Az IndieMix rovat új epizódjában a víz mélye felé kanyarodunk, hogy bemutassunk néhány arrafelé őshonos videojátékot. A kánikulában úgyis ránk fér a felfrissülés, lássunk néhány alternatívát a jól ismert Subnauticára.
Ha búvárkodás és videojáték szerepel egy mondatban, a legtöbben valószínűleg a Subnauticára asszociálnak. Meg kell hagyni, az Unknown Worlds Entertainment alkotása rá is szolgál a népszerűségére, hiszen egy remek túlélőprogramról van szó. Ugyanakkor a tenger mélye más csapatokat is megihletett, akik jóval kevesebb figyelmet kaptak. Ebben a cikkben három ilyen projektet szeretnék bemutatni, amelyek akár alternatívaként is szolgálhatnak azoknak, akik visszavágynak a víz alá. Ha pedig a felülmúlhatatlan helyszín adott, nagy baj nem történhet, nem igaz? Na várjunk csak… Mindegy, itt az ideje, hogy csobbanjunk egyet.
[h]Depth Hunter 2: Deep Dive[/h]
A három közül a Depth Hunter 2: Deep Dive a kakukktojás, ugyanis nemes egyszerűséggel nem egy jó játék. Pedig emlékszem, amikor pár éve először futottam végig rajta, kifejezetten pozitív szájízzel álltam fel előle. Most újra előhalásztam, és nagyobbat csalódtam, mint a Ubisoft-részvényesek a Breakpointban.
A Depth Hunter 2 egy rendkívül kényelmes tempójú, már-már casual játék. Az általunk irányított búvárnak nincs más feladata, mint hogy szigonyával halakat gyűjtsön a tengerből, esetleg felvegyen pár kincset az iszapból. A játék erősen fogja is a kezünk, küldetésein keresztül szépen lassan végigvezet minket az teljes élővilágon. Ezekből a missziókból lényegében semmilyen kreativitás nem sugárzik, egy piaci bevásárlólista szintjén vannak: miből mennyit szerezzünk be. Amikor kapunk egy kamerát, egy kicsit érdekesebbé válik a helyzet, de vízi világ fotografálása sem emeli 20 fölé a pulzusszámot, már csak azért sem, mert ebben a tevékenységben sem lelünk sok kihívásra. Emellett szinte teljesen véletlenszerű, hogy melyik halra hol találunk rá, így egy mezei keresgélésben merül ki a teljes játékmenet.
Az állóvizet a vásárolható fejlesztések zavarhatnák fel, de ezen a ponton a Depth Hunter 2 elkezdett kísértetiesen hasonlítani egy mobilos címre, az igénytelen menüvel, és a rájuk elkölthető aranypénzekkel. Pedig szükségünk lesz az erősítésre, mert kezdetben elég kellemetlen percenként a felszínre úszni levegőért. Amint beszereztünk egy jobb légpalackot, és a mozgásunkon is gyorsítunk, beáll az egyensúly, és egészen kellemes élmény lesz haladni a feladatainkkal, egészen azok elfogytáig.
Amint ugyanis megkapjuk a teljes szabadságot, lényegében csak relaxációra lesz használható a Deep Dive, és annak sem sokáig. Hamar kiderül, hogy egy tekintélyesebb fürdőkád terebélyesebb, mint egy-egy pálya, annak a néhány fajnak a hajkurászásán kívül pedig tényleg semmi teendőnk nincs. A kisebb halakkal nem is léphetünk interakcióba, lefotózni is csak állatokat lehet, növényeket nem, a veszélyesebb példányokat pedig még csak célba sem vehetjük a szigonyunkkal. Így a játék közepe lesz egyedül élvezhető, kezdetben túlságosan körülményes, a fináléban pedig egyszerűen unalmas.
Ennek ellenére nem igazán tudok haragudni rá, mert a hangulata így is képes volt lekötni néhány órára. A tengerfenék látványa az igényes tervezés miatt úgy is korrekt lett, hogy technikailag annyira retek a grafika, hogy jégcsap a beceneve. Egy ideig gond nélkül el lehet úszkálni benne, és (mint azt pár évvel ezelőtti tapasztalatom is mutatja) nehéz időkben még szórakoztató is lehet, de csodákra nem szabad számítani. Sajnos csak egy gyenge közepes alkotásról van szó, amelyet a mögöttes tartalom hiánya betonoz be végleg ebbe a kategóriába. A merülés szerelmeseinek egy leárazás alkalmával megérheti, de csak mint vészmegoldás, mindenki mást pedig arra biztatok, hogy költse másra a pénzét… például az ABZU-ra.
