifejezetten pozitívak voltak, jól éreztem magam most is a moziban. Az új Így neveld a sárkányodat nem a saját jogán kiváló, de legalább nem is rontott az eredeti kiválóságán.
Lassan járj, tovább tartasz
Mindazonáltal nem bíztam tökéletesen az emlékeimben, és ellenőrzésként újra megnéztem a 2010-es változatot. Először az szúrt szemet, hogy a tizenöt évvel fiatalabb alkotás csaknem egy fél órával hosszabb lett, pedig érdemi változást tényleg nem tapasztaltam. Így viszont az a mítosz, miszerint a remake egy snittről snittre történő újraalkotása az eredetinek, biztosan megdőlt. De akkor mi a különbség, és honnan jön ez a plusz harminc perc?
A megfejtés egészen prózai: szinte egyáltalán nincsenek új jelenetek, a meglévők viszont lényegesen hosszabbak lettek. Ez részben egy természetes folyamat következménye. Az élőszereplős kalandfilmeket gyakran teljesen más elvek alapján rendezik, mint az animációsakat. Utóbbiaknál megszokott, hogy kevesebb a kontextus, az előkészítés, cserébe minden egy magasabb fordulatszámon pörög. Kevesebb a sallang, jobban lekötik a gyerekeket, a felnőttek pedig remélhetőleg így is tudják követni az esetleges mélyebb jelentésrétegeket. De egy élőszereplős filmtől talán szokatlan lenne néhány megoldás, még akkor is, ha ez a legtöbbször csak konvenciókon múlik.
Az új Így neveld a sárkányodat jelenetei a klasszikusabb filmes eszköztárral lettek összerakva. Hosszabban épülnek fel, kevesebb kihagyással dolgoznak, és úgy összességében lassabban hömpölyögnek. Ez valahol áldás, valahol átok. A kiképzés jelenetei például az eredetiben szinte montázzsá lényegültek, itt viszont önálló jelenetekként szerepelnek. A film így sokkal jobban tud feszültséget építeni, ami különösen a szintén kibővített akciójelenetekben jön jól, de valami elveszik az animációs változat lendületéből. Ezúttal sokkal jobban megrágnak mindent, ami néha rányomja a bélyegét a jelenetekre. Amíg nem volt direkt összehasonlítási alapom, fel sem tűnt, csak éreztem, hogy mintha hosszú lenne a film. Aztán az újranézés után vált sokkal egyértelműbbé a különbség: az animációs Így neveld a sárkányodat mintha gyorsított felvételben robogna az élőszereplőshöz képest.
Háttérszereplők reflektorfényben
Ugyanakkor voltak pontok, ahol a karaktereken is mélyítettek. A hosszabb jelenetek nem feltétlenül csak a rendezési stílus eredményei, hanem itt-ott extra párbeszédek is előkerültek. Ez főként Hablaty kortársainál figyelhető meg. Jobban megismerjük a személyiségüket, és háttértáncosból kicsit jelentősebb mellékszereplővé lépnek elő. Például Takonypóc és az apjának kapcsolata remekül tükrözi, hogy a bully-k milyen gyakran próbálják a saját bizonytalanságukat takarni a viselkedésükkel. Mellettük Astrid is egy kicsit több figyelmet kapott, és kapunk egy tisztább képet az ő ambícióiról is. Őt úgy sikerült erősebbé tenni, hogy közben nem fosztották meg Hablatyot sem az érdemeitől – lám, lehet ezt arányosan is csinálni.
A karakterdizájnokat is sikerült egészen jól eltalálni. Ez nagy szó, tekintve, hogy az Így neveld a sárkányodat stílusa nagyon messze van a realisztikustól, és a legtöbb figura egy karikatúrának is beillene. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy nem találtak mindenkihez egy tökéletesen ugyanúgy festő színészt, de érzetre sikerült mindenkiből ugyanazt kihozni. Mason Thames egy ideális, hiteles Hablaty, Nico Parkerre pedig úgy is illik Astrid szerepe, hogy nem kiköpött mása a rajzfilmes megjelenésének. Gerard Butler pedig olyan Pléhpofát alakít, hogy nála az is eszembe jutott, hogy hitelesebb, mint az eredeti, és Nick Frost Bélhangosa is telitalálat.
Mindazonáltal persze esélytelen az eredeti látványvilágot tökéletesen visszaadni. Sem a vikingek, sem Fogatlan nem fog pont úgy kinézni, és biztosan lesz, akinek ez nem tetszik. Ugyanakkor becsülendő, hogy próbálkoztak, és mindez remekül fest élőszereplős köntösben is. Ez igaz a díszletekre is, amelyek meglehetősen hűen lettek replikálva. Nem csoda, hogy a kulcspillanatokat időnként tényleg snittről snittre, beállításról beállításra le tudták másolni. A CGI pedig igényes, talán egyszer éreztem csak azt, hogy stúdiószagú egy jelenet.
Verdikt
Az Így neveld a sárkányodat egy szinte hibátlan újraalkotása az eredetinek, de alig tesz hozzá valamit. A látvány ugyan elsőrangú, és az akciójeleneteknek jól áll a filmesebb operatőri munka és vágás, de ez úgy sem elegendő a helyettesítésre, hogy az eredeti nem öregedett olyan szépen, mint ahogyan emlékeztem rá. A hűséges újraalkotás mellett is megérződik, hogy jóval hosszabbak a jelenetek. Van, ahol ez hordoz plusz értéket, mint a mellékszereplőknél, van, ahol csak a lendületből vesz el. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az Így neveld a sárkányodat ebben a formában is egy remek film, és az adaptáció kiválóan sikerült. A zene pedig továbbra is kitűnő, és nagyon örülök, hogy nem igazán nyúltak hozzá.
Ugyanakkor gondban vagyok azzal, hogy ajánljam-e ezt a remake-et. Ez egy remek nosztalgia-túra, ahol nem kell aggódni, hogy a csúnya társadalmi üzenetek majd átvariálják a történetet. Egy alkalom, hogy a család újra moziba menjen, és megismerjék vagy újraéljék ezt az emlékezetes élményt. Ugyanakkor ugyanezt otthon, a tévé előtt ülve is meg lehet kapni. Ez a feldolgozás ugyan nem vesz el semmit az eredeti értékéből, de többek sem leszünk tőle. Az persze biztos, hogy nincs az a változtatás, ami számtalan emberből ne váltana ki haragot – ha művészileg sikerülne is fejleszteni egy alkotáson, az a kasszáknál lehet, hogy visszafelé sülne el. Mi lenne az igazi megoldás? Fel kellene hagyni végre a remake-ekkel, és elkezdeni új történeteket írni. Új közönségnek, ha szeretnék, új üzenetekkel. Csak így lehet egyszerre tiszteletben tartani a múltat, és mégis újat alkotni. Csak amíg minden élőszereplős változat egy instant kasszasiker, addig hiába várunk a kreatív forradalomra Hollywoodtól.