Ezúttal három olyan játékot gyűjtöttem össze az IndieMix hasábjain, amelyek a hagyományos „lapos képernyős” formátum mellett más alakban is megjelentek már. A The Roottrees Are Dead eredetileg egy böngészős játék volt, a két társa pedig VR-ban is bemutatkozott. A The Midnight Walk hibrid alakban jelent meg, a Down the Rabbit Hole Flattened pedig utólag lett kilapítva síkba. És meg kell hagyni, mindegyiket szívesen üdvözlöm a Steam polcain.
The Roottrees Are Dead – Száz rokonnak ötven a fele
A böngészős játékok a legtöbbször nem ütik meg az ingerküszöbömet. Vagy ha mégis, az sem pozitív okokból történik. A The Roottrees Are Dead mégis rám tudott cáfolni. Ezt a családfakutatós, nyomozós játékot 2023-ban hozta létre Jeremy Johnston egy Game Jam keretei között, majd ingyenesen elérhetővé tette a világhálón. A remek puzzle-játékot Robin Ward újította fel, és tette közzé Steamen, egy Roottreemania című kiegészítővel egyetemben. Ez a friss változat egy fokkal igényesebb és hangulatosabb lett, de lényegében ugyanaz az alkotás maradt. Vagyis egy kifejezetten izgalmas, és az egyszerű külsejét meghazudtolóan komplex kutatómunka.
A dúsgazdag Roottree-család repülőgépe lezuhant, és a rajta utazó família meghalt. Bárki is legyen az örökös, töménytelen örökség üti a markát. Csakhogy a Roottree-dinasztia szálai kuszábbak, mint egy venezuelai szappanopera viszonyrendszere, így valakinek rendet kell tenni a családfán. Ez a valaki pedig egy titokzatos megbízó révén mi leszünk. Ki kell töltenünk a hatalmas, ötven elemű családfát, meghatározva mindenkinek a nevét, kinézetét és foglalkozását. Ahogy haladunk előre, úgy kapunk egyre több bizonyítékot a megbízónktól, és tudunk meg egyre több mindent róla, és a motivációiról.
A játékmenet annyira lényegre törő, amennyire csak lehet. Kapunk egy régi számítógépet, amin kereshetünk az interneten, böngészhetünk folyóirat-archívumokat, és egy könyvtárhoz is hozzáférhetünk. Ezeket, illetve a kinyomtatott (vagy más módon megkapott) fizikai bizonyítékokat kell átnéznünk nyomok után kutatva, és ez alapján betömni a családfán tátongó lyukakat. Ha egy bizonyos számút helyesen írtunk be, azok elfogadásra és lezárásra kerülnek. Ezen túl még van pár kisebb mechanika: zenéket hallgathatunk, képeket szerkeszthetünk, hogy felismerhetőek legyenek, vagy adhatunk opcionális infókat a táblánkhoz, ezzel is csökkentve a meglévő opciókat. De ezzel együtt sem állítanám, hogy kifejezetten bonyolult az alapkoncepció.
Egyszerű, de nagyszerű
Mindazonáltal így is egy fantasztikus nyomozásélményt kapunk. A legtöbbször mélyen el van ásva valahova az információ, és rengeteg szövegen kell átrágni magunkat. Okosan kell használni az összes keresőt, nyitott szemmel járni az új kulcsszavak iránt, és ha mást nem, logikailag kikövetkeztetni a családi kapcsolatokat. Meglepően összetett részletek és szövevényes történetek kerülnek elő, különösen a legvégén. A Roottrees Are Dead egy rendkívül intelligens játék, és rejtélyével órákra képes magával ragadni. Ez utóbbiban pedig az is segít, hogy elképesztő hangulat áll össze a 90-es évekbeli felhasználói felületek, az egyszerű, de igényes körítés és a háttérben duruzsoló jazz által.
Emellett a játék mindent megad, ami a gördülékeny fejtegetéshez kell. Ha kijelölünk egy szövegrészletet, már rá is kereshetünk gyorsgombokkal a különböző böngészőkben. Egy beépített jegyzetfüzetbe gyűjthetjük a nyomokat, ahol szépen rendszerezhetünk minden gondolatot. Kapunk egy súgót megszemélyesítő gumikacsát, aki lépésenként, finoman vezet rá a megoldásra, ha elakadunk. Minden kézre áll, és hamar rá lehet érezni, hogyan zsonglőrködhetünk hatékonyan a különböző menüpontok között. Bár a régi keresőmotor viszonylag szigorú az elgépelésekkel szemben, és ez lassít a tempón, így is egy minden ízében felhasználóbarát programról beszélhetünk.