Cím: Depth Hunter 2: Deep Dive
Kiadó: Biart Company LLC
Fejlesztő: Biart Company LLC
Megjelenés dátuma: 2014. augusztus 20.
Műfaj: FPS, casual
[h]ABZU[/h]
Az ABZU a Giant Squad Games 2016-os felfedezős kalandjátéka, amely mögött a varázslatos Journey kulcsemberei is álltak, Matt Nava művészi rendező és Austin Wintory zeneszerző személyében. A végeredmény pedig olyasmi, amit a thatgamecompany játékaitól láttunk: egyszerű, de nagyszerű, művészi, hangulatos.
Az ABZU egyszerűen gyönyörű. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve bizonyítja, hogy nem kell a legerősebb grafikusmotor vagy kismillió fényeffekt a közel tökéletes végeredményhez. Elég annyi, hogy a technikai oldal vállalható legyen, és onnantól kezdve a művészi tervezés már végezheti a dolgát. És itt végezte is, az állam pedig a padlóra hullott. Egyszerűen minden a helyén van: a formák, a színek, a bevilágítás, és ezek rendkívüli harmóniában állnak össze. Az ABZU ezáltal a legjobb példák között van, hogy miért sorolhatjuk a videojátékokat a művészetek közé. Az élményt pedig Wintory fenséges muzsikája koronázza meg, a Journey után ismét remekül festi alá a lenyűgöző képeket.
A felhasznált stílus (és a sejtetett történet) is emlékeztet a Journey-re, de a játékmenet még inkább. Területről területre haladunk, és célunk mindenhol a mesés terep felderítése, majd a továbbhaladás kulcsának meglelése. Ez utóbbi egyébként rendkívül primitív módon történik, szóval néhány kapcsoló aktiválásán túl a kihívásokat el lehet felejteni. Éppen csak annyit mozgatnak minket, hogy az interaktivitás fennmaradjon, az élményről pedig a fantasztikus hangulat gondoskodik. Egyszerűen csak élveztem sodródni az árral, lubickoltam a kellemes atmoszférában, és relaxálni is jócskán volt alkalmam. Ez utóbbiban a meditációs pontok segítenek, ahol minden megkötés nélkül csodálhatjuk a helyi élővilágot.
A kikapcsolódást ugyanakkor beárnyalja az irányítás, amelyet szerintem lazán alkalmazhatnának vallatási módszerként. Zseniális, hogy sem kontrollerrel, sem egérrel nem áll kézre, és miután nagy nehezen sikerült megszokni, még mindig képes egy-egy pillanatra visszarántani minket a realitás talajára, hogy mégsem a műfaj új királyát tartjuk a kezünkben. A pocsék irányítás miatt a Flower is eszembe jutott, igaz itt legalább nem kötelező a stáblista alatt is kitenni magunkat az ebből származó tortúrának (szerencse, mert ingerenciám lett volna egy rozsdás kiskanállal kiherélni magam).
Az ABZU még egy okból elékeztet a Flower-re, mégpedig a befejezés miatt. A két mű üzenete ugyanis megegyezik, mi pedig mindkét esetben a mesterséges, gépi rettenetekkel szemben az életteret visszahódító természet ereje vagyunk. Sőt, a finálé szinte egy az egyben ugyanaz, és emiatt hiába megkapó a záró jelenetsor, azért nem ugyanolyan hatékony, mint elsőre.
És ez a varázs, ez a szikra hiányzik az ABZU-ból, hogy felérhessen például a Journey szintjére. De ettől még így is egy bőven ajánlható és emlékezetes játék, amit egyedül rövidsége miatt nem tudok ajánlani mindenkinek. Aki kevésbé rajong ezért a műfajért, annak érdemes lehet várni egy leárazást, de egyébként kár lenne kihagyni ezt a nem mindennapi merülést.
Cím: ABZU
Kiadó: Giant Squid
Fejlesztő: 505 Games
Megjelenés dátuma: 2016. augusztus 2.
Műfaj: kaland
[h]Beyond Blue[/h]
Először nem vártam volna, hogy az E-Line Media második játéka, a Beyond Blue le fog nyűgözni, sőt, még arra sem vettem volna mérget, hogy egyáltalán tetszeni fog. Ehhez képest hálával tartozom ennek az alkotásnak, mert felidézte bennem azokat az emlékeket, amiket kisgyerekként éltem át természetfilmek nézése közben. Igen, elfogult leszek a Beyond Blue-val szemben, de a puszta nosztalgián túl is számos erénye van.
Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy tudományos igényességgel készült el. Míg a Depth Hunter 2-nél kifejezetten hiányoltam a halakról begyűjthető információkat, itt az egyszerű ismereteken túl akár a viselkedésüket is megfigyelhetjük, ha van hozzá kedvünk. A feladatunk ugyanis az élővilág leszkennelése lesz, amiről egyre többet tudhatunk meg, és a Beyond Blue már csak emiatt is megérdemli a figyelmet.
A teendőink egyébként a kijelölt állatok szkennelésén, és távoli hangok azonosításán túl nem sokáig terjednek. Néhány lényt közelebbről is meg kell vizsgálnunk (ez a mozzanat kicsit furcsa irányítással jár együtt), de ezzel tényleg a végére értem a felsorolásnak. Kőegyszerű? Igen. Izgalmas? A legkevésbé sem. De nem is ez a feladata. A Beyond Blue másik nagy erénye ugyanis az, hogy nem basztat úszás közben senki, és nyugodtan átadhatjuk magunkat az óceán gyönyörűségének.
Mert az óceán nagyon is szép lett az E-Line Media tolmácsolásában. Ahhoz képest, hogy eredetileg telefonokra jelent meg, a Beyond Blue körítésében nehéz kivetni valót találni. A kifejezetten reális ábrázolás csak ráerősít a dokumentarista jellegre, de közben a megnyugtató zene, és a lassan, de biztosan folydogáló cselekmény hatására egy kényelmes, megnyugtató kalandban lesz részünk. A hangulat lényegében végig remek, a víz különböző rétegeiben járva más és más érzések lesznek úrrá rajtunk.
Tényleg egy tökéletes relaxációs élményről van szó, ahol egy pillanatra sem lesz zavaró a játékmenet tagadhatatlan lapossága. Ennek pedig az ideális közegen túl a mögöttes tartalom jelenléte az oka. Míg a cikkben tárgyalt másik két játék maximum jelképes történettel rendelkezett, itt kapunk egy kifejezetten korrekt sztorit. Főszereplőnk, Mirai személyes szála is megjelenik, némi plusz drámát szolgáltatva, de egy pillanatra sem fordulunk át szappanoperába. A hangsúly ugyanis egy bálnacsaládon lesz, akik meglepően közel kerülnek a játékoshoz is a történet végére. Ez azért telitalálat, mert így sokkal könnyebben jut célba a tanulság, amely a környezetvédelem fontosságát sulykolja. Az itt látott megközelítés jóval direktebb, mint az ABZU esetén, de nem érződik szájba rágósnak, és sokkal jobban is működik.
Mirai kollégáihoz fűződő viszonya is érdekes, és minden szereplőt kompetens színészek szólaltatnak meg. A velük való párbeszédekben ugyanakkor csak látszólag van interaktivitás, alig befolyásolhatunk valamit. Az érzelmi töltet viszont így is célba ér, különösen, hogy a két merülés között használt tengeralattjáróban rengeteg apró utalást találunk, amelyik Mirai kapcsolatát mutatják be az aktuális történésekkel. És ha már tengeralattjáró, kiváló kis bázist kapunk, ahol nemcsak az eddig begyűjtött információkkal, és a számtalan beállítható zenével köthetjük le magunkat, hanem exkluzív dokumentum-kisfilmekkel is. Talán ez utóbbi volt, ahol végleg levett a lábamról a Beyond Blue.
Persze látom a hibáit, a maximum három órás hosszát, és a rutinszerű játékmenetet, de ami ezen felül marad, az egy hangulatos, meglepően igényes személyes szállal tarkított doku-játék, amelyet nem kisebb munka inspirált, mint Attenborough A kék bolygó 2-je. Az óceán kedvelőinek kihagyhatatlan, de bárkinek kellemes lelassítást jelenthet a rohanó hétköznapokban.
Cím: Beyond Blue
Kiadó: E-Line Media
Fejlesztő: E-Line Media
Megjelenés dátuma: 2020. június 11.
Műfaj: kaland, szimuláció
Ha tudtok még említésre méltó, de kevésbé ismert búvárkodós játékokról (hiszen a lista messze nem teljes), osszátok meg velünk a kommentekben. Remélhetőleg a közeljövőben még jelentkezem IndieMix-epizódokkal.