A Roottreemania hasonlóan igényes, igaz, kicsit más irányba viszi a kutatást. Itt a Roottree-család egyes tagjainak félrelépéseit kell felkutatnunk, további örökösökre számítva. Ez egyrészt nagyobb kihívás, részben a külön eltalálandó család- és utóneveknek, részben az összetettebb szálaknak hála. Másrészt egy fokkal kevésbé érződik természetesnek. Előfordult, hogy csak haladtam előre kulcsszavak mentén, és vagy egy tucatnyi weblappal beljebb már mindent tudtam az alanyról, egyedül az apja hűtlenségére nem találtam még nyomot. Mindazonáltal a végjáték, ahol felül kell vizsgálnunk a feltételezett törvénytelen gyerekek rokoni szálait, egy példásan nehéz és okosan összerakott szekvencia. Így ez utóbbi sem rontott az összképen, így pedig a Roottrees Are Dead-nek maximum azt lehet felróni, hogy nem álmodott igazán nagyot.
Verdikt: 9/10
The Midnight Walk – Agyas agyag
Ha a virtuális valóság mellett hagyományos platformokon is meg szeretnél jelentetni egy játékot, akkor végzed a legjobban a dolgod, ha a térbeli testvér léte fel sem tűnik. Szerencsére így volt ez a The Midnight Walk estében is. Egyes részletek (például az ugrás hiánya) értelmet nyertek annak tudatában, hogy a kézműves kaland VR-ra is befutott, de az általános élmény nem csorbult. Így pedig egy lenyűgöző látványú, gördülékeny utazást kapunk egy sötét mesevilágban egy lánglelkű (és lángfejű) segítőtárs oldalán. A cél, hogy véget vessünk az időtlen idők óta húzódó éjszakának, fényt vigyünk a világba, és valahogy újragyújtsuk a napot.
A The Midnight Walk legnagyobb húzóereje egyértelműen a díszlet, amely valós gyurma segítségével készült el. A hasonló, fizikailag is megépített világok mindig hordoznak magukkal egy új rétegnyi varázst. Még inkább otthon érezhetjük magunkat bennük, és a beléjük fektetett munkát is könnyebb értékelni. Arról már csak nem is beszélve, hogy stílusra is egy egyedi, megkapó irányvonalat képviselnek. A The Midnight Walk kicsit groteszk, szörnyekkel és rémálmokkal tarkított világa lenyűgöző. Sötétebb tónusa ellenére egy kifejezetten szerethető és aranyos díszletet ad, ahol újra és újra találhatunk valami kreatív apróságot. Mindehhez egy stop motion-animáció is dukált, amely remekül illik a látványvilághoz. A fény szerepe pedig nemcsak a történetben, hanem a vizuális összkép kialakításában is elengedhetetlen, ezáltal pedig a szimbolika is teljes lehet.
A történet ugyan egy tipikus mesei ívre illeszkedik, van benne bőven komplexitás. Legyen szó a sötétség entitásáról, vagy világító segítőnkről, messze nem olyan egyszerű a szerepük, mint elsőre tűnik. Az egyes meglátogatott területeken pedig más-más abszurd, de mégis emberi traumákkal küzdő, és a legkevésbé sem emberi külsejű lényekkel futunk össze. Lesz, ahol a fejek és a testek konfliktusába szólhatunk bele, máshol egy óriási bábkészítő apaságának kudarcát próbáljuk orvosolni. Percről percre történik valami meglepő, amely vagy megmosolyogtat, vagy megérint, miközben csak úgy árad a hangulat a gyurmázott díszletek közül.
Pislogj, és nem mulasztod el
A rendkívüli világépítéshez hozzájárul az a rengeteg gyűjthető apróság is, ami a kezünk ügyébe akadhat. Vannak itt hangfelvételek, apró agyagfigurák és lejátszható lemezek is. Sőt, még egy diavetítés részleteit is felkutathatjuk, amit utána a fejezetek végén letelepedő, sétáló házunkban csodálhatunk meg. Hasonló mélységeket ugyanakkor kár lenne keresni a játékmenetben. A The Midnight Walk a legtöbbször egy sétaszimulátor, rém egyszerű gyűjtögetős feladványokkal és lapos lopakodós szekciókkal. Az a szerencse, hogy fellelhető benne néhány egyedi ötlet is, amelyek valamelyest kimenekítik a teljes középszerűségből.
Ilyen például a becsukható szemünk, amely utakat nyithat meg előttünk, vagy éppen a hallásunkat erősíti fel. Ehhez egy ellenféltípus is kapcsolódik, de a többi szörny is rendelkezik valami érdekes gyenge ponttal. Lesz, aki fénnyel terelhető el, más pislogással aktiválható, megint más lassan indul, de annál gyorsabban lesz az üldözés végére. Ugyanakkor ők leginkább egy-egy lineáris puzzle lesznek egy jól behatárolt megoldással, és csak egy-egy szekvenciában van ténylegesen dolgunk a bestiákkal. Az ehhez kapcsolódód mechanikák pedig működnek, még ha nem is ez minden idők legkiforrottabb túlélő(horror) készlete. Éppen emiatt félni sem nagyon lesz mitől, maximum hátborzongató a végeredmény.
Viszont a szimpla lopakodás és rejtvény-oldás közepette is lesz egy bája annak, hogy mindezt gyufagyújtások közepette tesszük, vagy hogy egy cuki edénykét küldözgetünk, hogy lángra lobbantson néhány kanócot. Egy idő után pedig egy gyufavető puskát is kapunk, igaz, harcolni ekkor sem kell majd. Egy szó mint száz, a The Midnight Walk egy bőven működőképes kalandjáték, de leginkább a légköre és a világa az, ami elviszi a hátán. De ezekre pedig semmi panasz sem lehet, és mindig örülök, amikor valami olyasmit látok, amiről tudom, hogy valahol valaki a kezében foghatja.
Verdikt: 7/10
Down the Rabbit Hole Flattened – Alice laposra taposva
A Down the Rabbit Hole eredetileg egy 2020-ban megjelent VR-puzzle játék, amely többnyire a radar alatt maradt. A platformon megszokottakhoz képest csak néhány ponton váltott belső nézetre, egyébként egy klasszikus, kalandjátékos oldalsó szögből figyelhettük az eseményeket. Ennek megfelelően talán adta is magát, hogy elkészüljön egy két dimenzióba kilapított, szokványos point & click változat is. Ez végül idén júniusban történt meg, egy napon a folytatás, az Escaping Wonderland (VR-exkluzív) megjelenésével. A Flattened verzió ráadásul ingyen jelent meg, így gyakorlatilag az új játék reklámjaként is felfogható. Ez utóbbi szerepét nem érzem elég sikeresnek, de meg kell hagyni, ingyenesen beszerezve egyáltalán nem érződött kidobott időnek a ráfordított két óra.
A történetben egy apuka történetét hallgathatjuk, ahogy a kislányának mesél. A főszereplő lány még Alice érkezése előtt kerül át Csodaországba, és részben a mi választásainknak megfelelő körülmények között kutat az eltűnő háziállata után. Viszonylag csekély beleszólásunk lesz a történtekbe (a főszereplő nevét, köpenye színét és a kisállat típusát határozhatjuk meg), de ez tényleg megidéz egy kisgyereknek mondott, interaktív mesét. Akárhogy is, Csodaországban a Szívkirálynő udvarából kell majd kiszabadítani a házi kedvencet, addig pedig néhány világon keresztül meghívókat kell gyűjteni egy nagy lakomára.
Egy biztos, a Down the Rabbit Hole Flattened nem a narratívájával ejt rabul. Kicsit gyerekes, már-már a blődségig egyszerű a fő cselekményszál, és nem sok kreativitás lakozik benne. Azért itt-ott megbújtak ötletek a fő csapásvonaltól távolabb – a „feles” számú kártyák kiközösítése például egy érdekes megközelítése volt a szegregációnak. Ettől függetlenül a történet inkább a kicsit gyermeteg, de általában fájdalommentes humor gazdatesteként működik. Vannak benne szórakoztató pillanatok, jól eltalált abszurditás és egy megkapó hangulat, de többnyire felszínes lesz minden, ami a nyúlüregbe zuhanva történik velünk.
Ajándék nyúlnak…
A játékmenet terén sem szabad ordas nagy megfejtésekre számítani. A meghívó-borítékok keresgélése egy tipikus rejtett tárgyas szál, amely végigfut az egész játékon. Nem csap át pixelvadászatba, de eléri, hogy nyitott szemmel járjunk. Némelyik nem is triviális helyekre lett eldugva, így pedig a maximalisták nem is tudnak olyan sebesen végigszáguldani a kalandon. A Down the Rabbit Hole többi része pedig a megszokott point & click mederben mozog. Lesznek kulcskeresések, környezeti fejtörők és direkt logikai minijátékok is, de eleinte egyik sem fog különösebb meglepetést okozni. És kihívásból sem lesz sok, a legtöbb megoldásra hamar rá lehet jönni.
A játék egyik fő mechanikája egy 4 és feles számú kártya lesz. Őt másodlagos karakterként irányíthatjuk. Egyrészt befér olyan helyekre, ahova a főhősünk nem, másrészt néhányszor kettejük együttműködésére is szükség lesz a továbbjutáshoz. Továbbra is egyszerű lesz minden, mint egy százas szög, de legalább a körülmények érdekesek. És nem rosszak az egyes pályákat megkülönböztető motívumok sem. Lesz, ahol a kislány fog óriásira nőni, máshol a tükörképünkkel kell helyet cserélni. És olyan is lesz, ahol a királyi palota növényeit kell addig kertészkedni, amíg a munkások hajlandóak kivágni a megfelelő színű és formájú fákat, megnyitva a továbbhaladás útját. Ezek a motívumok kellemesen felkavarják az állóvizet, persze forradalmi ötletekre továbbra sem érdemes számítani.
Nem mintha erre bármennyire is szükség lenne. A Down the Rabbit Hole Flattened egy kellemes kalandjáték, különösebb ambíciók nélkül. A legkisebb korosztály számára is fogyasztható, és nem is rossz belépési pont a kalandjátékok világába. A megjelenése ugyan nem pazar, de alapvetően igényes, és van egy hangulata. Képtelenség haragudni rá, pláne, hogy ingyen érkezett. Nem emiatt fogom megvenni a folytatást (és pláne hozzá a VR-headsetet), de arra a két órára egy bájos időtöltés volt.
Verdikt: 6/10